Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-03-08 / 10. szám
2 ■m 2015. március 8. FORRÁS Evangélikus Élet 1 Oratio oecumenica [Lelkész:] Szerető mennyei Atyánk! Te soha nem feledkezel meg népedről, és nem fordítasz hátat még hűtlen gyermekeidnek sem, hanem szent Fiad ártatlan szenvedése és kereszthalála által megmutatod nekünk féltő és áldozatos szereteted titkát. Az ő közbenjárásában és érdemében bízva fordulunk hozzád imádságunkban. [Lektor:] Irgalmas Isten! Kérünk téged, hogy szent evangéliumod napról napra járja át szívünket, lelkünket, újítsa meg életünket. Tedd hatékonnyá az igeszolgálatot végzők munkáját, hogy úgy ismerhessen meg - tanúid bizonyságtétele által - az egész világ, mint mindenek Megváltóját! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Kegyelmes Isten! Te vezetted Illés prófétát az ítélet hegyétől az ígéret hegyéig. Kérünk, légy velünk Szentlelkeddel minden utunkon, hogy senki meg ne tévesszen minket, és el ne tántorítson mindenkor jó akaratod követésétől. Add, hogy szent Fiad keresztjére nézve minden ember megismerje az üdvösségre vezető egyetlen utat. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Féltőn szerető Isten! Segíts nekünk, hogy a boldogság önfeledt pillanataiban, de a bánat szomorú perceiben és a különféle néhézségek küzdelmei között is szüntelen reád tekintsünk. Add, hogy se az örömök, se a szenvedések ne választhassanak el tőled, hanem inkább még közelebb vonjanak hozzád, és mindenkor olyan bizalommal forduljunk feléd, ahogyan a kisgyermek szüleihez. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Gondviselő Isten! Te álmában is törődtél szent prófétád sorsával. Add meg nekünk is, amire szükségünk van. Téged, aki igazakat és bűnösöket is bőségesen ellátsz, sőt többet és jobbat adsz annál, mint amit megérdemelnénk, kérünk a segítségre szorulókért, a szegényekért, az üldöztetést elszenvedőkért és a betegekért. Karold fel mindnyájunk ügyét, hogy az egész világ meglássa jóságodat, és dicsérje szent nevedet. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Békesség Istene! Te szent Fiad által az égi béke világosságát ragyogtattad fel a földön. Kérünk, hogy miután Krisztus Urunk ártatlan szenvedése által önmagaddal kibékítetted a mindenséget, a népek és minden ember meglelje és felismerje a te békességed útját ebben a folyton-folyvást változó és háborgó világban. Vonj minket magadhoz, hogy atyai kezed biztonságában és nyugalmában élhessünk! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:•]■ Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Szerető mennyei Atyánk! Meg nem érdemeljük, fel nem foghatjuk minden értelmet meghaladó atyai jóságodat. Fiad szenvedett ártatlanul, hogy mi élhessünk. Kérünk, hogy váltságod nagy ára mirajtunk ne vesszen kárba. Hallgasd meg könyörgésünket Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik örökkön-örökké. [Gyülekezet:] Ámen. BÖJT 3. VASÁRNAPJA (OCULI) - 1KIR 19,1-8 „Szemeim az Úrra néznek szüntelen...” Böjt harmadik vasárnapjának ősi neve Oculi, a bevonulási zsoltár (introitus) keretverse (antifóna) után: „Oculi mei semper ad Dominum, quia ipse evellet de laqueo pedes meos.” - „Szemeim az Úrra néznek szüntelen, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából” (Zsolt 25,15)" Illés - bár nem író próféta, mégis - az ó szövetség legnagyobb prófétája. Hiszen szolgálatát bevégezve az ősatyához, Énókhoz hasonlóan, a testi halál megízlelése nélkül ragadtatott a mennybe. Illés tudta, hogy Isten nem fogja cserbenhagyni, amikor a Karmel hegyére különös párbajra hívta a Baal