Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-05-10 / 19. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2015. május 10. *• 15 Digitális nomádia E sorok íróját mint a Moly.hu nevű könyves közösségi oldal tulajdonosát újra meghívták egy olyan konferenciára, amelyen már adott elő 2010 tájékán. Nemcsak azért volt érdekes a konferencia témája, mert módot adott beszámolni arról, hogy egy olvasásnépszerűsítésre szakosodott projekt életében mit jelent az elmúlt öt év, hanem abból a szempontból is, hogy egyre digitálisabbá váló világunkban mennyire maradt még helye a nyomtatott betű szeretetének. Persze (majdnem) mindenki olvas valamit, de a történetmesélés egyre inkább álló- és mozgóképek felhasználásával zajlik, és kérdés, hogy az olyan statikus média, mint a könyv, mennyire tölti be még információközvetítő feladatát. A könyv természetesen csodálatos dolog, de egyszerű nyomtatott jelek alapján vizualizálni egy regény elképzelt világát jóval nagyobb agymunka, mint a rendező és operatőr által megálmodott képi rendszert fogyasztani. A fent említett, öt évvel ezelőtti előadásnak az egyik legérdekesebb pontja a felhasználói adatok elemzésével foglalkozott. Az adatbányászat ugyanis nemcsak komoly információk kinyerésére ad lehetőséget, hanem viccesekére és szórakoztatókéra is. Megtudhatjuk például, melyik magyar városban kedvelik leginkább Coelhót, így ha új lakhelyet keresünk, messzire elkerülhetjük azt a környéket, ahol túlságosan is rajonganak érte. De az is érdekes, hogy a Biblia olvasottsága melyik magyarországi településen a legmagasabb. Vagy az, ha kiderül, hogy a Biblia pontosan EGYHÁZ ÉS VILÁGHÁLÓ Rovatgazda: Nagy Bence ugyanannyi százalék jó értékelést kapott, mint a Harry Potter sorozat első része. Az idei előadásra készülve felmerült, hogy hasonló érdekes adatokat ismét szívesen hallana a közönség. Viszont ezúttal előkerült az a probléma is, hogy a magyar városok vajon mennyire „nyúlnak túl" az országhatárokon, és miként tekintsünk erre az információra. Politikai aktualitás, hogy jelenleg London és Debrecen csaknem egyformán áll a második legnagyobb magyarlakta település címért vívott versenyben - ez az adat egyszerre lehet rémisztő és megnyugtató; attól függ, milyen szemszögből nézzük. Vegyük az optimista látásmódot: az egész világ a rendelkezésünkre áll, hogy éljünk benne, és egyre több olyan magyar ember van, aki leküzdi a távolságbeli, nyelvi és kulturális különbségeket, és ott boldogul, ahol tud. Az „élj ott, ahová a szíved húz” gondolat már többször felbukkant ebben a rovatban, és valamennyiszer ahhoz kapcsolódóan, hogy az internet mennyire jó eszköz lehet a kezünkben, hogy hatékonyságunkat fokozzuk, és kevesebb energiafelhasználással idővel ugyanolyan termelékenyek legyünk, mintha egy irodában ücsörögnénk. A „digitális nomád” kifejezés azt a személyt jelenti, aki bárhol meg tud élni, a lényeg, hogy legyen internethozzáférése, amelyen keresztül dolgozni tud. Ha valaki ilyen történetre kíváncsi, akkor olvassa el a http://goo.gl/MfbSWx címen található bejegyzést. Egy rövid bekezdést érdemes belőle idézni: „Minden organikus, vegetáriánus, környezetbarát és elképesztően békés. Mindennap jógázom vagy szörfözőm az innen 20 percnyire lévő tengerparton. Meditálok, írok és persze dolgozom online szabadúszóként.” A cikkben amúgy röviden megtalálható, hogy szerzője miként alapozta meg az utazását egy év kemény munkával, és hogy a hatékonyságának növelése és pénzügyi műveltségének fejlesztése is része volt ennek. Története nem egyedülálló, ahogyan az eszközök sem, ezek ugyanis mindenki számára elérhetők. Ugyanakkor ha valaki nem akar Indonéziába utazni, a saját otthonában is éppen annyira élvezheti a többletidőt, amelyet megtakarít magának. Például a saját közösségével próbálják ki a Slacket, amely egy chatszerű eszköz kommunikációhoz. Csakhogy ez annyira jó, hogy Magyarországon is van rá példa: vállalkozások megszüntetik a céges e-mail címeket, mert a dolgozók úgyis ott cserélnek információt. És különböző szolgáltatások üzenetei is ott jelennek meg összegyűjtve, így mindenki pontosan látja, hogy a többiek éppen milyen feladattal végeztek, vagy kinek van valami gondja, amelyben segíteni kell neki. Egyszerű és hatékony. ■ N. B. A MADARAK ÉS FÁK NAPJA - MÁJUS 10. A mi hársunk A hársfa mindent az elejétől