Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)

2014-10-12 / 41. szám

Evangélikus Élet PANORÁMA 2014. október 12. *• 9 >ok egykor és most Kontextuális evangélium Az Evangélikus Élet olvasói számára munkatársam, dr. László Virgil, az ökumenikus és külügyi osztály referen­se már tárgyszerűen és részletekbe me­nően beszámolt jövetelünk tulajdon­képpeni céljáról, a biblikus konferen­ciáról. Magam csak néhány általános benyomást osztok meg az olvasóval. Matt Zemanickkel 2014 szeptemberében. ból, a bibliai szövegből indulnak ki. Évről évre egy-egy ó- vagy újszövet­ségi könyvet veszünk górcső alá. Idén Máté evangéliuma került sorra. Ugyanazt a bibliai szöveget különfé­•ology in Chicago) tartott igehirdetését a hallgatóság nagy ovációval fogadja. Örömmel kö­szöntjük egymást, hiszen nemcsak a Lutheránus Világszövetség tanácsá­ban vagyunk együtt, hanem már 1984-ben találkoztunk, amikor is a szervezet budapesti nagygyűlésén küldöttként volt jelen. Magam ezúttal a konferenciát zá­ró igehirdetésre kaptam felkérést, amely alkalmon részt vesznek a sze­minárium tanárai és diákjai is. Ter­mészetesen az én üzenetemet is meghatározza a kontextualitás. A kijelölt ige („ha közületek ketten egyetértenek a földön..!’ - Mt 18,19) nyomán megismertetem a résztve­vőkkel Görgey Gábor fanyar versét: „Valahányszor minden lakó / Egy­szerre sóhajt, / A bérház fölemelke­dik, / Mint egy kivilágított léghajó. // Csakhogy egyszerre sohasem / Sóhajt minden lakó, / Ezért nem emelkedik föl a bérház, / Mint egy kivilágított léghajó.” Személyes öröm is ér a konferen­cián: huszonnyolc év után újra talál­kozhatok egykori kedves tanárom­mal, Wilhelm Linsszel, a ma már jó­val nyolcvan fölött járó, erlangeni születésű professzorral. A konferencia keretében alkal­munk nyílik tárgyalni a szeminárium elnökével és dékánjával már csak azért is, mert az elmúlt évtizedekben összesen több mint húsz hazai teo­le kontextusban olvassuk, ami pedig gazdagítja az üzenet tartalmát. Gondoljunk csak bele, milyen iz­galmas élmény egy afrikai professzor­tól hallani Jézus gyógyítási történe­teit oly módon, hogy azok kapcsán mai gyógyításokra is kitekintéssel van. Ugyanígy izgalmas Jézusnak a társadalom kivetettjeivel való talál­kozásait egy olyan indiai professzor megközelítésében hallani, aki egészen közelről ismeri hazájának kasztrend­szerét, benne az érinthetetlennek nevezett dalitok megaláztatásait. Vagy sajátos íze van egy, a szegények­ről szóló referátumnak, ha az előadó történetesen Brazíliából érkezett. Talán az sem meglepő, ha a chicagói professzornő a Biblia és gazdaság té­máját az amerikai ökofeminizmus összefüggéseiben helyezi el. A kontextualitás ugyanakkor nem jelentheti az eredeti bibliai szöveg je­lentőségének csökkentését vagy re­­lativizálását. A képzettársítások és szövegösszefüggések sokfélesége újabb és újabb síkokat nyit meg az ol­vasás során, ám ezek nem élhetnek önálló életet, elszakadva az eredeti biblikus gyökerektől. Ellátogat a konferenciára Elisabeth Eaton, az Amerikai Evangélikus Egy-~ ház elnök-püspöke is. A kápolnában A 2017-es reformációi évforduló­ra is felkészülést jelentő tudomá­nyos munka célja a lutheri „sola Scriptura” gondolatának felerősítése. A világ több mint tucatnyi országá­ból érkezett kutatók tehát a textus­lejtem el, ahogy végre rátaláltam egy spanyol nyelvű adóra, amely közvetítette a mexikói focivébé meccseit. Nem hittem a szememnek, amikor megjelent a felirat: Hungría - Unión Soviética o: 6. Az előszobában volt a telefon. Volt néhány hónap, hogy szüleim rendszeresen fel tudtak hívni: Pesten egy Vili. kerületi titokzatos