Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-07-20 / 29. szám
Evangélikus Élet élő víz 2014. július 20. !► 11 Hogyan találhatunk kegyelmet Istennél? A nyaralás lehetőségei Ecsedy Aladár A mentő bárka című könyvében (szerzői magánkiadás, 1944) értékes gondolatokat olvastam a kegyelmet talált emberről. Fontosnak tartom ezeket továbbadni. Tapasztalhatjuk, hogy bánatunkból gyakran fakad áldás. Gyönyörű lelki énekek születnek nagy lelki élményekből vagy éppen nagy fájdalomból. Isten fájdalmából viszont két dolog született: az ítélet és a kegyelem. Tapasztalhatjuk, hogy Isten az ítélet Istene, akit nem csúfolhatunk meg. Igazsága nem engedi, hogy a bűn uralkodjék. Sokáig tűr, de egyszer eljön a fellebbezhetetlen és kérlelhetetlen ítélet. Ez alól nem ment meg sem a tekintély, sem a nagyság - semmi sem. Mindenkit elér. A történelem igazolja, hogy hány nagy ember zuhant már le a mélységbe úgy, mint ahogy lehull egy-egy csillag az égről. Isten ítélete már nagy nemzeteket is széttört. A világ ennek ellenére ma is olyan Isten ítéletével szemben, mint Nóé idejében volt. Ahogy akkor nem vettek észre semmit, úgy ma sem hajlandó az ember semmit sem észrevenni. Akkor sem hittek, ma sem hisznek benne. Pedig ma is ítélet alatt áll a világ. Jézus mondta, hogy eljön az utolsó ítélet ideje. Hogy mikor, azt nem tudjuk. Ez nem mireánk tartozik. Az utolsó ítélettel szemben ma is úgy viselkednek az emberek, mint Nóé kortársai. Nem hisznek benne. Amikor Jézus a tanítványainak szólt az utolsó ítéletről, a következőket mondta: „Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig amelyen Nóé bement a bárkába, semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is” (Mt 24,38-39) Milyen rettenetes és szomorú lenne, ha Isten bánatából mindig csak ítélet születne. Ezt is megtehetné. Sőt azt is, hogy csak a teremtett világot tartaná meg a maga gyönyörűségére, s az embert eltörölné a föld színéről. Ezt azonban Isten szeretete nem engedi meg. Nagy áldás számunkra, hogy Isten bánatából nemcsak ítélet születik, hanem kegyelem is. Úgy látta, hogy ez a világ értelmetlenné válnék a legcsodálatosabb teremtmény, az ember nélkül. Ezért könyörült meg az emberen, és könyörülő szeretetét, megmentő kegyelmét kinyújtotta Nóé és családja felé, és felkínálta azt nekik, de nem kényszerítette őket arra, hogy megmeneküljenek, csak felkínálta a kegyelmet. Neki kellett elfogadnia, és ő azt el is fogadta. Isten ma is így cselekszik. Senkire sem kényszeríti az ő megmentő kegyelmét, csak felkínálja. Ugyanakkor azt várja el, hogy az ember fogadja el az általa felkínált megmentő kegyelmet: szeretet, hit és engedelmesség által. Hogyan? Szeretet által. Az egyik eszköz, amellyel a kegyelmet el lehet fogadni: a szeretet. Nóé szerette Istent, mert vele járt. Ezért találhatott kegyelmet. Neki is voltak kísértései. Ott volt a föld, a munka, a ház, a környezet, a világ, a barátok, az ördög csábítása és minden, ami akadályozhatta volna abban, hogy Istennel járjon. Ő mégsem engedett a kísértésnek, hanem alázatosan járt az ő Istenével, mert szerette. Én is szeretem Istent, igyekszem szüntelen vele járni, s ez számomra nagy boldogságot jelent. Ujjongó szívvel mondhatom: nem vagyok soha egyedül, mert velem van Isten, az ő közelsége oly igen jó nekem! Hit által. A kegyelmet hit által is el lehet fogadni. Ez csodálatos adománya Istennek. Többet ér mindennél, a szemünknél, a kezünknél s az értelmünknél. A hitnek értéke abban van, hogy azokat a dolgokat lehet vele elfogadni és megragadni, amelyeket a kezünk, a