Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-12-21 / 51-52. szám
Ünnepi, összevont lapszámunkat idén is több helyütt illusztrálják - Nagy Balázs fotóművész jóvoltából - a Magyar Kézművességért Alapítvány által 21. alkalommal meghirdetett betlehemijászol-pályázatra beérkezett munkákról készült reprodukciók. Címlapfotónk Cz. Budai Katalin bakonynánai bútorfestő népi iparművész tehetségét dicséri. Adventi fények a főváros szívében Karácsonyi csomagolás „Járok a karácsonyi világban, és úgy érzem, minden léptemmel tisztább és igazabb leszek. Valami csendesség van ma a világban, kenetteljes, mély komolyság és bibliai egyszerűség, s láthatom azt, amit köznapokon oly sokszor keresek és sohasem találok: az életet. Ma beszélhetek az embertársaimmal, s ha jó vagyok hozzájuk, talán meg is hallgatják bánatomat és örömömet, mert ma mindnyájan megváltoztunk. A hitetlenből hívő, a keményszívűből nyájas, az ostobából bölcs lett.” Kosztolányi Dezső Karácsonyi ének című írásának gondolataival lépek be a Vörösmarty téri adventi vásárba. Az egész napos szürkeséget délután öt órára a teljes sötétség váltja fel. Az ünnepi forgatagban a fények, illatok, hangok, a tömeg lármája, az árusok portékáinak csillogó sokasága zavarba ejtő. Hol keressük az ünnepet? Amit látunk, hallunk, érzékelünk, az az ünnep? Vagy az, amit érzünk, érezni szeretnénk, ami talán még meg sem érkezett a szívünkbe, azért keressük olyan lázasan, mohón? A tekintetet a tér szélénél jászolegyszerűségével megragadó szépségű, hatalmas adventi koszorú vonja magára. Fűzfavesszőkből fonva, mohával, fagyönggyel, kevés fenyővel díszítve. Két óriási gyertyája fénylik fel. „Már háromnak kellene égnie” - szól két idős hölgy. Ekkor rendőrök érkeznek, s fekete vaskordonokat helyeznek a koszorú köré. Valami készül... Pontosan öt órakor fanfár hangja harsán fel: a téren gomolygó, bőven ezres ünnepkereső sokaság Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök szavaira figyel. A szemeket nézem, várakozás, figyelem, kíváncsiság van bennük: mi hát az ünnep? A négy gyertya üzenetéről beszél a püspök: „Az első hitünk és életünk forrása: a világosság. Hitünk gyertyája az első adventre emlékeztet: Jézus a világ dött el Isten a világba. A második a reménység gyertyája. E világnak nemcsak kezdete, de célja - és nem vége - is van. Istentől indulunk, és hozzá érkezünk - ez a második advent: Jézus vissza fog jönni hozzánk, értünk. A harmadik vasárnap a szeretet lángjait lobbantja fel. A téren minden ajándéktárgy arra való, hogy szeretetünket megfoghatóvá, megvalósíthatóvá tegye. Legyen ez szimbólum, amely visszavezet minket az ajándékozó Istenhez, aki egyszülött Fiában, Jézusban ajándékozta meg a világot. A negyedik gyertya pedig az örömé lesz. Kívánom, hogy hit, remény, szeretet és öröm »gyertyái« világítsanak, melegítsenek, s hozzanak boldog és békés karácsonyt mindannyiunknak.” Mielőtt meggyújtaná a harmadik vaival bocsátja el csendes áhítattal figyelő hallgatóságát. Többen megindulnak a pár méterre álló evangélikus stand felé, ahol forró teával, áldáslappal, jó szóval, beszélgetéssel várnak lelkészek és missziói munkatársak. A térről távolodót még kísérik a minden érzéket betöltő tapasztalások. A hideg, sötét decemberi estében az ajándékot keresgélők közül néhányan - sokan? - talán az őket kereső Ajándékozóra gondolnak... ■ Stifner-Kőháti Dorottya ■ Krámer György Sokat bosszankodom a karácsonyi csomagoláson. Apró tárgyakat, eszközöket, játékokat hatalmas dobozokba rejtenek el a gyártók. Mire a gyerekek kibontják a kisautót, a plüssállatot, a játék helikoptert, óriási adag csomagolópapír kerül a szemétbe. Mire jó ez a szemfényvesztés? Kétszer akkora a karácsonyi csomagolás, mint amekkorára szükség lenne. Költözik az Üllői út 24. Egyszerre öt intézmény: az országos iroda, az Evangélikus Országos Levéltár, az Evangélikus Országos Könyvtár, a Luther Kiadó, a pedagógiai intézet, illetve a józsefvárosi gyülekezet hagyja el az épületet, csomagol karácsony előtt azért, hogy két év alatt teljesen megújulhasson, átépülhessen egyházunk központja. A kérdés most is megfogalmazódik: kell-e nekünk ekkora országos központ? Van-e értelme ekkora épületbe csomagolni azt a kicsit, azt a keveset, amit egy kis egyház kis központja jelent? Van-e értelme hatalmas anyagi áldozatvállalással felújítani egy épületet azért, hogy két év múlva itt folyhasson tovább a munka? Az Üllői út 24. és a Szentkirályi utcai épületrész egyházunké. Az elmúlt években sokféle döntés született az épülettel kapcsolatban. Volt szó eladásról, de jött a gazdasági világválság. Volt szó lebontásról, de az épület műemlékké nyilvánítása megakadályozta ezt a tervet is. így most itt van, a miénk, és valamit kezdenünk kell vele. A felújítás előtt műemléki kutatásokat végzők egyik megállapítása éppen az volt, hogy a száztíz éves épületen meglepően kevés a festékréteg. Mindössze öt-hat. Ennek az egyik magyarázata az lehet, hogy ritkán, talán csak húszévente festették át az épületet. Komolyabb felújítás, átépítés utoljára a metróvonal építésekor volt, de az egész épületet érintő, teljes körű felújításra eddig még nem került sor. Régi adóssága ez az evangélikus egyháznak. Karácsonyi csomagolás. Szinte csatárláncban adogatják egymásnak a költöztetők a dobozokat. Kipakolták a könyvtárat, a levéltárat, költözik már néhány osztály is az országos irodából. Vajon mi kerül a dobozokba? Vajon mi van a nagy csomagolásban, a sok doboz alján? És tényleg! Kell-e nekünk ekkora országos központ? Kell-e nekünk ekkora adminisztráció? Egyáltalán mi az, ami a csomagoláson túl a doboz alján marad? Ha az Üllői úti csomagolás kapcsán a dobozba nézünk, ott találjuk azokat a munkaterületeket, amelyek a doboz tartalmát adják. Itt van mindjárt az oktatási és nevelési osztály, amely negyvenhárom oktatási intézmény életét segíti. A pedagógiai intézettel együtt most már adminisztratív és szakmai területen is teljes körű a segítségnyújtás. Állami normatívából működő óvodák, iskolák, gimnáziumok. Az adminisztrációs teher adott, nem mi találjuk ki a nagyságát, az állami pénzzel is szigorúan kell elszámolni. A diakóniai osztály munkatársai harminchét diakóniai intézmény életét koordinálják. Bölcsődétől az idősek nappali ellátásán keresztül a hajléktalanok átmeneti szállásáig és a testi és szellemi fogyatékkal élők ápolásáig sokféle diakóniai szolgálat valósul meg egyházunkban. Természetesen mindez nem az országos irodán történik. Az iroda a háttér, az adminisztratív háttérsegítség, hogy az állami egyeztetéseken kis egyházként is megharcoljunk jogainkért, hogy újra legyen esélyünk bővíteni egyházunk diakóniai szolgálatát, hogy sikerüljön új diakóniai területek felé nyitni. A dobozba nézve láthatjuk a pályázati és fejlesztési osztályt. Az elmúlt európai uniós pályázati ciklusban az evangélikus egyház gyülekezetei és intézményei különösen is jól teljesítettek. 12,5 milliárd! Igen, 12,5 milliárd forint pályázati fejlesztés valósult meg gyülekezeteink, intézményeink életében. Ma máshonnan ilyen forrásokhoz nem juthatnánk. Az iroda pályázati felelősei koordinálják, segítik, követik a pályázatokat a kezdeti pillanattól az elszámolás utolsó számlájáig. És igen, itt van az Üllői úti dobozban egy egészen új szervezeti egység is: a gyülekezeti és missziói osztály. Gyermekmunkától az ifjúsági táborokig, hittanversenytől a betlehemes játékokig szerteágazóak, színesek, és elképzelhetetlenül sok kihívást rejtenek az ő feladataik. Személyes kapcsolattartás a gyülekezetekkel, lelkészek, lelkésznők, lelkész házastársak munkájának, életének segítése. Még csak néhány hónapja indultak, de már most ki sem látszanak a feladatokból, akkora az igény a szolgálataikra. Az építési és ingatlanrendezési osztály az egyház hatalmas ingatlanvagyonát vigyázza, gondozza. A jogi és testületi osztály biztos hátteret ad a zsinatnak, az országos presbitériumnak és egyházunk minden egyéb országos testületének. És itt van a gazdasági osztály. Oktatási és diakóniai intézményrendszerünk gazdasági működése áll rajtuk. Szeptember óta majd ötszáz hitoktató szerződését, bérszámfejtését, fizetését tartják kézben. Óriási a felelősség, különösen egy ilyen költözés kapcsán, hiszen mindennek működnie kell most is, akkor is, ha az Üllői úti iroda karácsonyra szépen dobozokba került. Karácsonyi csomagolás. Hiába pakoltuk tele azt a dobozt, amelyen az „országos iroda” címke van, ez még kevés. Ha a rengeteg feladat, adminisztráció, háttérmunka és koordinálás valóságos feladat is, fel kell tennünk magunknak az igazi kérdést! Mindezt miért? Miért a gyülekezetek, az intézmények, minek a sok pályázat, az építkezések, minek a hittanversenyek és nyári táborok, minek az a sok elszámolás és adminisztráció? Tudjuk-e még mindeközben, hogy a Krisztus egyháza vagyunk? Tudunk-e minden feladatunk mélyén arra a gyermekre figyelni, aki Betlehemben született? Számolunk-e vele, hogy minden tevékenységünk csak akkor ér valamit, ha arról az örömhírről szól, amelyet ő hozott el a világba? Gyülekezet és intézmény, oktatás és diakónia, pályázatok és jogalkotás, renoválások és hittanórák, minden, minden mozdulatunk, még a karácsonyi csomagolás papírt simító mozdulatai is csak akkor érnek valamit, ha a Betlehemben megszületett Megváltó van mindennek a mélyén. így van ez az Üllői úti csomagolással, az országos központ felújításával is... A szerző a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának igazgatója Tanúságtétel karácsony küszöbén ^ 2. oldal Hol lakik az Úristen? W- 3. oldal Eljött. Visszavárjuk... W 13. oldal Rát Mátyás-díjas újságírók tollából w 15■ oldal Karácsony - hetven éve t* 21. oldal Szlovák oldal w- 17. oldal Német oldal W 18. oldal Melléklet: ÚTITÁRS - magyar evangéliumi lap gyertyát (képünkön), a püspök áldás szavilágossága, akit kétezer évvel ezelőtt leül-
