Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-06-07 / 23. szám
z -m 2015. június 7. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk! Mindenható Istenként szeretettel közeledsz hozzánk. Emberlétünk értelmévé tetted, hogy te szeretsz bennünket. Köszönjük, hogy abban a bizonyosságban fordulhatunk hozzád imádságunkban, hogy te életünket, üdvösségünket, javunkat akarod. [Lektor:] Hálát adunk neked mindazért, amit tettél értünk. Életet adtál nekünk, Fiadban megnyitottad előttünk a hozzád visszavezető utat, Szentlelkeddel ébreszted bennünk benned való hitünket. Könyörgünk, emlékeztess minket újra és újra szereteted mélységére, kegyelmed gazdagságára. Tarts meg bennünket a veled való szeretetközösség éltető valóságában. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk gyülekezetünkért, egyházad közösségéért. Tartsd megváltott népedet a hit örömében. Ajándékozd meg nyitottsággal, találékonysággal, békességgel, hogy közösségeink élete, szeretete bűneink ellenére is betölthesse azt a hivatást, amelyre elhívtad ebben a világban. Segítsd azokat, akikre a tetteidre, szeretetedre való emlékeztetés szolgálatát bíztad. Segítsd meg népedet, hogy szavainkon, életünkön tükröződjön, hogy rád nemcsak emlékezünk, hanem élő valóság lehet mindenki számára a veled való közösség ajándéka. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk, Atyánk, azokért, akik természeti csapásoktól, elnyomatástól, éhségtől, betegségtől szenvednek. Segítsd meg mindazok munkáját, akik a szenvedők fájdalmainak enyhítésén, tisztább, igazságosabb világért fáradoznak. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Mennyei Atyánk! Szeretetedben, kegyelmedben, életet újító erődben reménykedünk. Köszönjük neked, hogy arra hívsz mindannyiunkat, hogy reménységünk teljességre jusson eljövendő országodban a mi Urunk, Jézus Krisztus által. [Gyülekezet:] Ámen. „Summa summarum: hirdetni, kimondani és megírni akarom ezt. Erőszakkal kényszeríteni azonban nem akarok senkit, mert a hit maga úgy akarja, hogy ne kényszerből vegyék föl. Vegyetek példát rólam. A búcsúval és minden pápistával szembeszegültem, de erőszak nélkül; egyedül Isten igéjét teljesítettem, azt hirdettem és írtam, egyebet nem tettem. Ez működött, amikor aludtam, amikor wittenbergi sört iszogattam az én jó Philipp Melanchthon barátommal és Amsdorffal; ez tette a pápaságot olyan gyengévé, amilyen kárt még soha egy fejedelem vagy császár nem tett benne. Magam semmit nem tettem, az ige vitte véghez és érte el mindezt. Ha féktelenséggel jártam volna el, Németországot nagy vérfürdőbe vittem volna, akkor Wormsban színjátékot játszottam volna, hogy a császár ne legyen olyan biztos a dolgában. De mi lett volna ez? Bolondság lett volna. Nem tettem semmit, az igét hagytam cselekedni.” M Luther Márton: Nyolc böjti prédikáció (Szebik Zsófia fordítása) SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 1. VASÁRNAP - LK 16,19-31 Isten megsegít - és mit tesz az ember? Példázatában Jézus a jövő fátylát lebbenti fel? Arról ad tanítást, hogy mi lesz a halál után? Résnyire nyitott ajtón bepillantást enged a túlvilág titkaiba? Nem. A mindenkori jelenről ad tanítást. Számára a „ma” a hangsúlyos. A példázat akár kaphatna Pál apostoli címet is: „...míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel..!’ (Gál 6,10) A jézusi tanítást pedig egy másik újszövetségi irat szellemében gondolhatjuk tovább: „...senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől. Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától!’ (Zsid 3,12-13) Ebből következik persze a kérdés: Meddig tart a ma? Mennyi időnk van? Meddig tart a türelem időszaka? Mikor jár le az idő? Sporteseményeken az eredményjelző részeként ott van a küzdőtér mellett az óra, és mind a játékosok, mind a nézők látják, mennyi idő van még hátra. Mikor lehet az utolsó akciót indítani, meddig van esély a győztes gól megszerzésére. Amikor elromlik egy háztartási gép, megnézzük, lejárt-e már a garancia. A megvásárlandó élelmiszer csomagolásán feltűnő helyen szerepelnie kell egy dátumnak: meddig fogyasztható. Sok mindent tudunk hát. Azt viszont nem, hogy meddig van időnk a jó cselekvésére. A példázatbeli gazdag legnagyobb hibája az idő elvétése. Akkor kezd el kapkodni, amikor már késő. Amíg alkalma lett volna, nem élt a lehetőséggel. E végzetes hiba nem önmagában áll, hanem a gazdag ember többszörös tévedése teszi még szánalmasabbá. Először is: kizárólag a gazdagságában bízik. Torzítja személyiségét, hogy ő bíborba és patyolatba öltözhet, és fényes lakomákat rendezhet. Szikrája sincs meg benne a szolidaritás érzésének. Látnia kellene a küszöbén fekvő, fekélyekkel teli koldust. De ő elfordítja a fejét. Talán át is lép a cafatos testen. Az sem lehetetlen, hogy embereinek kiadja a parancsot: zavarják már el onnan azt a nyomorultat, hiszen a sebek látványa, a gennyes fekélyek bűzölgése zavarba hozza a lakomára érkező vendégeket. A koldus irritáló jelenléte üzleti tárgyalások sikerét hiúsíthatja meg. Az is lehet, hogy közérdekre hivatkozva a hatóságok segítségét veszi igénybe: tisztítsák már meg a közterületeket a szerencsétlen koldusok látványától. Elvégre ez szabálysértés! Legjobb lesz, ha egyúttal a sintérek is jönnek, hiszen micsoda dolog, hogy kutyák nyaldossák a sebeket! Pedig a szegény Lázár nem zaklatja környezetét: ő megelégedne a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal is. Az elbeszélés látomásszerűségei között maradva vehetjük észre a példázatbeli gazdag ember második tévedését. Halála után - látva, hogy Lázár Ábrahám kebelére került - nem Istenhez, hanem egy emberhez, Ábrahámhoz imádkozik. „Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam..!’ (16,24) Mennyire hasonlít, és mégis milyen végtelenül távol van ez a mondat Bartimeus imádságától: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!” (Mk 10,47) Istenhez vagy emberhez imádkozunk? Jézus vagy egy ember a közbenjáró? Bajba jutott emberek hajlamosak fűhöz-fához szaladgálni, ahelyett hogy az egyetlen Úr segítségét kérnék. Péter nyilván nagyravágyásból próbált a tengeren járni, de amikor süllyedni kezdett, tudta, hogy Jézushoz kell kiáltania: „Uram, ments meg!” (Mt 14,30) A jobb lator legalább halála órájában felismerte, hogy kihez fordulhat bizalommal: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba!” (Lk 23,42) Hogyan hangzott Jézus válasza? „...ma velem leszel a paradicsomban!’ Még ma! A lator és Jézus tudta, mit jelent az, hogy „amíg tart a ma”. A gazdag ember harmadik tévedése kifejezetten felháborító. Ábrahámtól azt kéri, hogy küldje el hozzá Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és hűsítse meg az ő nyelvét, mert igen gyötrődik ott a lángban. Nem túlzás, ha azt mondjuk: ő, aki életében semmibe vette a szegény Lázárt, még haláluk után is kihasználná őt. Ugrasztani akarja magához. Hiszen ő nyilván arra rendeltett, hogy szolga legyen, aki az uraság rendelkezésére áll. Jézus gesztusa egyértelmű: kiáll Lázár méltósága mellett, és nem engedi, hogy a gazdag továbbra is önző módon kihasználja. A negyedik tévedés a családi kötelékkel függ össze. A gazdag - szerettei iránti látszólagos felelősségből fakadóan - azt szeretné, hogy Lázár legalább az ő rokonságához menjen el, hogy figyelmeztesse őket a leselkedő veszélyre. Ám e féltő szeretetnek még az életben kell megnyilvánulnia. Erre is érvényes az „amíg időnk van” kitétele. Másrészt Jézus arra emlékeztet, hogy „vau Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra” (16,29). Korábbi szavával maga a gazdag ember tette bizonyossá, hogy ő a választott nép tagjának tekinti magát, hiszen Ábrahámot atyjának nevezte (16,24). Érvényes azonban az, amire az evangélium elején Keresztelő János AZ ÜNNEP IGEJE utalt. Az emberek hiába mondják magukban: „Ábrahám a mi atyánk!” (Lk 3,8), Isten a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. Nem számít ezért semmiféle kiváltság: meg kell térni, hiszen a fejsze már a fák gyökerén van. Ezért olvassuk e példázatban is: „Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra!” A példázat csattanója arra figyelmeztet minket, hogy immár nem a példázatbeli gazdagról, hanem Krisztus egyházáról van szó. Mi ugyanis valljuk, hogy prófétai módon beteljesedett, amivel e példázat zárul: valaki feltámadt a halottak közül. Ez már nem egyszerűen a szegény Lázárra, hanem sokkal inkább magára Jézusra és az ő feltámadására utal. Ebből következik a mi felelősségünk: a Feltámadott egyházaként megteszünk-e mindent annak érdekében, hogy közöny és önzés helyett irgalom és szolidaritás jellemezze világunkat? Valljuk-e szóval és cselekedetekkel, hogy Isten mindig a „Lázárok”, a rászorulók Istene? Cselekszünk-e ténylegesen azért, hogy ebben a világban - közel és távol - kevesebb legyen a szenvedő? Merjük-e korunk bíborba és patyolatba öltözöttjeit figyelmeztetni az ő bűneik következményére? Tudjuk-e a mai koldusoknak vigasztalóan megmondani, hogy a Lázár név azt jelenti: Isten megsegít? Tesszük-e mindezt addig, amíg időnk van? ■ Fabiny Tamás „Most már tudom, hogy te Isten embere vagy ” ► A nyár közeledtével a Cantate rovat újra kilép a szűkebben értelmezett egyházzene világából. A következő hetekben két olyan művet mutatunk be, amelynek címszereplője jelentős bibliai személyiség: az Ószövetségből Illés próféta, az Újszövetségből pedig Pál apostol. Júniusban Mendelssohn Elias című oratóriuma következik. Mi közös lehet e sorok írójában és az 1846-os birminghami zenei fesztivál közönségében? Ha több nem is, annyi bizonyára, hogy mindannyiunkat lenyűgözött Felix Mendelssohn Bartholdy (1809-1847) egyik legnagyobb alkotása. Az Elias létrejöttéhez a belső késztetésen túl az is hozzájárult, hogy a szerző meghívást kapott Angliába: felkérést új kompozíció írására és vezénylésére. Mendelssohn egy évtizedig dolgozott a darab előkészítésén, először a gyermekkori barát, Karl Klingemann, majd Julius Schubring lelkész segítségével (Schubring készítette korábban a másik oratórium, a Paulus szövegét). A szövegkönyv arról tanúskodik, hogy összeállítója jól ismerte a Bibliát, és nagyszerű volt a dramaturgiai érzéke is. A mű alapját ugyanis az Ószövetség szakaszai képezik (változatlan formában vagy kisebb átalakításokkal), a végeredmény pedig vetekszik a legnagyszerűbb színdarabokkal vagy hatalmas tablójú történelmi filmekkel. Az oratórium szimfonikus zenekarra, vegyes karra és énekes szólistákra íródott. Illés prófétát basszus jeleníti meg, a kórus Izráel népének és a Baal papjainak szerepét kapja. (Zenetörténeti érdekesség, hogy az ősbemutató háromszáz előadóját különvonat szállította Londonból Birminghambe.) Alapvetően lehetetlen egy zeneművet leírás alapján megismerni, ezért most elsősorban a fordulatos cselekményre, az emberi sorsok bemutatására