fülünk, a szemünk nem képes. Hinni azt kell, amit nem láthat az ember, de próbát is ki kell állnia hitünknek, mert Isten a próbát is beleteszi a hitünkbe, mint ahogy az aranyba vagy az ezüstbe beleütik a próbát. A hit próba nélkül még nem hit. A próbákban lesz igazán valósággá. Hányszor tapasztaltam meg ezt én is súlyos műtétek alkalmával! Engedelmesség által. Az engedelmesség is szükséges ahhoz, hogy a kegyelmet elfogadjuk. Ez a hitnek természetes következménye. Aki hisz, az engedelmeskedik. így tett Nóé is. Hitt annak, amit Isten mondott, és fiaival együtt elkészítette a bárkát. Senki sem tudta megakadályozni az engedelmességben. Sokan csúfolták, gúnyt űztek belőle, de ő mindezekkel nem törődött, hanem engedelmesen cselekedett. Az engedelmesség nélkül a hit csak olyan, mint a mozdony gőz nélkül, a villanylámpa áram nélkül. Az eddigiek alapján láthatjuk, hogy Isten ítéletet és kegyelmet kínál nekünk. A kettő közül nekünk kell választanunk. Ha az ítéletet választjuk, akkor nem kell tennünk semmit, meg kell maradnunk olyannak, amilyennek születtünk, a világ szerint élő, önző, magunkkal törődő, senkit és semmit meg nem látó embernek. Fel kell használnunk minden alkalmat az élet örömeinek élvezésére, mert csak az a miénk, amit itt magunkévá tehetünk. Én viszont azt választottam, hogy ebből a világból á kegyelmes Isten átemeljen a másik világba. Nem akartam tőből levágott karú ember lenni, akihez hiába nyújtja Isten a maga kegyelmét, nem képes elfogadni, hanem teljes szeretettel, teljes hittel és teljes bizalommal ragadtam meg a felkínált kegyelmet. Észrevettem, hogy Isten meg akart nekem kegyelmezni, kegyelmet kínált. Én pedig nagy örömmel voltam kész azt elfogadni, s kegyelmet talált lettem, aki örömteli szívvel énekli a 138. Hallelujah-ének első versét: „Mily drága nekünk ez a jó hír, / Mily édes örömteli zeng! / Halljátok a nagy szabadítást, / Mely Jézusban lett a mienk! / Óh, bízd magad e kegyelemre, / Mely gazdagon árad feléd... / Váltságát tedd a magadévá, / Hidd el, számodra ez is elég.” ■ Szenczi László Epafrász, a hűséges munkatárs Akik rendszeresen olvassák a Szentírást, azok biztos tudják, hogy Epafrász Pál apostol hűséges munkatársa volt. Az apostol a Kolosséi levélben így ír róla: „Köszönt titeket Epafrász, aki közületek való, Krisztus Jézus szolgája, aki mindenkor küzd értetek imádságaiban, hogy tökéletesen, teljes bizonyossággal, állhatatosan maradjatok mindabban, ami az Isten akarata. Mert tanúskodom róla, hogy sokat fárad értetek és azokért, akik Laodiceában és Hierapoliszban vannak!’ (Kol 4,12-13) Sokan átlapozzák Pál apostol leveleinek azokat a befejező mondatait, amelyekben az éppen aktuális történésekről számol be, illetve név szerint üdvözli annak a közösségnek a vezetőit, tagjait, amelynek a levelét írta. Kár így tenni, hiszen az apostoli leveleknek ezek a részei nagyon sokat elárulnak Pál apostol vonzó személyiségéről. Különösen figyelemreméltó a Kolosséi levél, amelynek a végén nyolc személy üdvözletét tolmácsolja név szerint, kedves testvérnek, hűséges munkatársnak nevezve őket. A közelmúltban Martin Luther King könyvét olvastam, amelyben a montgomeryi autóbuszbojkott történetét írja le. A megmozdulás főszervezője ő volt, ennek az erőszakmentes tiltakozásnak a sikere tette őt ismertté egész Amerikában. Könyvében leginkább az ragadott meg, hogy nem a maga szerepét állítja előtérbe, hanem legalább száz harcostársát név szerint említi, konkrétan leírva, mikor, mit tettek a mozgalom sikeréért. A Kolosséi levél és Martin Luther King