láthatott, mert húsz éve éppen az alatta álló pádon beszéltük meg, hogy összeházasodunk a tanév végén. És mintha csak értené, kedvesen küldött nekünk egy levelet a jókívánságaival. Selymes hátú, sárga levél volt. Olyan, mint egy baráti kézszorítás. Felmosolyogtunk rá, megértettük, mert amikor az ember benne van a szeretetben, valahogy jobban érti a dolgokat. Egy évvel később már az állandó álmosság elől menekültem a fa alá. Kisbabát vártam, és rettenetesen húzott az ágy. De a leveleket csak össze akartam gereblyézni az utcán, mire hazajön a férjem. Nem emelhettem és nem mászhattam, nem bírtam a szagokat, és enni is nehezemre esett. Minden nehéznek és veszélyesnek látszott. Örültem, hogy ez a kis lombseprés még nekem is megy. És nem is lett semmi baj. A következő hársillatú tavaszra megszületett a kislányunk. Egy bő évvel később meg már együtt gyűjtögettük télire a teának valót. Két évvel később ismét babakocsival ültem a hársfa alá. Onnan nézegettem kipirult arcú, vidáman csacsogó nagyobbik kislányomat. És így teltek felettünk az évek. Minden tavasszal jött az illatrengeteg, a virágporos hársvirág a zsongító rovardöngicséléssel. Aztán a méhek kaptárai megteltek hársillatú mézzel, amelyet mi ügyesen megvámoltunk. Nyár végére a hársfa manósipka alakú bogyókat nevelt a gyerekek kedvére, és mint egy jóságos nagymama, úgy haj olt föléjük hűsítö.árnyékával,,. amíg ők boldogan szedegették, gyűjtögették a termést. Ősszel színes levelekről gondoskodott, télen hólepte ágai között kapott helyet a madáretetőnk, kis cinkéink menedéke. Aztán egy nyári viharban kettétört derékban a hársfa. Némán, megrendülve néztük. Nem volt szép látvány, tudtuk, hogy ez a vége. A férfiak, akik kivágták, azonnal fel is aprították. Ott állt az egész halomban. Zöld levelei megtépázva, szétverődve hevertek mindenfelé. Önkéntelenül meg akartam belőle őrizni valamit. Az autó hátuljába raktam pár vastag darabot. Csak mikor már kiraktam a garázsban, akkor jutott eszembe, hogy ez nem is a mi fánk volt, hanem a falué, hiszen közterületen állt. Lehet, hogy valaki számolt ezzel az anyaggal. Kicsit szégyenkezve hívtam fel az illetékes hivatalt, és kértem el azt, ami már nálam is volt. Adták persze örömmel: a hársfa nem csúcsminőségű tüzelő, gyengén ég, és kevés hőt ad, nem akarta senki olyan nagyon. Nekem jó volt így is. Még nem tudtam, hogy mire, de kellett. Évek teltek el azóta. Közben költöztünk, építkeztünk, a hársfahasábok jöttek velünk, raktuk őket jobbrabalra. Mostanra kiszáradtak. A napokban derült ki, hogy idén a gyerektáborunkban megengedhetünk magunknak egy vendég fafaragót. Csak annyit kér, hogy szerezzünk be neki hársfát, lehetőleg jó szárazát, mert az olyan puha és jól faragható, hogy könnyen tudnak vele dolgozni a gyerekek is. Ha minden jól megy, nyáron újra gyönyörködünk majd a hársfánk ajándékaiban. Köszönöm, Istenem... ,. . . ■■ .Füller Tímea EVÉL&LEVÉL&LEVÉE „Ordass-hibák” Tisztelt Szerkesztőség! Örömmel olvastuk az Evangélikus Élet április 19-i számában a híradást Isó Gergely tanulmányának sikeréről (Evangélikus siker az országos tudományos diákköri konferencián, 4. o.). Pozitív érzéseinket némiképp beárnyékolták a tudósítás tévedései, amelyeket szükségesnek látunk korrigálni.- A püspök szolgálatba való visszatérése után 1956. november 26. és 1957- december 6. között írt naplót, a második eltávolítását követően nem 1963- tól, hanem 1961-től folytatta napi rendszerességgel a vele az egyházban és a világban történtek feljegyzését. Utolsó bejegyzése 1978. augusztus í-jén kelt, tizenhárom nappal a halála előtt.- Ordass Lajosnak nem volt végrendelete, így ő nem rendelkezett naplója későbbi sorsáról. A püspök halála után felesége kérte vejét, ifi. Dedinszky Gyulát a napló megsemmisítésére. Ő az idegen nyelvű feljegyzéseket elégette, de a magyar nyelven írtakat feleségével a templom padlásán, a tetőcserép törmeléke alatt elrejtette.- Dedinszky Gyulának nem mátrai szolgálati helye volt, hanem Nagybörzsöny lelkésze volt.