Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-05-10 / 19. szám
Evangélikus Élet élő víz 2015. május 10. » 11 ■■■Hl MENNYBEMENETEL ÜNNEPE - APCSEL 1,1-11 Elment - hogy örökre velünk maradjon Mennybemenetel ünnepe nem az egek kémlelésére szólít, hanem arra akar megtanítani, hogy a mélységben lássuk meg az Istent. Mindenekelőtt a mélység útját járó Krisztusban. Mert bár a kereszten át kellett élnie az Istentől való elhagyatottság rettenetét, még a fán függve is igaz volt, amit Fülöpnek mondott: „Aki engem lát, látja az Atyát’.’ (Jn 14,9) „Mert az Atya bennem van, és én az Atyában vagyok’ (Jn 14,10) Ezért mindenekelőtt a mélység Krisztusát kell keresnünk, ha látni akarjuk ebben a világban az Istent, és látni akarjuk az Atya irántunk való szeretetének mérhetetlen nagyságát. Ha tehát azt akarjuk tudni, hogy Isten ma hol van, ma kikkel van ebben a visszájára fordult, megzavarodott világban, akkor a mélységbe kell néznünk. Mert Isten ma sem hagyja el azokat, akik a mélység útját járják, hanem velük van, közösséget vállal velük. Minden gyalázás, minden gúny és minden ütés, amely a megvetetteket, a betegségük, testi vagy szellemi fogyatékuk miatt a társadalomból kitaszítottakat, az önhibájukból vagy azon kívül a mélyszegénység nyomorába vetetteket éri, az Isten hátán csattan. És akik az ütéseket rájuk mérik, akik beléjük rúgnak, és szitkokat szórnak rájuk, egy napon Istennek kell, hogy számot adjanak. Akik pedig egy darab kenyeret, egy pohár vizet nyújtanak nekik, vagy felruházzák, befogadják őket, Istentől kapnak jutalmat, mintha vele tették volna. Ezért aki ebben az Istentől elrugaszkodott világban Isten közelében akar élni, azokat eressze közel magához, akiket mindenki kerül vagy eltaszít. És ha ma úgy is érezzük, hogy a mi utunk - még ha váltakoznak is benne kisebb-nagyobb völgyek és magaslatok - a szakadékokat mindig elkerüli: ne feledjük, hogy a mi utunk is egy napon - talán váratlanul és hirtelen, talán lassan és fokozatosan, de - mindenképpen a mélységbe vezető úttá lesz. De ha majd a haláltusa és a halál mélységének útját járva hitünkkel a mélység Krisztusára találunk, akkor a mélységbe vivő út számunkra is egy lesz az Atyához vivő úttal, az ott már születésünk óta ránk váró örök hajlékba vezető úttal. Mert a mélység Krisztusa és a mennybe ment Krisztus egy és ugyanaz. Itt a földön azonban a mennybe ment és Isten jobbján megdicsőült Krisztust csak a mélység Krisztusában ismerhetjük meg. És ez nem könnyű. Nagypénteken erre az apostolok sem voltak képesek. Ezt - Luther kifejezésével - mi is csak „a hit mesterfogásával” tudjuk megtenni. Mert egyedül a hit képes a mennyei dolgokat már akkor meglátni és megragadni, amikor azok ebben a világban még önmaguk ellentéteként jelennek meg. így csak a hit képes a kereszt felé tartó Krisztus útját, a Via Dolorosát a szent Isten bűn és ördög, pokol és halál fölötti győzelmének diadalútjaként szemlélni. Csak a hit képes a megfeszített Krisztus erőtlenségében az Isten legyőzhetetlen erejét felismerni. Csak a AZ ÜNNEP IGÉJE hit képes a mélység útját járó Krisztus gyalázatában Isten dicsőségét imádni. És csak a hit képes a keresztben nem halált, hanem életet termő fát látni. Mert csak a hit képes a szeretet önmagát elégető áldozatában nem az élet elvesztését, hanem magát az életet felismerni. Luther nagyon jól értette, miről van szó, amikor rámutatott, hogy a mennyet a mi világunktól nem földrajzi távolság választja el. Ézsaiási igehelyekkel és a 139. zsoltár igéivel bizonyítja, hogy az írás szerint a menny a földhöz képest nem valamilyen irányban és valamilyen távolságban keresendő. A menny mindenhol van, és ennek a világnak minden részét átjárja. Luther nevetségesnek és gyerekesnek mondja azokat a képeket, amelyek Isten trónját a felhők fölött ábrázolják, és Isten jobbját emberi karként jelenítik meg. Rámutat, hogy