Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-07-20 / 29. szám
Szélrózsa, Szélrózsa, Szélrózsa... Beszélgetés Mesterházy Balázs „Szélrózsa-atyával” ► Júniusi lelkészgyűlésünkön Mesterházy Balázs - ahogyan illendő - az istentisztelet idejére elnémította a telefonját. A röpke negyvenöt perces alkalom után tizenkét nem fogadott hívása volt. Balázs megrökönyödött pillantását egy - nálamnál is jóval kíváncsibb - kolléganőm követte, egészen a kijelzőig. A kollegina első döbbeneté nevetésbe fulladt: „Balázs, hogyan lehet ilyen rövid idő alatt tizenkét hívásod?” Balázs pedig, hogy a kíváncsiság ne furdaljon tovább minket, felfedte a tucatnyi nem fogadott hívásnak - ha nem is a hívóit, de - a tárgyát: Szélrózsa, Szélrózsa, Szélrózsa... Merthogy Mesterházy Balázs a július 16- 20. között Soltvadkerten megrendezendő tizedik Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó fő összefogója és felelőse. Ahogyan a fenti példa is mutatja, nála futnak össze a szálak. Ezekről a láthatatlan szálakról (is) kérdezgettem az egyházi berkekben „Szélrózsa-atya” névvel illetett lelkészt. Nemzedékről nemzedékre !► 4. oldal Yeke yeke az országos iroda székhazában !► 5. oldal A harmadik megoldás !► 6. oldal Első világháború - versekben és képekben !► 7. oldal Wroclavi zarándoklat !► 8-9. oldal Interjú Lynley Smithszel a Jane Haining misszionárius életéről 10. oldal Szárnyalj, testvér, szárnyalj...- Az összes eddigi Szélrózsán részt vettél? Melyiknek a hangulatát idézed fel a legszívesebben?- Egy kivételével mindegyikkel volt találkozásom. Nagy lelkesedéssel kezdtem én is „mezei teológus résztvevőként” ’96-ban, aztán kétszer mozgássérült-segítőként voltam jelen, majd meghívott „Tízek-tagként” közelebbről is láthattam a 2002-es készülődést, de részt venni - indiai missziói szolgálatunk miatt - ezen már nem tudtam. Az „atyai” szerepre 2010 őszén kaptam felkérést. Legszívesebben a 2008-as kőszegi Szélrózsa hangulatát idézem fel arculata, helyszínei és programkínálata miatt. Középiskolássátor-vezetőként én is ott „szárnyaltam” a leginkább. Továbbá a két évvel ezelőtti fonyódligeti is nagyon emlékezetes számomra a befektetett munka mennyisége és az erős téma- és áhítatsorozat miatt.- Hány emberre számítotok Soltvadkerten?- Az előregisztráció lezárásával ezernyolcszáz embert látunk, közülük ezerháromszázötvenen hetijegyesek, illetve jönnek még napijegyesek is, főleg a hétvégére. Mivel a Vadkerti-tó strandján egész nyáron vannak zenés rendezvények, ezért talán a helyi nyaralók közül is többen érdeklődnek majd a találkozónk iránt. Mindenképpen missziós lehetőség ez.-Hány ember és mennyi ideig dolgozott azon, hogy egyházunknak ez a legnagyobb szabású és legnagyobb érdeklődésre számot tartó rendezvénye megvalósulhasson?- Elnök-püspökünk szokta félig tréfásan „tízeknek” és „százaknak” nevezni azokat a szolgálókat, akik az egész találkozó szervezése mögött meghúzódnak. A döntéshozó, koncepcióformáló, fő programvonalat kitaláló csapat valóban a „Tízek” az ő elképzeléseiket valósítják meg az általuk felkért munkaági felelősök, ők ötvenen vannak. Az ötleteket, koncepciókat az egyes területeken dolgozó önkéntesek „váltják aprópénzre” közel háromszázan. A témánk már tavaly áprilisban megvolt, aktívan 2013 szeptembere óta dolgozunk azon, hogy ez a tizedik, jubileumi találkozó megvalósulhasson. Két munkatársképzést is tartottunk a helyszínen. Sokunk számára az előkészületekben való részvétel legalább akkora élmény, mint maga a találkozó lebonyolítása. Nagyon nehéz lenne kiemelni bárkit is a csapatból, négy emberrel mégis megteszem. Úgy gondolom, hogy Csizmadia Nóra, Bedecs Réka, Réz- Nagy Zoltán és Homoki Pál nélkül nem úgy nézne ki ez az idei találkozó, ahogy fog.- Nemrégiben csúnyán összehúztad a szemöldöködet, amikor megkérdeztem, hogy negyven felé közeledve lehet-e még egy ilyen - nagyszabású, fiataloknak szóló - programsorozatot kitalálni és koordinálni. Győzzél meg arról, hogy lehet!- Valamennyire biztosan számít az életkor, hiszen egy alkalom szervezésénél nem baj, ha közelről ismerjük a célcsoport szokásait, szabadidő-eltöltési kultúráját és igényeit. De azt is gondolom, hogy közöttük élve, örömeiket, bánataikat, kérdéseiket látva és hallva jó rálátásunk lehet arra, hogy mivel is lehet formálni őket. Mert ez azért nem titkolt cél. Hiszem ugyanis, hogy egy programot szervezve sosem a befogadók szintjét - értsük jól! - kell megcélozni, hanem mindig egy kicsit feljebb... Azért, hogy amit kapnak, az inspiráló és motiváló legyen. Húzzuk fel őket valamihez, teremtsük meg az igényt valamire! így azt gondolom, hogy amíg nem kerülünk nagyon távol sem a ránk bízottaktól, sem az általunk képviselt állandó üzenettől, és áldást is kapunk hozzá, addig ez bizony még sokáig végezhető...- A legnagyobb közösségi portálon már szinte elfogytak a centik, amelyeket - sok-sok olvasó örömére - virtuálisan „lenyisszantottál” minden reggel egy kis történettel vagy magyarázattal. Hányán látták ezeket a posztokat? Sok visszajelzést kaptál?- Nagyon érdekes felület ez a közösségi háló. Átlagban nyolcszázan látták a posztokat. Az eurovíziós dalfesztiválról szólót nem számítva a legmagasabb látogatószám háromezer volt. A visszájelzések folytatásra biztatnak.- Rengeteg jobbnál jobb program lesz az idén is. Melyiket várod a leginkább?- Őszintén? Mindegyiknek a megvalósulását szeretném látni, hiszen oly sokat foglalkoztunk a kitalálásukkal. Ez azonban természetesen nem fog sikerülni. Olyan ez egy kicsit, mint amikor valamelyik gyereked óvodai vagy iskolai ünnepélyére nem tudsz elmenni, mert a másiké is éppen akkor van... Ha mégis mindegyik napról kiemelnék egy programot, akkor a megnyitó jubileumi tortázását, a Szemelyácz János addiktológussal való beszélgetést, a Magashegyi Underground koncertjét és a Kövek című színdarabot várom a leginkább. És természetesen a találkozásokat. Remélem, hogy a Szélrózsán részt vevők is jó döntéseket hoznak majd, és elmondhatják: „Találkoztam vele, vele meg vele és Vele is.” ■ Heinrichs Eszter ■ Szemerei János Éppen csomagolok. Holnapután, amikór egyházunk hetilapja - és benne ez a cikk is - kijön a nyomdából, talán éppen regisztrálok Soltvadkerten. Vasárnap, amikor lelkészeink a délelőtti istentiszteleteken a hívek figyelmébe ajánlják az EvÉlet legfrissebb számát, a Vadkerti-tó partján mi már a záró istentiszteletet tartjuk. Szárnyalj! - erre hívja a szélrózsa minden irányából egybesereglő fiatalokat egyházunk legnagyobb evangélikus ifjúsági találkozója, a jubileumi, tizedik Szélrózsa fesztivál. Szárnyalj! Hogyan is értsük ezt? Miként tudna szárnyra kelni az ember, miként tudna gondjai közül az ég felé emelkedni? Mire van szükség ahhoz, hogy a lehúzó erők hatalmából kiszabaduljunk? Ifjúságom útkereső időszakában, a nyolcvanas évek elején került a kezembe az akkori vallási szamizdat egyik kiadványa, a Repülj, kicsim, repülj! című könyvecske. Külföldön nyomtatták, illegálisan került az országba. A történet, amelyet elmesél, szinte hihetetlen. A New York-i alvilág egyik fiatalkorú bandavezérének, Nicky Cruznak kalandos életéről, Istennel való találkozásáról és a megtéréséről szól. Ez a fiú egy tizenhét gyermekes Puerto Ricó-i családba született. A szegénységből New Yorkba repült, hogy szerencsét próbáljon. Támasz nélkül azonban nem a szerencsét találta meg, hanem a szerencsétlenséget. Belekeveredett a drog és az erőszak hálójába. Haragban állt mindennel és mindenkivel. Bandájukkal rettegésben tartották környezetüket: fosztogattak, raboltak, és gyilkoltak is. A lélegzetelállító történet arról szól, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Ő fel tudta emelni, meg tudta szabadítani ezt a reménytelen állapotba süllyedt fiatalembert. Új életet tudott ajándékozni neki. Teológusként ott voltam én is a zsúfolásig megtelt Kerepesi úti római katolikus templomban, amikor Nicky Cruz Budapesten járt, és az életútjáról és a Krisztusban talált új életéről beszélt. Soha nem felejtem el azt az estét. A házigazda plébános bevezető köszöntésében őszintén elmondta, hogy ő bizony gyanakodva olvasta Nicky történetét, és azt gondolta, hogy ez a „megtért gengszter” sztori túl szép és túl kerek ahhoz, hogy igaz legyen... Istennek azonban semmi sem lehetetlen! A felemelkedésnek, felemeltetésnek, a repülésnek sokféle síkja, sokféle formája lehet. Nyugtalan lélekkel el lehet repülni a földi „ígéretföldekre”, közeli vagy távoli országokba. El lehet lebegni a mámoros felelőtlenség világába is. Erőszakkal fölébe lehet telepedni másoknak. Az említett könyv címe a főszereplőre utal, akit apja madárkának nevezett. Az apai mesében vissza-visszatérő madárkának (amelyhez az apa a fiát hasonlította) folyamatosan repülnie kellett, hogy élni tudjon. Repülve kellett megszereznie az élelmét, egészen magasra kellett szállnia, hogy ellenségei meg ne lássák. Mivel állandóan veszélyben volt, ezért még álmában sem szállhatott le megpihenni... Soltvadkerten szárnyalásra készülünk. Nem folyamatos, szűnni nem akaró, kényszeres repülésre, hanem felszabadulásra, erőgyűjtésre, biztonságba kerülésre. Istent az írás úgy mutatja be, mint olyan sast, amely szárnyaló fiókáit nem hagyja magára, hanem szárnyán hordozza, és ha kell, evezőtollára veszi őket. Szárnyalj!- erre hívja a szélrózsa minden irányából egybesereglő fiatalokat egyházunk legnagyobb evangélikus ifjúsági találkozója, a jubileumi, tizedik Szélrózsa fesztivál. Annak közelébe szeretnénk jutni, akiről úgy képzeljük, hogy fent lakozik, bár nem csak fent található meg. Ő mindenhol közel lehet. A Szélrózsa találkozó találkozásokat ígér. Találkozhatunk régi és új barátokkal, régi és új dallamokkal, régi és új tapasztalatokkal, régi és új felismerésekkel. Találkozhatunk a bennünket régóta szerető és kereső Istennel, akinek ma is hatalma van arra, hogy megkeresse és megmentse az elveszettet, hogy életeket megújítson, hogy erőt adjon a megfáradtaknak, hogy felemelje az elesetteket. Imádságos szeretettel köszöntőm a tizedik Szélrózsa találkozó résztvevőit a szélrózsa minden irányából. Kívánom, hogy hozzá érkezzünk, vele találkozzunk, általa szárnyaljunk! A szerző a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke
