Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)

2015-03-15 / 11. szám

FÓKUSZ Evangélikus Élet 6 * 2015. március 15. Templomos tavaszok, templomos nyarak A tavaszra és a nyárra, e két, különö­sen is a természet közelébe hívoga­tó évszakra gondolva mindig eszem­be jut egy régi-régi emlék. 1990 tava­sza, amikor a svájci magyar nyelvű protestáns gyülekezetek meghívá­sára a walzenhauseni Sonnenblick egyházi üdülőből Zürichbe, Bernbe és Bázelbe utaztunk, előadásokat tartani. A véletlen úgy hozta, hogy zürichi és berni szolgálataink verőfényes, ké­ső áprilisi vasárnapokra estek. Ez az­után meg is látszott az istentiszteletek s az azokat követő előadások látoga­tottságán. Feleannyian voltak, mint amikor zuhogott az eső. És érdekes módon két kedves házigazdánk, iß. Joób Olivér zürichi evangélikus és Pé­ter Iván berni református lelkész szin­te ugyanazokkal a szavakkal kom­mentálta a gyülekezet létszámát: „Tud­játok, azokon a hétvégeken, amikor jó az idő, itt, Svájcban (tisztelet a kivéte­leknek, tették hozzá!) úgy érzik az em­berek, hogy a hitéletük is vakációzhat, majd jönnek megint, ha semmi nem csalogatja őket a szabadba...” Ez a kis negyedszázados történet akkor jutott eszembe, amikor egy ro­konszenvesen szokatlan gyerek- és if­júkoridéző albumot, Gál László „Ó, a Balaton, régi nyarakon”című mun­káját lapozgattam, amelyet a Mi­nerva Kiadó jelentetett meg 2008- ban. Szemléletbéli rokonával ez idá­ig soha nem találkoztam. Mert na­gyon szép könyv volt ugyan annak idején Bertha Bulcsu Balatoni évti­zedek című szociografikus önéletírá­sa, és manapság sokan kedvelik, vissza-visszanézik a Balaton retró cí­mű DVD-t, olyan visszatekintés azonban nemigen akad, legalábbis tudtommal, amelyben az ötvenes­hatvanas évek balatoni életérzésében a hitéletnek is jutna hely. Nem így Gál László könyvében, aki számítógépes rendszerszervezőből lett - ahogyan magát nevezi - hiva­tásos emlékező, azaz homo nostalgi­­cus. Ezt az archív fényképekben és egyéb dokumentumokban (korabeli étlapoktól a kertmoziplakátokig!) bővelkedő könyvet ugyanis át- meg átszövik a templomos motívumok, például a Vasárnap című fejezet, amelyben a táborvezető három kis­kamasszal karöltve szökik ki egy ve­rőfényes vasárnap reggelen az Isten házába, természetesen zsebre vá­gott úttörőnyakkendővel! Ők négyen hajnali misére mentek, valamikor a hatvanas évek elején, de a jelenség felekezetközi lehetett; so­kunkat, más felekezetűeket is magá­val ragadott az abban az időben na­gyon gyakori szabadtéri vasárnapi al­kalmak tisztasága, szépsége, amikor éneklésünkbe az égi madarak is be­kapcsolódtak, amikor tekintetünk egy-egy pillanatra elidőzött az égbolt és a templomkert szépségén. De talán még ennél az epizódnál is magával ragadóbb a Megérkezés cí­mű fejezet néhány mondata: „Úszás, merítkezés, majd ki, némi napon szárítkozás után irány a forrás, a söröspohár vékony üvegfala megha­tóan párásodik, nem koccintunk, de emeljük egymásra: egészség! És te, miközben a susogó levelű platánok enyhet adó árnyéka alól kinézel az élő vízre, a túlsó part lankáit, a fürdőző­­ket, a hajókat látva, a víz oly rég várt illatát érezve egyúttal a Jóistenre is emeled poharad, megköszönve, hogy ide születhettél.” Söröspohár