az írásban Isten jobbja Isten mindenütt jelen levő és mindenben és mindenek által munkálkodó hatalmát jelenti. így a menny - noha fizikailag mindennél közelebb van hozzánk - számunkra mégis elérhetetlen. És ennek az az egyetlen oka, hogy a mennyei dolgok a földi világban önmaguk ellentéteként jelennek meg. Ami a mennyben élet, az a földi világban halálként, az élet elvesztéseként jelenik meg. Ezért a szeretetből önmagát feláldozó Krisztus itt a földön úgy jelenik meg, mint egy keresztre szögezett halott, mint a halál szimbóluma. A mennyei világban viszont, mint a „megöletett Bárány”, tele van élettel. Sőt ő maga az élet, mert a mennyei világban a szeretet áldozata nem halál, hanem élet. A hit már idézett mesterfogása pedig abban áll, hogy fölismeri: minden dolognak az az igazi természete, aminek a mennyben mutatkozik, és nem az, aminek a földi világban látszik. Ezért szeretetből áldozattá lenni annyit jelent, mint élni, és nem az életet elveszíteni, mint ahogy e világban látszik. Ezért amikor Krisztus húsvét után negyven napon át újra meg újra megjelent tanítványainak, akkor valójában nem más történt, mint hogy egy-egy rövid pillanatra, esetenként néhány percre vagy órára kereszthalálát a mennyei dimenzió tükrében mutatta meg, hogy meggyőzze őket: a szeretet áldozata csak itt a földön tűnik halálnak, a valóságban éppen ez az élet. A valóságban éppen az él örökké, aki szeretetként égeti el magát. A húsvét utáni negyvenedik napon nem más történt, mint hogy Jézus utolsó alkalommal tette földi szemmel is láthatóvá tanítványai számára azt, amit onnantól kezdve csak a hit mesterfogásával lehet megragadni: ő - mint megöletett Bárány - örökkönörökké él, mert a szeretet áldozatának lángja az életnek a lángja. Krisztust hittel követni ezért annyi, mint erről a lángról tüzet fogni. Aki részese lesz ennek a tűznek, az többé nem fél, mert tudja, hogy élete van, és útja csak a földi érzékek tapasztalása szerint vezet a mélységbe, valójában a megöletett, de örökkön-örökké élő Bárány el nem múló élete az ő osztályrésze is. ■ Véghelyi Antal Nagyon kedvelem a vakon született ember meggyógyításának történetét János evangéliumából. Sok többlettartalmat rejt, amely Jézusnak lehetőséget ad a tanításra, nekünk pedig valami fontos dolognak a megértésére. Megerősíti, amit már Jób könyve is tanít: hogy a bűn és következménye nem közvetlenül tetten érhető az ember életében. A vakon született ember esetében is téves az a feltételezés, hogy vagy ő, vagy a szülei vétkesek. Elgondolkodhatunk azon is, hogy az érzékszervi fogyatkozásnál sokkal súlyosabb baj a lelki vakság, amikor az Felismerem ember nem ismeri fel a napnál világosabb igazságot, és teljesen téves az önmagáról és az Istenhez fűződő viszonyáról kialakult vélekedése. „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök’.’ Lenyűgöző magának a gyógyításnak a menete. Az a Jézus, akinek egyetlen szavára felépül a halálos beteg, most mégis úgy tesz, mint valami kuruzsló. Földre köp, sarat csinál, rákeni a vak szemére, és elküldi őt, hogy mosakodjon meg a Siloám tavában. így amikor megnyílik a szeme, nem látja jótevőjét. Nagyon hamar bajba kerül azonban a gyógyulása miatt. Sőt ki is közösítik, amiért tanúskodott Jézusról. Ám amikor találkozik vele, felismeri, és leborulva így szól: „Hiszek, Uram!” Szívesen képzelem magam a vak helyébe, a két találkozás közti időt egy élet hosszára nyújtva ki. Amikor rákente a sarat a szememre, csak a hangját hallottam. Izgalommal várom, hogy végre meg is láthassam őt. ■ Bartha István SEMPER REFORMANDA „Valaki azt mondhatná: mégis meg van írva Lukácsnál: »Arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk.« (Lk 18,1) Erre azt felelhetem: nézd csak meg figyelmesebben ezt az igét! Krisztus nem azt mondja: »Egyfolytában lapozgassatok az imakönyvben, vagy számolgassátok az imákat, vagy beszéljetek sokat, stb.