telefon­­fülke úgy működött, hogy a bedobott kétforintossal korlátlan ideig lehetett beszélgetni. Ma már sejtem, hogy a titkosszolgálat csaliként rendezte így a dolgokat: az éjszakai sorállást is vállaló emberek többnyire nyugati vagy tengerentúli rokonaikkal, bará­taikkal akartak beszélgetni. Megköszönöm, hogy szétnézhet­tem a lakásban, indulnom kell a konferenciára. lógushallgató tanulhatott ebben az intézményben. Mindenképpen re­méljük, hogy az ösztöndíjprogram úgy folytatódik, hogy hazai egyhá­zunknak nagy hasznára lesz. Amikor esti kikapcsolódásként el­látogatunk Chicago híres blueskocs­­májába, akkor az addig talán szoba­tudósnak vélt professzorok többsége átszellemülten adja át magát Elánná Connors erőteljes zenéjének. Monda­nom sem kell, ismét rám támadnak az emlékek. 1986 nyarán egy még na­gyobb muzsikus, Chuck Berry fellé­pése ejtett ámulatba. Dicsőség az Úrnak! Szeptember 7-én, vasárnap isten­tiszteleteken veszünk részt. Néhány társammal együtt a riverdale-i She­­kina gyülekezetbe visznek, egy több­ségében afroamerikai közösség alkal­hogy következnek a bizonyságtételek. Sorra lépnek a mikrofonhoz a több­ségében fiatal emberek. Egyikük sír­va emlegeti bűnös életét, másikuk azt mondja el, édesanyja milyen hittel tu­dott meghalni. A gyülekezet gitáro­sa sírva préseli ki magából a szavakat: a garázsából kihajtva majdnem elgá­zolta kisfiát. Hálát ad, hogy az Úr megakadályozta a tragédiát. Újabb dicsőítő ének után a prédi­káció következik. A lelkész szavait fo­lyamatos közbekiabálás kíséri: „hal­leluja!”, „dicsőség az Úrnak!”, „jól mondod, folytasd csak!” Amikor kis­sé lankadna a gyülekezet, akkor ma­ga az igehirdető teszi fel a költői kér­dést: „Can I get a witness?” - vagy­is hogy igazat adnak-e neki a hívek. Mondanom sem kell, hogy rögtön új erőre kap a támogató kórus. A per­­selyezés úgy történik, hogy kétszer is Riverdale-i dicsőítés mára. A fekete gyülekezetek többsé­ge baptista vagy pünkösdi, ez azon­ban evangélikus. Lelkészük, Yehiel Curry az LSTC-n végzett. Az istentisztelet a természethez kötődő ősi gesztussal kezdődik: az egyik presbiter egy kannából megön­töz egy fát, közben az afrikai ősökről, valamint Martin Luther King örök­ségéről beszél. Ezt követően a lelkész megkérdezi, ki mondaná el a hét igé­jét. Egy fiatalember jelentkezik, és szinte belekiáltja a templomtérbe 2Tim 3,16-ot: „A teljes írás Istentől ih­letett, és hasznos a tanításra..!’ Ezt követően a gyülekezet kórusban mondja az igét. A folytatásban egymás kezét fogva imádkozunk, majd következnek a di­csőítő énekek a zenekar vezetésével. Többen ég felé tárják karjukat, egy asszony mögöttem zokogva ismétel­geti: „Köszönöm, Uram, köszönöm!” „It’s testimony time!” - kiáltja az egyik lelkészi munkatárs, jelezve, körbehordják a nagy kosarakat, mi­vel több célra is gyűjtenek. Az úrvacsora igazi örömünnep. Utána újabb „dicsik” következnek. Ek­kor már szinte mindenki áll: ugrálva és táncolva vagy éppen ég felé emelt kézzel énekel az egész gyülekezet. Találkozás egy másik fiatalemberrel Újra Chicagóban. Ahogy ballagok az 55. utcán, hirtelen egy fehér kocsi fé­kez mellettem. „Erős vár a mi Iste­nünk!” - mondja amerikai akcentus­sal a fiatal sofőr. Boldogan ismerem fel Mattet, az öt amerikai önkéntes egyikét, aki egy évet Magyarországon töltött. Ő Szarvason tanított angolt, és segített a szeretetszolgálatban. Ömlik belőle a szó, mindenképpen magyarul akar beszélni. Éppen annyi idős lehet, mint én, amikor itt voltam ösztöndíjas. Ki tudja, 2043-ban miket ír majd egy szarvasi útja után... ■ Fabiny Tamás A SZERZŐ FELVÉTELEI

Next

/
Oldalképek
Tartalom