Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-09-21 / 38. szám
Evangélikus Élet élő víz 2014. szeptember 21. *■ 11 Hűség, avagy rekviem egy madár ijesztőért HETI ÚTRAVALÓ • Annak a szép belső-ferencvárosi Fesztyháznak, ahol mi is lakunk, nincs kertje, csak egy nadrágszíjvékony kis udvara, egy-két díszfával s a bennünket a szomszéd háztól elválasztó falra felfuttatott vadszőlővel. Az említett szomszédoknak - írom ezt a legcsekélyebb irigység nélkül - sokkal nagyobb szerencséjük van: nekik egy tágas belvárosi kert jutott, sok-sok virággal, bokorral, pázsittal, pihenőpadokkal és nyári lakomákra alkalmas asztallal. Panaszra nekünk se lehet okunk: kertjük szépségéből, a hajnali és esti madárkoncertből, egy aprócska fehér kutya és egy fiatal spániel vakkantásaiból s mindennapi életük kedves zsongásából jut nekünk is. Meg a friss levegőből és a jó illatokból. Ennek a zivataros nyárnak azonban akadt a szomszédban egy áldozata, mondhatnám: hősi halottja. Egy ázott-tépázott állapotából kétszer is szerető gonddal „feltámasztott” de végül már gyógyíthatatlanul beteg madárijesztő. Szerencsére - az unokák kedvéért - mi még daliás korában lefényképeztük, de amióta eltűnt, a gyerekek újra és újra megkérdezik: „Nagymama, hol a madárijesztő, ugye, nincs semmi baja?” Madárijesztő-mennyországról nem beszélhettem a kicsiknek - mert ilyen egyszerűen nem létezik. Arról azonban igen, hogy a szomszédok fabrikálta, kicsit az Óz, a csodák csodáj4-belire emlékeztető rongyemberke sem halt meg egészen, hiszen ott él a szomszédok szívében éppúgy, mint közülünk mindazokéban, akik a nyár ezer nyűge-nyavalyája közepette is megszerették, ragaszkodtak hozzá, barátjuknak érezték. Ha kis madárijesztő-rajongóink egy kicsit idősebbek lennének, elmondanám nekik, érdeklődésük miért is hatott meg annyira most, az Úr 2014. esztendejében, amikor annyian dobják a sutba, feledik el egyik napról a másikra életük sokáig fontos szereplőit, szeretteit, legyen az életük társa, barát, kolléga, egyszóval akárki. Nem csak és nem elsősorban az fogott meg kérdezősködésükben, hogy a gyermeki fantázia és játékosság bizonyítékának látom. Mert annál bizony sokkal többnek. Olyan hűségnek, amelyre mostanság az „igazi” felnőttek, a nem költők, a józanok vajmi ritkán képesek. Ez ugyanis nem egyéb, mint Lk 16,10 szép és egyszerű kiábrázolása: „Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű” S ez nekünk, még csak az öregség küszöbét átlépő nagyszülőknek szép és biztató ígéret. Ha már sokak szemében viharok tépte, vén madárijesztők leszünk, akkor is élnek majd körülöttünk olyan fiatalok, akik már kisgyermekként megértették a hűség lényegét. Köszönjük, kedves Madárijesztő, hogy ebből kicsiknek és nagyoknak leckét adtál! ■ PetrőcziÉva flMMMNHMMMMMMHMHMMMBHMMMHMMMMMRI A hit és szeretet próbája A múlt század hatvanas éveiben minden hónap utolsó vasárnapján feleségemmel egy budapesti gyülekezetben Szikszai Béni bácsi bizonyságtételét hallgattuk. A gyülekezet tagjai hozták el száműzetése helyéről, hogy beszámolhasson lelki tapasztalásairól. Tisztára suvikszolt bakancsban, sugárzó arccal tett bizonyságot. Bizonyságtételeinek egy része Elvégeztetett! című könyvében (Bethánia, Budapest, 1947) meg is jelent. Egyik alkalommal a hit és a szeretet próbájáról mondta el tapasztalatait. A szeretetet és a kötelességet hasonlította össze. A kötelességet meg lehet győzni, hogy van időd, ráérsz, nem kell sietned, van még öt perced, maradj nyugodtan - hangzott a tanítása. A szeretetet azonban nem lehet befolyásolni, az nem tűr halasztást. Akit a szeretet hajt, annak nincs ideje várakozni. A lélekből, szeretetből fakadó szolgálatot ez jellemzi. Jézus is ezt veti az efezusi gyülekezet szemére: „Tűrtél, fáradtál, terhet hordoztál, béketűrő vagy, de nem szeretetből, hanem kötelességből." Tegyük fel magunknak őszintén a kérdést: amit cselekszünk, szeretetből származik-e, vagy kötelességből? Szégyenkeznünk kellett a magunkban megszületett őszinte válasz miatt: gyakran csak kötelességből. A szeretet azonban még nem hit — folytatta Béni bácsi. Amikor Mária Magdaléna Jézus sírjához ment, arról győződött meg, hogy Jézus teste nincs a