Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)

2014-07-20 / 29. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2014. július 20. » 3 Lelkészavatás ötven év után Brunner Beatrix ordinációja Rákoskeresztúron ► A rákoskeresztúri evangélikus gyülekezetben ötven év . után tartottak ismét lelkészavató istentiszteletet. Brun­ner Beatrix abból a templomból indult a lelkészi szolgá­latba július 12-én, ahol keresztelték, és ahol konfirmáci­ója is volt. Mivel konfirmációi igéje meg­határozó volt számára, ez a zsoltárvers került a meghívó­ra: „Kezed legyen segítségemre, mert utasításaidat választot­tam” (Zsolt 119,173) Gáncs Péter püspök erre az igére alapozva hangsúlyozta prédikációjában: ez a mondat kérés és tanúságtétel egyszer­re. A bibliaolvasó Útmutató napi igéjére utalva - „Kész a szívem, Istenem, arra, hogy énekeljek és zengedezzek lelke­sen!” (Zsolt 108,2) - aláhúzta, hogy nem elég a tudás, a dip­loma, a Luther-kabát: az elsőd­leges az, készen áll-e a szív, hogy lelkesen hirdesse Isten igéjét. De hosszabb távon csu­pán az emberi lelkesedés nem elegendő. Több kell: a Lélek tü­ze, ajándéka. Ezért piros az oltárterítő az ordináció ünne­pén, amely a szolgálatba indu­ló személyes pünkösdje lehet. Az igehirdető kiemelte: kü­lön ajándék, hogy Bea nem egyedül indul a szolgálatba, vőlegénye, Laci okleveles kán­torként mint szolgatárs is mel­lette lesz majd. Az Evangélikus Hittudo­mányi Egyetem képviseletében Korányi András egyetemi ta­nár, a helyi gyülekezet részéről pedig Nagy né Szeker Éva igaz­gató lelkész vett részt az ordi­­nációi liturgiában. Az úrvacso­rát a felavatott lelkész mento­rával - akinek irányítása alatt a hatodévét végezte -, iß. Cser­háti Sándor szegedi lelkésszel együtt osztotta. A templomi szertatás végén a frissen ordinált szolgatársat Nagyné Szeker Éva, Korányi András, ifj. Cserháti Sándor, valamint a Déli Egyházkerület elnöksége, Gáncs Péter püs­pök és Radosné Lengyel Anna felügyelő köszöntötte. Brunner Beatrix augusz­tustól a pécsi gyülekezetben kezdi meg beosztott lelkészi szolgálatát. ■ Kovács Áron Brunner Beatrix Budapesten született 1989. de­cember 31-én. Gyerekkorát Rákoskereszt­úron töltötte Kása László lelkész lelki vezeté­se alatt, konfirmációja (2003) óta aktív tagja volt a gyülekezetnek. A Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban tett érett­ségi után tanulmányait 2008-ban az Evangé­likus Hittudományi Egyetemen folytatta. Nagyon szeret fiatalokkal foglalkozni, kis­­gimnazistaként már táborvezető volt a gyü­lekezeti táborokban, illetve gyermekbibliakört vezetett vasárnaponként. Közel áll hozzá a ze­ne is, gitározni tanult, aktív tagja volt gyüle­■■■■■■■BBniMMHiPismaBanEanaBi kezete énekkarának. Különösen is hálát ad azért, hogy hatodévét Szegeden tölthette. Amint fogalmazott, egy nagyon vidám, tanul­ságos év van mögötte és egy szerető, kedves közösség. „Szívügyemnek tartom az ökumenét. Igyekszem majd törekedni arra, hogy a fele­kezetek tudjanak együtt ünnepelni, hogy párbeszéd alakulhasson ki, és közelebb kerül­jenek egymáshoz az egyházak, különösen is a katolikus és az evangélikus. Remélem, hogy ehhez a törekvésemhez idővel mások is csatlakoznak majd” — mondta. Újra lelkészt adott az ezeréves templom Szlaukó Orsolya ordinációja Cinkotán ► A cinkotai evangélikus templomban avatták lelkésszé jú­lius 13-án Szlaukó Orsolyát. Keresztelőjének és konfirmá­ciójának is az ősi templom volt a helyszíne, amelyet ez al­kalommal zsúfolásig megtöltött gyülekezete, családja, ba­rátai és tanárai, s ahonnan a meghatottság könnyeivel küszködve indult a lelkészi szolgálatba. Orsolya a meghívóra a Zsidók­hoz írt levél 6,19. versét válasz­totta egy nem szokványos for­dításban: „Ez a reménység olyan a lelkünk számára, mint a csónak számára az erős és biztonságos horgony.” Az ige alapján Gáncs Péter püspök prédikációjában a fogódzók, kapaszkodók