Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-12-21 / 51-52. szám
Evangélikus Élet KARÁCSONY 2014. decéfnber '21-28. » Egy karácsonyi vers története Mit jelent nekem a karácsony? ■ Petrőczi Éva Az alábbiakban olvasható verset 2013 karácsonyán, pontosan december 24-én késő este írtam. Ekkorra már hazaértünk a mindig, de ilyenkor különösen is boldogító „unokázásból” s férjem egy régi videokazettáról DVD-re bűvészkedett egy régirégi, decemberben előkerült, szokatlanul jó minőségű felvételt, amelyen a Pécsi madrigálkórus (vezetője id. Jandó Jenő zenetanár-karnagy, ifi. Jenő, a neves zongoraművész s egy fészekaljnyi további gyermek édesapja!) énekelt a pécsi evangélikus templomban. A körülbelül félórás hangversenyen a zömében mély hitű énekesekből verbuválódott együttes változatos műsorral köszöntött egy szülővárosomat látogató angol delegációt. Őszi koncert volt ez, nem karácsonyi, számomra mégis a Karácsonyok Karácsonyát hozta el, az emberi elmével megálmodható és szeretetteljes gondossággal, türelmes kísérletezgetéssel megvalósítható legnagyobb ajándékot. Azt, hogy újra hallhattam-láthattam felnevelő keresztapám, az énekes sebészorvos, a körünkből 2012 nyarán eltávozott dr. Nemerey Péter gyönyörű lírai tenorját és szelíd, sok betegét megnyugtató arcát. Az már csak szép ráadása volt ennek a férji videokazetta-átlényegítésnek, hogy az énekkar többek között egyik első számú családi kedvencünket, az Ó, terjeszd ki, Jézusom... kezdetű, Skandinávia-szerte közkedvelt esti éneket is előadta, méghozzá finn nyelven. Annak az országnak a nyelvén, amelyben keresztapám hét ízben is énekelt, s amelyet annyira szeretett. Bevallom, vágyva vágyott „visszatérését” - ha csak a képernyőre is -először úgy éltem meg, mint egy karácsonyi feltámadást. A másodikharmadik új ránézés után azonban megértettem: bármilyen felkavaró és örömteli élmény is volt viszontlátnunk őt, másfél esztendővel a halála után, amikor már-már lemondtunk arról, hogy bármilyen hang- és kép’ anyag maradt utána, ez mégsem lehetett igazi visszatérés, csak a technika látszólagos csodája. Tehát nem varázslat, legfeljebb szép, könnyeket előszólító emlék. Mégis, amikor magyarul és saját, gyönge kis hangomon együtt fújom ezt a szép éneket a Pécsi madrigálkórussal, a legszebb karácsonyi élmény részese lehetek évről évre. Megérezhetem az Ünnep lényegét, azt, hogy nem a halál örök, hanem a Születés, amely elhozta mindnyájunk számára az „oltalmazó szárnyak” életünk végéig s azon túl is boldogító bizonyosságát. ■ Novotny Zoltán Egy emléket óhatatlanul. Amikor 1944 karácsonyán kisgyermekként elindultam a feldíszített karácsonyfa felé - és megszólalt a sziréna. A bombázások elől a pincébe menekültünk. Még a lépcsőházban szerettem volna megkérdezni szüleimtől, hogy a pár perccel előbb betoppant nagybátyám miért nem jön velünk. Csak az első szóig jutottam, mert apám-anyám viharsebesen befogta a számat. Jóval később értettem meg, hogy katonaszökevény nagybátyámnak biztonságosabb volt a bombázástól veszélyeztetett lakásban maradnia, mint emberek közé kerülnie. Öt hétig aztán a légópince lett a tartózkodási helyünk... De jelenti a karácsony édesanyám menüjét. A gyertya- és csillagszórógyújtás, a közös éneklés és ajándékosztás utáni borlevest, rántott halat és mákos gubát. Jelenti a munkát, egy olaszországi karácsonyt, ahol szenteste még este nyolckor is nyitva vannak az üzletek, az emberek boldog karácsonyt kívánva veszik meg a karácsonyi kuglófot, és olaszos zajjal készülnek az éjféli misére. Jelenti a tündéri, zsivajgó gyerekek eldorádóját, akiknek Újpesten kis műsor keretében szerény ajándékokat oszt egy civil szervezet, és akiknek évről évre próbálom elmagyarázni, hogy a karácsony nemcsak a hagyomány ünnepe, nemcsak a finomságokkal megrakott asztalé, nem is az erőn felül megvásárolt ajándékoké, hanem elsősorban Jézus születéséé. Jelenti az igeolvasást a Deák téren, ahol többnyire én olvasom fel az oltári igét karácsony ünnepén. „[A szeretet] mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik!’ (íKor 13, 7-8) Idézhetnénk kortárstól is: a videojátékok tönkremennek, a gyöngysorok elvesznek, a számítógépek elavulnak. De a szeretet ajándéka megmarad. Örömdalok hangozzanak világszerte széjjel. A karácsonyi ének tökéletesen kifejezi lényegét a decemberi ünnepnek, amelyet Rónay György „a szeretet születésének” Rába György „a születés ünnepének” nevez. Márai Sándor pedig úgy érzi, hogy ilyenkor „mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött” Fenyőillat, gyertyaláng, ajándék. Mennyből az angyal. „Adni öröm, és talán a legfőbb földi jó, ami semmi áron nem vásárolható, a szeretet érzetének meggyökereztetése.” Karácsony úgy teljesíti ki a lelket, hogy az ünnepnek az egész esztendőre szóló lehetőségével sugározza be napjainkat. Mégis, mit jelent nekem a karácsony? Nincs háború, és együtt van, amíg együtt lehet a család. Olyan alkalom, amikor valami fontosat kérhetünk az Úrtól. Valóban úgy készülünk rá, mint egy találkozásra. Petrőczi Éva Csak emlék, nem varázslat Felnevelő keresztapám, az énekes-sebész emlékére Karácsony, csodák évada. Amit nem remélsz, valóság lehet. Hiszékeny kézzel érintem meg elvesztett arcod drága kámeáját, de távoli és monitor-hideg. Régi, poros kazetta, karcsú, ezüstös lemezre mentve, a hangod rajta - olykor - felzeng. Én nem tárgyaktól remélek kegyelmet. Ez itt csak emlék, nem varázslat. Mégis erőre kapva éneklem, halkan, együtt Veled: „Ó, terjeszd ki, Jézusom, oltalmazó szárnyad.” 2013 karácsonyán, a pécsi evangélikus templomban készült régi madrigálkórus-felvételt nézve-hallgatva. Karácsonyi jegyzetlapok ■ Fenyvesi Félix Lajos Szenteste. Örök szépségű karácsony éjszakája, költői tisztasága véghetetlen mélységű. Talán még ma sem fogtuk föl valódi értelmét. „Isten - idézi Simone Weilt Pilinszky - tiszta szeretetből alkotta a világot. A teremtés nem Isten hatalmának, hanem az isteni szeretet lemondásának a műve. (...) De a teremtő szeretet nem lett volna teljes, ha Isten maga is nem vállalja megtestesülését. Creatio, incarnatio, passió: ugyanannak a feltétlen, ugyanannak a szent Szeretetnek a túláradása, »túlkapása«, amely »Krisztust végül is a keresztre emelte«.” A karácsony egyszerre a mindenség és a pillanat elfogadása. Gyönyörű ünnep. Ezért, hogy jó hírének gyertyalángjával mindent bevilágít, és méltán meríthetünk mi is világosságot belőle. Üt * # A pásztorok imádása. Rembrandt olajképét 1646-ban festette. Az egyik legszebb megfogalmazása karácsonynak. Isten-csönddel telve a félhomályos istállómély, a kisded mécsfénye világítja be a virrasztókat. Állatok közt, kopott szalmaágyon új, törékeny élet. Mária boldog. Álmodó mosoly van kisfia arcán, fekszik ölében; József kérges ujjaival az ágacskakezet fogja. Az egyik pásztor ámulva imádkozik, a másik leveszi barna sapkáját, lámpafény aranya megvilágítja társait: dideregnek rongyos ruhájukban. Fölébred a gyermek, anyja félve takargatja, s fúj a szénázó ökör jó meleget, lógó fülű szamár csendesen iázgat. Öregek és ifjak jönnek lábujjhegyen lépve, térdepelnek köréjük, énekelnek együtt halkan, szépen. S Mária könnye hull a verejtékes örömtől, a fönt ragyogó, fénylő-sugaras csillagtól: Jézus megszületett! # # * Fölragyogó arcok. Pusztítás, szétszóratás. Sokan sejtik, hogy a próféciák reményt hoznak, Jézussal teljesülnek, mintegy Isten karácsonyi ajándékaként. Azóta minden ünnep beteljesíti köztünk ezt az ígéretet. Magunkra ölthetjük Isten dicsőségét, melegedhetünk a szeretet szavaiban. Mária és József boldogsága mellett fölragyog fáradt arcunk is. Mindenki hazatér a készülődő családhoz, még a tékozló fiú is betoppan késő este. * # * Régi emlékek. Nagyapám sokat elmondta: karácsony a szeretet ünnepe. Apám a békét hangoztatta. Szólok hozzájuk, át az idő függönyén: karácsony Jézus Krisztus megszületése. Aki mivel egy az Atyával, maga is