és szakralitás itt a leg­csekélyebb nehézség nélkül megfér - régi balatoniul szólva - egy gyékényen, s ha értő-érző szívvel olvassuk, nem botránkozást kelt bennünk, hanem he­lyeslést. Mert nem akkor tartozunk Is­ten népéhez, ha ezt csak egy istentisz­telet keretében tudjuk megélni, hanem akkor, ha „profán” közegben és min­den élethelyzetben hálát tudunk mon­dani a kapott ajándékokért. Akár egy kora tavaszi kiránduláson is, itt, a budai hegyekben. A lényeg az, hogy tudjunk örülni a bennünket körülvevő természeti szép­ségeknek, s tudjuk megköszönni an­nak, aki e szépségek közelébe juttatott bennünket. Akár söröspohárral, akár úti elemózsiával vagy éppen egy cso­kor (persze nem szedési tilalom alatt álló) vadvirággal a kézben! ■ Petrőczi Éva HIRDETÉS Pályázat Fennállásának nyolcvanéves jubileuma alkalmából a Vigília című folyóirat pályázatot hirdet A keresztény értelmiség szerepe korunk társadalmában címmel. A pályázóktól a következő kérdésekre vagy ezek egy tetszés szerinti ré­szére várunk választ: Hogyan kapcsolódik egymáshoz a hívő keresztény és az értelmiségi létforma? A keresztény értelmiségiek hogyan tudnak részt venni a közéletben, szolgálni a közjót, a társadalmat, a kultúrát, pár­beszédet folytatni nem keresztény értelmiségiekkel? Hogyan tudják sa­ját tudományukkal, sajátos szakmai ismereteikkel segíteni egyházuk éle­tét? Mennyiben tartoznak azért felelősséggel? A pályázaton felekezettől függetlenül bárki részt vehet beküldött írá­sával, elsősorban azonban egyetemi oktatóknak és hallgatóknak, teoló­gusoknak, filozófusoknak, a társadalomtudományok művelőinek és írók­nak a műveit várjuk. A harminc év alatti fiatalok pályaműveit külön - junior - kategóriában bíráljuk el. Az írások maximális terjedelme harmincezer leütés (szóközökkel). A pályázatok beküldési határideje: 2015. augusztus 31. A pályázat jeligés. A pályázó anonimitása és az elbírálás pártatlansága érdekében kérjük, hogy az írásokat kinyomtatva és adathordozón (CD-n vagy DVD-n), jeligével ellátva juttassák el a Vigília szerkesztőségének cí­mére (1052 Budapest, Piarista köz 1. IV. em.); a pályázó személyi adatait (ha harminc év alatti, életkora megjelölésével) lezárt borítékban mellé­kelje, a borítékra csak a jeligét írja rá. A bírálóbizottság elnöke Bábel Balázs kalocsai érsek, a pályázat fő­védnöke és támogatója. Ünnepélyes eredményhirdetést egy 2016 januárjában rendezendő kon­ferencián tartunk. A közlésre alkalmas pályaműveket a .Vigilia folyóirat megjelenteti, a legjobbnak ítélt három pályázat pedig pénzjutalomban is részesül. I. díj: 300 000 Ft, II. díj: 200 000 Ft, III. díj: 100 000 Ft. A junior kategóriá­ban: I. díj: 100 000, II. díj: 50 000 Ft, III. díj: 30 000 Ft. „330 - Bach - 24” Orgonamaraton Johann Sebastian Bach születésének 330. évfordulóján Az Evangélikus Élet nem zenei szak­­folyóirat. Mégis, vannak olyan zenei események, amelyeknek helyet kell kapniuk hetilapunk hasábjain. A háromszázharmincat nem iga­zán szoktuk ünnepelni. De miért is kellene még húsz évet várnunk arra, hogy Johann Sebastian Bach előtt tisztelegjünk? Egy hangverseny szép élmény, je­lentős esemény, inspiráló szellemi ki­hívás lehet. De ha már hangverseny, miért ne egy egész sorozat? 