Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)

2014-11-02 / 44. szám

Evangélikus Élet élő víz 2014. november 2. *• 11 A boldogság gyökere? A hónap igéje Rotterdami Erasmus és Luther vitájához ■ Tubán József A boldogság gyökere: az akarj lenni, aki vagy címmel jelent meg az Evan­gélikus Élet legutóbbi számában Ke­­recsényi Zoltán cikke a 16. századi hu­manistáról, Rotterdami Erasmusról. Mint tudós humanistát joggal mél­tatja őt a szerző. Erasmus Beszélge­tések (Colloquia familiaria) című könyve ott szerepel ifjúkorom meg­határozó olvasmányélményei kö­zött. Ennek ellenére szabadjon luthe­ránusként, illetve evangélikus lel­készként mégis kritikai megjegyzé­seket fűznöm az említett íráshoz. Kerecsényi Zoltán többek között a következőt írja Rotterdami Eras­musról: „Üdvözölte Luther Márton egyházi kritikáit, de a reformot csak­is a katolikus egyház keretein belül képzelte el. Éppen ezért támadtak kettejük között jócskán súrlódások.” E megállapítással sem történeti, sem teológiai vonatkozásban nem tudok egyetérteni, mi több, egyenesen ve­szedelmesnek tartom azt a szemléle­tet, amely kiérződik belőle. Miről van szó? Történeti tény, hogy Erasmus és Luther nem praktikus egyházmegújí­tó kérdéseken különbözött össze. Talán szélesebb körben is ismert, hogy a közöttük lévő feszültség oka Erasmusnak az 1524-ben megjelent, Értekezés a szabad akaratról (Diatri­be de liberó arbitrio) című műve, amelyben kifejti, hogy az embert nem rontotta meg teljesen az ereden­dő bűn, így megmaradt a szabad akarata, amellyel önként dönthet Is­ten és az üdvösség mellett, szemben az ördöggel és a kárhozattal. Vagyis az ember nincs rászorulva Istennek arra a kegyelmére, amely Krisztus ke­resztjében megjelent, hiszen az iste­ni kegyelem csupán akkor lesz haté­kony, ha azt az ember maga is elfo­gadja, és engedi, hogy együttmű­ködjön az ő akaratával, a szíve mé­lyén rejtőző jóval. Ez a tanítás pedig újrafogalmazása az 5. században élt Pelagius nézetei­nek, akit nemcsak kora egyháza, de - és ezt éppen nekünk fontos tudnunk! - egy ezredévvel később az Ágostai hitvallás is eretnekként ítélt el, mivel azt tanította, hogy „az ember a saját természetes képességeiből is meg­­igazulhat Isten színe előtt” csorbítva ezzel Krisztus személyének és megvál­tói munkájának páratlanságát. E nézettel szegezte szembe Luther a maga könyvét, amely 1525-ben je-HIRDETÉS . ___________'________ lent meg A szolgai akarat (De servo arbitrio) címmel. Luther a Szentírás­ra hagyatkozva foglalt állást a kérdés­ben: az embert teljes mértékben megrontotta a bűn, így az üdvösség elnyerésében, a megigazulásban a leg­csekélyebb részt sem tulajdoníthatja magának. Az üdvösség Krisztus ke­resztjéből fakad, és a Szentlélek hoz­za közel hozzánk, nekünk pedig semmi szerepünk nincs benne, mert­hogy az eredendő bűn éppenséggel el akar szakítani bennünket Istentől, illetve a saját üdvösségünktől. Ez pedig lényegi kérdés, ugyanis „ha hisszük, hogy Krisztus a vére ál­tal váltotta meg az embereket, akkor annak beismerésére kényszerülünk, hogy az ember teljes valójában elve­szett, máskülönben Krisztust vagy fe­leslegesnek, vagy csupán az ember legjelentéktelenebb részének megvál­tójaként tartanánk számon, ami ter­mészetesen nagy istenkáromlás és is­­tentelenség”. A fentiek fényében nyilvánvaló, hogy Luther és Erasmus nem egyház­jogi, hanem teológiai kérdésen külön­bözött össze, mégpedig - nagyon le­egyszerűsítve - azon a kérdésen, hogy kicsoda is Krisztus: a bűnös és tehetetlen ember irgalmas megváltó­ja vagy pedig egy jóságos segítő, aki az alapjában véve jó és bűntelen embert helyes és így üdvözítő felis­merésekre juttatja. Mondanom sem kell, hogy ezerfé­le formában és megfogalmazásban, de az