Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)

2015-06-21 / 25. szám

2 ■m 2015. június 21.

FORRÁS

Evangélikus Élet

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN VASÁRNAP - LK 15,1-10

Elvesztél? Keres az Isten!

Oratio

oecumenica

Kegyelmes mennyei Atyánk! Hálával állunk meg előtted, mert igédet hallhattuk, és jelenlétedet élhettük meg a közösségünkben. Áldunk azért, mert fontosak vagyunk számodra, mert te az egyet is fontosnak tartod. Köszönjük, hogy Jézus Krisztusban is így hajoltál le hozzánk, hogy te az egyért, az elveszettért jöttél hozzánk. Köszönjük ezt a kegyelmet és szeretetet, hogy minket is így pásztorolsz Jézus Krisztus által.

Urunk! Könyörgünk egyházadért, hogy Szentlelked áldása nyugodjon meg rajtunk. Imádkozunk szerte a világban élő keresztyén testvéreinkért is, akiket hitükért üldöznek. Legyen óvó, vigasztaló és éltető erőd velük.

Adj békességet a világban. Jöjj közénk igazságoddal, és békéddel óvj meg minket mindannyiunkat az ártatlan vérontástól.

Imádkozunk a betegekért, a szenvedőkért, a rászorulókért. Legyen gondod a katasztrófák áldozataira, az országukból menekülni kényszerülő embertársainkra. Légy a gyászolókkal, tekints az egyedül maradiakra, és te adj vigaszt és reményt számukra.

Köszönjük, Urunk, hogy így bízhatjuk rád magunkat, de nemcsak önmagunkat, hanem szeretteinket, gyermekeinket is.

Kérünk, legyen áldásod a nyári szünidőben is velünk. Áldd meg pihenésünket, családi együttléteinket, hogy neked adhassunk hálát mindazért a szépért és jóért, amit átélhetünk és megtapasztalhatunk kegyelmedből.

Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket, Urunk! Ámen.

Az elveszett ember. Az ember már sok mindent gondolt és leírt önmagáról. Honnan jött és hová megy, mi a rendeltetése a földön, mi mozgatja a szándékait és cselekvését, ki vagy mi irányítja a sorsát. Sok értékes gondolat született az évezredek során, hogyan látja az ember önmagát.

A Lk 15,1-10-ben olvasható két példázatban Jézus elmondja, hogyan lát bennünket az Isten. Az ember mint Isten teremtménye számtalan értékkel bír, de van egy alapvető baja: az Isten szemében elveszett lények vagyunk. A farizeusok és az írástudók zúgolódása ráadásul azt is föltárja, hogy az embernek borzasztó nehéz beismernie elveszett állapotát.

Miért fogad magához Jézus nyilvánvaló bűnösöket, például vámszedőket? Semmiféle határt vagy távolságot nem tart tiszteletben, még együtt is eszik velük! Ha bűnről van szó, akkor természetesen a másik emberről van szó, nem rólunk.

A farizeusok ezenfelül még azt a jogot is fönntartják maguknak, hogy megmondják, ki barátkozhat Jézussal, és ki nem, kit fogadhat a közelébe Jézus, és kit nem. Viselkedésükben nem ismerünk magunkra? Olykor milyen jó tanácsokat tudunk osztani Jézusnak, kivel érdemes foglalkoznia, kivel nem!

Előző szolgálati helyemen egy évtizedekkel korábban Németországba emigrált laikus igehirdető evangélizált. Egyes szavakkal nehézsége volt. Mivel a juh szó nem jutott eszébe, ezt mondta: „Mi olyanok vagyunk, mint a birkák.” Az első sorban ült egy alkoholizmusáról ismert nő, aki ezt hallva hangosan rávágta: „Igazad van, mi tényleg olyanok vagyunk, mint a birkák.” Felügyelőnk azonnal mellé ült, és csendre intette az asszonyt, az igehirdető pedig örült, hogy valaki megértette, és beismerte saját elveszettségét.