és a reménység horgonyának fontosságáról beszélt. A legfontosabb, amibe, il­letve akibe reménységünk horgonya belekapaszkodhat: a szolgálatban előttünk járó, feltámadott Jézus Krisztus. Ugyanakkor fontos felismer­ni a horgony felhúzásának idejét. Eloldani a köteleket, felvonni a vitorlát és imád­kozni a szél mozdulásáért - idézte az igehirdető Püski Lajos Érdeklődéstől elkötele­ződésig című könyvének egyik alapgondolatát, amelyet útravalóként adott legifjabb szolgatársának. A püspök a Szentlélek megmozdító ere­jére utalva adta át az ordiná­­ciói liturgia végén a pünkös­di piros színű stólát, annak az újpesti gyülekezetnek az ajándékát, ahol Orsolya a ha­todévét töltötte. Az ünnepi liturgiában Sza­­bóné Mátrai Marianna, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézeté­nek vezetője, Solymár Péter újpesti lelkész - ő volt Orsolya mentora a hatodéve alatt -, il­letve Vétó' István helyi lelkész szolgált. Szlaukó Orsolya augusz­tustól a szegedi gyülekezetben kezdi meg szolgálatát. Az úrvacsorái istentisztele­tet követően köszöntőt mon­dott Krizsán Zoltán egyház­­megyei és gyülekezeti felügye­lő, Szabóné Mátrai Marianna, Solymár Péter, Gáncs Péter, Radosné Lengyel Anna egy­házkerületi felügyelő, Vető István, valamint énekkel szol­gált az újpesti énekkar és a cin­kotai ifjúság. ■ Kiss Tamás Szlaukó Orsolya 1989-ben született Budapesten. Gyermek­korát a cinkotai evangélikus gyülekezetben töltötte, itt ke­resztelték és konfirmálták. Középiskolai tanulmányait a nagy múltú Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium falai kö­zött végezte, itt döntött a teológia mellett. A gimnáziumi évek után rögtön az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakának hallgatója lett. A fasori évek alatt megszerette a latin nyelvet és a római kultúrát, így a teo­lógia második évében megkezdte tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem klasszika-filológia szakán. Ugyancsak az ELTE-n végzett - minor szakon - néprajzot is. A teológia befejező évében két szemeszteren át Német­országban, Heidelbergben tanult. Gyakorlati évét az Újpesti Evangélikus Egyházközségben töltötte, Solymár Péter lel­kész volt a mentora. „Minden lépcső, minden akadály és esemény meghatáro­zó volt az életemben, hogy ma itt állhassak Isten előtt, és kész legyek az ő szolgálatára!” - mondta. Hárombetűs A címben jelzett játék esős napokon, hosszú utazáson vagy akár sátor rej­­tekében űzheti unalmunkat. Már ketten is játszhatják, négyen-öten a legélvezetesebb, de még tizenket­­ten is élesíthetik vele az elméjüket. A játék szabálya, hogy valaki ki­mond egy hárombetűs szót - mond­juk: ház -, a következő megváltoztat­ja egyik betűjét úgy, hogy értelmes le­gyen az új szó is. A könnyebb válto­zatban az új szót adja közre - láz -, a nehezebb változatban az új szót nem szabad kiejteni, hanem csak a meghatározását adja meg a játékos - példánkban: betegség esetén jelentke­zik. A játék így folytatódik tovább: a következő sem mondja ki az új szót, hanem változtat egy betűt benne, s az új szónak a meghatározását adja tovább. A sorban így hangozhat: szemével észlel. S így megy tovább, míg valaki el nem veszíti a fonalat, vagy meg nem unják a játékot. Ezt a játékot játszottuk Nagyvele­­gen, a Grünfeld Pál Evangélikus Ven­dégházban, amelyet felújítása után Szemerei János püspök adott át a konferenciákra, táborokra készülő­­dőknek. „Mikor jóra fordította Sión sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodok” - idézte a püspök a 126. zsoltárt (1. v.). S akik a kastély sorsát szívükön viselik, azok valóban álom­ként élték meg a csodát, hogy ez az épület megmenekült az enyészet­től. Hiszen már-már tönkrement te­tőzete, több helyen beázott, a vako­lat omladozott. Most pedig felújított, a mozgássérültek számára is megkö­zelíthető és használható vendégház­ként működhet a két és fél évtizede birtokba vett épület. Magam is hálás vagyok ezért a kas­télyért. Sorra jutnak eszembe embe­rek, akiknek köszönhet® ez a kastély, a fenntartás és a felújítás. Sorra jut­nak eszembe azok, akikkel egyház­­megyei ifjúsági táborban vagy gyüle­kezetek közös szervezésű hittantábo­rában voltunk együtt. Ezekben az emberekben, fiatalokban - a játék harmadik szava szerint - Isten mun­katársait és ajándékait látom. Akik nem látták előre, mi történik kezük nyomán, nem tervezték meg a jövőt, hanem azt tették, amit a maguk helyzetében tenni tudtak. (Testrész, amelyen csak a tanárok­nak van szemük - bizodalom.) Mert ugyan ki merte volna végiggondolni, honnan kerül pénz arra, hogy az azelőtt tanácsházként, ifjúsági klub­ként működő épületből táborközpont legyen, és ki mert volna előretekin­teni a felújításra. Nem a „majd lesz valahogy” felületessége vezette őket, hanem a hit, hogy a Mindenható nemcsak a kezdet lehetőségét adta kezükbe, hanem mindenkor megad­ja, amire szükség van. Nem láttak, ám hittek. S hitük szerint cselekedtek. Ennek a hitnek gyümölcse az is, hogy a csákvári és székesfehérvári gyülekezet már tizennégy éve közö­sen szervez hittanosainak tábort. Évente ötven-hatvan gyerek érkezik a táborba, és már negyedik esztende­je a második, sőt harmadik generá­ció is bekapcsolódik a hét szervezé­sébe és vezetésébe. Isten nagy csodá­ja, hogy visszatekinthetünk az előt­tünk hittel cselekvőkre, és láthatjuk azokat is, akik utánunk ugyanazzal a hittel, elkötelezettséggel végzik a megkezdett munkát. (Fél tucat - vízi állat - mohón eszik - retteg.) Azért említem a hitnek ezt az örömét, mert átéltem annak ellen­kezőjét is, amikor a féle lem határoz meg. Talán észre sem vesszük, hogy amikor kicsinyesen ragaszkodunk elképzeléseinkhez, tradíciónkhoz, te­kintélyünkhöz, elveinkhez, akkor a fé­lelem irányít. A gonosz elhiteti ve­lünk, hogy ezekkel együtt önmagun­kat és jövőnket is elveszítjük. Jézus ar­ra tanít, hogy aki hajlandó elveszíte­ni értékeit, az nyeri meg életét. Jézus arra hív minket, hogy egyedül benne bízzunk, mert ő tart meg. Nemcsak egyéneket, hanem gyülekezeteket - ő tartja meg egyházát. A reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójá­ra készülve fontos volna újratanul­nunk, mit jelent az a mondat, amellyel Luther az első parancsola­tot magyarázza: „Mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és benne bíznunk.” Minden más félelem elveszi örömünket, megtöri kapcso­latainkat. Amikor azonban Istent féljük és szeretjük, akkor az őtőle ka­pott szeretet kiűzi a félelmet. (Hideg évszak - konyhai edény - fekszik, alszik - épület.) Márk evan­géliumának jellegzetes fordulata, hogy Jézus bemegy a házba. Márk evangéliumában a ház az a hely, ahol Jézus tanítványaihoz fordul. A ház az a hely, ahol nem nyilvánosan tanít, ahol a kereszt titkaira tanítja övéit. Ar­ra az evangéliumra, amelyet nem ért meg az emberi elme, amely meg­haladja az értelmet. A ház az a hely, ahol Jézus tanítványai - mindenko­ri tanítványai - szembesülnek Jézus dicsőségével és hatalmával: szenvedé­sének és halálának erejével. Még nem értik meg, hanem csak tanulják. Majd Jézus keresztje alatt, csak a Szentlélek bölcsességével értik meg. A ház, ahol az elrejtett kincset, Jézus evangéliumát tanulhatjuk. ÉGTÁJOLÓ A csákvári és székesfehérvári gyere­keknek ez a nagyvelegi kastély, a Grünfeld Pál Evangélikus Vendég­ház, másoknak a Kapernaum vagy a Mandák-villa Foton. S hála legyen Istennek, bőven folytathatnánk a sort a pusztaszabolcsi kis kerttel be­zárólag, ahol havonta egyszer öten­­hatan gyűlnek össze Bibliát olvasni. A ház - végtére is az egyház, a gyülekezet - az a hely, ahol Jézus egészen személyesen fordul hoz­zánk, hogy ne /e/jünk, hanem hittel és szeretettel cselekedjünk legjobb tudásunk szerint. Bencze András püspökhelyettes Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

Next

/
Oldalképek
Tartalom