Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-06-14 / 24. szám
ümáns\ 2015. június 14. *3 TEREMTÉSVÉDELEM Mit tehet az egyén, a család és a kisközösségek? Ember és bioszféra címmel rendezték meg az Egyesült Nemzetek Szervezetének első környezetvédelmi világkonferenciáját 1972. június 5-16. között Stockholmban. A világszervezet közgyűlése a konferenciajavaslatára még abban az évben határozatában nemzetközi környezetvédelmi világnappá nyilvánította a tanácskozás kezdőnapját, június 5-ét. Ennek apropóján adjuk közre az alábbi írást. „Mit tehetnék én? Csupán egy vagyok a hét és negyed milliárd földlakó közül” - hangzik el gyakran azok szájából, akik nem akarnak, vagy azt hiszik, hogy nem tudnak tenni a teremtésvédelemért. Velük ellentétben én azt vallom, hogy ha csak kicsinek látszó tettekkel is, de mindenki hozzájárulhat a teremtett világ állapotának védelméhez. Ne becsüljük alá jobbítóképességünket! Hívőként a teremtésvédelmet nem Dávid Góliát elleni, reménytelennek látszó kiállásának kell tekintenünk, hanem jó alkalomnak arra, hogy Isten segítő szándéka rajtunk keresztül is érvényesülhessen. És ha Isten munkatársaként gondolunk magunkra, akkor máris egészen más színben látjuk az erőviszonyokat. A kérdést világi szemlélettel nézve azt mondhatjuk: az egyén hatása valóban nem nagy, de sok kicsi sokra megy. Ha sokan megtesszük, ami tőlünk telik, akkor a hatás összességében már jelentős lesz. Ne feledjük - még ha nem is érezzük így -, mi, magyarok az átlagosan 3,2 hektáros ökológiai lábnyomunkkal a világ leggazdagabb egymilliárd embere közé tartozunk, így fogyasztásunk és a környezetre gyakorolt hatásunk igen jelentős. Ha csökkentjük az ökológiai lábnyomunkat, akár akkora javulást is elérhetünk, amely már összemérhető egy, a világ szegényebb részén, például Kelet-Timoron élő ember teljes környezetterhelésével, akit csupán 0,4 hektár tart el. Arra is láttunk példát, hogy nagy szennyezőket, konszerneket vagy kormányokat egyéneknek sikerült változásra kényszeríteniük. Ha sok ember összefog, és együtt hallatja a szavát valamiért, vagy tesz valami ellen, az olyan erőt képvisel, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. A mai kommunikációs lehetőségeket ügyesen kihasználva sikerülhet annyi embert mozgósítani például egy gyártó termékeinek bojkottjára, hogy azt a döntéshozók még akkor sem hagyhatják figyelmen kívül, ha csupán a gazdasági szempontokra koncentrálnak. Hogyan és hol alakulhat ki a tettre kész és tenni képes egyéni hozzáállás? A családban, amely a közösség alapélményét adja meg tagjainak. Gyerekként családunk működéséből merítjük azokat a mintákat, amelyekből később felépítjük önálló életünket. így van ez még akkor is, ha mindenkinek vannak emlékei a „na, ezt én biztosan másképp fogom csinálni!” elhatározásairól. A negatív minta is meghatároz, mint öntőforma a szobrot. A családnak tehát az is feladata, hogy tudatosítsa tagjaiban életünknek a környezetre és így gyermekeink jövőjére gyakorolt hatását, s megtanítsa azokat a viselkedésmintákat, amelyek segítséget jelenthetnek egy fenntarthatóbb életmód kialakításában. E tudás átadásához hozzátartozik a környezetre való odafigyelés, a tanulás, a teremtett világban tapasztaltak megbeszélése, de az olyan szokások gyakorlása is, amelyek környezetkímélőbbé teszik mindennapjainkat. Nem elég elméletben tudni, hogy az átlag magyar háztartás ökológiai lábnyomának negyven százaléka a táplálkozásunk környezetre gyakorolt hatásából adódik. Fontos az is, hogy a család tagjai közösen megtapasztalják: heti egy-két húsmentes nap könnyen beleilleszthető a mindennapjainkba, és ez nem jár keserű lemondással, hanem új élmények forrásává válhat. Ejtsünk még néhány szót a kisközösségekről is! Olyan közösségekre gondolok, amelyeknek tagjai rendszeresen találkoznak, együtt tevékenykednek, és személyes kapcsolatot tartanak fenn egymással. Nem tartoznak tehát ide az interneten levelezők, fórumozók csoportjai, hiszen e közösségekhez tartozók kapcsolatai és egymásról szerzett