prófétáit. (A történetet az előző fejezetben olvashatjuk.) A párbajnak, amely széles nyilvánosság előtt zajlott, az volt a tétje, hogy ki a valódi, élő Isten: Baal vagy az Úr, Izráel Istene? Mert az élő Isten nem hagyja cserben prófétáját, ha hozzá kiált, hanem tüzet ad a mennyből az oltárra helyezett áldozatra. A Baal prófétái - akik sokan voltaic - egész nap hiába kiáltoztak tüzért istenükhöz, Illés gúnyos megjegyzésein kívül más választ nem kaptak. Illés csak alkonyattájban emelt oltárt az Úr tiszteletére, mégis egyetlen szavára azonnal tűz csapott le az égből, és maradéktalanul fölemésztette az áldozatot, amelyet a próféta előtte még tizenkét vödör hideg vízzel is lelocsoltatott. Illés ezután kihasználta a hozzá pártolt nép bosszúszomját, és segítségükkel a Kíson-patak partján utolsó szálig lemészárolta a Baal megszégyenült prófétáit. Az írás egy szóval sem említi, hogy Illés ezt a vérengzést Isten pa-A VASÁRNAP IGÉJE rancsára vitte volna véghez. Emberileg talán érthető, hogy nem elégedett meg a Baal prófétáinak nyilvános megszégyenítésével, hiszen ezektől az emberektől korábban rengeteg megaláztatást és üldöztetést kellett elviselnie. A Baal prófétái a király, de legfőképpen a királyné, Jezábel bizalmába férkőztek. Ahábot a nála százszor gonoszabb Jezábel bábként irányította, így mindenben az ő akarata érvényesült. (Aháb Nábótot is Jezábel kívánságának engedve végeztette ki hamis vádak alapján rendezett koncepciós perben született ítélettel.) A vasárnap introitus zsoltárának képénél maradva, a Karmel-hegyi istenítélettől diadalittas Illés egy pillanatra levette tekintetét az Úrról, és máris meggondolatlanul cselekedett. A bálványok és követőik fölötti ítélet kinyilatkoztatójából önkényesen az ítélet végrehajtójává lépett elő. Ezzel égbekiáltó bűnt követett el, mert Isten kizárólagos hatáskörébe avatkozott. Tettével ráadásul Jezábel bosszúját is kihívta maga ellen. Illés jó teológus volt, ezért amikor lehiggadt, pontosan fel tudta mérni, hogy mit tett, és milyen helyzetbe került. Tudta, hogy mindenekelőtt Isten ellen vétkezett, és ezért nem várhatja el, hogy Isten - miként korábban sokszor tette - most is megvédje legfőbb ellensége, a királyné bösszújától. Ezért emberileg jogos az elkeseredése és kétségbeesése. Jogos, hogy a halált kívánja. Tudja, hogy ezt érdemli, mert sok ember vére tapad a kezéhez. Mai kifejezéssel Illés tömegmészárlásra bujtotta a népet, amelyben aztán maga is tevőlegesen részt vett. Amit cselekedett, az korunkban az Iszlám Állam terroristáinak rémtetteihez hasonlítható. Az ilyesmire - emberi gondolkodás szerint - nincs bocsánat. A józan ész szerint nem várható Istentől, hogy ezek után Illést a prófétájának tekintse, és megmentse az életére törő Jezábel haragjától. Ismét az introitus zsoltárra figyelve, a rekettyebokor árnyékában magába roskadva kesergő Illés szeme megint nem az Úrra néz, hanem a saját bűnére mered. Rettenetes állapot az, amikor valaki a felismert és jóvátehetetlen bűnéről többé nem tudja tekintetét Istenre emelni. Illés ilyen állapotban van, és Isten - minden várakozását megcáfolva - mégis rátekint, és angyalt küld hozzá, hogy erősítse. Az angyal kétszer is kenyeret , (lángost) és vizet visz neki, hogy annak erejével még negyven nap és negyven éjjel vándoroljon a pusztában, míg el nem jut Isten hegyéig, a Hórebig. Ott aztán páraüan Isten-élményben lesz része, miként a szakasz folytatásában olvashatjuk. A negyvennapos böjti időszak félidejében Illés története arra figyelmeztet, hogy bár a böjti időben önvizsgálatot kell tartanunk, fel kell ismernünk