Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-11-16 / 46. szám
Evangélikus Élet PANORAMA 2014. november 16. 9 „Pár cseppben” a Béresről Találkozás dr. Béres Józseffel ► Már csak halványan, de azért még emlékszem: miután a televízió 1989- ben bemutatta az id. dr. Béres Józsefről szóló dokumentumfilmet, sorok kígyóztak a Béres Cseppet árusító boltok előtt. Az azóta eltelt huszonöt évben az ismertségből elismertség lett, a Béres Részvénytársaság - alig tízfős kisvállalkozásból - mára közel ötszáz munkatársat foglalkoztató vállalatcsoporttá nőtte ki magát. A jubileum kapcsán kerestem fel a cég elnökét, dr. Béres Józsefet, akit elsőként szép, ám vélhetően nehéz örökségéről kérdeztem.- Nem akarok szerénytelennek tűnni: tény, hogy egy tehetségtelen örökössel nehéz sorsa lett volna a vállalatnak. Vagyis ha személyemben nincs olyan utódja atyámnak, aki nemcsak akarja, de tudja is vinni az ügyeket, „az ügyet” amelyet ő képviselt. Egy cég működtetéséhez és működéséhez - így a Béresben végzett munkához is - messze nem elég az elszántság. Ez természetesen egy fontos alapkő, de szükség van rátermettségre, szakmaiságra, felkészült, profi csapatra és megfelelő etikus magatartásra mindenki részéről, különösen a Béres család tagjai részéről.- Elért eredményeik fényében ma már bizony nagy a felelősségük...- Valóban az. Egészségesen kellett gondolkodnom nekem magamnak is, amikor átvettem a cég irányítását. Eszemben sem volt, hogy „túl akarjam szárnyalni” édesapámat. Még egyszer hangsúlyozom: számomra a legfontosabb cél az általa képviselt ügy továbbvitele volt.- Egészen pontosan...?- Elérni azt, hogy a Béres Csepp az őt megillető helyre kerüljön, azaz hogy az egykor nagy indulatokat kiváltó, üldözött készítményből hivatalosan elismert gyógyszer válhasson.- Ez 2000-ben sikerült is.- Ezt úgy érhettük el, hogy mindvégig az alapítói akaratot tartottuk szem előtt.- Szép, ám - gondolom - nehéz örökség ez. Van, akit talán meg is ijesztene...- Erre mondható az, hogy édes teher. Amilyen súlyos a felelősség, annyira örömet adó azt látni, hogy az ember munkájának értelme van. Atyám agrárkutató volt, feleségem, Klárika és én vegyészkutatók voltunk, három gyermekünk közül kettő, Melinda és Marcell, akik ma már ugyancsak a cégnél dolgoznak, közgazdászok lettek. Persze az üzleti élet - vezetni egy vállalatot - egészen más, mint a kutatómunka. Erre szoktam mondani: nekünk „ez jutott” De ezt természetesen egyáltalán nem keserűen mondom vagy gondolom. Végtére is annak idején a saját elhatározásunkból, belső motiváltságból vállaltuk ezt a feladatot. Nem volt egyszerű a döntés, mégis viszonylag gyorsan határoztunk, és aztán már nem rágódtunk azon, hogy mi lett volna, ha nem így teszünk. Csak előre néztünk, az akkor még nagyon bizonytalan jövőbe, hiszen 1989-ben, a rendszerváltoztatáskor még nem lehetett tudni, hogy mi lesz az alig pár főből álló vállalkozás sorsa. Abban voltunk biztosak, hogy nem tehetünk másként.- Hogyan élte meg ezt az időszakot?- Nehezen, hogy őszinte legyek. Nagyon szerettem a kutatói munkát. 1982 és 1984 között az Amerikai Egyesült Államokban éltünk a családommal, ott dolgoztam egy egyetemen, és testközelből láttam és élhettem meg, milyen lehetőségek vannak egy jól működő kapitalista rendszerben. Amikor a kilencvenes évek elején Magyarországon megtörtént a rendszerváltás, be kellett látnom, sok tekintetben nem az történt, amit vártunk.-Azt hallom ki a hangjából, hogy csalódott.- Mondjuk úgy, hogy másra számítottam: újraszülető, egy irányba húzó, boldog országra. Mindenesetre azt hiszem - és ezt egy felekezeti hetilapban, azt gondolom, bátran elmondhatom -, ez is hozzájárult ahhoz, hogy mélyebben a hit és a vallás felé forduljak; görög katolikus vagyok egyébként.- Az éneklés is ekkor került érdeklődésének homlokterébe?- Nem, ez hagyomány volt nálunk: ünnepekkor, születés- és névnapokon, karácsonykor, baráti társaságban is gyakorta dalra fakadtunk.- Ebből azért még nem feltétlenül következik egy daloskönyv kiadása...