koncentrálunk. Az oratórium első részének első felében a történet gerincét íKir 17 adja, ezt a legtöbb helyen zsoltárversek egészítik ki. „Az élő Úrra, Izráel Istenére mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy ezekben az esztendőkben nem lesz sem harmat, sem eső, hanem csak az én szavamra.” (íKir 17,1) Illés megszólalása rögtön a dráma közepébe helyez bennünket. Aháb király idejében vagyunk, aki eltért az igaz hittől, és a Baalt kezdte imádni. A nyitó zenekari tétel a szárazság és éhínség okozta emberi nyomorúságot önti zenébe, fúgatémája a sóhajtást, szenvedést jeleníti meg. Hatalmas fokozás után kiált fel a kórus: „Segíts, Urunk! A mély tenger kiszáradt, a folyók kiapadtak.” „A csecsemő nyelve ínyéhez tapadt a szomjúság miatt, a gyermekek kenyeret kértek, de senki sem tört nekik’.’ (JSir 4,4) Ezután a két szoprán duettje - kórussal kiegészülve - a fájdalom líraibb hangját mutatja: „Urunk, hallgasd meg imánkat!” „Sión kinyújtja a kezét, de nincs vigasztalója’.’(JSir 1,17) Majd Óbadjáhú szólal meg - a királyi palota felügyelője, aki igen félte az Urat -, először recitativóban: „Szíveteket szaggassátok meg ne a ruhátokat! Térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz!Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és megbánja, mégha veszedelmet hoz is!’ (Jóéi 2,13) Áriája biztatja az elkeseredett népet: „Megtaláltok engem, ha kerestek, és teljes szívvel folyamodtok hozzám." (Jer 29,13) „Bár tudnám, hogy hol találom Istent!Elmennék a trónusáig!” (Jób 23,3) A nép azt gondolja, hogy az Úr nem látja, kigúnyolja őket, és az átok megfogant rajtuk. Majd ismert szavak következnek: „Mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.” (2MÓZ 20,5-6) Angyal szól: „Illés, eredj el innen, menj kelet felé, és rejtőzz el a Kerítpatak mellett! A patakból majd ihatsz, és a hollók kenyeret visznek neked reggel és este, Isten szava szerint.” (íKir 17,3-4 nyomán) Kettős angyalkvartett énekli a Jézus megkísérléséhez is kötődő zsoltárt: „Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben!’ (Zsolt 91,11-12) Majd újra az angyal ad útmutatást: „Most kiszáradt a patak is, kelj föl. Illés, és menj el Sareptába, és lakj ott! Mert az Úr megparancsolta ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.” (íKir 17.7-9 nyomán) „A lisztesfazék nem CANTATE gs % ÁÍ Eged Klen diczerünc. ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki, míg az Úr esőt nem ad a földre’.’ (íKir 17,14) A következő recitativo, ária és duett az özvegyasszony és Illés drámai párbeszéde. Az asszony fia halálán van. Illés kezébe veszi a gyermeket, és zsoltárral imádkozik az Úrhoz: „Fordulj hozzám, légy kegyelmes! Adj erőt szolgádnak, segítsd meg szolgálólányodfiát! Irgalmas és kegyelmes Isten vagy, hosszú a türelmed, nagy a szereteted és hűséged’.’ (Zsolt 86,16.15) Majd az özvegy közbevetett szavaitól kísérve háromszor hangzik el a fohász: „Istenem, Uram! Térjen vissza a lélek ebbe a gyermekbe!” (íKir 17,21) Mikor az asszony látja, hogy a fiú él, bizonyságot tesz, és kérdez: „Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az Úr igéje!” (íKir 17,24) „Mitfizessek az Úrnak a sok jóért, amit velem tett?” (Zsolt 116,12) Illés válaszát az özvegy is folytatja: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!” (sMóz 6,5) A mű első szakaszát bensőségesen örvendező kórustétel zárja: „Boldog mindenki, aki az Uratféli, és az ő útjain jár!’ (Zsolt 128,1) „Világosság ragyog a becsületesekre attól, aki kegyelmes, irgalmas és igaz.” (Zsolt 112,4) Folytassuk a jövő héten a Karmelhegyen! ■ Dr. Ecsedx Zsuzsa
