Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-03-29 / 13. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2015. március 29. *• 5 mmm —i ■m B A C H 2 4 ORGONÁMARATÓN Univerzum hangokban Zenés napfelkelte ► Mint ahogy arról két héttel ezelőtt előzetesen már hírt adtunk, március 20-21-én nagyszabású sorozat tisztelgett Johann Sebastian Bach előtt: születésének 330. évfordulóján a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében tizennégy hangversenyen szólaltak meg orgonára írott művei. Egy teljes napon keresztül orgonazenét hallgatni: a lehetetlen határát súrolja, néhányan mégis képesek voltak rá. A tudósítónak ez nem adatott meg, és azt is be kellett látnia, hogy nem számolhat be mindenről. Bach zenei gondolkodásának egyik sajátossága - nem csak orgonaműveiben -, hogy a különféle játékmódokat és stílusokat mindenféle stilisztikai prüdéria nélkül keveri egymással. A három nagy zenei dialektus a 18. század első felében az itáliai, a francia és a kettő szintetizált keverékéből létrejött német stílus volt (az orgonazene még ennél is rétegzettebb, hiszen az észak- és délnémet hagyomány jelentősen eltér egymástól). A sorozat szerkesztője, Fassang László a meghívott külföldi művészeken keresztül is nagyszerűen bemutatta ezt a három területet. Itáliát, a Vivaldi-concertók világát Lorenzo Ghielmi milánói és bázeli professzor idézte fel. A francia színt (Piece d’orgue) Michel Bouvart, a párizsi Conservatoire tanára képviselte. A német - és vele kiemelten a lutheránus - világot pedig Christoph Bossert würzburgi professzor hozta el Budapestre (hangversenyéről külön beszámoló olvasható a szomszédos hasábokon). Mi az a többlet, amit evangélikusként kaphatunk Bach zenéjéből? Ha - saját kincsünkként értékelve a klasszikus korálok világát - úgy hallgatjuk a műveket, hogy ismerjük a feldolgozott ének szövegét, teológiai tartalmát, a liturgiában betöltött helyét. Ekkor az élmény nem csupán érzéki lesz, hanem szellemi és lelki, mely eljuttathat az Istennel való közvetlen kapcsolatra. így ragadunk ki most néhány kompozíciót a hatalmas műsorfolyamból. Az éjszaka sűrűjében Pétery Dóra előadásában hangzott fel a Vom Himmel hoch, da komm ich her - kánonvariációk sorozata Luther karácsonyi énekére (EÉ150) -, megmutatva a tudós zeneszerző ellenponttudását, invenciójának gazdagságát. Az Allein Gott in der Höh’sei Ehr Glória-parafrázis (EÉ 43) jó példa arra, hogyan lehet egy dallamot minél több (jelen esetben tíz) módon, változatos tételtípusokban megkomponálni. Felhangzott bicínium és háromszólamú tétel Szilágyi Gyula előadásában; fiatalkori korálharmonizálás Kéménczy Antaltól; fúgafantázia Fint a Gergely tolmácsolásában. Spányi Miklós a Lipcsei korálok három darabját szólaltatta meg: két páros ütemű tétel keretez egy hármas lüktetésűt; a dallam hol a szopránban, hol a tenorban, hol triószerűen bukkan fel. A Clavierübung harmadik kötetéből pedig Christoph Bossert keltett életre még három Gloria-feldolgozást: háromszólamú tételt alt cantus firmussal, pedálos triót és éteri bájos fughettát. Az előadók sora megmutatta a magyarországi orgonistavilág generációs sokszínűségét is. Elekes Zsuzsa évtizedek óta neveli a fiatalokat a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. Ugyanezt végzi Bednarik Anasztázia Vácott, a Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolában. Fassang László a Zeneakadémia hallgatóit segíti a muzsikussá válás útján. Ebbe a munkába kapcsolódott be Szabó Balázs is. A legifjabb korosztályt Tóka Ágoston és tizennégy fiatal tehetség képviselte. Hogyan is fejezhetnénk be ezt a tudósítást? Úgy, ahogy Bach is a műveit: SDG - Soli Deo Gloria! - Egyedül Istené a dicsőség! ■ Ecsedi Zsuzsa Lipcsei korálok - összegzés és apoteózis Tizenhét korálfeldolgozás. Tizenhét mély sóhajtás. Tizenhét kiáltás a mélységből a legnagyobb magasságokba. Az 1740-es években járunk. Bach hatalmas életművének nagy része már ott sorakozik a polcokon. Pihenhetne. Gyermekei közül a nagyobbak már