Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-10-19 / 42. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2014. október 19. » 13 Politikai/etikai prédikáció ma? Teológiai szimpózium Braunschweigben Szabó Lajos Nem pehelysúlyú téma megtárgyalására vállalkozott a nemzetközi Bugenhagen teológiai szimpózium idén szeptemberben a németországi Braunschweigben. Politikai/etikai prédikáció ma? címmel ismét európai homiletikai szakkonferencia zajlott, a logokon és plakátokon kiegészítve még két mondattal: „Képesek vagyunk rá?” „Kell ez egyáltalán?” Aktuális kérdések a szószéken A braunschweigi Predigerseminar (prédikátorszeminárium) és az Atelier Sprache (nyelvi műhely) gyakorlati teológiai tudományos műhelye évente helyet ad az igehirdetéssel kapcsolatos európai protestáns továbbképzésnek és szakmai konzultációnak. A mindig aktuális és figyelemfelkeltő témáknak Martin Nicol erlangeni és Alexander Deeg lipcsei homilétaprofesszor a kitalálója és megalapozója esztendők óta. A rendezői és támogatói kör most a téma közérdekűsége miatt több civil egyesülettel, „külsős” szakemberrel is kiegészült, egy esti kerekasztal-beszélgetés pedig teljesen nyitott volt minden érdeklődő számára. Ezen több mint százan voltak jelen. Jutott bőven kérdés Magyarországgal kapcsolatban is. A határnyitás élménye, demokrácia, sajtószabadság vagy éppen a fiatalabb nemzedékek gondolkodása és Európa. A kerekasztal-beszélgetésen egy politikus, egy dél-afrikai lelkész, a lengyel evangélikus teológia rektora, a nemrégen szolgálatba állt wolfenbütteli evangélikus püspök, dr. Christoph Meyns és jómagam vettünk részt. Idén ötödik alkalommal rendezték meg - a szervezők kitartó és rendkívül megalapozott előkészítő munkája után - a kimondottan a prédikáció egyetlen speciális aspektusával foglalkozó európai szimpóziumot. Egyre több érdeklődővel, ismétlődő résztvevőkkel és újakkal egyaránt, mindenesetre növekvő létszámmal. Az évente kiadott tanulmánykötetek pedig igehirdetés-tani csemegévé váltak a gyakorlati teológiai szakirodalomban. Az idei, rövid és tényszerű cím nagyon „kiadósnak” bizonyult. Ahogy egymás után következtek az előadások, és zajlottak a kiscsoportos megbeszélések, úgy lett egyre élénkebb a hangulat. Szinte minden olyan izgalmas kérdést előcsalt ez az önmagában is provokatív téma, amely az igehirdetések naprakész elemzésében leginkább szóba jöhet ma európai légkörben és európai érzésekkel. Felszínre kerültek elhallgatott vagy megkerült témák. Idegennek vagy túlzottan világiasnak ítélt problémák. Nem lehetett szó a megszokott távolságtartásról sem. Kényelmetlen kérdés volt a téma, amely egyértelműen izgalmasnak bizonyult, bármelyik kegyességi oldalról, bármilyen politikai nézettel érkezett is valaki. Összekötött minden résztvevőt az érzés: minden időt ki kell használni, amely prédikációs gyakorlatunk javulását szolgálja. A passzivitás nem megoldás Azt senki sem vitatta, hogy nagyon fontos átgondolni az európai kereszténység aktuális helyzetében a politikai/etikai igehirdetés témáját. De a világhelyzet sem engedi meg, hogy ne foglalkozzunk komolyan a politika ■szférájában és a kultúrában felszínre kerülő, nagyon is az életünk teljességét érintő problémákkal. Valóban őszintén kerülnek ezek az egyház látókörébe? Mennyire fordulnak érdeklődéssel a templomi szószékeken állók a világ mai gondjaihoz, kérdéseihez? Elég Afrikára gondolni a pusztító ebolajárvány összefüggésében, a végtelennek látszó menekültáradatra Szíriában vagy éppen a diktatúrák és demokráciák tisztuló vagy nehezedő állapotára figyelni a lakott föld sok-sok pontján, akár Európában is. A kisebbségek, a peremre