Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-03-29 / 13. szám
io *1 2015. március 29. FÓKUSZ Evangélikus Élet Oratio oecumenica Örökkévaló Isten, mennyei Atyánk! Magasztalunk kegyelmes szeretetedért, melyet egyszülött Fiad keresztjében mutattál meg nekünk. Kérünk, nyisd meg szívünket, hogy nagy szeretetedet látva ne önmagunknak éljünk, hanem az értünk meghalt és feltámadott Fiadnak, Jézus Krisztusnak. Ne engedd, hogy kárba vesszen rajtunk Megváltónk drága vére. Újítsd meg életünket nagy szereteteddel, bűnbocsátó kegyelmeddel. Irgalmadba ajánljuk gyülekezetünket, egyházunkat, az egész kereszténységet. Bocsásd meg, ha bennünket látva sokan elfordulnak tőled, mert óemberünket nem tudjuk levetkőzni, és újból és újból elesünk a kísértések között. Szentlelkeddel te formáld bennünk az új embert, hogy életünk mindenkinek hirdesse megváltásod örömhírét. Könyörgünk hazánkért, nemzetünkért és minden népért szerte a világban. Áldd meg a vezetőket, hogy hatalmukat akaratod szerint használják, ne saját hasznuk, hanem a másokért való szolgálat vezesse döntéseiket. Fékezd meg a haragot és a gyűlölködést az emberek között, és vezesd egymáshoz az embereket a községekben, az országban és a népek és nemzetek között. Könyörgünk a hajléktalanokért, az otthonaikból elűzöttekért, a szenvedőkért, a betegekért és mindazokért, akik értük aggódnak, és velük együtt szenvednek. Te vigasztalj meg minden szenvedőt Jézus Krisztus keresztjével. Add, hogy erőtlenségeikben a kereszthalálon is diadalmaskodó ereje adjon támaszt minden szeretetkoldusnak. Indítson szereteted minden embert lehetőségei szerint melléállni a rászorulónak és felkarolni a szenvedőt. Hallgass meg minket, Urunk, és ne fordulj el tőlünk szívünk keménysége miatt! Könyörülj rajtunk, hogy szent Fiad halála mindannyiunknak életet és üdvösséget hozzon! Hallgass meg bennünket szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, és feltámadt, és él örökkön-örökké. Ámen. KEZEK KERESZTÚTJA. Nagyheti ajándékként veheti át a ménfőcsanaki evangélikus gyülekezet azt a „keresztutat”, amelynek stációin Miletics Katalin Janka szobrászművész domborművei segítik felidézni a nagypénteki eseményeket. Árvái Violetta ösztönzésére az egyházközség lelkipásztora, Percze Sándor írt hozzájuk ihletett meditációkat, a Luther Kiadó pedig - Kezek keresztútja címmel - igényes kötetben tárja az érdeklődők elé az immár egybeforrt munkát. A hagyomány a 16. századra alakította ki a Via dolorosának, a fájdalmak útjának a tizennégy állomását. A keresztútjárás lényege, hogy zarándokai minden stáció mellett megállnak, ott rövid elmélkedést tartanak, és imádkoznak. így követik jelenetről jelenetre testben és lélekben Jézus útját a keresztre. Evangélikus, protestáns oldalról nézve a keresztút: nagypéntek tizennégy képben. NAGYSZOMBAT - 1PT 3,18-22 Meg vagyok keresztelve Nem kell megtorpannunk és visszahőkölnünk akkor, amikor először halljuk vagy olvassuk ezt az igét. Igaz, a gondolatmenete elsőre nehézkesnek, fogalmazása bonyolultnak tűnik. Keressük hát meg a kulcsot, hogy ezen a nem mindenki számára érdekes ünnepen, nagyszombaton megértsük az apostol sorait, és ezen a nem mindenki számára könnyű szakaszon átrágva magunkat eljussunk a ma nekünk szóló evangéliumig! Mert ez az ige örömhír számunkra. Kár lenne kihagyni vagy figyelmetlenül félretenni. Nagypéntek és húsvét közötti napon vagyunk. Egyenlő távolságra a kereszttől és az üres sírtól. A bátrabbak, akik nem futottak el a Koponyahegyről, elkísérték Krisztust utolsó földi útjára, az arimátiai Józseftől „kölcsönkapott” sírhoz. A kereszten a megváltás művét elvégző Krisztus azonban továbblépett. Volt még egy útja. Alászállt a poklokra - mondjuk az Apostoli hitvallásban. Halálra adatott test szerint, megeleveníttetett Lélek szerint, és prédikált a börtönben lévő lelkeknek - olvassuk nagyszombat igéjében. Még mélyebbre indult, hogy a halál csendje helyett a pokol mélységét vállalja. A halál birodalmában, az elmúlás börtönében az elmúlás foglyainak prédikált. Sok vita volt évszázadokon át az írásmagyarázók között, vajon hogy is kell értenünk ezeket a mondatokat. Volt, aki kiszínezte a pokoljárás képzeletbeli történetével, volt, aki pedig megkerülte az értelmezést, hiszen itt valami titokzatos, megmagyarázhatatlan leírás van. Próbáljuk meg a lényeget megragadni úgy, hogy egyik végletbe sem esünk! Még a halál sem akadálya annak, hogy Krisztus prédikáljon, sőt az élet evangéliumát hirdesse. Az egyháztörténet nagyjairól szoktuk mondani, hogy még holtukban is prédikálnak. Ha rájuk igaz, mennyivel inkább igaz ez Krisztusra, aki a kereszten a halált legyőzve halt meg. S leszáll a halál mélyébe, hogy életet hozzon a halottaknak és a még élőknek. A halál lezárja az