utóbbi állítás kétezer éve minden­féle eretnekségnek az alapja, minthogy Krisztus egyedülvalóságát és páratlan­ságát vonja kétségbe. Éppen ezért le­gyen világos előttünk, hogy éppenség­gel Luther Márton volt az, aki - ismét idézve a cikket - „a reformot csakis a katolikus egyház keretein belül képzel­te el” A katolikus kifejezést ebben a vo­natkozásban természetesen nem a ma leginkább elterjedt, a római kato­likus felekezetet azonosító megneve­zésként, hanem - összhangban a Ni­­ceai és az Apostoli hitvallással - az ere­deti értelmében, az egyetemes egyház jelzőjeként értem. Az általánosan elterjedt séma sze­rint amikor Luther belátta, hogy ko­ra egyháza nem hajlik a Krisztus-köz­pontú gondolkodásra, hanem elítéli azt, szakított vele, mintegy új egyhá­zat alapítva. Csakhogy amikor X. Leó pápa 1520 nyarán kibocsátotta az őt kiátkozással fenyegető bulláját, Luther a válaszképpen megfogalmazott, Az Antikrisztus bullája ellen (Adversus execrabilem Antichristi bullám) című írásában éppenséggel megjegyezte, hogy nézete szerint az általa képviselt tanítás és a pápa teológusainak hite nem fér össze egymással. Ugyanis „catholicum et haereticum” vagyis a katolikus egyház hite és az eretnekség „egymást kizárják tisztára”. Ebben az összefüggésben nyilvánvaló, hogy Luther önmagát tekinti a katolikus hit képviselőjének, míg az őt kiátkozás­sal fenyegető pápát eretneknek tart­ja - természetesen nem a saját szemé­lye, hanem a Krisztust és az ő megvál­tói művét kisebbítő tanítása miatt, amely minden eretnekség forrása. Tény tehát, hogy Erasmus a római egyházon belül próbálkozott valami­féle reformokkal, jól-rosszul. Luther ellenben az egyetemes/katolikus egy­házon belül tudott csak gondolkod­ni, amely Krisztus teste, szent és ti­tokzatos egység, függetlenül a pápá­tól és a kánonjogtól, de nem függet­lenül magától Krisztustól. így hát nem ő szakított az egyházzal, hanem a rómaiak (a „pápisták”) meg a töb­biek: Zwingli, majd Kálvin hívei, az újrakeresztelők, a misét elvető kép­rombolók vagy a Szentháromság-ta­gadók voltak azok, akik nem teljesen Krisztus-központú tanításukkal tu­lajdonképpen kizárták magukat az egyetemes/katolikus egyházból, amelynek apostoli folytonosságát Luther és a hozzá hűségesek képvi­selték és képviselik. Méghozzá nem valamiféle büszke, forradalmi szaka­­dárként, hanem Krisztus egyházának tagjaiként. Merthogy a boldogság gyökere maga Krisztus, nem pedig az önma­gát felvállaló ember. Az utóbbi néze­tet Rotterdami Erasmus, az előbbit vi­szont a Szentírásban olyannyira jára­tos Luther képviselte. így akár azt is kimondhatjuk: Rotterdami Erasmus nem katolikusként, hanem a római egyház híveként halt meg 1536-ban, míg Luther egy évtizeddel később va­lóban katolikusként hajthatta le utol­jára fejét a párnájára, miután röviden meggyónt Justus Jónásnak. Adja Isten, hogy a reformáció - és csakis a lutheri reformáció! - emble­­matikus kezdetének ötszázadik évfor­dulójához közeledve boldogságunk gyökere ne az legyen, hogy azok va­gyunk, akik lenni akarunk, hanem azok, akiknek megváltó Krisztus Urunk lát bennünket! A szerző a Csornai Evangélikus Egyházközség lelkésze SZÉCHENYI TERV Épületenergetikai korszerűsítés a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban A Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Isko­la és Gimnázium több mint 249 millió forintot nyert az Új Széchenyi terv Környezet és energia operatív prog­ramjában. A támogatás lehetővé tette a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium épületének utólagos külső hőszigetelését, a külső nyí­lászárók cseréjét, a fűtési és használatimelegvíz-rend­­szer korszerűsítését, a világítás korszerűsítését, talaj­­levegő hőcserélős mesterséges szellőztetés, napkollek­­toros és napelemes rendszerek telepítését. Az épület energetikai tényezői már nem feleltek meg a kor elvárásainak, a fűtési és használatimelegvíz-rend­­szer, illetve a nyílászárók és fényforrások mára elavult­tá váltak. A most befejeződött projekt keretében sor került a falak utólagos hőszigetelésére, valamint a külső nyílás­zárók cseréjére. A fűtési rendszert kondenzációs gáz­kazánok telepítésével és acéllemez lapradiátorok fel­szerelésével tették korszerűvé és energiatakarékossá. A használatimelegvíz-rendszert teljesen felújították, napkollektorokkal segítve a működését. Megújuló energiát hasznosító talaj-levegő hőcserélős mestersé­ges szellőztetést alakítottak ki. A régi világítótesteket új, energiatakarékos darabokra cserélték. Telepítettek továbbá egy hálózatra visszatápláló napelemes rend­szert is. A projekt elsődleges célcsoportja a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium va­lamennyi tanulója és dolgozója. A projekt környezeti hatásterülete azonban nemcsak az érintett ingatlanra terjed ki, hanem az elérni kívánt indikátorértékekkel közvetve az egész ország energiaellátásának biztonsá­gát és versenyképességét javítja, a környezeti állapot megőrzését érdemben szolgálja. A projekt az Európai Unió támogatásá­val, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium ♦ 1183 Budapest, Kossuth tér 2. sztehloiskola.hu ujszechenyiterv.gov.hu MAGYARORSZAG MEGÚJUL „Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erő­­szakoskodót! Védj étek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét!” (Ézs 1,17) Igeversünk vége az újonnan revide­ált Károli-fordításban így hangzik: „...hozzatok ítéletet az özvegy ügyé­ben!” Ó, bírák, nem könnyű kimon­dani a szót, amikor vagy-vagy a tét. Amikor az egyik veszít, a másik nyer. Amikor sorsokról van szó. Amikor az a kérdés, hogy „tisztességtelen”-e egy hatalmas és változó kamatú hi­tel, vagy sem. Amikor a fél ország né­pe bukik, vagy a bankok buknak... Nagy a felelősség. De nem lehet az élet dolgait mindig csak lebegtetni. Egyenes és döntésképes emberekre van szükség. Te is ilyen légy! Életed minden területén. Amikor először szólított meg Jé­zus az új lehetőség és új élet öröm­hírével, a bűnbocsánat új kezdetével, jól döntöttél, ha igent mondtál. Ki tudja, hányszor szólít meg, és hány­szor hallod meg az Úr tiszta és vilá­gos hívó szavát. Ez volt a legna­gyobb döntés az életedben. De ha ez még nem történt meg, most hív: a te bűnöd büntetésének elhordozásáért adta az életét; hogy ha hiszed ezt, Jézus keresztjéért tiszta szívet és új, örök életet nyer­hess. És ezután vége lehet a hezitá­lásnak, és minden ítélet egyenes és jó döntés lehet. Hogyan? „Tanuljatok jót tenni..!’ Azokra fogsz figyelni, akik Isten aka­rata szerint élnek, és merik vállalni egyedül, csakis a jót. Olvasd a Bibli­át, és tekints Jézusra, figyeld minden szavát és mozdulatát. Tanulj tőle. Ne röstelld, hogy még nem vagy tökéle­tes. De kövesd a Tökéletest! „Törekedjetek igazságra..!’ Nem lesz „magától” igazság, mint ahogy a föld sem terem magától hasznos nö­vényt, csak gazt. A törekedj szóban benne van, hogy az igazságért harcol­ni, küzdeni kell; törni magunkat, dolgozni érte. „Térítsétek jó útra az erőszakosko­dó t!” Ez aztán nehéz. Az erőszakos ember szokott addig beszélni, addig sündörögni, amíg bele nem fára­dunk, és engedünk neki. Mivel és ho­gyan tudod jó irányba téríteni? Az­zal, hogy állhatatosan mellette ma­radsz, de nem engedsz abból, amire eljutottál. A katonaságnál a hatvanas évek­ben az egész rajom nagyon cifrán be­szélt, és engem mint teológust ki akartak hozni a sodromból. Az Úr nyugalmat adott, hogy észre se ve­gyem igazán ezeket a próbálkozáso­kat. A baráti viszony nyomán