Ez a legnehezebb, beismerni, hogy baj van. Hány alkoholistát ismerünk, aki váltig állítja: akkor teszem le a poharat, amikor akarom, pedig nem tudja letenni. Hány házaspár állította, nincs baj a kapcsolatukkal, nem kell a segítség, és évek múlva elváltak. És hányán ülnek süketen talán még a gyönyörűen felújított templomaink szószékei alatt is abban a hiszemben, hogy „nem vagyok bűnös, nem vagyok elveszett, csupán a lelkészünk olykor elragadtatja magát, és túldimenzionálja a bűn kérdését”. Majd megnyugszik, s az élet halad tovább...

* * *

A kereső Isten. Mit tesz Isten? Fáradhatatlanul keresi az elveszettet, mert ő a nagy kereső. Tudatosan, minden kockázatot felvállalva megy a bűnös után. A példázatbeli pásztor szeme előtt egy cél lebeg, a juh megmentése. Az egyetlen elveszettért otthagyja a kilencvenkilencet, mivel ő nem százalékokban számol. Az ő matematikájában a legnagyobb és legfontosabb szám az egy.

A példázat önarckép, mivel pásztora maga Jézus. Sokszor hirdette az igét tömegeknek, és sokszor a tömeget elhagyva az egynek is. Nem ment be Samária Sikár nevű városába, hogy az egész városhoz szólhasson, hanem a város határában lévő kút mellett várt be egy asszonyt. Őt élő vízzel kínálta meg, aki azt el is fogadta Jézustól, nem is szomjazott meg többé.

Ha átment is Jézus egy városon, olykor csak azért, hogy az eggyel találkozzék. Talán még a tanítványai sem értették, miért szalasztja el a soha vissza nem térő alkalmat, miért nem szólt Jerikó lakosaihoz, amikor átment a városon. Miért csak a fővámszedő Zákeust tisztelte meg társaságával? Míg Zákeus életében ez a találkozás élet- és sorsfordító lett, addig az utcán kíváncsiskodók ideje még nem jött el. Talán nem is akartak többet, mint egy kis szenzációt és látványosságot, megpillantani a híres tanítót, akiről már annyit hallottak. Pedig az őket kereső Isten ment át akkor szeretett városukon.

Milyen veszélyes állapot! Elég a látvány, nem maradtam le semmiről,

megdicsérem magam, hogy templomban voltam, csak az ott engem megszólító Jézust vonakodom beengedni a házamba, az életembe. Nem akarom, hogy rám találjon, elég biztonságot ad nekem, hogy a kilencvenkilenchez tartozom. A tömeghez tartozni mindig megnyugtató, abból semmi baj nem lehet, együtt éljünk vagy vesszünk.

Addig, amíg az elveszett ember „halálos” nyugalomban van, nem nyugszik a Pásztor. Ment fáradhatatlanul egészen a kereszthalálig, ahol meghalt a bűnösért. És megtörténhet a csoda. Az elveszett ember az Igéből ma is megértheti, mit tett érte Pásztora, s már nem áll ellen megmentőjének. Micsoda öröm, ha az embert megtalálja az Isten!

* # #

Örvendezők sokasága. Minden bizonnyal már többször is átéltük, hogy mekkora örömöt jelent, ha valamit hosszas keresés után megtalálunk, akár véletlenül is, mert már föladtuk a keresést. Egy kulcs, egy könyv vagy akár - mint a példázatban szereplő asszony esetében - pénz vagy ékszer újból megvan. Nem bírjuk ki, hogy el ne mondjuk valakinek: gyorsan egy telefon vagy SMS.

A közelmúltban a nepáli földrengés következtében a romok alatt rekedt emberekért indult mentőakció. Sajnos rengetegen meghaltak, de a felvételek szerint is micsoda öröm volt, amikor a földrengés után jó néhány nappal túlélőket találtak.

A megtérő bűnösön is sokan örvendeznek. Először is saját maga, mert már felfogja, micsoda veszedelemben volt, és miből szabadította meg Krisztus. Örül a teljes Szentháromság, hiszen munkája, az evangélium ereje megmentett egy bűnöst. Örül lent a keresztyének közössége, és örülnek fent az angyalok, akik vágynak beletekinteni Isten titkaiba, melyekről az evangélium hirdetői szólnak a Szentlélek által (íPt 1,12). Szívesen körülveszik azt, aki Krisztushoz tért.