bűneinket, és még az sem árt, ha el tudunk szörnyedni miattuk, de eközben sem szabad megfeledkeznünk a zsoltárról: „Szemeim az Úrra néznek szüntelen.. ."Isten Bárányára, az értünk megfeszített Úrra. Ha bűneinkről őrá emeljük tekintetünket, akkor nekünk nem angyal fog kenyeret és vizet hozni, hogy legyen erőnk tovább folytatni földi vándorutunkat, hanem maga a megfeszített Krisztus kínálja kenyerünkül a testét, és italunkul a vérét-A ráció fogságában vergődő testi gondolkodásunk persze ezzel nem tud mit kezdeni. Csak botránkozni tud rajta. De ha hittel fogadjuk ezt a drága eledelt és italt, akkor Isten éppen általa fogja kiszabadítani értelmünket a ráció csapdájából. Mert a hit nem az értelem elvetését jelenti. Ellenkezőleg: miként Luther tanítja, a hit felszabadítja és képessé teszi értelmünket annak belátására, amit egyébként képtelen belátni, ami hit nélkül örökre titok marad előtte. Ez nem más, mint hogy Isten nem ítél addig, amíg esélyt nem teremtett a bűnösnek, hogy megtérjen és éljen. Illés a Baal megszégyenült prófétáitól megtagadta ezt az esélyt, és önkényesen végrehajtotta rajtuk az ítéletet. De Isten ez után a szörnyű tett után még Illésnek is adott esélyt, mert azt akarta, hogy Illés megtérjen és éljen. Mivel Illés élt ezzel a lehetőséggel, nem kellett meghalnia, hanem Isten egyszer s mindenkorra elragadta üldözői elől. Ha nem élünk vissza a megtérésnek azzal a lehetőségével, amelyet Isten Krisztus kereszthalálával teremtett számunkra, akkor halálunk óráján Isten bennünket is el fog ragadni és örökre el fog rejteni a bűneink miatt bennünk jussát kereső sátán és a pokol minden hatalmassága elől. ■ Véghelyi Antal „Fordítsd el rólunk, Urunk, haragodat...” ► Böjt harmadik, Oculi vasárnapjának névadó zsoltárverse a „Szemem állandóan az Úrra néz” (Zsolt 25,15). Sorozatunkban ezúttal egy olyan bűnbánati éneket ismerhetünk meg, amely erőteljes fogalmazásával először meghökkent, majd önvizsgálatra késztet. - Elemzés és meditáció egyházzenész és lelkész tollából. CANTATE A török veszedelemmel sújtott Magyarország számára a históriás ének a harci tudósításon kívül a reménykeltés, intés és buzdítás közvetítője is volt. A műfaj legjelesebb képviselőjeként Tinódi Lantos Sebestyént tartjuk számon; énekei nemcsak a népies költészetet, a népzenét és a magyar verselést alakították a későbbi századokban, hanem a gyülekezeti énekeskönyvekben is megjelentek (például: EÉ 88). Böjti énekünk, a Fordítsd el rólunk, Urunk, haragodat (EÉ 411) dallama is az ő egyik művére vezethető vissza. A híres énekmondó egyetlen fennmaradt kiadványát, a század legjelentősebb, költött énekeket tartalmazó gyűjteményét, a Cronicát 1554-ben nyomtatták ki Kolozsvárott, Hoffgreff György nyomdájában. A díszes kiadvány huszonhárom éneket tartalmazott, melyek között a török-magyar harcok jelentős állomásait történelmi hitelességgel feldolgozó alkotások mellett bibliai históriákat is találunk. Ez utóbbiak közé tartozik a Siess, keresztyén, lelki jót hallani kezdetű, Dávid és Góliát történetét elbeszélő, 1549-ben írt kompozíció is. A Református énekeskönyv 161-es száma alatt ma is megtalálható a Dávid-történet kivonata s az eredeti Tinódi-dallam. Ennek leszármazottja a 411-es énekünk dallama is, mely elsőként az 1744-es Kolozsvári énekeskönyvben jelent meg Pécseli Király Imre „Paradicsomnak te szép élő fája” kezdetű szövegével. Érdekes, hogy Tinódi „Dávid és Góliát”-éneke dallamvezetésében nagyon hasonlít Petrus Tritonius zenepedagógus egyik négyszólamú humanista ódájának felső szólamára. A Tritonius-diszkant nem csak Tinódit