kirepültek, van köztük, aki híres zenészként szolgál itt vagy ott. Tanítványok még jönnek olykor, de az áradat apad. Az otthon csendesebb. A mester látása ugyan gyengül, cukorbaja is lehet, de alkotókedve változatlan. Hatalmas ciklusokat alkot. Másfél órányi variációkat egy témára - az utókor tanítványa, Goldberg nevével összekötve fogja megismerni őket. Fiánál, Carl Philipp Emanuelnél, Potsdamban tett látogatása után a porosz király előtt tiszteleg Zenei áldozatával. Bonyolult kontrapunkt, szívbe markoló harmóniák, közel egy óra zene egyazon témára. Majd korábban elkezdett fúgákat rendez sorozatba és bővít ki. Rengeteg zene ismét, egy témára. Aztán egy régi mappa is előkerül. Évtizedekkel korábban, még Weimarban fogalmazott korálfeldolgozásai. Korálművészetének talán legjava, magának is kedves művek. Újat nem tesz hozzá, de kissé átdolgozva új díszmásolatot készít, mintegy a korálfeldolgozás műfajában való alkotásainak záróakkordjaként. Majd két óra zene az evangélikus korálkincs legközpontibb dallamaira. Ki fogja játszani ezeket a hatalmas korálfeldolgozásokat, és mikor? A legtöbb akkori orgonistának nehezek, az istentiszteleti kereteken belül túl hosszúak. A mestert ez már talán nem érdekli, a Művet kell létrehozni, a többi az idő dolga. Valójában abszurdum születik: az eredetileg szöveg és zene szoros kapcsolatára épülő koráldallamok hatalmas alkotások vezérfonalává válnak. Szövegük nélkül szólalnak meg, de tartalmukat megtartva. Mint a sókristályok egy pohár vízben, úgy oldódnak fel a korálszövegek a hangokban. Minden, amit mondanak, ott van, egy szó nélkül. Értelmi tartalmuk felfényük, kibomlik. Már nem a szem olvassa, nem az agyunk érti, valami magasabb, ha úgy tetszik: mélyebb megértést adnak a körülöttük áramló hangfüzérek. Az ősi, erős dallamok ott zengenek a bachi ellenpont alatt, felett, és kapnak minden éljátszásnál újabb és újabb értelmet. Olyan ember műve, aki mindent meg tud tenni a legbonyolultabb hangkapcsolatokkal is, de aki ezt a legnagyobb alázattal teszi és adja nekünk: játsszátok, halljátok, értsétek, érezzétek... Tizenhét nagy feladat a játékosnak. Tizenhét mély levegővétel, hogy a kiáltásokat tolmácsolhassuk. Tizenhét mély meghajlás; alázattal, hogy a műveket alkotó zeneszerző akaratához hűen adhassuk tovább a hangokat a hallgatónak; és alázattal azért, hogy a tizenhét mesteri hangsorozat valóban a magasságokba hatolhasson. ■ Spányi Miklós Egy babzsák fotelben kényelmesen ülve - vagy éppen fekve - Bach orgonazenéjét hallgatni, és mindezt a Művészetek Palotájában: lehetséges lenne ez, vagy álmodom? Mindez nemcsak lehetséges, hanem teljesen természetes volt a Bach24 orgonamaratonon. Hajnalban megérkezve a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe szinte üres nézőtér fogadott, teli színpaddal. A koncertterem családias hangulatú hellyé alakult át: középen az éppen soron lévő orgonaművész játszott, körülötte pedig színes babzsák fotelekben mindenütt zenekedvelők ültek, akik a zenét hallgatva a csillagok helyett a teremben alkalmazott fényhatásokat csodálhatták. Johann Sebastian Bach nem „csak” a világ zenetörténetének legjelentősebb alakja volt, hanem az evangélikus egyház legnagyobb egyházzenésze is. Egész életében kapcsolatban állt a lutheránus zenével és liturgiával; mondhatni, életformája volt még olyankor is, amikor nem templomi, hanem udvari szolgálatban állt. Külön öröm, hogy ennek a maratoni koncertnek azt a részét hallgathattam meg, amikor olyan művészek közvetítették Bach zenéjét, akik maguk is kapcsolódnak az evangélikus egyházhoz, annak egyházzenei szolgálatához. Reggel fél hattól Kéménczy Antal, a zuglói evangélikus gyülekezet orgonistája, közvetlenül utána pedig Fint a Gergely, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyházzenei Tanszékének vezetője, a Deák téri evangélikus templom orgonistája játszott korálfeldolgozásokat. Mindketten az aktív istentiszteleti orgonista tapasztalatával adták elő ezeket az egyébként ritkán hallható darabokat. Itt ugyan még a kiforratlan zeneszerző nyilvánul meg, mégis jól érezhető a stílusok széles körű ismerete, amelyet Bach más zeneszerzők darabjainak tanulmányozása során sajátított el. A fiatal Bach ezeket a tételeket liturgikus használatra írta, soknak a dallamát mi is hétről hétre énekeljük gyülekezeteinkben. Aktív gyülekezeti tagként, kántorként felismerve a dallamot szinte vártam, hogy rögtön utána felcsendüljön a korái gyülekezeti ének formájában. A majdnem kétórányi, koráldallamot feldolgozó műsorozat mellett elhangoztak szabad darabok is, amelyek ugyanúgy alkalmazhatók az istentiszteleten: prelúdium és fúga, trió. A hajnal legizgalmasabb darabja pedig a Kis harmóniai labirintus volt, amely a Kéménczy Antal által játszott koncertrész címéül is szolgált. Reggel nyolc órakor Fassang László - aki több éve tart nyári improvizációs kurzust a fóti Evangélikus Kántorképző Intézetben - játszotta el a zeneszerző hat triószonátáját. Hatvanpercnyi koncertműsor Bach zenéjéből már önmagában is embert próbáló feladat, de különösen igaz ez a triószonáták esetében, hiszen itt az orgonista három hangszer zenéjét játssza egyedül, egy hangszeren. Laikus zenekedvelők, zeneértők mind megtalálhatták a helyüket ezen a nagyszabású eseményen, mely - a művek megismerése mellett - intenzív orgonatanfolyamnak is beillett, ahol megnyilvánult Magyarország egyik legnagyobb hangszerének sokoldalúsága. Az idő előrehaladtával egyre gyarapodott a közönség is, a triószonáta-sorozat pedig tökéletes kísérőjévé vált a reggeli ébredésnek. ■ Kocsis Krisztina Mennyország már itt, a földön? Az egész napos sorozat megkoronázásaként Christoph Bossert német orgonaművész koncertjét hallhatta a Müpa közönsége. A bachi orgonairodalom legnagyobb részét felölelő huszonnégy óra csúcspontja a Clavierübung harmadik kötetének megszólalása volt. A körülmények, személyek és zeneművek olyan különleges, pozitív együttállása valósult meg ezen a zárókoncerten, amelyet a jelenlévők mindegyike egyértelműen megtapasztalt, és maradandó élményként vitt haza magával. Christoph Bossertet szoros kapcsolat fűzi az ünnepelt zeneszerzőhöz. Már egészen fiatal kora óta elhivatottan kutatja a Bach-életművet; ez mára összefüggő, letisztult képpé formálódott benne. Olyan aspektusokból közelít Bach zenéjéhez, amelyek manapság kívül esnek a bachi zeneértelmezés és interpretáció kérdésein; holott olyan pluszt adnak, ami elengedhetetlen Bach műveinek megértéséhez. A hangok mögött egy megfejtésre váró, kifejlett szakrális kódrendszer rejtőzik, amely a kis formákban éppúgy megmutatkozik, mint a köteteken átívelő, monumentális ciklusokban. Szemléletes példája ennek a koncerten hallott műsorozat. A köteteim (Billentyűs gyakorlatok) esetünkben gyűjtőfogalom, billentyűs hangszerekre írt művek összefoglaló címe. Bossert professzor kutatásai alapján a Clavierübung első kötete (a hat billentyűs partita) az isteni világot, a második (a francia nyitány és az olasz koncert) a földi világot, míg a harmadik kötet a kettő közöttit, Isten népét, a gyülekezetei jeleníti meg. A ciklus - a keretet adó Esz-dúr prelúdium és fúgán, valamint a Négy duetten túl - a lutheri istentisztelet alapénekeit dolgozza fel: a Kyriét és a Glóriát, majd a katekizmusénekeket (Tízparancsolat, hitvallás, Miatyánk, keresztség, bűnvallás, úrvacsora). Ezzel a fajta tudatossággal és átgondoltsággal lett kiválasztva minden tétel egyedi színe. Az előadó ámulatba ejtő érzékkel válogatta meg a darabok karakteréhez, tartalmi hátteréhez és szólamszerkesztéséhez leginkább illő, legkifejezőbb regisztrációkat. Differenciált és árnyalt játékstílusával így autentikus Bach korabeli hangszert varázsolt a Müpa eklektikus stílusú orgonájából. A dolgok különleges, leírhatatlan együttállása valósult meg ezen a koncerten. Ezt bizonyítja, hogy a tételek között állandó, áhítatos, feszült csend uralkodott’ a közönség soraiban. Születésnapjának estéjén egészen közel, szinte magunk közt érezhettük Bach szellemét. ■ TabajdiÁdám