tapasztalatai nem valódiak, nem személyesek. A tényleges közösségek - amilyen például egy szoros baráti társaság, egy kórus, egy klub, de akár egy társasház vagy egy utca lakóközössége - hatékonyan támogathatják tagjaikat ismeretek megosztásával, kölcsönös segítségnyújtással és azzal, hogy a közösséghez tartozók jelzik egymásnak, betartják-e a közös normákat a teremtett világ védelme érdekében. Nem kell, hogy ez legyen a közösség fő célja, de ha például egy horgászközösség tele kocsit szervez a tóra menet, azzal nemcsak a szén-dioxid-kibocsátást csökkenti, hanem egyúttal erősíti a csoport tagjai közötti összetartozást, és újabb közös élményekre ad lehetőséget. Tartozzunk néhány ilyen közösséghez, és tevékenyen gazdagítsuk a csoport életét! Rohály Gábor Megjelent az Új Ember 2014. augusztus 10-i számában Neked szánt ajándék „Még nyelvemen sincs a szó, Te már biztosan tudod, Uram” (Zsolt 13p,4) Mondok egy történetet, amit csak én tudok, s csak velem történt meg. A minap, betegségből lábadozóban, elüldögéltem a nádasunk partján. Különlegesen szép este volt, és hálát adtam az Úrnak a sok gyönyörűségért, ami körülvett. Mindenfelé sárga nőszirmok nyíltak, a békák időnként rá-rázendítettek, sikerült meglátnom egy eddig még csak hangjáról ismert madarat, és eközben a háttérben Rudi bácsi éneke szólt. Nem is kívánhattam többet, annyira megnyugtató volt így ücsörögni, szemlélődni. Mondtam is az Úristennek: Uram, hogyan is lehet ilyen szép minden, amit teremtesz? Taníts engem a Te teremtményeiden keresztül, taníts figyelmesen szemlélődnöm! Láttam egy kis fekete bogarat is, épp az írisz nedveit szívogatta. Tudtam mindig, hogy létezik a nősziromnak kártevője, de most láttam először munkálkodás közben. Miközben elégedetten hol ide, hol oda kaptam a fejem a rengeteg látnivaló közt, a szemem sarkából egyszerre megpillantottam egy íriszt, amely megmoccant. Kipattantak a szirmai, éppen abban a pillanatban. Azt gondoltam, hátha láthatnám, amint kinyílik egy virága, nemcsak úgy fél szemmel, hanem elejétől végéig, így aztán keresgélni kezdtem az előttem lévő hatalmas bokréta bimbói közt egy megfelelőt. Találtam is egyet, amelyik feltételezésem szerint már igencsak nyílóban volt. Figyelni kezdtem, nem is mertem elkalandozni másfelé, mert mintha mocorgott volna. Ahányszor a szellő meglegyintette, mind közelebb és közeira„,'Ut o nillonat. amikor elvalóban, talán három perc sem telt belé: az első szirom kiszabadult, gyors moccanattal kinyílott. Annyira boldog voltam, csak mosolyogni tudtam. Istenem, csupán még csak felsejlik bennem a gondolat, hátha láthatnám a csodát, legtitkosabb titkaid egyikét, és Te máris betekintést nyújtasz a mélyére. Elhatároztam, végignézem, amint teljesen kinyílik ez a virág, mert még két szirma hátravolt. Körülöttem kergetőztek a madarak, kis bogarak futkorásztak, békák mocorogtak, sok minden más, amit szintén megnéznék. Egyszer csak egy szép nagy méhecske is érkezett, és hangos döngéssel szállt virágról virágra. Szerettem volna követni a tekintetemmel, de ekkor úgy éreztem, most megérthetek valamit, ha valóban tanulni szeretnék az Úristentől: a világban oly sok csodálatos dolog van, ha valamit szeretnél, és az Úr nagy szeretetéből azt meg is adja neked, arra figyelj, és ne akarj folyton, mi több, egyazon időben mást és újra még mást is! Figyelj teljes erőddel arra az ajándékra, amit neked szán az Úr; hátha még csak töredékét láttad, és máris otthagynád egy másik darabkáért. Legyen türelmed végigvárni a dolgok menetét, ha egyszer már belekezdtél valamibe, főképpen, ha azon az Úr áldásátlátod. Nem törődtem hát a méhecskével, bár igen szívesen elnézegettem volna. A virágra figyeltem, akkor már nem vonhatott el semmi tőle. Soká kellett várnom, de jött közben biztató jel. Hol egy szélfuvallat hozott kis változást, hol egy aprócska kis cimpa csappant ki a virágomon. így ücsörögtem húsz-harminc percen át. Akkor hirtelen éreztem, talán láttam: most kezd mozdulni, most meg fog történni. És valóban, teljes szépségében