Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)

2015-02-22 / 8. szám

Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2015. február 22. » 5 ■■■HÜHÜHH WSSBKMHM Arcok - álarcok nélkül Pódiumbeszélgetés a házasság hete idei és korábbi arcaival ► A házasság hetének központi programjaként pódiumbeszélgetést rendeztek február 11-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karának dísztermében. A résztvevők - egyebek mellett - az elköteleződésről, az „igazi” felismeréséről folytattak eszmecserét. A beszélgetőpartnerek a házasság he­tének 2012., 2014. évi és idei arcai voltak, név szerint: Lackfi János költő, író, műfordító és Bárdos Júlia mű­vészettörténész; dr. Mohay Tamás néprajzkutató, az ELTE Bölcsészettudományi Kara Néprajzi Intézetének vezetője és Keresztes Ilona, a Kossuth rádió szerkesztő-műsorvezetője; valamint dr. Tomka János főiskolai tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Közgazdasági Tanszékének veze­tője és Tomkáné Zsáry Anikó építészmérnök. Az elköteleződés pillanatát - az „iga­zi” felismerését firtató kérdésre - Lackfi János a szerelem tetten érésével határozta meg. Ő már két hónappal ta­lálkozásuk után érezte, hogy Júliával szeretné leélni az életét, de csak egy év elteltével fogalmazódott meg benne. ' Tomka János is pontosan meg tud­ja határozni azt a pillanatot - ő titkos naplót is vezetett érzéseiről. Éppen le­diplomázott az egyetemen, Anikó pe­dig még csak akkor végezte el a gim­názium első évét. János már akkor el­határozta, hogy történhet bármi, meg­várja. így is lett: csak akkor kérte meg a kezét, miután Anikó leérettségizett, és felvételizett az egyetemre. Ugyan­abba az ifjúsági közösségbe jártak, nagyon sokat találkoztak, kirándultak, táboroztak együtt, és három év eltel­tével Anikóban is megérett a vágy, hogy Jánoshoz menjen feleségül. Tomka János kiemelte, hogy nem azzal kell összeházasodni, akivel el tudjuk képzelni az életünket, hanem aki nélkül nem tudjuk elképzelni. Kér­dések és kételyek mindig vannak a jö­vővel kapcsolatban, de egymás meg­erősítésének a folyamata nagyon fon­tos ezek leküzdésében. Anikó a közös erkölcsi bázist hang­súlyozta mint a problémák leküzdésé­nek alapját, valamint azt, hogy nem szabad engedni, hogy a gondok idővel elharapózzanak, hamar kell közösen megoldást találni rájuk. A felvetésre - hogy a házasság olyan-e, mint egy ugrás a semmibe - Lackfi Jánosnak egy francia pap ejtő­ernyős hasonlata jutott eszébe. Esze­rint a Gondviselés is olyan, mint az ej­tőernyő; amíg nem nyitjuk ki, nem is tudjuk, hogy a hátunkon van. A zuha­nást egyik napból, emberből a másik­ba mindenki ismeri, de érdemes meg­rántani a Jóisten zsinórját és az ő ke­zébe tenni a sorsunkat. Júlia később ne­heztelt is rá, hogy csak belesodorta a házasságba, annyira biztos volt a dol­gában, hogy meg sem kérte a kezét... Júlia az elköteleződés pillanatával kapcsolatban felidézte megismerkedé­sük első évfordulóját, amikor még egyikőjük sem töltötte be a huszadik életévét. Egy étteremben ünnepeltek, „csóró” kamaszként, ám János az étla­pon felfedezte azt a fajta pezsgőt, amellyel egy korábbi olvasmányában a főhős ünnepelt, így nagy boldogan megrendelte maguknak. A pincér szertartásosan fel is szolgálta, mígnem kiderült, hogy elnéztek egy nullát, így János egész havi ösztöndíját elköltöt­ték, viszont Júlia akkor érezte igazán, hogy János az ő embere... Keresztes Ilona szerint nagyon fon­tos tudatosan jelen lenni a párkapcso­latban: még ha lelkiekben megtörtént is a szerelmi elköteleződés, a kapcsola­tot ápolni kell az évek során. Minden változás krízist idéz elő az életben; tu­lajdonképpen az esküvő is ilyen, mert átalakítja a szerepeket, de a válsághely­zeteket meg lehet tanulni kezelni. Mohay Tamás hozzátette, hogy egy­más elfogadásában