2015. március 21. Bach születésé­nek háromszázharmincadik évfordu­lója. Fassang László orgonaművész, a Művészetek Palotája (Müpa) orgo­nakoncertjeinek szervezője, a Ze­neakadémia orgonatanára termé­szetesen a sorozatot választotta. „Bach-virrasztás” - péntek estétől szombat estéig tizennégy koncert (ez Bach saját száma is, mert ennyit kapunk, ha a B-A-C-H betűk német ábécébeli sorszámát összeadjuk). Az orgonamaraton egyúttal az idén tíz­éves intézmény fennállásának eddi­gi leghosszabb koncertfolyama lesz. A 330 - Bach - 24 közösségi él­mény. Bach hozzánk tartozik, és legalább arra az időre, míg őt hallgat­juk, mi is jobban egymáshoz tarto­zunk. Belső zarándoklat: erőfeszítés­sel jár, melynek éppúgy része a kon­centráció, mint az ellazulás. Mind­annyian befelé indulunk, és saját utunkon haladva máshova érkezünk meg, de egymáshoz ennek ellenére közelebb kerülünk. Többen állítják: ha Bach nem írt volna orgonaműveket, másként ala­kult volna a hangszer fejlődése, sőt ma már talán nem is létezne. De nemcsak az európai kultúra, a Bach­­ceuvre is elképzelhetetlen az orgoná­ra írt alkotások nélkül. Változatossá­gában és terjedelmében egyaránt rendkívül jelentős ez a termés, amely­nek bemutatása valóságos zenei „tel­jesítménytúra”. Az európai orgonajáték csillagai ér­keznek Budapestre a Müpa meghívá­sára: Michel Bouvard, a családjában már a harmadik nemzedéket képvi­selő francia orgonista kezdi a sort pénteken este tízkor - „Bach a la franchise” -, és Christoph Bossert német professzor zárja szombaton es­te nyolckor a Clavierübunglll. köte­tének tételeivel. És a kettő között? Stílusok, korsza­kok, műfajok, műcsoportok, kompo­zíciós formák szerint szerveződő, változatos műsorok régóta a pályán lévő előadók vagy ifjú muzsikusok előadásában. Éjféltől reggel nyolcig hét kiváló magyar orgonista váltja egymást, és szinte megszakítás nélkül zajlik a program: „Kánonvariációk” - Pétery Dóra, „Szabad formák” - Szilágyi Gyula, „Mennyei hangok” - Bedna­­rik Anasztázia, „Orgelbüchlein" - Tóka Ágoston, „Kis harmóniai labirin­tus" - Kéménczy Antal, „Korálok Arnstadtból” - Finta Gergely, „Trió­szonáták” - Fassang László. Napközben kétóránként kezdőd­nek a műsorok: „Kis prelúdiumok és fúgák” - fiatal tehetségek (közöttük Finta Gergely tanítványai), „Neu­­meister-korálok” - Szabó Balázs, „Arnstadttól Lipcséig” - Elekes Zsuzsa, „Lipcsei korálok” - Spányi Miklós, „Bach és Itália” - Lorenzo Ghielmi. A koncertfolyam nemcsak hossza, hanem kötetlensége miatt is egyedül­állónak ígérkezik. A nem helyre szó­ló jegyeknek köszönhetően éjjel ki­próbálható, milyen élmény a színpad­ról, babzsákon heverészve hallgatni Bach muzsikáját, és a kíváncsibbak kísérletezhetnek azzal is, hogyan szól az orgona a kiváló akusztikájú te­rem különböző pontjaiból hallgatva. Az éjszakai koncerteket fényfestés te­szi még élvezetesebbé. A Bartók Béla Nemzeti Hangver­senyterem impozáns hangszere az utóbbi hét évtizedben épített legna­gyobb hangversenytermi orgona Eu­rópában; 2006-ban avatták fel. A ha­talmas méretű instrumentum kilenc­­venkét regiszterrel, öt manuállal és hat­­ezer-nyolcszáznégy síppal szólal meg, működtetéséhez a pódiumra kitol­ható mobil játszóasztal is csatlakozik. A Müpa