A VASÁRNAP IGÉJE

Nyolcadikos konfirmandusaim beszámoltak készülő tablójukról. Valakinek az az ötlete támadt, hogy a tablón a mennyet és a poklot ábrázolják. Nem könnyű osztály, az biztos, sok mindent átéltek velük tanáraik, de azért meghökkentem egy kicsit. Középen az iskola pedagógusai lesznek, értelemszerűen alul a pokol, fenn a menny, és minden tanulónak a képe oda kerül, ahová kéri. Megnyugtattak, hogy minden konfirmandus felül, a „mennyben” lesz.

Megbeszéltük, hogy bizony, ami most még viccelődés, egyszer nagyon komoly dolog lesz, sőt már most is az. Már most kell megragadnunk a mennyet, nincs mire várni. Az egyház, az igehirdetők feladata, hogy komollyá tegyük ezt a kérdést.

Luther szerint a két példázat nem véletlenül került egymás mellé. „Az első példázat csupán a mi megváltó Úr Jézus Krisztusunkra vonatkozik, aki juharnak egyetlen és igazi pásztora, kikért csupa szeretetből életét adja, hogy az ő halála által az ördögnek hatalmából megszabaduljanak. Az asszonyról szóló másik példázat pedig a keresztyén egyházra vonatkozik, mely is azért gyakorolja tanítói hivatalát, hogy a szegény bűnösöket megtérésre intse, s így őket az örök haláltól és örök kárhozattól megmenteni és örök boldogságra jutni segítse.”

■ Szabó András

Imádkozzunk! Mennyei A tyánk! Köszönjük Krisztust, kereső Pásztorunkat, aki életét adta értünk. Áldunk téged, hogy szüntelenül munkálkodsz közöttünk, és nem fáradsz el keresni minket az evangélium által. Add, hogy megtalált és megváltott gyermekeidként tudjunk örvendezni már most a földön és egykor színed előtt örökké! Ámen.

„Nem szunnyad őriződ”

► Bízunk benne, hogy rovatunk olvasói hasonlóan érzik magukat, mint Az ezeregyéjszaka meséit hallgatók: alig várják, hogy folytatódjék a történet. íme, ma újra találkozhatunk Illés prófétával, aki Mendelssohn Elias oratóriuma második részének első felében éppen életének legnehezebb időszakát éli.

Illés jelentősége jóval túlmutat az Ószövetségen. Alakja az Újszövetségben is megjelenik, amint az evangéliumi példák mutatják.

Két megszólalás fordított bizonyságtétel. „[János] ezt vallotta: »Én nem a Krisztus vagyok.« Erre megkérdezték tőle: »Hát akkor? Illés vagy te?« De kijelentette: »Nem az vagyok.«” (Jn 1,20-21) „»Kinek mond engem a sokaság?« Ők így válaszoltak: »Keresztelő Jánosnak, de némelyek Illésnek.«” (Lk 9,18-19)

A harmadik példa Jézus megdicsőülésének története. „És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „»Uram, jó nekünk itt lennünk. Ha akarod, készítek itt három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.« ” (Mt 17,3-4)

De térjünk vissza az oratóriumhoz: az első rész azzal zárult, hogy Illés imádságára megnyíltak az ég csatornái, és a nép hálaadással kiáltotta, hogy az Úr az Isten.

A mű második felének élén álló, recitativóval váltakozó ária és kórus egy egység: lírai hangon indul, majd a vigasztaláson keresztül a bizakodásig és hitvallásig jut. Szoprán szólista kérlel: „Halld meg, Izráel, az Úr hangját, figyelj parancsaira!” (5MÓZ 6,4; 8,20 és Ézs 48,18 nyomán) „Én vagyok a ti vigasztalótok. Ne csüggedj, mert én vagyok Istened!” (Ézs 51,12 és 41,10 nyomán) „Ki vagy, hogy emberektől félsz, akik meghalnak? És elfelejted alkotódat, az Urat, aki teremtett, aki az eget kifeszítette, és alapot vetett a földnek?” (Ézs 51,12-13 nyomán)

A kórus erőteljes ritmikájú akkordtömbjei a hit rendíthetetlenségét jelképezik: „Ne félj, mondja Istenünk, ne félj, mert én veled vagyok, meg is segítelek!” (Ézs 41,10 nyomán)