sírban, de akkor nem jutott eszébe, amit Jézus mondott, hogy harmadnapon feltámad. Nem nyíltak meg szemei a hit látására, hogy hiszen megmondta, és most bekövetkezett. Mária szíve tele volt szeretettel Jézus iránt, de nem volt igazi, valóságos hite az Úr Jézusban még az üres sír láttán sem. Azt kell tehát mondanunk, hogy lehet valakinek a szívében szeretet, mégsem bizonyos, hogy van hite is. Nyilván a Lélek gyümölcse a szeretet, de csak akkor igazi és valóságos, ha a Lélek gyümölcseként jelentkezik. Ne tévesszen meg bennünket, hogy valakiben szeretet van, mert lehet, hogy az csak jellemének Isten adta természetes vonása. Lehet az ember Krisztus nélkül is olyan, mint az aranykehely - kedves, vonzó, szeretetteljes, szívét buzgóság fűti, de nem hitből való szeretet. A kötelességérzet nehezen találja meg a kényes helyzet megoldását. A szeretet ezzel szemben fürge, találékony a legkényesebb helyzetekben is. Kivágja magát, megtalálja a megoldás útját. Akik kötelességszerűen dolgoznak munkahelyükön, olyanok, mint a meg nem olajozott kerék, amely nyikorog. Akiket viszont a szeretet fűt, olyanok, mint a golyóscsapágy, alig lehet megállítani őket, ha egyszer megindultak. A szeretet megbénul egy időre a halál érintésére. Nem tudja, mit cselekedjék, merre van a kivezető út. Amikor egy asszony elveszíti a férjét, hiába van szívében gyermekei iránt nagy szeretet, a halál rémülete úgy megbénítja, hogy nem találja az élet értelmét, és idő kell, míg felocsúdik, hogy gyermekeiért is élnie kell. Amikor az Isten szerint való bánat rászakad az emberre, és ebben a bánatban megtalálja a megigazulás útját, feltámad szívében az örök élet reménysége, az a reménység, amely nem szégyenít meg. Béni bácsi szólt a bizonyságtevésről is. Sokan szégyellik a Krisztusról szóló bizonyságtevést, de ha azt látják, hogy valaki bátorsággal tesz bizonyságot, azonnal követni akarják. Ezek a hit merészei hiányoznak a mai világból. A mai keresztyének között sok a meghúzódó, eresz alá lapuló; nincs bennük bátorság, készség bizonyságot tenni Jézusról, inkább meglapulnak, rejtőzködnek. Nem mutatják magukat az ellenségnek. Pál apostol viszont azt mondja az Efezusi levélben: „Álljatok hát elő, körülövezvén magatokat az igazság fegyvereivel!” Ne lapuljunk, és ne rejtőzzünk, hanem álljunk ki merészen! Komoly figyelmeztetés volt ez abban a politikai környezetben. Komolyan meg kellett vizsgálnunk magunkat: életerős-e bizonyságtevő életünk? Őszinte bátorságra kellett megújulnunk. Isten ígéreteinek birtokosává nem az élmények tesznek, hanem a kijelentés. Isten igéjében ott vannak az örök életre, a bűnbocsánatra vonatkozó ígéretek. Sokan vannak, akik élményeket várnak, hogy azok által legyenek ezen ígéretek birtokosaivá. A kijelentés nélkül nem lehetünk birtokosai Isten ígéreteinek. Csak a Szentlélek jelentheti ki, ő győzhet meg arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. A Szentlélek által támasztott belső megvilágosodás kitörölhetetlen és örök. Isten gyermekeit a hitbeli meggyőződés sem elégítheti ki. Aki igazán szereti őt, az szemtől szemben való látásra sóvárog. Lelke a vele való együttlétre kívánkozik. Mária nem ment haza akkor sem, amikor János látott és hitt, akkor sem, amikor az angyalokkal találkozott, amikor azok beszélgettek vele, mert ő többre vágyott. Mária Jézust kívánta látni, vele akart találkozni. A lelki felismerés a néven szólítás nyomán támad. A pásztor nevükön szólítja az ő juhait. Csodálatos ez! A néma szólítás által a lélek megérzi: ez nekem szól, ez én vagyok. Csodálatos csengés van benne, amely nem a fülbe cseng vissza, hanem a szív mélyén talál visszhangra, és megérzi a megszólított, hogy ez az én Mesterem. A bizonyságtétel igazi alapja a Jézus Krisztussal mint élő Megváltóval való találkozás. Péter és János is csak annyit tudott elmondani, amennyiről az emmausi tanítványok bizonyságot tettek: „Zavarban vagyunk, valamiféle emberek azt mondták, hogy Jézus nincs a sírban.” Elmondták hűségesen, amit tapasztaltak. Mennyire más lehetett Mária bizonyságtétele, aki azt mondta: „Láttam az Urat, beszéltem vele.” Mit ér, ha elmegyek valahová, és azt mondom, hogy azt olvastam a Bibliában: Jézus feltámadt; vagy azt mondom a bibliaórán, hogy Jézus nincs már a koporsóban, hanem él, és találkoztam az élő Jézussal? Megértettük: akkor lesz bizonyságtételünk életerős, győzelmes és tiszta, ha elmondhatjuk, hogy Jézus, a mi Urunk él, találkoztunk vele. A Lélek által megáldott együttlétek voltak e találkozások, s mi boldog örömmel, lelki énekek éneklésével jöttünk haza éjnek idején, megújult lélekkel. Nagy szükségünk volt e megújító találkozásokra. Hála legyen a mi Urunknak, hogy ott lehettünk! ■ Szenczi László „Áldjad, lelkem, az Urat, és nefeledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsolt 103,2) Szentháromság ünnepe után a 14. héten az Útmutató reggeli és heti igéinek két kulcsmozzanata az Úristen dicsőítése és hálaadás minden tettéért; ám erre csak az képes, akit a Szentlélek elevenít meg. „Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. (...) Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek, és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róm 8,14.17) „Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme.” (Zsolt 118,1; LK) S gyermekei vallják: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme.” (GyLK 728) Máriával együtt felismerik: „...nagy dolgokat tett velem a Hatalmas...” {Lk 1,49) És Dáviddal együtt énekelnek Isten irgalmáról, mert... (lásd heti igénk 3-5. versét). Luther így tanít: „Te hidd ingadozás nélkül, hogy Isten tud is, akar is veled is nagy dolgokat cselekedni! Csak ez a hit marad meg és jut el Isten nagyságos dolgainak valóságos megtapasztalására és ezzel Isten szeretetére, majd dicséretére.” S a tíz leprás közül csak a samáriai volt az, aki „amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. (...) És ezt mondta az Úr: Keljfel és menj el, a hited megtartott téged’.’ (Lk 17,15- 16.19) Pál hálát ad Istennek Timóteus képmutatás nélküli hitéért, s emlékeztet minket is: „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét’.’ (2Tim 1,7) A meggyógyított vakot kizárták a zsinagógából, mert így dicsőítette ismeretlen gyógyítóját: „Ha ő nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni. (...) Jézus... megkérdezte tőle: Hiszel te az Emberfiában? (...) Erre az így szólt: Hiszek, Uram. És leborulva imádta őt!’ (Jn 9,33.35.38) Pál Filemon hitéért és szeretetéért is hálát ad, és közbenjár Onészimoszért, a megtért rabszolgáért, „aki egykor neked haszontalan volt, most pedig neked is, nekem is hasznos. (...) Bizony, testvérem, bárcsak hasznodat vehetném az Úrban!” (Filem 11.20) Mi „hasznos” gyermekei vagyunk az Örökkévalónak? Dávid neki köszöni a templom építésére összegyűlt önkéntes felajánlásokat: „Áldott vagy te, úram..., öröktől fogva mindörökké! (...) Most azért, Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet. (...) Bizony, tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit a te kezedből kaptunk!” (iKrón 29,10.13.14) Az utolsó vacsora és a lábmosás után az Úr Jézus új parancsot adott övéinek: „szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arrólfogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást’.’ (Jn 13)34-35) Megtudhatják ezt rólunk mások is? Pál állhatatosságra buzdítja a testvéreit, és hálát ad érettü(n)k: „...akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket Isten kezdettől fogva az üdvösségre a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által!’ (2Thessz 2,13) Ezért: „Én lelkem, dicsérd Uradat, / Adj hálát szent nevének! (...) / Bízd rá minden reményed! // Ő nyújt kezet, és elvezet / A mennybe, üdvösségre.” (EÉ 51,1.4) ■ Garai András Mégis tartottak ünnepi istentiszteletet Káván Az oltár előtt Buday Zsolt gyülekezeti lelkész A Dél-Pest Megyei Egyházmegye lelkészi munkaközösségi ülésén azt a fájdalmas, de kényszerű döntést hozták, hogy a rossz időre tekintettel idén elmarad a szokásos egyházmegyei kávai ifjúsági biciklistalálkozó. A kávai evangélikus gyülekezet azonban szeptember 13-án, szombaton a templomban ennek ellenére megtartotta ünnepi istentiszteletét, amelyen a tíz éve megszépült templomért adtak hálát. Az ünnepi alkalom után pedig szeretetvendégséget szerveztek. ■ Sülé Zsolt felvételei Forrás: benyekavagyul.blogspot.hu
