Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)

2015-06-07 / 23. szám

Evangélikus Élet elő víz 2015. jumus 7. (► n HMHBMNHI ■■■■■■■■■ Aki kézen fogja a sellőt Pedagógusnapra Azon tűnődöm, mennyire hasonlít a lelkészek és a tanárok munkája. Ma már természetes, hogy lelkipásztorok a hitoktatás keretében újra iskolai fel­adatokat is kapnak. Ugyanakkor a ta­nárok sem csupán a diákok oktatá­sáért, hanem szellemi és lelki fejlő­désükért is felelősek. A Keresztyén is­kolák állítása sfenntartásaügyében című iratában így ír erről Luther Márton: „Mi örömest akarunk gon­doskodni a mi gyermekeinknek nem csupán hasáról, hanem leikéről is.” Pedagógusnapon minden tanárra tisztelettel gondolok, tekintet nélkül arra, hogy valaki egyházi vagy világi intézményben oktat. Tudom, milyen sokszor kell erőn felül teljesíteniük, el­lenszélben, gyakran csekély fizetésért. Őszinte hálával emlékezem egykori tanáraimra, akik között egyaránt vol­tak hívők és nem hívők. Persze nem felejtem el, hogy sokan tudatosan pró­bálták szembehelyezni egymással a hitet és a tudást és összeugrasztani a tanárt és a lelkészt. Ama negyvenévi pusztai vándor­lás során - amikor az egyházaknak bizony át kellett kelniük a Vörös-ten­geren - az egypártrendszer min­dent megtett annak érdekében, hogy e két hivatás képviselői eltávolodja­nak egymástól. Persze akkor is vol­tak nagyon szép példák tudós és ok­tató lelkészekre és keresztyén elkö­telezettségű tanárokra, de a templom és iskola Reményik Sándor által oly szenvedélyesen megrajzolt egységét bizony aláásta a politikai hatalom. Legyen áldott azon tanárok emlé­ke, akik a legnehezebb időkben gon­doskodni akartak a rájuk bízottak lei­kéről is. Negyedszázada aztán elérkezett a rendszerváltozás, amely lehetővé tette, hogy sorra nyíljanak meg az egyházi iskolák. Magam is átéltem azt az eufóriát, amely a fasori gimnázi­um 1989. szeptemberi indulását kí­sérte. Azóta, bár akadtak döccenők, az egyházi iskolák megtalálták helyü­ket a hazai köznevelési rendszer­ben. Szembenállás helyett az együtt­működés szándéka a természetes. Itt pedig a lelkész és a tanár egyaránt kulcsszerepet kap. Nincs evangélikus fizika, de van evangélikus fizikatanár. Nincs keresztény matematika, de van keresztény matematikatanár. A tanár személyiségén hihetetlenül sok múlik tehát. Robert Fulghum amerikai szerző egy kedves írását hadd idézzem. Gyermekekkel játszva háromféle sze­repet adott a kicsiknek: lehettek óri­ások, varázslók vagy törpék. Itt ad­juk át a szót az írónak: „Miközben az összebújt csoportok lázasan sutyorogtak, valaki megcibál­­ta a nadrágszáramat. Lenézek, egy kislány áll ott, és vékony, aggodalmas hangon kérdezi:- És hová álljanak a sellők? Hová álljanak a sellők? Hosszú csend. Hosszú, hosszú csend.- Hogy hová álljanak a sellők? - kérdeztem.- Igen. Tudod, én sellő vagyok.- De olyan nincs, hogy sellő.- Dehogy nincs. Én is az vagyok. Nem akart sem óriás, sem varázs­ló, sem törpe lenni. Tudta pontosan, hová tartozik. Ő sellő. Esze ágában sem volt, hogy kiszálljon a játékból, és a fal mellé álljon szomorkodni. Részt akart venni benne, úgy, ahogyan a sel­lők, anélkül hogy feladná méltóságát és személyiségét. Biztos volt benne, hogy a sellők számára is van valahol hely, és hogy én tudni fogom, hol. Nos, hát hová is álljanak a sellők? A »sellők«, mindazok, akik különböz­nek,, akik nem felelnek meg az előírá­soknak, akik nem hajlandók beleül­ni a rendelkezésükre bocsátott ska­tulyába. Aki erre a kérdésre választ tud ad­ni, iskolát, országot, egész világot építhet rá. Hogy abban a pillanatban mit fe­leltem? Nos, néha sikerül meglelnem a helyes választ.