jelen van a megbo­csátás, az irgalom, melynek szellemé­ben a másikat a maga valójában tudjuk elfogadni. El kell engednünk a társunk megváltoztatására irányuló vágyat, mert ez sok kapcsolat buktatója lehet. Egymás megismerése, a jegyesfelkészí­tő programok, az önismereti tréningek sokat segítenek e téren. Mindenki egyetértett abban, hogy a Jóisten „gyárilag” úgy teremtette az embereket, hogy tudat alatt, ösztönö­sen felismerjük a másikban az igazit, aki mellett érdemes hűséggel kitarta­ni egy életen át. Tomka János a vára­kozás képességét is hangsúlyozta a mai, várni képtelen környezetben, illetve ki­emelte a házasság írott szabályai mel­lett az íratlan szabályok lefektetését is, amelyek esetében semmilyen kétértel­műség nem megengedett. A hosszúra nyúlt pódiumbeszélge­tést még sokáig elhallgatta volna a né­pes közönség; mindenki értékes gon­dolatokkal és vidám történetekkel gazdagodva távozhatott. ■ Walkó Ádám Válóháló „Mert arra hívott el minket az Isten, hogy békességben éljünk” (íKor 7,15b) Hitét mélyen és őszintén megélni igyekvő ember többnyire tanácstala­nul és kétségbeesetten szemléli, mennyi szépen induló kapcsolat, sőt Isten színe előtt megkötött, Isten igéjével megáldott házasság bomlik fel. Az idáig elvezető út azonban nagyon hosszú, s többnyire a jól vé­dett családi színfalak mögött zajlik. Olyannyira, hogy az elhidegülő, majd elmérgesedő viszonyból a kül­világ semmit nem érzékel. S mire a szeretteiket féltők a véletlenül elej­tett mondatokból és óvatlan gesz­tusokból gyanakodni kezdenek, a legtöbb esetben már nincs mit tenni. Ilyenkor hiába minden békí­tő szándék, egyik vagy másik fél szá­mára eldőlt a kérdés: nem folytatom tovább, válók. Amíg idáig jut a kapcsolat, rend­kívül mély, sok esetben egy életen át tartó seb keletkezik mindkét félben. Különösen azokban, akiket a még mindig szeretett társ - őket válasz­ra sem méltatva vagy éppen közös múltjuk minden szépségét gyalázó szavak, tettek kíséretében - elha­gyott, többnyire a győztesek maga­­biztosságával kilépve egy kényelme­sebb, jobb élet látszatát nyújtó kap­csolatba. Akik ilyen terhekkel kénytelenek tovább élni, mérhetetlenül egyedül maradnak. Ők azok, akik csalódott­ságukban, fájdalmukban képtelenek lesznek újabb kapcsolatteremtésre. Meg nem válaszolt kérdéseik, a sza­kítás feldolgozatlan traumája nagyon sokak esetében további súlyos életve­zetési, egészségügyi problémákhoz vezethet, mint például önértékelési zavar, depresszió. A lelki problémák­ra adott rossz válaszok viszont egy egész életet kisiklathatnak. Ezzel a kezelhetetlennek látszó, re­ménytelen helyzettel kapcsolatban szeretnék igazi jó hírrel szolgálni mindazok számára, akik gyógyulást keresnek e nehéz megpróbáltatásból. Több sikeres tengerentúli és európai kezdeményezés nyomán Magyaror­szágon is életre hívták a Válóháló el­nevezésű mozgalmat. Ez egy olyan fe­­lekezetközi közösség, amely az Ali­­ansz - Magyar Evangéliumi Szö­vetség hálózataként az OM Magyar­­ország - Onézimusz Alapítvány tá­mogatásával működik. Hitvallásuk szerint motiválni akar­ják „az elváltak és a megbillent há­zasságban élők talpra állását, reha­bilitációját, hogy a társadalom teljes értékű tagjaivá váljanak”. Egyaránt súlyt fektetnek a válások megelőzé­sére, a házasság Isten által megáldott intézményének megerősítésére, va­lamint az elváltak lelkigondozására. A gyógyulás, illetve gyógyítás kép­zett mentorok segítségével, kiscso­portos sorstársi közösségben törté­nik. A beszélgetéseket rövid elő­adások vezetik fel, melyekben felvált­va szerepelnek élethelyzetükre vo­natkozó biblikus történetek és önis­mereti gyakorlatok. Szeretettel ajánlom evangélikus gyülekezeteink figyelmébe a Válóhá­ló mozgalmat. Mert nem kell többé tehetetlenül szemlélnünk ember­társaink szenvedéseit. Krisztus