kiragyogva pompázott. Még szinte annyi időm sem volt, hogy hálát adjak, hát mit hallok? A döngicsélő méhecskét! Egyenesen az én virágom felé tartott, és hopp, már benne is volt, aztán már tovább is szállt. Mintha azt mondta volna az Úristen: Látod, mindent megkapsz, még amit meg sem fogalmazol kérésben, csak a szemed, a lelked vágyódik utána. Csak azt várom el tőled, légy türelmes és kitartó, megkapod azt is, amire nem is számítasz. Amikor mindezt a csodát láttam, megköszöntem az Úrnak. Megköszöntem a szépségeket, a bőkezűségét, a tanítását, és hogy megnyitott engem mindennek a befogadására. Kértem, adja meg nekem ezt mindig, életem során a hétköznapokban is tudjak eszerint élni, és mutassa meg nekem, mi a jó, és mi a rossz. Azt kértem az Úrtól, tanítson engem felismerni a rosszat. Nyitva volt a szemem, pedig gyakran behunyom ima közben. Most viszont ez utolsó kérésem kimondása közben egy fekete bogarat pillantottam meg az én íriszemen. Az ormányosbogár, amiről csak épp fél órája tudtam meg, az írisz kártevője. Az Úr ezt a kérésemet is meghallgatta. Boldog voltam és pihent. Épp aznap kezdtem el gyógyulni, és tudtam, ha máskülönben nehéz is volt a betegség, ma este annyit tanultam, amennyit talán egészségesen a nagy rohanásban csak hónapok, évek múlva fogtam volna fel. Ez hát a történet, ami csak velem történt meg, most már azonban te is tudod. Levente Dóra Az írás megjelent Döbrentey Ildikó Beszélgetek az Úrral - 21 századi imák című kötetében (Szent Gellért - Luther A fűtőrendszer átmosása J'ézus ezt mondja az evangéliumban: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. ” (Mt 11,28) Szükségünk van erre a bátorításra, mert bizony nagyon el tudunk fáradni. A názáreti Jézus nyugalmat kínáló szava azért is hiteles, mert ő maga is tudta, mi a fáradtság. Egyszer a déli hőségben kimerülve ült le egy Sikár nevű település kútjához, és egy samáriai asszonytól kért inni. Máskor mélyen aludt a hajóban, még akkor is, amikor az viharba került. Aztán a keresztet hordozva kimerültén zuhant Jeruzsálem utcaköveire. Ezáltal Jézus megszentelte a fáradtságot, és hozzánk, véges energiájú emberekhez hasonlított. Megfordítva is igaz: fáradtságunkban vele lehetünk egyek. Ha módunk van nyári pihenésre, akkor az nem egyszerűen kikapcsolódás lehet, hanem sokkal inkább bekapcsolódás - tudniillik abba a világba, amelybe Jézus hív minket. A vele való közösségbe. „Jöjjetek énhozzám, mindnyájan” - ezt mondja. Ezért aztán nemcsak az enyhet kínáló vízpartot vagy a hűvösebb hegyeket keressük, hanem Jézust. Őbenne teljesedik be a 23. zsoltár szava is: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti... ” A fáradt embernek pihenésre van szüksége. Egyszer egy lelkész szemléletesen fogalmazott, felidézve azt az időszakot, amikor templomuk fűtőrendszerét átmosták. Fűtött az még így-úgy, de amikor kimosták belőle a sok iszapot, vízkövet és rozsdalemezt, sokkal jobb lett a hatásfoka. Sok minden lerakódik bennünk is, és Isten néha megálljt parancsol. Amíg ez az átmosás történt, mondta az igehirdető, nem lehetett fűteni. Üzemszünet volt. Egy időre meg kell állni, hogy utána jobban működjön minden. Bizony, le kell lassulni. Életünk egyre inkább a gyorsaságról szól. A sportban, az üzleti életben, a médiában, de még az egyházban is egyre nagyobb a sebesség Ám nem kell minden áron beszállni a gyorsulási versenybe. A gyorsaság összefügg a felejtéssel, a lassúság pedig az emlékezéssel. Néha kell a lassúság. A teknősbéka többet tud az útról mesélni, mint a nyúl. A nyár lehetőséget ad arra, hogy a pörgő hónapok után legalább egy-két hétre lelassuljunk. Egy novellájában Milan Kundera egy cseh mondással jellemzi az édes semmittevésben élő embert: „nézegeti a Jóisten ablakait”. Aki pedig a Jóisten ablakait nézegetheti, az nem unatkozik, az boldog. Abban az értelemben is, ahogy Gyökössy Endre írja: „Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel, és örömmel indulnak útjukra.” Fabiny Tamás Elhangzott a Kossuth rádióban 2011. július 10-én.