- Dedinszky Gyula felesége, Ordass Zsuzsanna halála után adta át a napló tizenkilenc kötetét 2009-ben if). Zászkaliczky Pálnak mint az akkor már szervezés alatt álló Ordass Lajos Alapítvány képviselőjének. Isó Gergely, ifj. Zászkaliczky Pál (Budapest) „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról...” A százegy éve született, közel negyven évig a helyi evangélikus gyülekezetben szolgáló egykori lelkészre, Győri Jánosra emlékeztek április 12-én Nagytarcsán. A bensőséges, méltó ünneplést az önkormányzat szervezte és rendezte. A kultúra lovagjainak kezdeményezésére Rimóczi Sándor polgármesterrel az önkormányzat képviselő-testülete úgy döntött, hogy a templom körüli teret Győri Jánosról nevezi el, a tér sarkán, a templommal szemben pedig emléktáblát helyeznek el. (Ezt eredetileg a templom falán, Sztehlo Gábor emléktáblája mellett szerették volna elhelyezni.) A kezdeményezők között nemcsak evangélikusok, de olyan katolikusok, reformátusok is voltak, akik komolyan veszik a címül írt bibliai idézetet a Zsidókhoz írt levélből (13,7). A megjelenteket - Gáncs Péter elnök-püspököt, a környező települések lelkészeit, a Győri család tagjait, valamint az emlékezésen részt vevő finn csoportot - a polgármester köszöntötte. Rónai Pálné helyi önkormányzati képviselő emlékező beszédében méltatta Győri János közel negyven évig tartó, gyülekezetét igazán pásztoroló szolgálatát. Ahogy fogalmazott: „A százegy éve született evangélikus lelkész kivételes ember volt. Igazi polihisztor pap, ízig-vérig tudós teológus, tüzes lelkű evangélizátor, drága férj és sokgyermekes családapa, lelkek és óraművek orvosa, a hitoktatás megújítója - de legfőképpen ember, Isten embere.” Beszéde végén a ránk hagyott örökségre hívta fel a jelenlévők figyelmét: „Élete, szerény elismertsége is azt hirdeti: soli Deo gloria!...” Ezt követően Győri János Sámuel pesterzsébeti evangélikus lelkész tartott rövid áhítatot Mt 22,9 alapján („Menjetek tehát a keresztutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre”). „A föltámadott Úr Jézusban fölértékelődött gyülekezet! Nagytarcsa drága áron, a Bárány vérén megvett evangélikusai, katolikusai, reformátusai, keresztyének...” - kezdte igehirdetését, megszólítva őslakost, betelepültét, keresztyént, templomba nem járót, kicsiket és nagyokat. „Itt állunk Nagytarcsa közepén, hármas kereszteződések közepén a néhai Győri Jánosról elnevezett téren. Azt mondja a Teremtő az embernek: »Ne csinálj magadnak faragott képet.« Miért mondja ezt? Azért, mert a teremtő Isten személyesen akar bemutatkozni az embernek az emberré lett Jézus Krisztus személyében.” Majd így folytatta a lelkész: „Nagytarcsa Község Önkormányzatát és polgármesterét teológiai dicséret illeti, hiszen nem egy sztárnak, nem egy emberi alaknak, hősnek alkottak itt emléket, hanem egy szolgának. A Győri Jánosról készült dombormű nem faragott kép, hanem iránytű, kereszteződésbe való útmutató tábla. Emlékezteti Nagytarcsa evangélikusait, hogy honnan indultak, és lakosait egy irányra vagy irányváltásra, melyet Győri János több évtizedes munkája alatt prédikációiban, látogatásaiban, lelkipásztori beszélgetéseiben minden leleményességet megragadó és minden lehetőséggel élni kívánó szolgálata jelentett. A templom belső falait is szolgálatba állította, az általa megtervezett szimbólumok, valamint az oltár minden részletében az Ó- és az Újszövetség összetartozását, a megváltás folyamatát hirdetik. Ember! Lassíts! Ember, jó irányba mész? Testvér, adj elsőbbséget a Teremtőnek! Adj elsőbbséget a Megváltó menyegzőjének! Legyen családi programod a menyegzőre készülés!” - zárta prédikációját néhai Győri János fia, Győri János Sámuel. A család lelkészutódai - két generációból - Luther-kabátba öltözve álltak díszsorfalat az emlékmű mellett, amelyet a család jelen lévő legfiatalabb tagja leplezett le a jelenlegi és a volt polgármester társaságában. Győri Péter Dániel (Nagytarcsa) HIRDETÉS Megemlékezés a hetven éve vértanúhalált halt Csaba Gyuláról „Elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé..’.’ (Mt 10,16) 1945. május elején egy helyi kommunista különítmény brutális módon meggyilkolta Csaba Gyula alesperest, a péteri evangélikus gyülekezet lelkészét. Az esetről évtizedeken keresztül nem volt szabad nyíltan beszélni, és a mártír lelkésznek csak a rendszerváltást követően lehetett emléket állítani. A hetven évvel ezelőtt történtekről istentisztelet keretében emlékeznek meg, amelyen dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke szolgál. Időpont: 2015. május 10., vasárnap, 15.30. Helyszín: a péteri evangélikus templom (Bohus Dániel tér 1.), illetve a település temetője.