Urunk békességet munkáló felhívá­sa nyomán, az ige erejével, valamint e hatékony módszer segítségével segítő szeretettel állhatunk ott a szenvedők mellett. Tehetünk azért, hogy ne kelljen a híveink és lelkész­családjaink sorát egyaránt érintő, megrázó drámák néma szemlélőivé lennünk. A Válóháló keresi azokat a gyüle­kezeteket, melyeknek tagságában és vezetőségében kellő nyitottság mu­tatkozik ilyen közösségek létrehozá­sára. A mozgalom vállalja a leendő mentorok, gyülekezeti szolgálók kép­zését, huszonnégy hétre szóló okta­tóanyag, kisfilm elérhetővé tételét. Is­mét őket idézve: „Olyan embereket keresünk vagy képezünk, akik a csa­ládot és a házasságot tartják a társa­dalom alapintézményének, és a fen­tieket saját környezetükben akarják megvalósítani. Értékrendjük Biblia­központú lelkigondozás.” ■ Szarka István esperes További információ: Paksy Sándor (te­lefon: 20/886-3321, e-mail: paksysan­­dor@gmail.com); www.valohalo.hu. „Aztán kitört a forradalom...’’ Czégényi Klárának és Keveházi Lászlónak ötvennyolc és fél évvel ezelőtt volt az esküvője, már hatvannégy éve ismerik egymást, s egy percig sem gondoltak válásra. Három lányuk, kilenc unokájuk, egy dédunokájuk van. Mindketten evangélikus lelkészek, a közös hit is összekovácsolta őket. Ők is szerepelnek a Compact Disco együttes karácsony előtt közzétett, Te meg én című klipjében, amelyet már több mint kétszázezren néztek meg. A kisfilmben a zene a fősze­replő, de ők forgatás közben elmesélték közös életük néhány fon­tos mozzanatát.- Hogyan ismerkedtek meg? Czégényi Klára: Ugyanarra a főisko­lára jártunk, Sopronba, a teológiára, én másodéves voltam. Laci 1950- ben jött bagolynak - így nevezik a teológián a gólyákat. Sétáltunk, be­szélgettünk. Keveházi László: Ez még a múlt században történt, annak is a köze­pén. Egyébként nem én vagyok a fi­atalabb, csak engem négy évig nem vettek fel a teológiára, édesapám börtönben volt. Ez persze egy másik történet.- Hogyan szerettek egymásba, mi­óta vannak együtt? K. L.: Más volt az élet akkor, nem úgy, mint manapság; nem jár­tunk egymással. A lányok sétálgat­tak, én meg inkább a könyvtárban ültem. Cz. K.: Amikor végeztem a teo­lógián, a Dunántúlra helyeztek. Laci megkérdezte, levelezhetnénk-e. Én igent mondtam; összesen százötven levelet írtunk egymásnak. Tulajdon­képpen akkor szerettünk egymásba, amikor elváltunk. A levelezés mellett néha találkoztunk, meglátogatott, sétáltunk, fürödtünk. Aztán Békés­csabán már egy városban éltünk. K. L.: Én segédlelkész voltam az es­peres mellett, ő egy másik helyi gyü­lekezetben szolgált. 1956. augusztus 12-én volt az esküvőnk. Aztán kitört a forradalom. Cz. IC: Nehéz év volt. K. L.: Mondom, ki is tört aztán a forradalom.- Gyermekek? Unokák? K. L.: ’57-ben született az első, ’59- ben a második, aztán ’63-ban a har­madik. Három lányunk van. Ez így szabályszerű. Cz. K.: Mindhárman szőkék vol­tak, hosszú hajúak, szépek. Született kilenc unokánk, egy dédunokánk. Az egyik lányunk sajnos elvált.- Ha jól számolom, Önök már túl vannak az aranylakodalmon. IC L.: Sajnos nem tudtuk időben megtartani. 2006-ban az egyik uno­kánkat tizenhét évesen épp augusz­tusban érte agyvérzés, szerencsére felgyógyult. Ezért mi csak november­ben ünnepeltünk.- A leveleiket megőrizték? IC L.: Pályánk végén elégettük őket. Nem mintha szégyellnivaló lett volna bennük, de hát ez csak mi­ránk tartozott.- Mi tartotta össze a házasságukat, nem volt féltékenység Önök között? IC L.: Nem, egyáltalán nem. Azt hi­szem, manapság nagyon ritka az ilyen hosszú kapcsolat. Kellett hozzá a kölcsönös vonzalom, szellemileg egy síkon voltunk, s persze a lelki kötelék. Cz. K-: Hűség és szeretet, az együtt gondolkodás köt minket össze. Mindketten evangélikusok vagyunk, ez fontos. ■ BWGY

Next

/
Oldalképek
Tartalom