szeretet. Nem hétköznapi, örök és halhatatlan. „A Jézus nélküli szeretet meghal az emberrel - írta Vasadi Pé(Napló, 2014) tér -, az övé viszont átviszi az embert a halálon, és meg sem áll vele Istenig. A teremtés, amely Jézusban, Jézussal, Jézusért van megalkotva, a megszületés titkát hordozta a megváltásban.” A hóillatú ünnepben földereng a húsvéti misztérium is. Most még csak sejtelem és szorongás, de majd drámai véget ér. És ami a legszebblegfájóbb benne, egyik sem rombolja le a másikat. Sugárzó fénnyel ragyog mindkettő a hajléktalan szegénységben a betlehemi jászol feletti csillaggal. % * # Szó és csend. A mi karácsonyaink elnémulok és csendesek. Szaporodó családok meghitt melegében. Ma sem tudom megfejteni, a nagy szegénység idején anyámék hogyan varázsoltak olyan boldog estét. És az ismerősök, a szomszédok közül sokszor vendégül láttak valaki elesett embert. Apám háborús bajtársa, Olasz bácsi többször ott volt közöttünk. Azt hiszem, a gyertyafényes órákban feledte magányosságát. Távol szülőföldjétől, gyerekeitől részt vett kedves ünnepünkön, s észrevétlenül fölzengő énekével még melegebbé tette a december estét. # * * Emlékek ösvényén. Betegen, reményvesztetten, de mindenki itt van. A kopott lemez szép gregorián éneket idéz. Váratlanul eszembe jutnak apám szavai. A háború végén hogyan építettek sziklakápolnát, belsejébe oltárt. Anyám és bátyám 1944-ben a karácsonyestét Szentendrén töltötték. A sötét pincében gyertya mellett hallgatták az idős pap zsoltárát, miközben a Duna túloldalán felvonuló szovjet hadsereg ágyúi mindent túlordítottak... És később is mennyi fájdalom, gonoszság, az utcai lakásunkban dőzsölő ávós tiszt lezavart bennünket az istállóba. „Tegyünk gyorsan rendet, vessünk szalmaágyat!” - sürgetett nagymama. Bármikor megérkezhetnek, zörgethetnek. Az emberek bezárkóztak, szívük kővé keményedért. Kell a menedék, felettünk már tüzesen ég a csillag: a kis Jézus megszületik. * * * Gyerekvers. Olykor hallom, milyen szép idézetekkel lepik meg egymást a legkisebbek. A legtöbbet klasszikusok írták felnőtteknek. Sok tanítónak ajánlottam Kányádi Sándor finom szövésű munkáit és egyik kedvencemet, a fiatalon meghalt Nagy Gáspár Háromkirályok című versét: „Nem Kínából / Perzsiából // Jön a Három / teveháton // Nekik aztán / nem jár járom // Szabadok, hi- / szén királyok // Milyen hosszú / a sivatag! // Milyen forró / és hallgatag // Milyen fényes / fönn a csillag // Szívük köze- / pébe villan // Hát követik / napesteiig // Amíg a Hold / ki nem telik // Nagy Heródes / mint kígyó les // Rájuk szisszen / ő az Isten! // De nem félnek / célhoz érnek // Megy a Három / teveháton // Megy hazáig / Perzsiáig // Útjukon csil- / lag világít” # * * Ferenciek tere. Délelőtt a régi templom előtt. Karácsonyi forgatag mindenütt, tülekedő emberek. Koldusok és szélhámosok, a lépcső huzatában térdeplő fiatal nő. Pénzt kér beteg gyermeke gyógyítására. Indulnék tovább, mikor fölfedezem a betlehemi jászolt. Szép és szeretetteljes munka, jól elhelyezve, hogy minél többen észrevegyék. Nézem a siető, tolakodó embereket. Sokan megállnak, figyelnek, töprengenek. Talán szólnak is, kérnek valamit, jó egészséget. .. Az év utolsó napjain nem árt kisöpörni lelkűnkből a felgyűlt hulladékot. Elég meghagyni ezt az apró, hétköznapi csodát: karácsony fellobbanó fényeit, emberi perceit. * * # Böjté Csaba levele. Személyesen is megkapom, de most megelőzve egy kedves barátom küldte el e-mailen. A szívmeleg szavakhoz friss képeket is mellékeltek. Az atya látszik, négyöt gyerek csüng a hátán, a vállán. Üzenete Erdélynek szól, Magyarországnak. Mindenkinek. Idemásolok a végéről néhány sort: „Itt állsz, Uram, a 21. századi Jeruzsálem falai előtt, előttünk. Szemedben könnycsepp, és nekem nincsenek érveim. Mégis arra kérlek, hogy ne bűneinket nézd, hanem újabb adventünkben jósággal jöjj közénk. Ajándékozd meg érdemtelen gyermekeidet egy újabb eséllyel, egy szép karácsonnyal!”