- Ez, mondjuk, igaz. Ezt az élet hozta. A Szép magyar ének 2009-ben jelent meg. Feleségem nálunk az íróember, több könyvet is jegyez. Melinda lányom mesekönyveket írt, én az énekekkel kezdtem el foglalkozni. Már vagy húsz esztendeje annak, hogy a Magyar Rádió pagodájában megláttam egy népdalokat tartalmazó kötetet, és mindjárt vettem is vagy két tucatot azzal a szándékkal, hogy elajándékozzam a barátaimnak. Otthon, amikor alaposabban megnéztem, láttam - bár nem vagyok zenész, de kutatóhoz illően meglehetősen precíz -, hogy nem éppen igéA Béres Csepp 1972-ben született meg, feltalálója id. dr. Béres József. A készítményi978-ban kerülhetett hivatalosan kereskedelmi forgalomba, a Béres Részvénytársaság 1989-ben jött létre. A vállalat megalakulását követő hónapban a Magyar Televízió levetítette Kása Ferenc id. dr. Béres József életéről és munkásságáról szóló, Az utolsó szó jogán című dokumentumfilmjét. Másnap végeláthatatlan sorok kígyóztak a Béres Cseppet árusító boltok előtt, a csepp - amely nevét Vizi E. Szilvesztertől kapta - nagyon gyorsan országos hírnévre tett szert. 1993-ban piacra került a Béres pezsgőtabletta-család első tagja, a Béres Vitaiin. Id. dr. Béres József és a Béres Rt. a karitatív tevékenységek koordinálására alapítványt hozott létre Béres Alapítvány a Teljes Életért néven. 1996-ban a cég saját nagyüzemi gyártóbázist hozott létre Szolnokon. 1997-ben kapták az első jelentős állami elismerést: augusztus 20-án a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adományozta id. dr. Béres Józsefnek. 2000-ben a Béres Cseppet gyógyszerként törzskönyvezték, feltalálóját 2002-ben a legmagasabb tudományos elismeréssel, a Széchenyi-díjjal tüntették ki. 2004-ben a társaság új, saját tulajdonú székházba költözött, benne modern fejlesztő laboratóriumot alakítottak ki. 2007-ben elindították nemzeti egészségvédő programjukat, létrehozták a Béres Egészség Hungarikum Alapítványt. 2009-ben a Béres család kiemelkedő jelentőségű tevékenységéért, az összmagyarság érdekében végzett munkájáért Szent István-díjat kapott. 2011- ben nekik ítélték a Magyar Művészeti Akadémia Aranyérmét. 2012- ben dr. Béres József a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetésben részesült, a Béres Cseppet és a Béres Csepp ^Extrát a Hungarikum Bizottság hungarikummá minősítette. A Béres Rt. 2014-ben ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját; szolnoki gyógyszergyártó üzemében idén jelentős kapacitásbővítő beruházás történt. nyes kiadásról van szó, keveredik benne a népdal a műdallal, a szép a silánnyal. Ez nagyon zavart. Azok után meg különösen, hogy kisebbik fiam, Merse révén - aki a Csillagszeműeknél néptáncol - még a korábbinál is többet foglalkoztunk az énekléssel. 2004 és 2009 közt érett meg bennem ennek a bizonyos énekeskönyvnek - egy teljesen szubjektív népzenei válogatásnak - a gondolata. Aztán két kiadásban is megjelent, hatezer példányban. Sok pozitív visszajelzést kaptam, kapok. Ennek nagyon örülök, hiszen ez a könyv olyan szellemi, lelki „termék”, amelynek elsődleges és legfontosabb célja az értékőrzés. Elárulom, készül már a következő kötet is, jövő év első felében reményeink szerint már a boltokban lesz.- Önöknél az értékek megóvása, ha tetszik, küldetés, hiszen a honlapjukon is azt olvashatjuk: „A Béres Alapítvány vállaltfeladatának megfelelően társadalmi és nemzeti felelősségtudattal segíti az értékmegőrző, értékteremtő programokat, támogatást nyújt oktatási és kulturális területeken, támogatja a fiatal tehetségeket, és kiemelten figyel az egészségügyre” Része ennek az is, hogy 2002 óta immár borászattal is foglalkoznak?