további tereiben is Bach­­hoz fűződő élményekkel lehet felfris­sülni: lesz folyamatosan nyitva tartó Bach Café, szombat délelőtt és kora délután nyitott orgonaműhely, sőt or­gonaleckét is kaphatnak azok, akik szeretnék kipróbálni ezt a csodálatos hangszert. A belépők változatosak: egy-egy hangversenyre is lehet jegyet venni, de napszakokra (Bach Nacht és Bach Tag) és természetesen a kü­lönleges élményt kínáló teljes hu­szonnégy órára is (Bach24) váltható bérlet. További információk a mu­­pa.hu/programok/bach24 oldalon érhetők el. Kezdjük a tavaszt Bach muzsiká­jával! ■ Ecsedi Zsuzsa Miért pont Bach ? Sokan felteszik a címbeli kérdést, miután érdeklődé­sükre elmondom, hogy én Johann Sebastian Bachot tar­tom a zene alfájának és ómegájának. Talán erős ez a me­tafora, hiszen tehetségét, zsenialitását attól az Úrtól kap­ta, akinek minden művét ajánlotta; és azért tevékeny­kedett, aki meghalt érte a kereszten: ily módon a Min­denhatóról beszélünk, aki rajta keresztül megajándé­kozott bennünket mennyei zenéjével. Miért pont Ba­chot? - hiszen számtalan más meghatározó zeneszer­ző élt előtte és utána is, akiknek sok újítást, hangzást, formát köszönhetünk; mégis ő volt az, aki olyan zse­nialitással tudta összefoglalni korának zenei világát, amely messze tovább mutat. Bach zenéje maga a tökéletesség. Egyszer a nemrég elhunyt Dobszay László tanár úr mesélte nekünk, hogy egyik nyáron Bach összes művét végigjátszotta, és meg­állapította, hogy nincsenek rossz alkotásai. Egyben va­lóban biztosak lehetünk: ha alaposan értelmezzük bár­mely darabját, számtalan réteget fejthetünk vissza. Sem­mi sem véletlenül került a kottapapírra: olyan ez, akár a Szentírás. Legyen az triószonáta, passió vagy éppen brandenburgi verseny: minden taktusát hallgatva az Úr­ban gyönyörködhetünk. Ez a szakralitás adja számomra azt a zenei élményt, mely darabjait magasan a többi mű fölé emeli. Nemcsak az el­hivatottság, hanem a mögötte lévő felfoghatatlan tudás és lelemény is hozzájárul ehhez. Éppen ezért ha felkérnek bár­milyen orgonakoncertre, Bach zenéjét mindig műsorra tű­zöm. Ez egyben a nehézség is: úgy előadni, ahogyan a ze­neszerző - és ahogyan már megérthettük: általa maga a Teremtő - elképzelte-megalkotta, bizony nagy kihívás. Erről a zenei alázatról tesz tanúbizonyságot Szvja­­toszlav Richter, aki egy Bach-koncertet követően még a helyszínen átgyakorolta az éjszakát. Később úgy nyilatkozott, tartott tőle, hogy talán nem tudta a zene­szerző művét úgy átadni a közönségnek, ahogyan ma­ga a mester elképzelte. Ezt a nehéz feladatot veszem én is a vállamra, amikor kiállók a közönség elé, és legkedvesebb zeneszerzőm mű­veit készülök eljátszani: vajon át tudom-e adni a zenét? Az orgonamaratonra szóló megtisztelő felkérés nagy erő­próba is; remélem, hogy eleget tudok tenni a kihívásnak. „Minél beljebb kerülünk Bach zenei világába, annál tágasabbnak érezzük, és valami lényegeset tudunk meg önmagunkról és a világról.” E gondolatot Fassang László, az alkalom szervezője küldte körbe nekünk pár napja - és milyen igaz: ha valaki elmélyül Bach műve­iben, kinyílik a világ... ■ Kéménczy Antal, a zuglói evangélikus templom orgonistája

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom