Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-11-30 / 48. szám
Evangélikus Élet élő víz 2014. november 30. *■ 11 Hi ADVENT 1. VASÁRNAPJÁRA Vigyázat, hamisítvány! Dávid imádsága: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem...!” (Zsolt 51,12) A hamisítvány sokszor megtévesztően olyan, mint az eredeti. Sok mindent lehet hamisítani: aláírást, ipari termékeket, okmányokat, művészeti alkotásokat. Megdöbbentő: még Krisztus követését is! A kegyes „uram-uramozó” azzal áltatja magát, hogy minden rendben, megszerezte a jegyet Isten országába. Csak a vizsgálatnál derül ki, hogy jegye érvénytelen. Élete kirakatát úgy rendezte be, hogy magának, másoknak, sőt még Istennek is tessék, de hiába a pompás, lenyűgöző külső, szeretet nélkül semmit sem ér az egész. Jézus nemcsak leleplezi a külső, tetszetős látszat mögött az ijesztő valóságot, hanem van elég szeretete és hatalma ahhoz, hogy újjáteremtse szívünket. A külső kozmetikázás helyett így imádkozzunk: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem! Bódás János: Úrvacsora (részlet) Az csak az igazi, az a hit, mely mindig ád s tesz valamit, mely testet ölt, él s látható, teremtő jövővel biztató. ■ Madocsai Miklós Mit jelent számunkra a család adventje? Dr. Victor János A család ádventje című írása - megjelent a szerző „Lészen eljövendő” című kötetében (Budapest, 1942) - adott segítséget számomra a címben megfogalmazott kérdés megválaszolásához, ezen írás alapján vizsgáltam meg kapcsolatunkat. Ahogy a karácsony a család ünnepe, úgy az adventnek is szoros kapcsolata van a családdal. Évtizedek óta tapasztalom, hogy a karácsony a család ünnepe. Miért? Mert ennek legnagyobb része a családon belül zajlik. A fő kérdés: mi az, ami ilyenkor beragyogja fényével a családi kört? Egymás megajándékozásának szokása? Ha csupán ez lenne, akkor nem sok értelme lenne a család adventjéről beszélni. Igaz értelmét akkor árulja el a karácsony családi ünnepe, ha a középpontjában a Krisztus születése áll, ha felfogjuk Istennek azt a szeretetét, amelyet a karácsonyi eseményben nyilvánított ki, és a szívünket egymás iránti szeretetre hangolja. Csak az örülhet ennek, aki örömét tovább is adja, másokkal megosztja. A család jelenti azt a kört, amelyet az örömünkkel besugározhatunk. Ezért a családi kör a legalkalmasabb a karácsony ünneplésére. Ott vannak azok, akiket igazán szerethetünk. Krisztus szeretetét azonban az advent fényében értjük meg. Ezért ennek a szeretetnek kell tükröződnie a mi szeretetünkben is. Minden igazi szeretet az advent jegyében mutatkozik meg. Ott kezdődik, ahol mellékessé válik: mit kaphatok, és fő kérdéssé lesz: mit*adhatok a másiknak? A másik emberért érzett felelősség, az a tudat, hogy rám van bízva, hogy magamat oda kell adnom őérte, jelenti az iránta való szeretetet. S az ilyen szeretet akkor emelkedik legmagasabbra, amikor csak eszköze lesz a Krisztus szeretetének, s azt a feladatot akarja betölteni, hogy segítse a másik embert az örök szeretet megismerésében. A család körében ennek a szeretetnek kell érvényesülnie. A szülőknek az legyen a fő gondjuk, hogyan erősíthetik meg egymást és gyermekeiket a Krisztus szeretetének bizonyosságában, amely akkor is velük marad, ha ők már nem lesznek mellettük. A szülői szeretetnek a mindennapi gondoskodáson túl még nagyobb feladata is van: rávezetni a gyermekeket a Krisztus útjára. Aki igazán szereti gyermekét, az látni akarja az ő lelkében is ébredezni azt a hitet, amelyben saját maga is megtalálta békességét és örök reménységét. A legmélyebb szülői szeretet azt kívánja, hogy egyszer majd, a Krisztus ama napján, együtt állhasson az ő színe elé egész háznépével, és elmondhassa: itt vagyok én és akiket adtál nekem, egy sem hiányzik közülük, ők is mind a tieid. És amint szülők és gyermekek viszonyának, úgy minden egyéb családi viszonynak is ez az adventi várakozás adhatja csak meg az igazi értelmét. De nem elégedhetünk meg rövid lejáratú várakozásokkal. Az idő vonatja robog velünk. Egyik várva várt állomás a másik után marad el mögöttünk. Minden szépség és öröm, amely a jövőbe nézésből fakadt, sorra elfakul. És lassanként odavész a családi élet boldogsága, ha csak rövid várakozásokból áll. Végül nem marad más, mint hervatag tengődés a sír felé és egy utolsó fájó búcsúzás. Szegény és szánandó az a családi élet, amelynek boldogságát nem táplálják mélyebb források! A családnak örök adventire van szüksége. Krisztus felé kell haladni szülőknek, gyermekeknek, testvéreknek, azzal a szent reménységgel, hogy ha e földön előbb vagy utóbb el kell is válniuk egymástól, az ő színe előtt elszakíthatatlanul örökre együtt lesznek megint. Ez adja meg a keresztyén családnak igazi tartalmát. Ahol ezzel az adventire néző szeretettel szeretik egymást a családban, ott nem csak az érdekli őket: jó egészségnek örvendenek-e a családtagok, egyéb gondjaik is vannak. Várva várják, mikor mutatkoznak jelei egy-egy felserdülő fiatal családtag lelkében annak, hogy öntudatoséin odafordul Krisztus elhívó szava felé, és megfogja a maga kezével az ő vezérlő kezét. Örömmel figyelik hitének mélyülését, lelki életének érlelődését, az Isten javaiban való gyarapodását, azokat az erőket, amelyekkel le tudja győzni szenvedélyeit és hibáit, és látja Istentől kapott céljait, amelyekre komolyan odaszenteli szolgálatát. Közben fájdalmas próbatételek is érhetik a családi közösséget: testi betegségek, lelki meghátrálások, amikor egyes tagjai már nem kívánkoznak Isten igéje után, nem vonzza őket az Úr megterített asztala, húzódoznak az Isten szolgálatában rájuk váró feladatok elől, mert belsőleg megerőtlenedtek. De ha a család nem veszti el szeme elől az örök adventét, amelyet Isten kitűzött eléje, akkor a meghátráltak is kiállják a próbákat. Azzal a bizalommal ajánlhatja a család imádságaikban Isten kegyelmébe szeretteiket, hogy nála van gyógyító erő, s ő majd átsegíti ezeken a próbákon a megpróbáltakat. S még ha ebben a földi életben nem éri is meg valaki, hogy szerettei közül az, aki lelkileg elidegenült, eltévedt, mégis visszatalál a helyes útra, akkor is bízhat abban, hogy a Krisztus megjelenésekor együtt lesz vele az ő színe előtt az örökkévalóság dicsőségében. A család felett ragyogó adventi reménység fényének sohasem szabad elhomályosodnia, elsötétednie! Ahogy Krisztus megszületése egykor beteljesedése volt a régi adventi várakozásoknak, ugyanakkor forrásává lett új adventi sóvárgásoknak és reménykedéseknek is, úgy új adventi vágyak és eltökélések születnek az ünnepi családi örömökből is. Még sok szolgálattal tartoznak egymásnak az így ünneplő család tagjai. Még sok kísértésben és harcban kell egymást támogatniuk. De ha Krisztus mindnyájukat úgy szerette, hogy erre az útra elhívta, akkor el is fogja juttatni őket az út dicsőséges végéhez. Hiszen ott ragyog mindnyájunk felett az adventi ígéret! Ebben a boldog reménységben várjuk családunk örök karácsonyát! ■ Szenczi László HETI UTRAVALO „Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas” (Zak 9,9) Advent 1. hetében az Útmutató reggeli és heti igéi az Úr Jézus eljöveteléről mondanak jó hírt. Az új egyházi esztendő nyitányaként hangzik a felhívás: Készítsétek az Úr útját: térjetek meg! „Jobbítsátok meg élteteket, keresztyének, mert ím, elközelgett a mennyeknek országa." (GyLK 686) Ti „Készítsétek az Úrnak útját, mert megjelenik az Úr dicsősége, és mindenek egyszerre meglátják - így szól az Úr." (Ézs 40,3.5; LK) S Jézus beteljesítette a próféták jövendölését, és üdvözítőül jött a világba. Névünnepén emlékezhetünk rá, az első misszionárius így mondta el a jó hírt testvérének: „Megtaláltuk a Messiást - ami azt jelenti: Felkent” (Jn 1,41) És András odavitte Simont Jézushoz, akit jeruzsálemi bevonulásakor a sokaság így üdvözölt: „Hozsánna Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében!Hozsánna a magasságban!” (Mt 21,9) Mi most két advent között, karácsony böjtjében élünk, s Pál az Úr eljövetelének sürgető közelségére így figyelmeztet minket: „...tudjátok, hogy az idő sürget: ideje már az álomból felébrednetek, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség mint amikor hívőkké lettünk. (...) öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust’.' (Róm 13,11.14) Az Úr második érkezésére emlékezteti a kiválasztottakat Péter: „...elméteket felkészítve legyetek józanok, és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok” (íPt 1,13) És a nem is csak a zsidóknak szóló emlékeztető is a Messiás érkezéséről ír: „...még egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem’.’ (Zsid 10,37-38; lásd Hab 2,3-4) Pál hálaadásra szólít fel, mert Isten alkalmassá tette a benne hívőket, hogy részesüljenek az örök életben: „Adjatok hálát az Atyának (...) ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata” (Kol 1,12—14) S Krisztus eljövetelének várására így készít fel: „...ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. (...) Mi azonban, akika nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját és mint sisakot az üdvösség reménységét’.’ (iThessz 5,2.8) Megfeszítése előtt a helytartó katonái meg- s kicsúfolták az Úr Jézust: „...bíborszínű köpenyt adtak rá, tövisbőlfont koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva előtte, gúnyolták őt: Üdvöz légy, zsidók királya!” (Mt 27,28-29) Luther így vall róla: „Krisztus a te Királyod, kit Isten egyenest neked ígért, s akinek tulajdona vagy, hogy csak ő uralkodjék rajtad. S aki e Királyt erős hittel befogadja, bizton van. Nem fél se bűntől, se haláltól, se pokoltól, mert jól tudja, hogy az ő Királya: Úr - mindenen!" Mi el ne utasítsuk őt, mint Jeruzsálem népe, akik ellen ez Jézus panasza: „...de ti nem akartátok!” S nem láttok, míg ismét így nem üdvözöltök: „Áldott, aki az Úr nevében jön!” (Mt 23,37.39) Te így hívd őt: „Ó, jöjj, megváltó Jézusom, / A szívem néked megnyitom.” (EÉ 137,5) ■ Garai András „Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt..!’ (Zsolt 130,6) Amikor nagybátyám katona volt, sokszor beosztották éjszakai őrségre. Hideg volt és sötét. Nem volt szabad elaludni vagy kis időre letenni a fegyvert. Bármikor jöhettek ellenőrizni. A sötétség bizonytalanná tesz: úgy véljük, mozgást láttunk - vagy mégsem? Az árnyak félelmetesek, lopakodást sejtetőek. Minden kis nesz, reccsenés ijesztő. Ha a katona tévedésből lő, megbüntetik; de ha nem lőtt, amikor kellett volna, akkor is büntetést kap. Az őrök megkönnyebbülnek, amikor megvirrad, felkel a nap, és eltűnnek a bizonytalanságot keltő árnyak. Végre világosan látnak, és megszűnik a félelem. Az adventi időszak arra emlékeztet bennünket, hogy az emberiség az Istentől való elszakítottság következtében sötétségben ült, és rettegett, mert nem látott, mert félt a jövőtől és a haláltól. Sokan várták a világosság megjelenését, aki fényt hoz a sötétségbe. És a világ első karácsonyán - 2014 évvel ezelőtt - megjelent a világosság, Jézus Krisztus, aki megmutatja az Istenhez vezető egyetlen igaz utat. A sötétség eloszlik, és általa világosságban járhatunk. Ma is sok ember sötétségben van. Azt gondolja, úgy kell élnie, ahogyan a világ diktálja: félelemben a munkanélküliségtől; hajszoltan a sok program között; vásárlásra és költekezésre kényszerítve, akár még vasárnap is; megállás nélkül kell dolgoznia, szenvedve a teljesítménykényszer súlya alatt, és az ösztöneinek kiszolgáltatottan kell élnie úgy, hogy szabad folyást enged vágyainak, felrúgva minden erkölcsi szabályt és normát. A világ belehajszol a boldogság azonnali megszerzésének kísérletébe, és közben végtelenül üressé, kifosztottá és boldogtalanná tesz. Az advent megtanít várakozni: az igazi öröm várakozással és türelemmel érhető el. Az ünnepre való készülődésre rá kell szánni az időt: meg kell állni, kicsit elcsendesedni. Isten azt ígéri, eljön a Szabadító. Várd türelemmel! Kérd imádságban, hogy a te szívedben is megszülethessen a Megváltó, hogy legyen egy igazi karácsonyod. Jézus meg tud téged szabadítani a túlhajszoltságtól, az anyagiak miatti aggodalmaskodástól, és valódi békességgel és boldog élettel tud megajándékozni. Csak szánd rá az idődet, és meglátod, mindenre lesz időd! ■ Széll Éva Anna Igazi öröm - türelemmel