- A sellők ide állnak, a Tenger ki­rálya mellé. (Igen, ide, a Király bo­londja mellé, gondoltam.) Ott álltunk hát, kéz a kézben, és a varázslók, óriások és törpék csapatait szemléztük, ahogyan vad össze­visszaságban rohangáltak fel s alá. Egyébként nem igaz, hogy nincse­nek sellők. Egyet ismerek szemé­lyesen. A kezét is fogtam.” Adjunk hálát azokért a pedagógu­sokért, akik így tudják a rájuk bízot­tak kezét fogni. A hit, a pedagógiai elkötelezettség és a tudás pedig nem kell hogy szem­ben álljon egymással. Ezt fejezi ki az újszövetségi biztatás Péter apostol második levelében: „...a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt..” (2Pt 1,5; Károli-ford.) ■ Fabiny Tamás Elhangzik a Kossuth rádió Vasár­napi újság című műsorában 2015. június 7-én. A kivételes vezetők közös vonása Ha bemégy bármelyik könyvesboltba vagy könyvtárba, a vezetésről szóló könyvek százait találod a polcokon. És ha az interneten rákeresel, valószínű­leg egész életedet rászánhatnád, hogy végigolvasd a végtelennek tűnő gondo­latok sorát arról, mi határozza meg a jó vezetőt. Nem az a célom hát, hogy a fel­ső vezetők legfontosabb tulajdonsága­iról szóljak, hanem a kivételes vezetők­re szeretném felhívni a figyelmet, akik­nek van egy sajátságos közös vonásuk. „A sikeres emberek mindig keresik a lehetőségeket, hogy másoknak segít­senek, a sikertelen emberek pedig mindig azt kérdezik: »Mi hasznom van nekem ebből?«” - állítja az író és szónok, Brian Tracy. Úgy hiszem, eb­ben igaza van. Sokszor hallottuk már, hogy „emberekkel leszel győztes” - en­nek remek módja az, hogy segítesz má­soknak elérni a saját céljaikat, és eköz­ben lehetővé teszed számukra, hogy részt vegyenek a tieid elérésében. Segíteni másoknak természetesen nagyon nemes célnak tűnik, de hogyan valósítsuk meg? Az Egyesült Államok első elnökeinek egyike, John Quincy Adams mondta: „Ha cselekedeteid másokat arra ösztönöznek, hogy na­gyobbat álmodjanak, többet tanuljanak, többet tegyenek, és többé váljanak, ak­kor vezető vagy.” Tehát úgy tűnik, hogy a vezetői ké­pesség cselekedetek és szavak kombi­nációja. Szavakkal elmondhatjuk az em­bereknek, hogy mennyire értékeljük őket, szavakkal igyekszünk ösztönöz­ni; de amikor aktívan, a cselekedeteink­kel mutatjuk segítő szándékunkat, hogy ki tudják hozni magukból a leg­többet, és megvalósítsák az álmaikat, akkor azt bizonyítjuk, hogy olyan ve­zetők vagyunk, akiket érdemes kö­vetni. Soha nem fogom elfelejteni, amit az egyik főnököm mondott: „Ha szüksé­ged van egy helyre, ahol fejlődhetsz, és azzá válhatsz, amivé Isten tervezett, van egy helyünk a számodra.” Aztán meg­erősítette szavait azzal, hogy adott egy pozíciót a szervezetében - de valójában esélyt kínált nekem arra, hogy felfedez­zem azokat a lehetőségeket, amelyek­ről korábban nem is álmodhattam. mondta nekik: „Bizony, bizony, mon­dom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobba­kat is tesz. Mert én az Atyához me­gyek..!’[}n 14,12) Feltámadása után Jézus világossá tette azt az elhívást, amely minden kö­vetőjére vonatkozik, egy nagyon ambi­ciózus feladatot: „Menjetek el tehát, te­Amikor Jézus Krisztus kiválasztot­ta a követőit, az egyik tényező, amely másokat hozzá vonzott, az az ígéret volt, hogy segít nekik, hogy sokkal töb­bek legyenek, mint amennyit maguk­ról valaha is el tudtak képzelni. Első vá­lasztottal - Péter és András, Jakab és János - családjuk halászvállalkozásá­ban dolgoztak. Valószínűleg úgy kép­zelték, hogy életük hátralévő részét az­zal fogják tölteni, hogy kivetik hálóju­kat a tengerbe, és halakat húznak be a csónakba. Jézus nem becsülte le a hivatásukat, de bátorította őket, hogy nézzenek magasabbra. „Jöjjetek utánam - mond­ta -, és én emberhalászokká teszlek ti­teket’.’ (Mt 4,19) Miután látták azokat a csodákat, amelyeket tett, Jézus azt gyetek tanítvánnyá minden népet (...), tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek..’.’ (Mt 28,19-20) Nem csoda, hogy évekkel később Pál apostol kijelentette: „TehátKrisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!” (2Kor 5,20) Ha végiggondolod a karrieredet mostanáig, ki volt az, aki segített neked? Ki volt az, aki ösztönzött, hogy álmodj nagyobbat, tanulj többet, tegyél többet, és legyél több? És tudsz olyan embert mondani, akinek te igyekszel segíteni, sürgetve és ösztönözve, hogy töreked­jen arra, hogy egyre többé váljon? ■ Robert Tamassy Forrás: Monday Manna A hónap igéje „Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz’.’ (íMóz 32,27b) Két ellentétes történet jut az eszem­be. Az egyik: régen a szomszéd gyü­lekezet istentiszteletén föltűnt egy új személy. A lelkész beszélni szeretett volna vele, de ő a befejező áldás előtt mindig elment. Nem tudni, ké­sőbb mi lett vele. A másik egy fiatal fiúról szól. Falujukban minden reg­gel volt istentisztelet, de a végén a fi­únak nagyon figyelnie kellett, hogy le ne késsé a buszt, amellyel a városba megy, az iskolájába. Azt mondta magában: „Jaj, csak még az áldáson ott tudjak lenni, ha a befejező éneken nem is!” Áldás. Az egyik nem igényelte, a másiknak nagyon fontos volt. Mi is az áldás, amellyel oly sokszor talál­kozunk a Bibliában? Istentől jövő ígé­ret, amelyet elmondanak egy személy vagy csoport fölött, és megvalósul, ha hittel és alázattal fogadja valaki. Te hogyan fogadod ezt a szót: „veled le­szek” „megsegítelek, ha rám figyelsz” „ne félj, mert szavamat adom a szád­ba, hogy szólni tudj” „kegyelmem és szeretetem kísér utadon”? Jákob imádkozik az ország hatá­rán, amikor hazaérkezik. Fél átkelni a folyón, mert még a testvére is bosszút akar állni rajta csalásai mi­att. így kéri az Urat: „Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz’.’ Nem me­gyek tovább, míg segítséget nem ígérsz. És Istennek ez elég. Azt mondja: „Nem Jákob lesz ezután a ne­ved..!’ Nem Jákob, azaz Csaló leszel mostantól, hanem Isten harcosa, Is­tenért harcolp ember. - És az ellene kivonuló testvére végül békejobbal fogadja a folyón átkelő Jákobot. Az­tán egész további élete is áldások so­ra lesz. Neked is ez legyen az imádságod minden reggel: „Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz, Istenem.” Ezt mondd munkád kezdetén: „Ne engedd, hogy hibásan hagyjam abba.” így szólj, ami­kor újat tervezel: „Ne engedd, hogy si­kertelen legyen.” Utad kezdetén ebben bízzál: „Isten áldásával eredményes le­szek, és célhoz érek.” Beszélgetéseid le­hessenek bizonyságtételek arról a ha­talmas Megváltóról, aki Jákobból Iz­raellé, Csalóból új emberré és Isten harcosává tehet. Figyeld meg: a bibliai áldásmon­dásban őseink milyen alázatosak és bölcsek. Nem azt mondják, hogy „megáldalak” hanem azt, hogy „áld­jon meg az Úr”. Tudatában vannak, hogy ők csak eszközei annak, amit Is­tenük akar hozni a világra. És ezt ké­rik, de munkálják is. Isten nevét he­lyezik az emberekre (4MÓZ 6,27), imádkoznak az áldásért, aztán mun­kálkodnak is érte. Két jól ismert áldást általában minden istentiszteletünkön hasz­nálunk. Az egyik az ároni áldás: 4MÓZ 6,24-26. Figyeld meg, mit kínál: áldjon meg, világosítson meg, figyeljen rád. Azaz az Atya oltalmát, a Fiú bocsánatát és a Szentlélek bé­kességét. Áldása megőriz a gonosz­tól, bűnbocsánatot, tisztaságot ad, és megtapasztalod, hogy veled vándo­rol utadon. A másik az apostoli áldás: 2Kor 13,13. Kegyelmet, szeretetet és békes­séget kínál. Hadd biztassak mindenkit: ne hagyd abba az imádságot, a könyör­gést, amíg Isten áldását nem adja rád, és ne hagyd abba munkádat, szolgá­latodat addig, míg eredményt nem adott szerető Istened, aki „mind­örökké áldott”. ■ Széll Bulcsú HETI ÚTRAVALÓ Jézus Krisztus mondja: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el!’ (Lk 10,16a) Szentháromság ünnepe után az 1. hé­ten az Útmutató reggeli és heti igéiben IX0YC Isten hív minket: figyeljünk a hívó szóra! És ne utasítsuk el őt; maradjanak szí­vünkben igéi! „Hagyjad az Úrra utadat!” (GyLK 700) „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a Krisztusban.” (Ef 1,3; LK) Ő Atyja országába hívott el minket, s Atyja bűnbocsátó irgalmának tanúja lett a világban. Jézus Urunk a névtelen gazdag s a koldus Lázár példa­történetében két végső, testi halálunk utáni létállapotot tár elénk. Lázáron, aki a gazdagtól még morzsákat sem kapott, Isten segített; a gazdag - öt testvéré­vel együtt - nem hallgatott Mózesre és a prófétákra, akik Isten hívó szavát hir­dették, így „az sem győzi megőket, ha valakifeltámad a halottak közül” (Lk 16,31). Dr. Luther tanítja: „A próféták és apostolok szavában Isten beszél hozzánk. Tel­jes bizonyossággal állítjuk, hogy az igében Isten működik; és az igehirdetés Is­ten módja és szerszáma önmaga megismertetésére!” - Te hol és kivel töltőd az örökkévalóságot? Jézus érted való halála s dicsőséges feltámasztása meggyőz­hetett-e, hogy az ő elutasításával önmagát zárja ki az ember az Istennel való örök szeretetközösségből? „Isten szeretet, és aki a szeretőiben marad, az Istenben ma­rad, és Isten is őbenne. (...) Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is!’ (íjn 4,16.21) Jézus kiküldte maga előtt hetvenkét tanítványát, mondván, „az aratnivaló sok, de a munkás kevés...” Ez volt a misszi­ójuk: „Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hoz­zátok az Isten országa."És heti igénk folytatásában hitelesíti küldetésüket:„...és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem’.’ (Lk 10,2.9.16b) Jójá­­kím király nem hallgatott Isten megtérésre hívó igéjére, sőt elégette a tekercset, de az Úr ítélt: „Megbüntetem őt (...). Elhozom rájuk (...) mindazt a veszedelmet, amit megmondtam nekik, de nem hallgattak meg!’ (Jer 36,31) Pál nyíltan, sze­líden hirdette Isten evangéliumát: „...mindenkit egyenként intettünk és buzdí­tottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek Istenhez méltó módon..!’ (iThessz 2,lí­ra) A feltámadott Jézus a nagy halfogás után, tagadására emlékeztetve ezzel, háromszor kérdezte meg Pétertől: „Simon, Jónafia, szeretsz-e engem?” Ő el­szomorodva felelte: „Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!’ S megbízást kapott Jézus juhainak őrzésére, legeltetésére, és egy meghívást: „Kövess engem!” (Jn 21,17.19) Az utolsó vacsora után versengés támadt a tanítványok között: me­lyikük a legnagyobb? Jézus a saját életét állította például: „...aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. (...) Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szol­gál!’ (Lk 22,26.27) Pál fogsága is az evangélium terjedését szolgálta, mert töb­ben „félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét. (...) Az a fontos, hogy bármi­lyen módon (..): Krisztust hirdetik, és én ennek örülök!’[Fű. 1,14.18) Az egyhá­zi év második felének kezdetén bátran kérheted: „Te örök evangéliom, / Te légy vezérem utamon!” (EÉ 287,4) ■ Garai András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom