Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-05-03 / 18. szám
„Lapunk e számának hivatalos megjelenési dátuma május 3-a, Cantate, az éneklő gyülekezet vasárnapja. (...) Az idén ez a vasárnap egybeesik az édesanyák ünneplésével, akik ugyancsak életünk áldott karmesterei közé tartoznak." A „Karmester” áldó mozdulata !► 3. oldal „Hetilapunk régi olvasói között még sokan vannak, akik hétről hétre izgatottan nyitották ki a legfrissebb számot, hogy lássák, Gáncs Aladár lelkész-orgonista írt-e valami újabb lelki útravalót az Élő víz rovatban. Az EvÉlet néhai szerkesztőbizottsági tagjának özvegyével, Gáncs Aladárnéval a hűvösvölgyi lelkészotthonban beszélgettünk.” Tavaszi beszélgetés a jubileum apropóján !► 5. oldal „Úgy vélem ugyanis, hogy nem az igénytelenség, hanem a szükség állítja vasárnapról vasárnapra szolgálatba a helyettes kántorok népes táborát.” Hálaadás d-mollban !► 15. oldal Új teremtés - új ének !► 2. oldal A meghívottak öröme 3. oldal Mit adott nekem az ERSZK? !► 4. oldal „Az Úristennek van hallása” 7. oldal Politika a gyülekezetekben !► 10. oldal Egyházkerületi közgyűlések !► 13. oldal Hálakoncert Budahegyvidéken az 1%-ért ► Történt, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Gyülekezeti és Missziói Osztálya szervezésében i%-os köszönetturnéra indult a Pécsi gospelkórus. Március 22-én Balatongyörökön, a művelődési háznál, április 12-én Békéscsabán, az evangélikus Kistemplomnál, április 26-án pedig Budapesten, a budahegyvidéki evangélikus gyülekezet templománál állt meg a turnébuszuk. Kiszálltak, és kisvártatva betöltötte a teret mindaz az öröm, lendület, dinamizmus, ritmus, fiatalság és szín, amelyet hoztak magukkal, vagyis amik/akik ők maguk. „Hallelujah” - énekelték. Bevonultak, és az emberek onnantól nem tudták levenni róluk a szemüket. Mindent magukba akartak inni, hiszen hát ott van mindenkiben a vágy, hogy örüljön, hálát adjon, de sokszor észre sem veszi mindazt a jót, amely „felülről érkezik", amelyet megköszönhet. Panaszkodni, nyűglődni... azt bezzeg tudunk. De olyan jó végre felszabadultan nevetni, énekelni és a fény felé fordulva menni tovább! Ezen a közeli nyarat ígérő, fényes délutánon ezzel a jóval árasztották el a templom közönségét-közösségét ezek a tehetséges, remekül felkészült fiatalok, s talán.... talán „meg is fertőzték” azzal a látással, amely nekik van, és amelyet ajándékként megosztottak: élni, Isten szeretetében megmerítkezni jó! Ahogy énekeltek, az maga volt a hála és köszönet. Annak az Úristennek, aki teremtette az embert, a dallamot, a zenét, a hangot, adott bőven tehetséget, tudást, kitartást, erőt, derűt, türelmet, szeretetet. És áldása volt rajta, és akik hallották, boldogok voltak. S arra is gondolhattak: nekik is van jócskán, amit megköszönhetnek... A pécsi kórus többnyire evangélikus kötődésű tagjai örömmel vállalták a felkérést a hálakoncertekre. Műsoruk közben Németh Zoltán és Balogh Éva lelkészek (a gyülekezeti és missziói osztály vezetője, illetve gyülekezeti referense) meditativ szövegekkel teremtettek csendet, hogy aztán újra felpörögjenek az érzékek, az érzelmek. Jól ki volt találva és „működött” az elképzelés. Templomfalak között koncert, taps, mosoly, ritmus, padbeli majdhogynem együtt mozgás és együtt éneklés az énekkarral: jóleső istendicséret volt ez, a gospel eszközével. Ami pedig az apropót illeti: tavasztól megsokasodnak a személyi jövedelemadó i%-át kérő civil szervezetek, illetve egyházak felhívásaiajánlatai. „Add nekünk az 1%-odat. Nálunk lesz a legjobb helyen. Higgy nekünk, és cselekedj, neked úgysem kerül pénzbe.” Aztán hiszünk, felajánlunk, rendelkezünk, és lehet, hogy többé hírét-hamvát sem látjuk a szervezetnek... De - vannak kivételek. Ezeken a „gospeles” délutánokon olyan gesztust gyakorolt egyházunk, amelyért elismerés illeti az ötlet gazdáját, megvalósítóját, szervezőjét, lebonyolítóját, egyszóval mindenkit, aki hozzájárult ezekhez az alkalmakhoz: az evangélikus egyház ugyanis idén ezekkel az ingyenes, nívós gospelkoncertekkel mondott köszönetét mindenkinek, aki adója i%-áról tavaly egyházunk számára rendelkezett. Egy nem éppen mai történet jutott eszembe. „Egyikükpedig amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. (...) Jézus ekkor így szólt: »Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen ?« ” (Lk 17,15-18) A köszönet szava, tette, gesztusa olyan lavinát indít el, amely, hiszem, minden érintettnek csak jó, és Isten áldása van rajta. Aki most élményt kapott, megőrzi, nem felejti, továbbadja. Ebben a „matematikai képletben" az a jó, hogy nemcsak az nyer, aki kap, hanem az is, aki ad... S ne feledjük: az egyház - egyéb források mellett - éppen ezekből a felajánlott i%-okból tud fenntartani iskolát, óvodát, anyaotthont, gondozhat időseket, fogyatékosokat, etethet éhezőket, és nyithat hajléktalanoknak melegedőket. „Oh, happy day...” Egy nyarat ígérő, április végi délutánon történt, hogy megállt egy turnébusz, kiszállt két tucat vidám, színes ingbe és blúzba öltözött fiatal fiú és lány, mosolygott, énekelt, megtapsolták őket. „...mindig van, ami továbbvisz - olvashatjuk a gospelkórus honlapján -, van elfogadás, megbocsátás, nevetés, és mindezeket áthatja Isten szeretete, ajándékai és a zene, zene, zene.” ■ Stifner-Kőháti Dorottya KÖSZÖNJÜK adója egyházi 1%-át, amivel anyaóvóknak segíthettünk! m~~—----250 mi : 210—----220 j 150----17Í1—M J!-— m m 90-—* — too 1 ----80 1 30 __- 60 « — « I I-*ai O A szükséges plusz ■ Füller Tímea Az anya, akiről beszélni szeretnék, nem járt terhesgondozásra. Messziről elkerülte a szükséges szűréseket, és nem szedett vitaminokat, hogy a benne fejlődő magzatnak jobb esélyt adjon az élethez. Pedig tudjuk, hogy ez mekkora felelőtlenség. De hát előfordul ilyen. Talán tudatlanságból, vagy ki tudja, miért. Az anya, akiről beszélünk, tanácstalan volt, és eltitkolta, hogy gyermeke született. Bizonytalan volt, nem tudta, mihez kezdjen, és rejtegette a kisfiát. Senkinek nem mutogatta meg a csecsemő bájos arcát, ökölbe szorított aprócska kezét, első tétova, fogatlan mosolyát. Nem készített gipsznyomatot az aprócska lábakról, nem vitte sétáltatni a gyermeket, sőt ha csak megnyekkent az ártatlan, befogta a száját, nehogy kiderüljön a titka. Valószínűleg nem volt könnyű élete. Az anya, akiről szó van, csak három hónapig nevelte a kisfiát, aztán kitette. Veszélyes helyre tette ki. Talán végig se gondolta, mert ha meg-" teszi, maga is megrettent volna a maga cselekedetétől. Egyszerűen elborzadok, ha erre gondolok. De biztosan nem látott más utat, nagyon el lehetett keseredve. Az élet aztán úgy hozta, hogy az anya, akit emlegetünk, munkát vállalt. És akkor pénzért a saját gyerekét még nevelte néhány évig. Talán két és fél, hároméves koráig szoptatta. Azután leadta egy nevelőszülőnek, és nem tudjuk, hogy találkozott-e még valaha vele. Ijesztő, hogy milyen anyák vannak! Nem is értem, hogy lehet az ilyenre gyereket bízni! Ha rajtam múlna... A gyermek, akiről beszéltünk, később felnőttként nem tudta féken tartani az indulatait, és gyilkosságba keveredett. Persze nem is csoda, ilyen gyerekkor után... És nyilvánvalóan nem is lett belőle semmi, csak egy büdös, koszos pásztor. Az apósa birkáit őrizte, aki nyilván nem rúghatta ki egykönnyen. És sose tudjuk meg, hogy mivé válhatott volna, ha nem ilyen az anyja. Micsoda tehetségek, adottságok, talentumok veszhettek el! Az anya, akiről beszélünk, Mózes anyja. Minden szó igaz, amit elmondtam róla. A gyermek leírása is valós, bár egyik kép sem teljes: kihagytam belőle Istent. Azt az Istent, akivel Mózes anyja - életének ebben a nehéz szakaszában is - számolt. Akiben bízva nem adta át halálra a katonáknak, hanem rejtegetni merte a kisfiát. Akire - remegő szívvel - rá merte bízni kosárkába tett gyermekét, amikor ráhelyezte a Nílus vizére. Akitől maga sem tudta, mit, de valami megoldást mégis várt és remélt. És aki nem is hagyta cserben az övéit. Ő az a szükséges plusz, akivel a dolgok értelmet nyernek, és a helyükre kerülnek. A történet folytatását is ismerjük. A kisfiú a fáraó udvarában nőtt fel, ahol olyan tanítást és kiképzést kapott, amelyet később jól tudott hasznosítani abban a munkában, amelyet Isten rábízott. Mózes a nép vezetője lett. Igaz, pár kacskaringó volt az életében, végül ő közvetített a nép és az Úr között. Általa kapták Izrael fiai a törvényt, számtalan csodát éltek át együtt, és egészen hazájuk határáig elvitte őket. Ma, amikor olyan sok bonyolult sorsot látunk, és annyi bölcs magyarázatot hallunk, hogy ki miért rontotta el az életét, jó visszapillantanunk erre a történetre. Erre a réges-régi történetre, amely Isten nélkül rémmese egy gonosz anyáról és elfuserált gyerekéről. Istennel meg - maga a csoda.