inspirálhatta: zenetudósok szerint hatása más énekekben, köztük az Ó, drága Jézus, vajon mit vétettél kezdetű német koráiban is felismerhető (EÉ 198). Ez a sokszínű dallamcsalád az egyik legelterjedtebb időmértékes versformában, a szaffikus metrumban íródott énekeink legrégebbi rétegét öleli fel. A szöveg az 1544-ben Wittenbergben megjelent, Auf er immensam, Deus, aufer iram kezdetű humanista költeményre vezethető vissza, melynek szerzője a német Georgius Thymus. A bűnbánati zsoltárok gondolatait idéző, könyörgő szövegben vétkei bocsánatáért esedezik a gyülekezet. Magyarországon már 1566- ban elkészült a fordítása: Vedd el, Úr Isten, rólunk haragodat (RÉ 391). Mi, evangélikusok azonban nem ezzel, hanem Tranovszky György (Georgius Tranoscius) átköltésében őrizzük a humanista verset. A „szláv Lutherként” is emlegetett cseh-tót evangélikus lelkész szövegét Vietórisz József fordította le az 1935-ös magyar nyelvű Tranoscius-énekeskönyv számára. Mai énektárunk e szövegverzió rövidített változatát őrzi. ■ Fekete Anikó Tózsef Attilát nevelőszülőknél he/ lyezték el, amikor a „mama” beteg lett. Nyomorúságos sorsa volt Öcsödön. Innen ered az a kép, amelyet Elégia című versébe szőtt bele: „Anyjához tér így az a gyermek, / kit idegenben löknek-vernek.” S anyjához nem csak az a gyermek tér, kit idegenben bántanak. A gyermek akkor is anyjához tér, amikor anyja bántja őt. Amikor anyja tilt meg neki valamit, amikor anyja veszi el játékát, amikor anyja szól rá haragosan. Anyjához tér a gyermek. Kinőttünk már a gyerekkorból. A kamasz már büszkén viseli el a büntetést is. Saját szabadságát, felnőttségét látja benne. Leválik szüleiről, és saját rossz döntésének következményeivel szinte dicsekszik a többiek előtt. Aztán még egy fordulat következik. A felnőtté válás, amikor már nem vágyai szerint, nem saját döntésből lesz szabad, önálló, hanem azért, mert azzá kell lennie. Amikor nem csak annyi terhet kell a nyakába vennie, amennyi még jólesik. Akkor már a teher válogatás nélkül, számoladanul hullik a vállára. S akkor - mint József Attila harminckét éves korában - szívesen visszatérne anyjához. Ennek a felnőtt embernek az imádsága ez az ének. Már túl van a büszkeségen, túl van azon a vágyakozáson, hogy önálló legyen. Hiszen a terhek már nem erőpróbák, amelyeket csak addig kell hordania, amíg elviselhetőek. Ezek a terhek számoladanul, válogatás nélkül rakódtak a vállára. A felnőtt ember imádsága ez az ének: mint kisgyermekkorában, amikor vágyakozott vissza anyjához, úgy vágyakozik a felnőtt ember Istenhez, az Atyához. Áz a félelmem, hogy nem merünk felnőtté válni. Ragaszkodunk ahhoz a kamaszos gondolathoz, hogy jobbat érdemiünk, mint amink van. Nem merjük kimondani, hogy a bajok tényleg bajok, hogy fájnak, sőt reményeinktől fosztanak meg. Mint természetes életjelenséget tartjuk számon a családok széthullását, az elmagányosodást; a deviáns viselkedést, életformát olykor a híresség velejárójának gondoljuk. Az éretlen gondolkodás megnyilvánulásai ezek. Ám olykor megijedünk. Talán leginkább a természeti környezet pusztulása ijeszt. Meg a személyünket érintő betegségek tudnak kizökkenteni ebből az önigaz gondolkodásból. De vajon ekkor mi, akiket így „idegenben löknek-vernek” merünk-e mennyei Atyánkhoz térni? Akik olykor úgy érezzük, Isten háta mögé kerültünk, merünk-e még az Atya színe elé állni, és merjük-e csendesen, alázattal kérni: fordítsd el rólunk haragodat? Merünk-e felnőtté válni - és merjük-e nem ösztönös bizalommal, hanem Krisztusra hivatkozó, tudatos hittel Isten békességét kérni? ■ Bencze András