a har­madik napon már kezdték elfojtani a káromkodásokat, és egy idő után ki lehetett volna tűzni ránk a „károm­kodásmentes raj” címkét. Ez is az Úr munkája volt. A Biblia hangsúlyozottan kiáll az árvák, özvegyek, szegények és jöve­vények mellett. Akik mellett senki sem áll ki. Talán mert semmi érdek nem fűződik hozzá. De így hívott el minket is az Úr. Semmi érdeke nem fűződött hozzá, csupán szeretetből döntött mellettünk. Ez a kegyelem. Adja az Úr neked is Szentleikét, hogy így tudj viszonyulni azokhoz, akik rád szorulnak, akikhez semmi érdek sem köt, de szeretnénk, hogy szintén az ő örök országába jussanak. ■ Széll Bulcsú HETI ÚTRAVALÓ „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, tö­rekedj szeretetre, és légy alázatos Is­teneddel szemben’.’ (Mik 6,8) ÍX0YC Szentháromság ünnepe után a 20. héten az Útmutató reggeli és heti igéi az Úristen három jókívánságát egyben így foglalják össze: Járjunk elhívásunk­hoz méltóan - megszentelt életben! Istenünk indoklása: „Legyetek azért szen­tek, mert én szent vagyok!” (3MÓZ 11,45; lásd sMóz 10,12-13) Pál így int: „Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a parázna­­ságtól... Mert nem tisztátalanságra hívottéi minket Isten, hanem megszen­­telődésre!’ (iThessz 4,3.7) „Aki keresztyén, az Krisztussal s minden javával közösségre lép. Mivel pedig Krisztus szent, neki is szentnek kell lennie. A »szent« szó azt jelenti: ami Isten tulajdona, ami egyedül őt illeti, neki szen­teltetett” - tanít Luther. Az Úr Jézus a farizeusok kísértő kérdésére a házas­sági elválásról Isten teremtő tettét, eredeti szándékát s akaratát idézi (lásd íMóz 1,27; 2,24): „...a teremtés kezdete óta Isten férfivá és nővé teremtette az embert. ...és lesznek ketten egy testté... Amit tehát Isten egybekötött, em­ber el ne válassza!” (Mk 10,6.8.9) „Boldogok, akiknek a szívük tiszta, mert ők meglátják az Istent.” (Mt 5,8; LK) „A te országod, Isten, örökkévaló or­szág.” (GyLK 775) Halottainkra így emlékezhetünk: Isten az élők Istene, mert az ő számára mindenki él (lásd Lk 20,38). Krisztus kijelenti: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él..!’ (Jn 11,25) Pál­tól tudhatjuk, hogy a törvény Krisztushoz vezérlő mesterünk: „...nevelőnk volt Krisztusig hogy hit által igazuljunk meg.” (Gál 3,24) A mózesi törvények elrendelték a szombat, a szombatév s a három főünnep - a páska, pünkösd és a sátoros ünnep - megtartását. „Tartsd meg a kovásztalan kenyerek ün­nepét! (...) Azután az aratás ünnepét... És a betakarítás ünnepét...” (2MÓZ 23,15.16) Apósa, Jetró tanácsára Mózes bírákat állított a nép fölé: „...a ne­hezebb ügyeket Mózes elé vitték, de minden kisebb ügyben ők tettek igazsá­got’.’ (2MÓZ 18,26) Ábrahám szolgájával rokonságából hozatott feleséget fi­ának. „Izsák... feleségül vette Rebekát. ...megszerette őt..!’ (íMóz 24,67) Is­ten kiválasztó szeretete az ő drága kincsévé tette Izráelt: „...ha engedelme­sen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor... valamennyi nép közül ti lesztek az én tulajdonom. Papok királysága és szent népem lesz­tek’.’ (2MÓZ 19,5-6) S Krisztus által az ő újszövetségi gyülekezete is azzá lett (lásd íPt 2,5.9-10). Gonosztevőként vitték Jézust Pilátushoz: „Akik vitték, maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká, hanem megehessékapáskavacsorát’.’Ellenfelei gondosan ügyeltek külső tisz­taságuk megőrzésére. Tettükkel siettették az igazi páskabárány halálát, mert: „Nekünk senkit sincs jogunk megölni!” (Jn 18,28.31) A prédikátor írja: „...a végső tanulság ez: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége!” (Préd 12,13) És örökké: „Az Istent félőknek / Ő a kő­sziklája. // És üdvössége.” (EÉ 347,2.3) ■ Garai András

Next

/
Oldalképek
Tartalom