szorulók sorsa éppúgy égető kérdés ma, mint a túlkapások és a meg nem engedhető hatalomkoncentráció kirívó veszélyei. A közömbösség, a közöny és a nemtörődömség semmiképpen sem lehet egészséges keresztény mentalitás. Kényelmesnek tűnhet a politikai semlegesség és a távolságtartás, de iszonyatos következményekkel járhat, ezt jól ismerhetjük már a történelem lapjairól. A passzivitás nem megoldás. A kivonulás és a hallgatás sem járható út. Az utóbbi pár évtized közös európai politikai értékeinek megtartása érdekében a keresztény megszólalásnak is el kell hangoznia a maga helyén. Azok jöttek össze Braunschweigben a szeptemberi szimpóziumra - közel hatvanan -, akik az igehirdetésre felkészítő tantárgyakat oktatják az európai evangélikus teológiai fakultásokon. A résztvevők között volt újságíró és aktív politikus is, aki maga is híres igehirdető volt a rendszerváltáskor a Német Demokratikus Köztársaságban: Rainer Eppelmann Berlinből. Megrázó vallomásában egy börtönt viselt, üldözött, majd később a parlamentben bizalmat kapott ember életének lapjaiba kaphattak bepillantást a jelenlévők. Hogy mit is jelent közelebbről a szimpózium témája, azt Helmut Schwier, a konferencia tudományos vezetője, heidelbergi gyakorlatiteológus-professzor nyitó előadásának nagyon közvetlen példája kiválóan szemlélteti. Egy nem régi saját élményét mesélte el. Amikor egy vasárnapi istentisztelet után kijött a heidelbergi egyetemi templomból, egy arcról ismerős gyülekezeti tag megszólította, majd beszélgetésbe elegyedtek. „Na, ez is volt egy istentisztelet! Mintha Ukrajna vagy Gáza nem is létezne, de még a szerencsétlen afrikai menekültek sem lettek megemlítve a prédikációban. Nagyon csalódtam ebben a lelkészben...” A professzor próbálta nyugtatni az idősebb templomlátogatót: „Azért a záró, ökumenikus imádságba szépen belefoglalta a lelkész Ukrajnát, nem?" Mire így folytatódott a dialógus: „Még jó... Hát ez is valami ma már?” Pár lépést megtéve egy kicsit azért finomított az előbbi mondatán: „Hát legalább ott. De azért nekem a mai élet nagyon hiányzott a prédikációból!” Nem könnyű az igazságot megtalálni egy ilyen helyzetben. De tény, hogy sokakban él az őszinte elvárás az igehirdetésekkel kapcsolatban: legyen érzékeny az időszerű kérdésekre. Vállalja fel ezeket, és segítsen eligazodni az életünket szorító és izgató politikai, etikai kérdésekben. Vagyis törekedjen az igehirdető arra, hogy az igehallgatóknak az életben való tájékozódását segítse, és „töltse fel” őket teológiailag korrekt tartalommal. Hiszen a hangzó evangélium mindennapi magatartásunkat és viselkedésünket befolyásolja! Mit nevezünk politikai/etikai prédikációnak? Mielőtt bárki azt hinné, hogy a politikai vagy másképpen fogalmazva etikai prédikáción valamilyen aktuális, esetleg pártpolitikai vagy ideológiai meghatározottságot ért a teológiai megközelítés, ezt gyorsan el kell felejteni. Olyan igehirdetési irányvételt értünk rajta, amelyben érződik a körültekintés, a tájékozódás. Kifejeződik az aggódás és a féltés az embertársak élete iránt. Olyan szószéki gondolatformálást jelent, amelynek során az alapige alapos és teológiai értelemben tényleg elmélyült megértése után nem bújik el a prédikátor a szöveg mögé, hanem bátran konfrontál az élettel. A mai élet, a mai társadalom legizgalmasabb kérdései kerülnek az élőszavas, elkötelezett evangéliumi üzenet megvilágításába. Nem a mai aktualitás kerül bele az igébe, hanem éppen az ige ébreszt, józanít és tanít a kontextus jobb megértésére és kezelésére. Nagy hiányosság, amikor nem érkezik életközeibe a hirdetett ige. Hamis tisztaság az, amikor szóvirágokban vagy mesélgetésben, esetleg személyes történetecskékben merül ki a szószéki tizenöt perc vasárnap délelőttönként. Kényelemből, készületlenség miatt vagy tájékozatlanságból épp csak a valós élet marad ki. Az egészségesen politikai/etikai igehirdetés mindig empatikus prédikáció. Rátalál a korrekt útvonalra ezen a nehéz területen, ha kellőképpen megalapozott és valóban megmunkált prédikációról van szó. Evangélizációs alapon, lutheri teológiai prioritással vagy éppen történetkritikai veretességgel is meg lehet érkezni oda, hogy az etika nem kioktatóan és nem fölényesen, hanem párbeszédként mellénk szegődik a templompadban, és elkezdünk beleérzőn gondolkodni a környezetünkről, embertársainkról. Az igehirdetővel elindul egy olyan dialógus, hogy az elhangzó szó valóban érinti az életünk aznapi állapotát. Erre pedig elemi szükségünk van a mai átpolitizált környezetben. Nem a direkt és olcsó politikai szólamokra, hanem az érett és kifinomult, felemelő és továbbsegítő, az életet meg nem kerülő politikai gondolatokra. Ezt vállalták nehéz időkben eleink a szószékeken azért, hogy segítő útmutatást tanuljanak az igehallgatók a templomi igehirdetésből. Persze a döntő kérdés az, hogyan tudunk ilyen prédikációt mondani úgy, hogy ne legyen se túlzottan autoriter, se behódoló, megalkuvó magatartás és megnyilvánulás. Rendhagyó séta a város szószékeihez Dieter Rammler braunschweigi teológiai igazgató szokatlan városnézésre vitte a résztvevőket az egyik délután a város templomaiba. Hat - különböző történelmi korokban a város templomaiban elhangzott - politikai prédikációrészletet olvasott fel hat szószéken. Mindegyik templomban ott várt minket az a lelkész is, aki ma prédikál vasárnaponként az adott szószéken. Rövid részlet a régiektől, majd egy aktuális kérdés a mai prédikátorhoz: mi a véleménye, szokott-e ön ma politikai prédikációt mondani? Hamar jöttek a válaszok. Volt, aki kevésbé, és volt, aki nagyon konkrétan vallott arról, hogy ki nem hagyná az aktuális kapcsolódási pontokat. Lehet, hogy néhány embernek nem tetszik, ha foglalkozunk azzal, ami körülvesz és meghatároz minket, de már Jézusnál és a tanítványoknál is ez volt az alaphelyzet. Pál apostolról nem is beszélve: csak az hangzott el, ami az aktuális kornak és az ott élő embereknek a mindennapi, egyéni vagy közösségi élő, valódi kérdése volt. A „köz” témája természetes része lett a kezdeti prédikációknak. Ami mellett nem lehet elmenni, a mellett nem is mentek el a korai keresztény igehirdetők. Amiben mindenkinek véleményt szükséges formálnia, abban a gondolatindító szavak nem maradtak el. Vajon elmondható ez ma a mi környezetünkben is? Elgondolkodtam rajta: nem is lenne rossz egy ilyen séta, egy homiletikai városnézés Budapesten. A régiek igehirdetéseiből felolvasni egy-egy érdekes és akkor közügyeket érintő részletet és megkérdezni a maiaktól, vajon ők mit is gondolnak a mai etikai/politikai prédikációról. Vállalkoznak rá? Fontosnak tartják? Szükség van rá? Vagy inkább a kevésbé veszélyes és a kevésbé fárasztó utat járják? A steril, az aktuális kötődést kikerülő beszéd nehezen fejleszti és nemesíti az igehallgató gondolkodását és érzésvilágát. Ha nincs teológia, ha kevésa konkrét üzenet a mai élet kérdéseihez, ha a prédikátor nem kezd el beszélgetni a templompadban ülővel, akkor bizony üresen térnek vissza a szavak. Úgy vélem, érdemes elgondolkodni azon, hogy mekkora lehetőség és milyen elkötelezettség az, hogy Isten üzenetét éppen 2014-ben hirdetheti valaki, és éppen ott, ahol ezt most teheti. Az aktuális környezet, az emberek szeretete és védelme sohasem rossz kapcsolópont. Kemény szavak, lágyabb mondatok egyaránt kellenek ma is a