Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-04-12 / 15. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2015. április 12. ► 5 A zsűri székében ülve... Aki megtér, választ egy bibliai nevet Találkozás koreai keresztényekkel ► Egy budai lakásban találkoztam húsz, hazánkban szolgáló koreai misszionáriussal. Másodszor tapasztaltam meg Budapesten szeretetűket, elkötelezettségüket, alázatukat. Nagyszerű koreai vacsorával kezdődött a program, azután imádkoztunk, énekeltünk. Dicsőítettük a világ Megváltóját: „Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás!” (Jel 5,12) A találkozón Horváth István, a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) főtitkára a közös szolgálat lehetőségeiről beszélt. A szövetséget egyre több egyház, gyülekezet és misszió keresi meg együttműködési szándékkal. E sorok írója a magyar protestantizmus történetéről beszélt. .. .arra jön rá az ember, hogy az a szék - legyen akármilyen kényelmes, aminthogy az is volt - mégis más, mint az összes többi a díszteremben. De nem egészen úgy, ahogy azt korábban gondolta volna. Az ember, aki még sosem volt zsűritag, csak ilyen-olyan megmérettetéseken - versenyeken, nyelv- és államvizsgákon, prezentációkon, állásinterjúkon, számadásokon - vett részt élete során, abban a hitben volt: az a szék ott, az asztal másik oldalán, a legjobb szék lehet a világon, hiszen aki benne ül, csak hátradől, figyel, néz, hallgat, bólogat, szemöldököt ráncol, vagy éppen biztatóan mosolyog, aztán tagtársaival tanácskozik, majd határozottan dönt. Vagyis páholyban ül. A legjobb pozíciót foglalja el a teremben. Az övé a leghálásabb szerep. A legirigyeltebb szék. Nem kell számot adnia, nem kell izgulnia, nem kell a tanultakat memorizálnia a sorra kerülés előtti utolsó másodpercekben is, nem izzad a tenyere, nem érez heves szívdobogást, nem remeg a hangja, csak ül, kényelmesen, és átadja magát a pillanatnak. Jelentem, a helyzet ennél sokkal bonyolultabb. A virágvasárnapot megelőző két napban a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium Az Úr érkezése címmel rendezett ökumenikus szavalóversenyének zsűritagjaként éltem át először az asztal „onnansó oldalán” való lét kényelmét és kiváltságát, ugyanakkor megtapasztaltam, hogy bizony, dönteni, mérlegelni, súlyozni nem könnyű feladat. Hálás, de nehéz. Fészkelődésre késztető az a kényelmes szék! Nem hagy pihenni, elkalandozni, elábrándozni, hiszen minden rezdülésre figyelni kell, hogy utána össze lehessen vetni a látottakat. Lelkiismeretesen dönteni, következetesen végigvinni harmadmagunkkal, összhangban, egy ilyen folyamatot legalább akkora izgalom, mint kiállni egy zsúfolásig teli díszterem figyelő közönsége elé, felmenni a színpadra, a mikrofon elé lépni, és megszólalni. Az izgalom belőlünk sem hiányzott a kétnapos verseny során - azt hiszem, dr. Csorba Sándor irodalomtörténész zsűrielnök és Szakács Mónika rádiós szerkesztő zsűritársam nevében is beszélhetek. Izgultunk a tizenhat kedves, okos, felkészült, tehetséges diákért, hogy úgy adják elő verseiket, ahogyan arra felkészültek tanáraik segítségével. És drukkoltunk azért is, hogy a megfelelő döntést meghozva, ne okozzunk csalódást azoknak, akik nem juthattak tovább a döntőbe. Közhely, de valóban minden induló megérdemelte volna a helyezést. De hát - újabb közhelyet tanult meg saját bőrén a zsűritag - egy versenyen csak egy első, egy második és egy harmadik díjazott lehet. Na, e ponton azért már dacoltunk a szokásjoggal, és két harmadik helyet osztottunk ki, valamint - hirtelen ötlettől vezérelve - zsűrikülöndíjakat is alapítottunk. S közhely (immár a harmadik), hogy a döntés felelősség, amiért a döntéshozónak helyt kell állnia; legelőször is saját lelkiismeretén kell lemérnie, mit, hogyan, miért. Szigorú vagy lágyszívű az ember egy ilyen helyzetben? A nagyhetet bevezető versenyen szép, ünnepi, emelkedett hangulatot hozó versekkel lettünk gazdagabbak. Továbbá azzal az örömmel, hogy sok fiatal szereti, érti, érzi a szépirodalmat, és ambíciója, hogy olvassa, tanulja, átadja azt az értéket, amely ma egyre jobban felértékelődő kincs. Igen, kincs: a magyar nyelvet - szépen, igényesen használva - és azt a páraüanul, „pazarlóan” gazdag költészetet és prózairodaimat, amely ebben az országban koncentrálódott. Végül senki sem távozott üres kézzel; hála a nyíregyházi evangélikus gimnázium vezetőinek a lelkes szervezésért, a gondos, szívélyes vendéglátásért. (A nyarat idéző, huszonöt fokos melegről nem is szólva...) A fővédnök, Bánszki István irodalomtörténész, az intézmény nyugalmazott igazgatója minden egyes diákhoz és bizony hozzánk, zsűritagokhoz is intézett szeretetteljes szavaiért és ajándékaiért is hála, meg a családias hangulatért, amely áthatotta a két napot. Irodalmi ünnep volt a verseny, amelyre jó lesz visszaemlékezni. A zsűritag székében ülve tanultakért pedig külön hálás vagyok. Meggyőződésem, legalább annyit megtudtunk közben önmagunkról, mint amennyit egy ilyen feladat becsületes elvégzéséről. Egyszóval felért egy kis önismereti tanfolyammal. Böjt utolsó hetében váratlanul, jókor érkezett. ■ Stifner-Kőháti Dorottya Négy koreai gyülekezet működik Magyarországon. Felekezeti megoszlás szerint: két református, egy metodista és egy pünkösdi. (Nagyjából ezer koreai él hazánkban.) Más ázsiai országokhoz hasonlóan Dél-Koreában is több évtizede tartó keresztyén ébredés van. A kilencvenes évek elején jártam Szöulban nemzetközi keresztyén konferencián. Ellátogattam a világ legnagyobb gyülekezetébe is, melynek hétszázezer tagja van. Azon az istentiszteleten huszonötezren vettek részt. A csarnok melletti toronyház minden szintjén kialakított kápolnákban követték az alkalmat videoközvetítés segítségével speciális csoportok, mint például siketnémák, vakok, kismamák gyerekekkel. Ebben a csarnokban aznap hét istentiszteletet tartottak. Aki megtér Koreában, választ egy bibliai nevet magának, és Isten vezetését keresi életére nézve. Ők úgy gondolják, hogy minden keresztyén egyben misszionárius is. Évek óta ismerem Kim Heung Sik (Pál) testvérünket. Személyes evangélizáción, egy szöuli parkban lett keresztyénné. Felvette a Pál nevet, és Isten Magyarországra vezette. 1989 óta él nálunk, itt diplomázott, világi állása van. Saját pénzéből és idejéből végzi missziói szolgálatát. Pál apostol nyomán „sátras missziónak” nevezik ezt a modellt, mivel az apostol sátorkészítésből tartotta el magát. Huszonhárom koreai család szolgál jelenleg hazánkban. A gyülekezetek vezetése mellett segítenek református, baptista, metodista közösségeknek is a cigánymisszióban, a zsidók felé való szolgálatban, a szórványgondozásban és a hajléktalanok között. Akad, aki a koreai kultúráról tanít iskolákban. Némelyeknek észak-koreai rokonaik is vannak, akiket több évtizede nem láthattak. Ezen az estén imádkoztunk őértük is. A testvérek kérésére a magyarországi protestantizmus történetéről beszéltem. Készülve az előadásra, engem is meglepett, hogy a viszontagságos évszázadokban megélt tapasztalatok mennyire hasonlítanak a mai keresztyénüldözésekhez. Hazánkban is sok ezren szenvedtek az evangéliumért vagyonelkobzást, fogságot, kínzást, halálbüntetést. A „gyászévtizedben” (1671-1681) betiltották az egész ország területén a protestáns istentiszteletet, elvették a templomokat, a lelkészeket törvényszék elé citálták. Volt, akit igehirdetés közben rángattak le a szószékről. Első körben az összes prédikátort halálra ítélték felségsértés, hazaárulás címén; később várfogságra, száműzetésre változtatták a büntetést. És tudjuk, hogy negyven hitvalló, bátor tanút gályarabnak adtak el. Ahol az evangéliumot tisztán hirdetik és élik, ott a gonosz nem tétlenkedik. Hogyan is írja Luther? „Ha tehát keresztyének akarunk lenni, biztosan számítanunk és készülnünk kell arra, hogy ellenségünk lesz az ördög valamennyi angyalával és a világgal együtt, akik mind bántanak és keserítenek minket. Mert ahol Isten igéjét hirdetik, befogadják vagy hiszik, és gyümölcsét termik, ott nem hiányozhat a gyönyörűséges szent kereszt sem. Ne is gondoljon arra senki, hogy nyugodalmasan élhet. Sőt kockáztatnia kell mindenét a földön: javait, becsületét, házát és gazdaságát, feleségét és gyermekét, testét és életét.” Észak-Koreában több tízezer keresztyén sínylődik börtönökben, lágerekben. Szörnyűséges kínzásoknak vetik alá őket. Néhány „kirakatgyülekezeten” kívül tilos a vallásgyakorlás. Egy elrejtett Bibliáért az egész családot letartóztatják. Nyilvános kivégzésekre is sor kerül. Ilyen körülmények ellenére is kétszázezerre teszik a hívők számát. Az ország határos Kínával. Az ottani ébredések (a kommunista Kínában naponta húsz-huszonötezren térnek meg), „föld alatti” házi közösségek is hatással vannak a koreaiakra. A hatóságok besúgókat, provokátorokat építenek be a gyülekezetekbe. Néhány évvel ezelőtt hallottam egy koreai lány bizonyságtételét, melyben arról számolt be, hogy édesapja az észak-koreai kormány tagja volt; átszökött Kínába, ott egy házi gyülekezetben megtért, és visszatért Észak-Koreába hirdetni az evangéliumot. Szinte bizonyos, hogy kivégezték azóta. „És láttam trónokat: helyet foglaltak rajtuk, és ítélő hatalmat kaptak azoknak a lelkei, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért; akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét a homlokukra és kezükre..!’ (Jel 20,4) ■ SZEVERÉNYI JÁNOS országos missziói lelkész Kovács László Attila igazgató lelkész igei köszöntője. Háttérben a zsűri tagjai és Tar Jánosné iskolaigazgató (a kép jobb szélén). * „ Rabszolgavásár ” Arra a napra ma is úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna. A ZiU trolibusz számomra észveszejtő száguldása a szűk utcában a kocsik között, az iskola a széles utcában, az emléktáblák sokasága, hazafelé az Andrássy úton - első alkalommal a „Fasorban". Azt hiszem, nagypapám ugyanezt a meghatottságot érezte, nem volt nehéz az öreg „fasorinak”fasorit csinálnia belőlem is. Hitoktatóként a hit- és erkölcstannal kapcsolatos szülői tájékoztatón - vagy ahogy mi, hitoktatók egymás között hívjuk: „rabszolgavásáron” - mi mással is kezdhetnék: „A »fasori evangélikus« szókapcsolat lehet, hogy ismerősen hangzik Önöknek, hiszen többek között gyülekezetünk hozta létre a híres Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumot, amelynek padjaiból nemzetközi hírű tudósok, Nobel-díjasok kerültek ki..!’ A rabszolgavásárról kifordulva tudom jól, ez több szempontból is csúsztatás volt. És egészen pontosan százéves csúsztatás. De hogyan is? Miért is? Annak idején az az iskola egészen újszerű pedagógiai elveket vezetett be, amikor a kor körülményeihez képest az egyént, az egyes tanulókat és képességeiket helyezte előtérbe a bevett „T vonalzós” tömegképzés helyett. Megtalálták, fejlesztették és gondozták a tehetségeket. Aztán jöttek az ilyenolyan díjak. Aztán meg az ilyen-olyan évek. Aztán ma megint előtérbe került az egyén; az objektívnek nevezett ismereteken túl a képességek és az attitűdök is egyre nagyobb szerepet kapnak szépen (nagyon) lassan a nevelésben. Erre irányul ma többek között az úgynevezett kompetenciaalapú oktatás, ahol a matematika helyett a logika, az olvasás helyett a szöveg megértése áll a középpontban - a napjainkban már gombnyomással megszerezhető információk helyett az információk felhasználása és hitelesítésének módja áll a pedagógiai célkeresztben, Mindez nagyon jó és kívánatos, és jó lenne már a gyerekcipőket kinőni. De valami még hiányzik. Egy olyan - mondjuk - kompetencia, amely rendezőelvként magába foglalja mindazt, ami egyén és képesség közösség és világ között zajlik. Ez a kompetencia például alig kap figyelmet, pedig feladata lehetne, hogy általa az összes felismert képességünket értelmes rendszerbe illeszthessük. Mondjuk egy olyan rendszerbe, amelyben a hangsúlyok a jövőbe vetett hiten, reményen, a világban való helyünkön és az emberekben és önmagunkban való bizalmon vannak, és amely átível időn és téren, a te-, remtéstől a világvégezetéig. És ezek járulékos dolgai jelennek meg az attitűdökben, képességekben, mint az emberségesség békés együttélés, az élet értelmének szüntelen keresése. Minek nevezhetnénk? Minek is? Nevezzük hit/bizalom kompetenciának. Meg is van a folytatás: „Ezt a hitA)izalom kompetenciát igyekszünk fejleszteni evangélikus hittanóráinkon biblikus játékkal, beszélgetéssel, dramatikus eszközökkel, és amennyiben igény van rá, az iskolán kívül is, kézművesalkalmakkal, nyári táborral. Plakátokat és tájékoztató anyagot ott, az asztalon találnak, jelentkezni május 20-ig...” P. §imon Attila
