Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-03-01 / 9. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2015. március 1. » 9- magyar önkéntesként Közép-Amerikában „...fogadjátok be egymást” ► „Mit kerestél te Haitin?” - teszik fel a kérdést sokan, tudván, hogy ezt a tanévet a Trinity Lutheran Seminaryn (Columbus, Ohio, Amerikai Egyesült Államok) töltöm mint az Evangélikus Hittudományi Egyetem ösztöndíjasa. Az úgynevezett J-term, azaz januári időszak keretén belül minden itteni teológus diáknak kötelező részt vennie valamilyen gyakorlati kurzuson. Több lehetőség közül végül a Haitian Timoun Foundation által támogatott, a misszió témájával foglalkozó tanulmányutat választottam. A Karib-tenger hullámaival körülvett, gyönyörű természeti adottságokkal rendelkező országot szívet szorongató adatok jellemzik: az egy főre jutó éves bruttó hazai termék (GDP) mindössze ezernyolcszáz amerikai dollár (ugyanez a mutató az Egyesült Államokban ötvenháromezer); az írástudatlanság aránya 48%; a munkanélküliség magasabb, mint 50%; nincsen kiépítve az ivóvízhálózat; az átlagéletkor huszonhét év; a gyerekek mindössze 19%-a fejezi be az általános iskolát, 8%-a a középiskolát, és kevesebb, mint i%-uk végzi el az egyetemet. A 2010-ben bekövetkezett földrengésnek háromszázezer áldozata volt, és egymillióan váltak hajléktalanná. A Haitire utazó veszélyes fertőzéseknek van kitéve, ezért a hepatitis A elleni védőoltás, valamint a malária és a tífusz elleni gyógyszerek szedése kifejezetten ajánlott. így jártam el magam is kilenc teológustársammal és dr. Rick Bargerrel, a Haitian Timoun Foundation (HTF) alapítójával, szemináriumunk rektorával együtt. Miért pont Haiti? Mit nevezünk missziónak? Milyen a Jézus által átformált vezető, gyülekezet? Hogy lehetünk Krisztus hiteles tanúi? Mi a különbség a technikai és az alkalmazkodó egyház között? Gyülekezeti tagság vagy a gyülekezettel való eleven kapcsolat? - Mielőtt a világ egyik legszegényebb országába vettük utunkat, ilyen kérdésekkel foglalkoztunk hat napon keresztül szemináriumokon Denverben (Colorado), az Abiding Hope nevű gyülekezetben. Örömteli tény, hogy a közösség tagjai szoros kapcsolatban vannak a Haitin élőkkel, rendszeresen látogatják ottani barátaikat, megélve az evangélium üzenetét. Első utunk a fővárosba, Port-au- Prince-be vezetett, ahol a Wings of Hope elnevezésű otthonban lakó, mentálisan sérült gyerekekkel találkoztunk. A közös éneklések, beszélgetések, úrvacsorás istentisztelet egy családdá kovácsolt bennünket. Ilyen, amikor a Szentlélek munkálkodik bennünk, közöttünk. Az otthont korábban tíz éven át igazgató Luckner „Maya” Fond-Rose bizonyságtétele mindannyiunk szívét megérintette, és alázatra szólított bennünket. Maya elmondta, hogy utcagyerekként nőtt fel, és sokáig hajléktalan volt. Később találkozott az Abiding Hope gyülekezet elöljáróival, és felismerte Krisztus mindenkire kiható szeretetét. Ma a HTF egyik vezetője, és Krisztussal való napi kapcsolatából merítve segíti azokat, akik hasonló cipőben járnak, mint egykoron ő. Jacmelben, ahol a fő bázisunk volt, a Trinity House nevű otthon százhuszonöt gyermekének közösen osztottuk ki első iskolatáskájukat, füzetüket, vonalzójukat, színesceruza-készletüket. Nehéz visszaadni az arcukra kiülő, fülig érő mosolyt... Jó volt látni a majdnem kész új iskolát, amely élhetőbbé fogja tenni a mindennapjaikat. A Help elnevezésű szervezetnél olyan fiatalokkal találkoztunk, akiknek lehetőségük van egyetemen tanulni. Daniel például egy négyéves amerikai ösztöndíj után természetesnek tartotta, hogy visszatér hazájába, és ott próbál tudásával segíteni. A koszos, fertőzött, zsúfolt város után bepillanthattunk a civilizációtól távol eső, kis hegyi falvak életébe. Az ott élők a személyes, lelki támogatás mellett a mindennapi megélhetésükhöz is segítséget kapnak az alapítványtól: ellátják őket faházak, kunyhók építéséhez szükséges anyagokkal, illetve támogatják őket az állattenyésztés fejlesztésében. A fárasztó „téli” - plusz harmincöt fokos - nappalok után esténként másmás diák tartott áhítatot, amelyek mindegyike hosszas lelki-teológiai beszélgetésbe torkollott. Amikor visszatértünk Columbusba, másnap egy barátommal számomra új gyülekezetbe mentünk istentiszteletre. „Sokként” ért, amikor a kezdés előtti kávézás közben a következő haiti látogatásról beszélgettek körülöttem. Aztán az igehirdetés utáni imádságban a Haitiban élő testvérekért, barátokért imádkozott a lelkész. Felemelő érzés volt. Az országot elhagyva sem szűnt meg a kapcsolat az amerikai gyülekezetek és a HTF által támogatott intézmények között. A gyülekezetek az anyagi támogatáson kívül évente több utat szerveznek, hogy fenntartsák a személyes kapcsolatot, és hogy közösen éljék meg az evangéliumot. Úgy gondolom, nem kell Haitiig elmenni, „Haiti” Magyarországon is létezik. Ahogy az evangéliumokban Jézus is inkább többes, mint egyes számban szól hozzánk, úgy nekünk is mint egyháznak a közösségi hit megélésére is koncentrálnunk kell. A feltámadott Krisztussal való kapcsolatra, amelyet megélhetünk a szegényekkel, elesettekkel, barátainkkal. Más emberként jöttem vissza, nem magam mögött hagyva a tapasztalatokat, áldásokat, hanem továbbgondolva őket, hogy az idei év igéje nap mint nap valóssággá váljon: . .fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére” (Róm 15,7) ■ Horváth-Hegyi Ádám A szerző haiti gyerekekkel - barátkozás Jacmel utcáin