életlehetőségeket. Krisztus feltámadása óta van reménységük a minden halandók útján járóknak: ha hittel fordulnak Krisztushoz, akkor Krisztusért elnyerhetik az örök életet. De mi van azokkal, akik Krisztus előtt éltek, és úgy távoztak a halálba, hogy mindennek vége? Nekik, akik - Péter fogalmazása szerint - „egykor engedetlenek voltak”, nem adatott lehetőség? Mi nem láthatunk bele Isten életről-halálról való titokzatos döntéseibe! Azonban nagyszombat igéje reménysugár lehet: Krisztus még a valóságos halál szörnyű állaNAGYSZOMBAT IGÉJE potát is felhasználta arra, hogy prédikáljon a börtönben - például a halál fogságában - lévő lelkeknek. Krisztusban van reménység. „...az Igaz a nem igazakért” - a szófordulat ismerős a liturgiából, sokszor hallottuk. Nem lehet elégszer. „...Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket”- olvassuk igénk bevezető mondatát. Arról a nagy cseréről szól ez a mondat, amely Krisztus egész megváltói munkáját átjárja. Vállalta értünk a halálbüntetést, hogy mi életre ítéltek lehessünk. Krisztus megváltó műve kapcsán Péter apostol a keresztségről beszél. A kereszténység kezdetei óta párhuzamba vonták a keresztség vizét az özönvíz történetével. A mindent elmosó, az Isten kegyelmét mégis megmutató s az új kezdetet jelentő víz... Az Istentől eltávolodott világot átjárta a bűn. Oly mértékben, hogy a Teremtő páratlan, döbbenetes kijelentést tesz: „Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében’.’ (íMóz 6,5-6) Micsoda elkeseredés vezetett ide, hogy a harmóniát, jót, szépet teremtő Isten megbánta, hogy embert alkotott! Néhány prófétai panaszban hangzik hasonló, de ilyen keserű felszisszenés sehol máshol. A válasz a kialakult helyzetben nem más, mint a világkatasztrófát hozó özönvíz. De Isten még keserűségében is azon gondolkodik, miként menthetné meg szépnek és jónak teremtett világát és benne az embert. Ezrek pusztulnak bele, fulladnak meg a vízben, de a vízen ott a reménység jelképe, a bárka. A víz tartja és „hordozza a hátán” a menekülés hajóját. Nekünk ez a hajó az egyház! Péter apostol arra emlékeztet, hogy szám szerint nyolc ember menekült meg. Nem mindenki, de az élet megmenekült, és új kezdet lehetőségét kapta. Jelzés ez Isten örök szándékáról. Ahogy jelzés volt minden jézusi csoda. Nem mindenki gyógyult meg a Názáreti közelében, nem minden halottat támasztott fel, de Jairus leánya, a naini ifjú és Lázár mutatta meg, hogy Isten hatalma nagyobb a halálnál. Jézus jelet adott. Ezek a jelek megalapozott reménységet hoztak. S amikor Jézus búcsúzik a földi valóságtól, hogy a mennyben „helyet foglalva” mindenhol és mindenki számára elérhető legyen, akkor a tanítványokra bízza a reménység különleges ajándékát, a keresztséget. A vizet, amely az ő szavával (igéjével) az óember halálát (vízbe fulladását) jelenti, de az új kezdet ajándékát kínálja. Pál a Római levél hatodik fejezetében részleteiben kifejti, hogy a keresztségben meghalunk Krisztussal együtt, hogy vele együtt éljünk is 0,Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele a feltámadásának hasonlóságában is” - 5. vers). Péter apostol rögtön tisztáz egy kétezer év óta élő, újra meg újra felbukkanó félreértést: „... titeket is megment ennek képmása, a keresztség amely nem a test szennyének lemosása...” Sem fizikai, sem lelki értelemben nem mosdatásról van szó. A kép ennél sokkal drasztikusabb: a keresztségben - ezért az alámerítés ősi gyakorlata - vízbe fullad a bűnös ember, és az újjáteremtett ember jön ki a víz alól. Ekkora a váltás a keresztségben. Alámerül a bűneset óta génjeiben istennélküliséget hordozó ember, és előlép az Istenre hagyatkozó ember, a mennyei Atya gyermeke. Az a jézusi tanítvány, aki már nem a saját erejéből él, dönt és cselekszik, hanem a Mester tanítványaként, a mindenek Ura Krisztus követőjeként készül a nagy találkozásra, az örök együttlétre Istennel, ahol helyreáll a teremtés harmóniája. Ennek döntő és első előfeltétele a keresztség. Amelyben Isten hajlandó visszafogadni minket gyermekének. Húsvét hajnalban - amikor nagyszombat véget ér - kezdődik a legnagyobb ünnep, húsvét liturgiája. Krisztus feltámadott. A húsvéti liturgia része a keresztség és a keresztségről való megemlékezés. Nagyszombat csendje számunkra nem a sír néma csendje hát, hanem annak a lehetősége, hogy reformátorunkkal, Lutherrel együtt végiggondoljuk: meg vagyok keresztelve. Ez a tény tény marad akkor is, ha megfeledkezem róla, akkor is, ha eltávolodom attól, aki újra gyermekévé fogadott. Változik a világ, változom én is, de Isten döntése nem változott meg. Az özönvíz előtt megbánta, hogy embert teremtett, de Krisztusban, az új Ádámban örömét leli. S ha bennem él Krisztus, akkor... ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.)