A következő tételben Illés szembesiti Ahábot bűneivel. Az Úr kiemelte őt a nép közül, és Izráel királyává tette, de ő rosszabbat tett, mint azok, akik előtte jártak. Nemcsak folytatta Jeroboám vétkeit, hanem oltárt készített

Baalnak; ölt, és birtokot szerzett. (íKir 14,16 és 21 nyomán) Ezért a próféta figyelmeztet: „És megveri az Úr Izráelt - ingadozni fog, mint nád a vízben -, és kiszolgáltatja Izráelt vétkei miatt.” (íKir 14,15-16 nyomán)

Jezábel királyné, a király rossz szelleme erre reagálva Illést támadja, hogy miért prófétáit Izráel királya ellen az Úr nevében. „Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, ha holnap ilyenkorra nem azt teszem vele, ami azokkal történt, akiket föláldozott a Kisón-pataknál.” (íKir 19,2 nyomán) Ügyesen úgy fordítja a nép hangulatát, hogy minden rosszat Illésnek tulajdonítsanak: „Jaj neki, meg kell halnia! Miért zárta be az eget? Miért prófétáit az Úr nevében? Halálra kell ítélni, mert ez ellen a város ellen prófétáit, ahogy magatok is hallottátok. Tehát menjetek, fogjátok el, öljétek meg!” (Jer 26,11 nyomán)

A drámai kórustételt recitativo követi: Óbadjáhú figyelmezteti Illést az életveszélyre, és sürgeti, hogy meneküljön a pusztába: „Az Úr, a te Istened maga megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled.” (5MÓZ 31,6 nyomán)

Itt hallhatjuk az oratórium legmegrázóbb tételét, Illés áriáját (https:// www.youtube.com/watch?v=bNz ACioFIQ). „Elég most már, Uram!

Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!” (íKir 19,4) „Már nem vágyom többé az életet, mert napjaim hiába teltek.” „Nagyon buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedigfegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg de az én életemet is el akarják venni’.’ (íKir 19,10)

Az ária kezdő motívuma lefelé lépő moll hármashangzat, amely lehajlik a vezetőhangra is (mi, do, la, szi). Hangneme, a fisz-moll a fájdalmas kétségbeesés szimbóluma. Ebben a hangnemben zárul például az a recitativo, amelyben Péter siratja, hogy háromszor megtagadta Jézust (J. S. Bach: János-passió, BWV 245,12c tétel). És fiszmollban komponálta W.A. Mozart az A-dúr zongoraverseny (K. 488) Siciliano tételét.

Mi is - még ha nem vagyunk is próféták, és nem törnek is az életünkre - kerülhetünk olyan élethelyzetbe, amikor azt érezzük, elfogyott az erőnk, nem látjuk a kiutat. Illés példa lehet számunkra abban, hogy a kétségbeesését is az Úr elé viszi.

Illés szellemi, lelki és fizikai fáradtságára az első gyógyír az elvonulás és a pihenés, mutatja a következő recitativo: „Nézd, egy rekettyebokor alatt alszik a pusztában, de az Úr anCANTATE

gyalai őrt állnak az istenfélők felett.” (íKir 19,4 és Zsolt 34,7-8 nyomán) Ezen a helyen csendül fel az a tétel, amelyet népszerűsége okán azok is ismerhetnek, akik a teljes művel még nem találkoztak. Angyaltercett (három női hang) énekli a jól ismert zsoltárt: „Tekinteted a hegyekre emeld, ahonnan segítséged jön. Segítséged az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta. Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad őriződ.” (Zsolt 121,1-3 nyomán) (Kristálytiszta előadás: https://www.youtube.com/watch ?v=uyNj-NG6yig.)

Ezt viszi tovább a jelenetet lezáró kórus: „Bizony nem szunnyad, nem alszik Izráel őrizője!” (Zsolt 121,4) »Ha szorult helyzetben vagy is, megtartja életed." (Zsolt 138,7 nyomán) A triolás vonósmotívumok fölött az énekszólamok megnyugvást adnak Illésnek, hogy a következőkben ereje legyen az Istentől kapott feladatai elvégzésére. Itt folytatjuk legközelebb.

fl Dr. Ecsedi Zsuzsa