- A szőlővel való foglalatosság gondolata többször elő-előkerült az évek során, valahányszor jártuk az országot, és megismertünk borászokat. Tetszett bennük az a tisztaság, melyet a természet, a föld szeretete táplál, s a nemes bor előállítása csiszol. Végül Tokaj-Hegyalján, Erdőbényén létrehoztunk egy közepes méretű szőlőbirtokot, ennek irányítását 2010 óta Melinda lányunk végzi. Célunk, hogy azt a csodát, amit Tokaj-Hegyalja jelent, megmutassuk országnak-világnak. Minőségi tokaji borok termelésével mi magunk is hozzá szeretnénk járulni a tokaji és általa az ország hírnevének erősítéséhez. Nem mellékesen fontos a közösségépítés is, a jó értelemben vett röghöz kötés. Az, hogy a helyiek ne vándoroljanak el, hanem legyen munkájuk és tisztességes bérük. A Béres Részvénytársaság egészének pedig alapfeladata az embereknek való segítségnyújtás, elsősorban a betegségek megelőzése, az egészség megőrzése révén. Ebben jelent támaszt egy hiteles név, édesapám, id. dr. Béres József neve, a hozzá köthető megbízható márkanév, továbbá a tudományosság és az etikus magatartás mint fundamentum. Alapítványaink közül a Béres Egészség Hungarikum Alapítvány különféle programjaival az emberek egészségtudatosságát igyekszik fejleszteni, a Béres Alapítvány a Teljes Életért a vállalatcsoport karitatív munkáját végzi. Nagy hangsúlyt helyezünk például a termékadományokra, egyebek mellett az egyházak számára is - felekezetre való tekintet nélkül, ökumenikus nyitottsággal. Számos egyházközség életében jelen vagyunk. Legutóbb - ez év szeptemberében - a dr. Pálfi József lelkész vezette Nagyvárad-Réti Református Egyházközségbe, a Csillagocska Református Zeneóvoda új épületének megnyitójára látogattunk el, mert fontosnak tartjuk, hogy az anyaországi állami támogatás mellett a magunk eszközeivel is segítsük ezt a hitre, műveltségre és a magyarság megőrzésére nevelő intézményt. Mert úgy vélem, hogy a hit és a hagyományok ápolása nemzetünk fennmaradásának záloga. ■ Gazdag Zsuzsanna NOVEMBER 13.- A MAGYAR NYELV NAPJA Lőrinczéző p Daly Zoltán djfefcíÉT 1(^2 - BUDAPEST 1<W>7 Psalmus Hungaricus ágíjAZ IV, ZSCHTÁB TCSKEMÉTI VÉG MIHÁLY <? SttRlNTt SZÖVEGÉRE Atyánkfia éppen harminc éve foglalkozik beszédtanítással. Eredetileg „kiegészítő sportnak” szánta irodalmi, színházi, művelődéstörténeti stúdiumai mellé, utóbb azonban fő foglalatossága lett a pedagógusjelöltek, leendő újságírók, rádiósok beszédművelése. Nagy-nagy hálával gondol egykori mestereire, Fischer Sándor és Montágh Imre tanár urakra, az utolsó mohikánok közül pedig Wacha Imrére. Minap döbbent csak rá arra - könyveit, sárguló feljegyzéseit forgatva -, hogy a legtöbbet mégis annak köszönheti, aki nem is tanította: Kodály Zoltánnak. Már diákkorában nagyon imponált neki a Mester sokoldalúsága - zenét szerzett, tanított, sportolt, jógázott, politizált - s főképpen az, hogy mindemellett szenvedélyes beszédművelő is volt. Felesége, Emma néni ezért gyakran feddte: „Ne lőrinczézzen már annyit!” Nevezett később derűsen említette egyik rádióműsorában, hogy ő bizony „megigésedett”. Kodályt különösen életének második felében foglalkoztatta nagyon beszélt nyelvünk sanyarú sorsa - talán nem véletlenül, hiszen diákkorában, a Csillag utcai Collegiumban a kitűnő nyelvész, Gombocz Zoltán volt magyar szakvezetője. Éppen hetvenhét évvel ezelőtt, egy nagy formátumú rádiós előadásban hívta fel először a figyelmet beszédünk romlására. Tudósi tárgyiassággal és művészi szenvedélyességgel ostorozta az idegenszerű fonetikát, a magyartalan hangsúlyozást és hanglejtést - rámutatva arra is, hogyan kényszeríti rá „egy törpe minoritás nyelvszokását a többségre”. Hangsúlyosan foglalkozott beszédünk zenei követelményeivel (különösen az artikuláció és a ritmus elváltozásait helytelenítette!). (...) Atyánkfia szomorúan állapítja meg, hogy beszédbéli állapotunk rosszabb, mint hetvenhét évvel ezelőtt volt. Akkor - nemkülönben az elmúlt évtizedekben! - Kodály soksok szakszerű javaslata süket fülekre talált. Mit tettek, mit tesznek ma az általa megszólítottak: a Magyar Tudományos Akadémia, a közoktatásügyi, a honvédelmi miniszter, egyetemeink, főiskoláink, egyházaink s a rádió? E szózavaros, dumazuhatagos időben fájdalmasan hiányzik egy Kodály-formátumú, tisztán látó, tisztességes és tiszta beszédű, igaz magyar, hogy lőrinczézzen nekünk, mert a legújabb „törpe minoritás” bizony nagyon nyomul... Atyánkfia, mint utóvédharcos, azért még reménykedik! ■ OZSVÁTH SÁNDOR A szerző Látjátok, feleim... című kötetében (Accordia Kiadó, Budapest, 2009) megjelent írás rövidített változata