szószékeken. Kényes témák, furcsa kérdések, de az életünket alapjaiban érintők sem maradhatnak el. A politika és az etika hiteles kutatása és a tisztességes véleménynyilvánítás nem tűnhet el a szószékről, mert a prédikációnak szerves részei. Arra azonban nagyon vigyázni kell, hogy korrekt, hiteles és a hitünkben megküzdőit, becsületes mondatok szülessenek. Az etikai irányultságú prédikációt a gyakorlatban joggal elvárják az emberek, és nekünk, igehirdetőknek is van erre teológiai küldetésünk. A célunk pedig nem lehet más, mint úgy hirdetni az igét, hogy az felelős szabadságra mint igazán Krisztus-követő életformára segítsen igehallgatót és igehirdetőt egyaránt. A szerző az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora Lepelkérdések ► A római katolikus egyház az olaszországi Torino városának Keresztelő Szent Jánosról elnevezett katedrálisában őriz egy különleges textíliát, melyet a hívők egy része Jézus halotti lepleként tisztel. E torinói halotti lepel sorsa 1357-től minden kétséget kizáró módon dokumentált. Annál több kétséget vetnek fel az azt megelőző évszázadok... A kelenföldi evangélikus gyülekezet októberi szeretetvendégségén dr. Galli István ügyvéd, címzetes egyetemi docens (képünkön) tartott ismeretterjesztő előadást a lepel eredetének kutatásáról. Az első nagyobb kérdéskör az, hogy esetleg nem középkori vagy korábbi hamisítványról van-e szó. A textílián kirajzolódó kép anatómiailag ugyanakkor olyan precíz, hogy megalkotásához - a hamisításhoz - a középkor tudósának még nem volt elegendő anatómiai ismerete. Ráadásul a leplen található több tucat virágporfajta összhangban van azzal a feltételezéssel, hogy a két évezred során a textília a Jeruzsálem-Edessa-Konstantinápoly-Ciprus-Franciaország-Itália útvonalat járta be. Kétségeket ébreszt azonban az úgynevezett szénizotópos (14C) vizsgálat, amely 1300 környékére teszi a vászon keletkezésének korát. Igaz, e vizsgálat megbízhatóságát viszont megkérdőjelezi az a tény, hogy 1532- ben jelentős tűzkár érte a textíliát, amely így a vélelmezett régi korához nem illő mértékben dúsulhatott fel 14C izotóppal... A következő kérdéskör az, hogy a passiótörténet alapján vélelmezhető foltok vannak-e a leplen. Tény, hogy a jeruzsálemi keresztre feszítések a középkori passióábrázolásoktól eltérő módon történtek, és a lepel az előbbivel van teljes összhangban. A biztató eredmények mellett persze e kérdéskörnek is megvan a maga 14C-problémája: a lepel foltjai nincsenek ugyanis összhangban azzal, hogy „az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknélfekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen”. (Jn 20,7) Az ellentmondás feloldására van olyan meglepő felvetés is, hogy e bibliai szakasz eredeti görög szövegét hibásan jegyezték le - merthogy egy hozzá hangzásban nagyon hasonlító másik mondat viszont már összhangban lenne a lepel foltjaival. Megkerülhetetlen a végső kérdés: ha a megvizsgált számtalan vonatkozás egyike sem zárja ki a lepel eredetiségét, akkor végül is eredeti, vagy sem? Ha eltekintünk a 14C-problémától és a Biblia átfogalmazásától, illetve attól, hogy tizenhárom évszázadon keresztül miért nincs hiteles írásos nyoma a lepelnek, akkor tényleg nagyon nem kizárt az eredetisége. Csakhogy a sok tucat „nagyon nem kizárt” együtt is csak annyit jelent, hogy „nem kizárt”. Ezen a ponton ördögi erővel csábít a kegyes rajongásból elkövethető logikai hiba, és kétséget kizáróan bizonyítottnak tekintjük azt, amit hinni szeretnénk. Holott ilyen kegyes csúsztatásra semmi szükségünk, mert a hitünket legkevésbé sem befolyásolja a torinói halotti lepel eredetiségének kérdése. ■ Prőhle Péter