könyve is két alapvető vezetői erényre hívja fel a figyelmet: a szerénységre és a munkatársak személyes megbecsülésére. A szerénységre, amely nem sajátítja ki, nem tartja saját érdemének a sikereket, mivel tudja, hogy minden eredmény, amely egy vezető nevéhez fűződik, csapatmunka gyümölcse. Nem elegendő azonban csak tudatában lenni a csapatmunka fontosságának. Szükség van a munkatársaink hűségének és teljesítményének személyes elismerésére, amelyről mi, vezetők rohantunkban gyakran megfeledkezünk. Például arról, hogy egy munkán feltüntessük az azt készítőknek a nevét, vagy a feladat sikeres befejeztével név szerint is megköszönjük munkatársaink fáradozását. Természetesen az sem jó, ha az elismerés csak szavakban történik, aztán a munka szakmai és pénzügyi babérjait mi, vezetők aratjuk le. Pál apostol levele arra figyelmeztet, hogy egyszerű eszközökkel is kifejezhetjük munkatársaink iránt az elismerésünket. Például úgy, hogy munkájuk, hűségük dicséretét nevük említésével beleírjuk egy levélbe, egy visszaemlékezésbe vagy akár egy emlékeztetőbe, esetleg a miniszternek, vezérigazgatónak szóló feljegyzésbe. Az írásba foglalt dicséret és köszönet aztán sokáig megmarad, és jó esetben sokakhoz eljuthat. Vizsgáljuk meg a történetet Epafrász szemszögéből is! Ő semmi különöset nem tett, „csak” állandóan küzdött és sokat dolgozott azokért, akik Kolosséban, Laodiceában és Hierapoliszban élnek. És mégis, amíg a Szentírást olvassák - azaz e földi világ végezetéig -, addig tudni fogják, hogy élt egy Epafrász nevű ember, aki hűségesen szolgálta Pál apostolt és rajta keresztül az evangélium hirdetésének ügyét. Hány híres uralkodó, hadvezér, tudós neve és világraszóló teljesítménye borult már feledésbe? Epafrász hűsége azonban kétezer év óta példakép a Szentírást alaposan olvasók számára. Érdemes Epafrászra gondolnunk, amikor a teljesítményt hajszoljuk, amikor a számok bűvöletében élünk: egyáltalán nem biztos, hogy a látványos eredményekkel hagyunk nyomot magunk után. A szüléimre és jó vezetőimre gondolok, akiknek szűk körben elhangzott őszinte mondatai évtizedek óta visszhangoznak bennem, és könyveimben is az ő bölcsességüket próbálom továbbadni. Lehet, hogy a szavainkra sem emlékeznek majd, hanem a mindennap áldozatosan elvégzett aprómunka lesz az, ami követendő példaként mélyen beépül munkatársaink értékrendjébe. ■ Dp. Pulay Gyula A nyaralás sokféle értékes lehetőséget kínál. Ilyenkor van idő a család összekovácsolódására. Évközben sokszor csak levelezgetünk gyermekünkkel: „A vacsora a jégszekrényben! Csináld meg rendesen a házi feladatot! Hívj fel, ha nem érted! Idejében feküdj le, és ne nézd a tévét!” két, ahol virágok nyílnak, és tücskök ciripelnek, csillagok ragyognak, és madarak dalolnak. A nyaralás lehetőség az igazi kikapcsolódásra, önfeledt játékra, kedves tréfákra, izgalmas kalandokra, fárasztó testedzésre, sokáig emlegetett kedves élményekre. Nyaraláskor van idő: reggeltől estig együtt lehetünk. Van idő arra is, hogy messzebbre lássunk. Tágulhat a látókörünk. Elolvashatunk jó könyveket, amelyeket korábban olvasatlanul tettünk be a könyvszekrénybe. Beszélgethetünk új ismerősökkel, és tanulhatunk tőlük. Lehetőség nyílik a természettel való találkozásra is. A kőrengetegből kiszabadulva van időnk arra is, hogy hallgassuk az erdők zúgását, a madarak énekét, csöndben nézzük a csillagos eget. A teremtett világ szépségét látva gondoljunk Teremtőnkre, aki ilyen szép világgal ajándékozott meg min-De a nyaralás lehetőség arra is, hogy Isten dolgaival, lelkünk, hitünk kérdéseivel foglalkozzunk. Minden nyaralás vezérigéje Jézus hívó szava: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok..!’ (Mt 11,28) Jézus közelében felüdül a lélek (Jer 31,15; Zsolt 23). Ez az igazi „üdülés”. Lehet, hogy nyaralás idején távol kerülünk a templomtól, vagy nem értjük az idegen nyelvű igehirdetést. Arra azonban van lehetőség, hogy Bibliánkat magunkkal vigyük, és egy-egy olyan könyvet is, amely segít hitünk harcában. Ilyenkor többet is imádkozhatunk. ■ Madocsai Miklós HETI ÚTRAVALÓ „Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka’.’ (Ef 2,8) Szentháromság ünnepe után az 5. héten az Útmutató reggeli s heti igéiben Isten tanúságtételre hívja és küldi gyermekeit, mert „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson” (íTim 2,4; LK); s „mert nap és pajzs az Úristen, kegyelmet és dicsőséget ád az Úr” (GyLK 726,12). E heti igénk a páli megigazulástan rövid összefoglalása (lásd Róm 3,28), s ennek alapján lehet üdvbizonyosságunk. Dr. Luther szerint: „Az éppen a hit legnemesebb és legdrágább vonása, hogy szemét behunyva, egyszerűen és boldogan mindent az Istenre bíz. Ezért az Isten szeretetének s tiszteletének legmagasabb foka is az, hogy őt mindennek ellenére is jónak, igaznak tartjuk, s dicsőítjük.” Péter az Úr szavára kivetette a hálókat. „Amikor ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik... Jézus akkor így szólt Simonhoz: Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!” (Lk 5,6.10) A hiteles bizonyságtétel mindig a megfeszített Krisztusról szóló beszéd; mert: „...tetszettIstennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket’.’ Jézus „az Isten ereje és az Isten bölcsessége" (íKor 1,21.24) ma is minden embernek egyaránt. Benne eljött az üdvösség e világba (lásd Jn 3,16). Péter halfogása után Jézus, miután „Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát..., odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett..!’ (Lk 6,12-13) A kiküldöttek szem- és fültanúi voltak Jézus tanításainak és gyógyításainak. Bételben Jákob tanúja volt az Úr újbóli megjelenésének, s ezt mondta neki a mindenható Isten: „...nem neveznek többé Jákobnak, hanem Izráel lesz a neved. (...) Neked adom azt a földet, amelyet Ábrahámnak és Izsáknak adtam..’.’ (íMóz 35,10.12) Ezékielnek ezt mondta JaHVeH: „Emberfia, elküldelek téged Izráelfiaihoz, a lázadó néphez... Hirdesd nekik az én igéimet, akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele; hiszen engedetlen nép ez!” (Ez 2,3.7) Az apostolok a pogányokhoz is elküldettek; és a gyűlés úgy határozott felőlük - Péter javaslatára -: nem kell zsidóvá lenniük a mózesi törvények szerint. „A szíveket ismerő Isten... megadta nekik is a Szentleiket..., és nem tett semmi különbséget..., mert hit által megtisztította szívüket.... mi abban hiszünk, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők’.’ (ApCsel 15,8-9.11) Halála előtt az Úr Jézus így intette Pétert és a többi tanítványt: „Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogy átkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz (!), erősítsd a testvéreidet!” (Lk 22,31-32) Isten jobbján érettünk is esedezik Jézus. Csupán egyet tesz Pál - mert Ura megragadta őt kegyelme által -: „futok egyenest a célfelé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Fii 3,14). Nekünk is tőle van igazságunk a hit alapján, s a mennyben van polgárjogunk, ahonnan Krisztust várjuk üdvözítőül. Bátran tanúskodhatunk erről, mert: „Eljött hozzánk az üdvösség, / Mely kegyelemből árad...” (EÉ 320,1) ■ Garai András