«, hanem azt mondja: »mindig imádkozni kell«. Hogy mit kell mondanunk, azt már fentebb elég részletesen kifejtettem. Voltak olyan eretnekek, akiket euchitáknak, azaz imádkozóknak neveztek. Ők olyan emberek voltak, akik meg akarták tartani Krisztus rendelését azzal, hogy éjjel-nappal imádkoztak (vagyis jártatták a szájukat). Semmi mást nem csináltak, és nem látták saját ostobaságukat, mert ha ettek, ittak vagy aludtak, abba kellett hagyniuk az imádkozást. Ezért szól ez az ige a szellemi imádságról, amelyet megszakítás nélkül lehet végezni, még fizikai munka közben is, bár ezt sem lehet tökéletesen véghezvinni. Mert ki tudná folyton felemelni szívét Istenhez? Ezek a szavak egy célt helyeznek elénk, amelyre törekednünk kell, és ha látjuk, hogy nem érjük el, akkor elismerjük, hogy gyenge és esendő emberek vagyunk, megaláztatunk, és esendőségünk miatt kegyelemért esedezünk.” M Luther Márton: A Miatyánk német magyarázata (Bellák Erzsébet fordítása) HETI ÚTRAVALÓ „Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem’.’ (Zsolt 66,20) Húsvét ünnepe után az 5. héten az Útmutató reggeli és heti igéi az imádkozó és az Úrra néző gyülekezet képét láttatják, s bátorítanak: Rogate! „Szüntelenül imádkozzatok” (iThessz 5,17), mert Isten Krisztusért meghallgat. „Magasztallak téged, Istenem, Királyom, áldom nevedet örökkön-örökké.” (GyLK 775) „Minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fény és árnyék váltakozása.” (Jak 1,17; LK) Az Úr Jézus az imádság meghallgatását ígéri követőinek: „Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. ...kérjetek, és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen’.’ (Jn 16,23-24) Luther így tanít: „Mert az imádság egyes-egyedül a hit műve; ezért imádkozni csak a keresztyén ember tud, és ő ezt Isten Fiának nevében teszi, akire megkeresztelték. Ezért aztán bizonyos is abban, hogy imádsága Isten tetszésére van.” Pál kéri: mindenekelőtt „ tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért... Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy..!’ (íTim 2,1- 4) Salamon bölcsességet kért: „Adj azért a te szolgádnak engedelmes szívet...” Tetszett ez az Úrnak, „ezért teljesítem kérésedet:... bölcs és értelmes szívet adok neked..!’ {íKir 3,9.12) S Izráel legyőzte az őket megtámadó Amálékot, mert Mózes fölemelt kézzel imádkozott, s mikor elfáradt, „Áron és Húr... tartotta a kezét..., úgyhogy a két keze fölemelve maradt napnyugtáig!’ (2MÓZ 17,12; lásd íTim 2,8) Tanítványai kérték Jézust: „Uram, taníts minket imádkozni... Őpedig ezt mondta nekik: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk...” (Lk 11,1-2) És előre kijelentette a sokaságnak: „...ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket!’ (Jn 12,32) Negyven nappal a feltámadása után „szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől”. Utolsó szavaival megbízást adott: „...erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek... a föld végső határáig’.’ (ApCsel 1,9.8) „Ezután kivitte őket Betániáig felemelte a kezét... És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe!’ (Lk 24,50-51) Fehér ruhás küldöttek ezt kérdezték: „Galileabeli férfiak, mit néztek az ég felé? Ez Jézus, ki felvitetett tőletek a mennybe, ekképpen jő el ítéletre.” (GyLK 708) „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki a reá váró öröm helyett keresztet szenvedett, és Isten jobbjára ült.” (Zsid 12,2; LK) Kihallgatásakor Pilátus előtt vallott a zsidók királya: „Az én országom nem e világból való...” (Jn 18,36) Pál ezt kéri: „Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által..!’; s áldást kíván: „A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunkat..!’ (Ef 6,18.24) Megvallhatod: „Szívből szeretlek, Jézusom, / Légy velem vándorutamon... // S téged dicsérlek szüntelen!” (EÉ 362) ■ Garai András GYARMAT! GÁBOR FELVÉTELE
