Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-10-12 / 41. szám
12 <« 2014- október 12. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet 72 óra munka és buli ► Élénk emlékképként őrzöm azt a 2007-es őszt, amikor a gyülekezet ifijével szemetet szedtünk, idős néniknél takarítottunk, bográcsoztunk, és a parókián aludtunk. Akkor formálódtunk igazi közösséggé, mert megtapasztaltuk, hogy az önként vállalt munka összeköt bennünket. Azóta hét év eltelt, de még mindig ugyanazt az izgalmat, közösségélményt és jóleső izomlázat adja a fiataloknak, mint régen. Erről szól a 72 óra kompromisszum nélkül. A programról, az önkénteskedésről és az ökumenéről kérdeztük a program főkoordinátorát, Darvas Mártont és az Ökumenikus Ifjúsági Projektiroda vezetőjét, Jakab Ritát - annak apropóján, hogy idén éppen e héten, október 9-12. között várják a szervezők az egy hétvégéjüket kompromisszum nélküli önkéntes munkára szánó fiatalokat. PALACKPOSTA Új szótár - örök üzenet Újabban ismét gyakran hallom ezt az angolból átvett szót: cool. A gimnazista diákok, akik közé szeptembertől csöppentem, gyakran ezzel a jelzővel értékelik tanáraik rátermettségét, az érdekes tanórákat, a szünetek izgalmas folyosói beszélgetéseit, egy-egy elhangzó jó poént vagy éppen egy otthoni bulit, sikeres sulis rendezvényt. A szót eredeti jelentése szerint olyan dologra kellene alkalmazni, amely hűvös, hideg, rideg. Valljuk meg, ez nem nagyon passzol össze azokkal az elragadtatott élethelyzetekkel, amelyekben spontán reakcióként szalad ki fiataljaink száján. Ha azonban a szó igazi jelentését kutatjuk, s a fiataloktól kérdezzük, nem mindig kaphatunk teljesen kielégítő választ. Igaz, én csak egyszer próbálkoztam, de már ez is szárnyam szegte. „Hát, tanárnő, a cool, az olyan cool' - magyarázta teljes természetességgel az egyik hittanos fiú. Tekintete azt sugallta: mit nem lehet ezen érteni?! Be kellett látnom tehát, hogy az ifjú generáció valami olyasmit tud, amit addig én csak szerényen kapiskálni mertem. Kénytelen-kelletlen kutatni kezdtem hát a szlengszótárban, az interneten, s megdöbbenve tapasztaltam, hányféle jelentéssel, hangulattal bír ez az egyszerű szó. Behelyettesíthető a pompás, nagyszerű, kitűnő szavakkal. A zsír jelentését már idézni sem merem, hisz akkor újabb magyarázatba bonyolódhatnék. Ám van egy értelmezés, amely roppantul megragadta a fantáziámat: a cool az az élethelyzet, amikor a dolgok a helyükön vannak. Ezt a békességet, nyugtalanságtól mentes elégedettséget valamennyien ismerhetjük, és a Szentírás számos epizódja is éppen erről tesz bizonyságot. Olvastam valamikor, hogy Amerikában megjelent egy olyan Biblia, amelyik a legszentebb módon, de az utca nyelvén, sőt néhány szlengkifejezés használatával igyekszik közel hozni az evangélium üzenetét azokhoz, akik nagyon távol vannak a hit dolgaitól. Szívesen forgatnám egy ilyen Újszövetség lapjait, én magam is terjeszteném. Mert a Szentírás tanúsága szerint Krisztus közelében ilyen cool helyzetet élhet át az ember, amikor a dolgok a helyükre kerülnek. Emlékezzünk a megdicsőülés hegyére, ahol Péter, János és Jakab szájából önkéntelenül tör elő a vallomás: „Uram, jó nekünk itt lenni!” (Mt 17,4) E csodálatos pillanat után persze le kellett menniük Jézussal együtt a mélybe. De voltak fenn! S ennek az átélt tökéletes harmóniának az élménye bennük kellett, hogy maradjon, végigkísérte életüket. De ugyanígy kerültek helyükre a dolgok Zákeus életében, amikor Jézus az asztalhoz telepedett vele, vagy az asszonyéban, aki még a korsóját is a kútnál hagyta, csak hogy vihesse a hírt a falubelieknek, hogy találkozott a bűneit megbocsátó Messiással... Egyházi és állami iskoláinkban hetente kétszer van lehetőségük a keresztény felekezeteknek arra, hogy a Szentírásról tanítsanak, hitükről bizonyságot tegyenek. így nekünk, evangélikusoknak is. Óriási lehetőség, pompás alkalmak. De mindennek csak akkor van értelme, ha hiteles szolgálatunk nyomán, a Szentlélek erejével a helyükre kerülhetnek a dolgok a ránk bízott fiatalok életében. Ez legyen küldetésük hitoktatóknak, hívő diákoknak, az ehhez való bölcsesség kérése pedig imádságuk a gyülekezeteknek így a tanév elején. ■ B. Pintér Márta Névjegy: B. Pintér Márta Több mint három évtizede vagyok lelkész. Tizenöt évig vidéki gyülekezetekben, majd tizenhét esztendőn át egyházunk országos irodájában a női missziói szolgálat vezetőjeként dolgoztam. Ez utóbbi terület néhány feladatát továbbra is végezve, szeptember í-jétől a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium iskolalelkésze lettem. Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit- Márton, te kétévi budapesti koordinátorság után idén kezdtélfőkoordinátorként dolgozni. Mivel jár az új munkád?- Izgalmasabb, több irányítással járó feladatot kaptam. Helyi koordinátorként egyrészt csapattoborzásból, másrészt a projektek összegyűjtéséből állt a munkám. Ezt a kettőt aztán össze kell párosítani, a csapatoknak megfelelő projekteket kell találni.- Nem a csapatok választják maguknak a projektet?- Ilyen is előfordul, de alapvetően mi biztosítunk megfelelő munkát a csoportoknak. Ezért is kapta az akció a 72 óra kompromisszum nélkül nevet, mert az önkéntesek nem tudják előre, mi vár rájuk. Ez azért fontos, hogy a jelentkezők úgy szánjanak egy hétvégét az önkéntes munkára, hogy nem ők választják a feladatot. Nem biztos, hogy ez teszi majd önzetlenné a tettüket, de a programra jelentkezés tekinthető szűrőnek is: aki ezt bevállalja, az tényleg elszánt. így a fiatalok megtapasztalhatják, hogy az önkéntesség izgalommal jár, és nagy bátorságot igényel.- Ugyanakkor elsülhet kellemetlen meglepetésként is...- Általában minden csapat úgy érkezik, hogy a tagoknak vannak preferenciáik, és jelzik, hogy például nem szívesen szednének szemetet. A beszámolókban mégis azt olvassuk, hogy bár először nem nagyon örültek neki, a végén mégis nagyon jó élmény kerekedett belőle. Pozitív kicsengésű az is, hogy bár nem ők választották a munkát, mégis kitartottak benne.- Rita, te mióta dolgozol a 72 óra kompromisszum nélkül lebonyolításában?- A kezdetektől fogva, 2007 óta részt veszek benne. Szerettünk volna egy olyan ökumenikus ifjúsági programot létrehozni, amely megmozgatja mindhárom egyház fiataljait. Korábban nagy ifjúsági találkozókat szerveztek, de aztán kiderült, hogy nem ez a legeredményesebb módja a fiatalok megszólításának, ezért elkezdtünk valami máson gondolkodni. A 72 óra kompromisszum nélkül ötletét az osztrákoktól vettük át. Ők már korábban tudták, hogy ha együtt dolgoznak az emberek, együtt végeznek valamilyen alkotó-, kreatív vagy segítőtevékenységet, akkor az összehozza őket.- 2007-ben indultatok, azóta viszont már hét év eltelt. Mi változott?- A résztvevők száma folyamatosan növekedett, és a program ismertsége is egyre nőtt. Az első alkalommal körülbelül ezerkétszázan jelentkeztek, akkor még csak a legközelebb lévők szólították meg egymást. Utána azonban nagyon gyorsan akartak egyre többen önkéntes munkát végezni. Most olyan szakaszba léptünk, amely változást hozott. Az iskolákban ugyanis érettségi előtt kötelező lett a közösségszolgálat, és emiatt kezdenek kicsit máshogy tekinteni a 72 órára is. Eddig nyilvánvaló volt, hogy ez önkéntes program, és nem jár érte jutalom, most pedig lehet benne kilenc kötelező órát teljesíteni. Sokan csak azért jönnek, hogy ezt letudják. Mi azonban missziós célként tekintünk rá, mert bár keresztény fiatalok szervezik a programot, mégis nyitottak bárki felé. Ez a három nap kapcsolópont lehet közöttük.- Az ökumené hogyan jelenik mega 72 órában?- Törekszünk rá, hogy minden megyében több felekezetből legyenek koordinátorok, akik együtt szervezik a nyitó- és a zárórendezvényt. Az általuk megszólított fiatalok ezeken az eseményeken találkoznak egymással. Ugyanakkor a projekteket is különböző felekezetű fiatalok végzik, mindig a helyi adottságoknak megfelelően. A 72 óra olyan program, amelyben van munka, és van buli is. Nemcsak az a fontos, hogy együtt tevékenykedjünk, hanem az is, hogy együtt örüljünk az eredményeknek, megosszuk a tapasztalatainkat, együtt játsszunk. Ezek mind építik a kapcsolatokat, és a koordinátorok mindig törekszenek arra, hogy a program elején meg a végén legyen egy közös alkalom, amikor mindenki összegyűlik, és van lehetőség közös beszélgetésre, játékra, imádságra.- Idén nagy súlytfektettek a PR-munkára is, vagyis arra, hogy minél ismertebbé tegyétek a programot, jó hírét keltve. Kezembe került már 72 órás szóróanyag van logotok, a weboldalatok profi. Márton, szerinted mérhető eredménye is van ennek az újításnak?- Ha már szóba került, hogy milyen változások történtek 2007 óta, akkor ezt is kiemelném, mert az idei évnek célja volt, hogy korszerűbbek legyünk, és nagyon fontos volt az arculat kialakítása. Ennek van visszhangja, az ismertségünk nő, és egyre szélesebb kör szerez tudomást a munkánkról. A legnagyobb eredmény talán, hogy állami szinten is felfigyeltek a 72 óra kompromisszum nélkül programra. A PR-tevékenységünk arra irányul, hogy amiben eddig eredményesek voltunk, azt láthatóvá is tegyük, így terjesztve az önkéntesség kultúráját a magyar fiatalok körében is.-A 72 óra kompromisszum nélkül csak három napig tart. Ha valaki az év többi napján is szeretne valamilyen közhasznú tevékenységet végezni, hol teheti ezt meg?- Ha valamire, akkor erre nagyon alkalmas az iskolai szolgálat, melynek keretében rendszerezik azokat a befogadóhelyeket, ahová a diákok máskor is mehetnek dolgozni. A 72 órában pedig mi is figyelmet fordítunk rá, hogy bár háromnapos akciót szervezünk, de ennek befejeztével mindig megjelenik a honlapunkon, hogy a három nap után milyen elérhetőségeken lehet folytatni az önkénteskedést. Bár 72 óra kevésnek tűnik az év 365 napjához képest, mégis szemléletformáló ereje van a fiatalok életében. Ha valaki például szemetet szedett a három nap alatt, az nem feltétlenül a legromantikusabb munka, de utána kétszer is meg fogja gondolni az illető, hogy eldob-e valamit az utcán. Azáltal, hogy önként vállalt valamit, változni fog a világhoz való hozzáállása, nyitottabb lesz a felelősségvállalásra a saját környezetében is.- Az Ökumenikus Ifjúsági Projektirodának nem a 72 óra az egyetlen programja. Rita, mesélnél erről egy kicsit?- A másik projekt a 2000 óta működő Közös Pont ökumenikus ifjúsági misszió, melynek célja, hogy közelebb hozzuk a fiatalokhoz Krisztust. Rájöttünk, hiába várjuk, hogy a fiatalok betérjenek a templomainkba, mert nem fognak. Ezért a mi felelősségünk, hogy elvigyük hozzájuk az evangéliumot. Ebbe a misszióba elsősorban olyan fiatalokat várunk, akik nem riadnak vissza a fesztiválhangulattól, a zajtól, a koncerttől, a droghasználóktól. A fesztivál olyan helyszín, ahol az emberek egészen máshogy viselkednek, mint a hétköznapi életben: sokkal nyitottabbak, lazábbak, könnyedebbek, érdeklődőek. Van idejük, hogy leüljenek beszélgetni. Ha elfáradnak a koncert alatt, csak bemennek a civil szigetre, a nagy Közös Pont sátorba, ahol három egyház fiataljai váltják egymást négy-öt órás műszakokban. A „csali” az, hogy a betérők csokiért rajzolhatnak naponta változó témákról, idén például színszimbólumokról, a víz különböző megközelítéséről vagy épp a hét főbűnről. De ez mindig csak kiindulópont a beszélgetéshez. Az ott dolgozó fiatalok a fesztivált megelőzően három alkalomból álló csapatépítő képzésen vesznek részt februártól júniusig, és így formálódnak közösséggé. Nagyon érdekes, hogy tud egy különböző felekezetű emberekből álló csoport három hétvége alatt olyan közösséggé fejlődni, amely valóban megérinti a fesztiválozókat. És nemcsak őket, hanem egymást is, mert nemcsak kifelé irányul a cél, hanem a Közös Pontban részt vevőkre is, akik ezután teljesen más életszemlélettel térnek vissza a hétköznapokba. Megtapasztalják, hogy mit jelent a keresztények közötti testvériség, hogyan lehet a dogmatikai tanításokat a mindennapokba ültetni, és mit adhatnak egymásnak a katolikusok és a protestánsok. ■ Kovács Barbara
