Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-10-12 / 41. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2014- október 12. » 5 Lelkésziktatás Ó budán, K ispesten és Szügy ön Misszió a panelrengetegben Élő vízhez gyülekezni ► A több mint egy évszázados múltra visszetekintő Óbudai Evangélikus Egyházközség október 4-én ünnepelte új lelkésze, Jakab Béla gyülekezeti szolgálatba lépését. A közelmúltban nyugalomba vonult Bálintné Varsányi Vilma Gyuláról érkezett utódját a Budai Egyházmegye esperese, Bence Imre iktatta be parókusi hivatalába. Számos szolgatárs mellett jelen volt az eseményen Timo Pekka Kaskinen, a helsinki és Domonkos Jenő, a zajzoni testvérgyülekezet lelkipásztora, valamint a gyulai gyülekezet képviselője is. Különös érzés megpillantani az óbudai torony- és szalagházak között eltörpülő - kecsesen robusztus - templomot. Az állandó csúcsforgalom, a vasbeton épületek és a szürkeség közepette a templom terméskő homlokzata megnyugtatóan hirdeti: „Isten a mi erősségünk.” Erre az erődre nagy szükség is van a nagyvárosi káoszban, hiszen az egykor háromezres gyülekezet ma hatszázötven lelket számlál... Az apostoli örökség továbbhordozását emelte ki Bence Imre Mt 10,32 alapján tartott prédikációjában. Az esperes az ige üzenete szerint azt kívánta az új lelkésznek, hogy a Jézus ígérte erő, hatalom és lendület vigye tovább a szolgálat útján. A távoli evangélium ígérete - miszerint „közel az Isten országa” - erővel töltötte el az apostolokat, akik között két Jakabot is találunk. Az óbudai Jakabnak is ezt a közelséget kell közvetítenie - hangoztatta az egyházmegye lelkészi vezetője. Korpulens termetéhez méltó, öblös hangon üdvözölte Jakab Béla a gyülekezetei. Ézs 60,2b igéje szerint az Úr ragyogását emelte a középpontba. Az ároni áldás eredeti szövege is ezt fejezi ki: nem Isten arcának „világosítását” hanem „ragyogtatását” adja a híveknek. Szolgálatában az új lelkipásztor is ezt a ragyogást szándékozik terjeszteni, továbbítani. Ő maga is így hirdeti az áldásban, és ez a ragyogás biztatta és erősítette, hogy családjával otthonra találjon az óbudai gyülekezetben - vallotta meg prédikációjában. Az ünnepi közgyűlést a gyülekezet felügyelője, dr. Győrfi Károly nyitotta meg, majd a Budai Egyházmegye felügyelője, Némethyné Uzoni Hanna kezdte a köszöntők sorát. A testvérgyülekezetek lelkészeinek jókívánságai és áldása után Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatala és dr. Bús Balázs polgármester nevében dr. Gidófalvy Dénes főtanácsadó és Németh László képviselő üdvözölte az új lelkészt, átnyújtva a kerület zászlaját. A templomi ünnepséget követően barátságos hangulatú szeretetvendégséget tartottak a parókián. ■ W.Á. Jakab Béla Kolozsváron végezte teológiai tanulmányait, ösztöndíjasként Budapesten és Chicagóban is tanult. Első szolgálati helye Arad megyében volt. Három évet töltött Simonyifalván, a katolikus többségű faluban, ahol huszonöt evangélikusból állt a gyülekezet. 2000-ben D. dr. Harmati Béla püspök meghívására - a nagykároly-szatmárnémeti szolgálat után - Gyulára települt át, ahol felesége, Edina az egyházügyi munkában, lánya, Johanna pedig kántori tisztségben segítette tizennégy éven keresztül. Óbudai hivatalában erdélyi gyökerei bizonyára segíteni fogják a kapcsolatok ápolását a Brassó megyei Zajzon testvérgyülekezetével. A zárt ajtókat szeretné megnyitni az óbudai panelrengetegben. A nyitást szolgálja majd a templom háromszáznegyven négyzetméter alapterületű alagsora. Novemberben szentelik fel az új közösségi teret, ahol a nagycsaládosok egyesülete óbudai szervezetének, illetve más civil és társadalmi szervezeteknek is helyet adnak. ► A Kispesti Evangélikus Egyházközség új lelkészének Pax Televízióban vezetett műsora, illetve annak címe (Kút) kézenfekvő hivatkozásokkal szolgált az őt beiktató Győri Gábor ünnepi igehirdetéséhez. A Pestszentlőrincen szolgáló esperes október 4-én közvetlen kollégáját iktathatta parókusi szolgálatba, hiszen Deák László - e tanév kezdetéig - az ottani lutheránus hajlék közvetlen közelében működő Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban volt iskolalelkész. Az ünnepi alkalmon elhangzott igehirdetésének alapigéjét mindazonáltal a Példabeszédek könyvéből választotta a Pesti Egyházmegye lelkészi vezetője: „Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid” (16,3) Fontos tudatosítani - mutatott rá Győri Gábor -, hogy szándékaink teljesülésének feltétele az Úrra való hagyatkozás. A gyülekezetjelenlévő tagjainak is fel kell tenniük a kérdést: odaszánták-e magukat Jézusnak? Immár hivatalosan beiktatott parókusként elmondott igehirdetésében Deák László - Debóra, Bárák, Sisera történetéből kiindulva (Bír 4,14) - „harcba hívta” az őt lelkészüknek választókat. Hangsúlyozta: szeretné annak tudatában végezni szolgálatát, hogy nincs egyedül. „Bárák mellett is volt tízezer harcos - mellettem is ott a gyülekezet. Számíthatnak rám, és számíthatok rájuk” - fogalmazott, majd szép gesztusként feleségét köszöntötte virággal, mint aki eddig is mellette állt. Az istentiszteletet követő közgyűlésen a Déli Egyházkerület lelkészi vezetője, Gáncs Krizsán Zoltán, a Pesti Egyházmegye felügyelője folytatta a köszöntést, felidézve Deák Lászlónak a cinkotai gyülekezetből való indulását. Széli Bulcsú, a gyülekezet korábbi, negyedszázad múltán nyugalomba vonult lelkipásztora utódját a püspöki köszöntésben elhangzottakra emlékeztette: vigyázzon, nehogy „elpaposodjon”. E figyelmeztetést megtoldotta azzal, hogy arra is ügyeljen: nehogy „ellaposodjon” „Mindig az élő ige hangozzék, és Jézus Krisztust hirdesd!” - summázta útravalóját. Péter elnök-püspök nyitotta a köszöntések .sorát, utalva az általa áldásként mondott igére: „A rád bízott drága kincset őrizd meg.. (2Hm 1,14) Szólt ez az ige a lelkésznek a gyülekezetre mutatva és a gyülekezet számára is a lelkészcsaládra nézve - mondotta. Deák Lászlót a cinkotai evangélikus gyülekezetben keresztelték, ott járt gyermekként bibliaórákra, majd hétéves korától a budapesti Deák téri gyülekezetben épült hitében, ott konfirmált. Tizenhét évesen ismerte fheg Jézus Krisztust mint személyes Megváltóját, ettől fogva zsinórmértékként kezelte a Szentírást. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem elvégzése után 2003-tól Hódmezővásárhely, illetve Orosháza volt a szolgálati helye. 2011-től működött iskolalelkészként a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban. A Déli Egyházkerület missziói lelkésze. Közel egy éve vezeti a Pax Televízióban a Kút című élő, interaktív lelki műsort. Dr. Kalina Katalin a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetőjeként búcsúzott munkatársától, majd a gyülekezet felügyelője, Kamráth Tamás adta át köszöntése végén az egyházközség szellemes ajándékát - olajat -, hogy „olajozottan” menjenek majd a dolgok. Végül az Agapé gyülekezet részéről Perjési István köszöntötte frissen beiktatott szolgatársát. Az ünnepi alkalom zárásaként az egybegyűltek a templom előterében tartott szeretetvendégségen élhettek az új parókussal és egymással való személyes beszélgetés lehetőségével. ■ Takács Ferenc Hatalmas és csodás dolgokat művel az Isten ► A török veszély elől menekülő szügyiek akkori templomuk kis harangját úgy elásták, hogy csak háromszáz év múlva került elő véletlenül a földből. A kis harang azonban 1920 óta Nógrád megye legnagyobb evangélikus templomának tornyában lakik. Október 5-én délután lelkésziktatásra hívogatott. Az egyházmegye esperese, Szabó András az újonnan megválasztott parókus lelkészt, Torzsa Tamást iktatta be hivatalába. A Szügyi Evangélikus Egyházközséghez három filia - Csesztve, Mohora és Patvarc - tartozik, az egyházközség jelenleg összesen közel ötszázötven hívőt egyesít. Zsúfolásig meg is telt a gyönyörű barokk templom, a hívek nagy várakozással fogadták a megszokottnál kicsit rövidebb idő alatt megválasztott lelkészt. A gyülekezet várakozását is kifejezte a Szabó András választotta ige. Az esperes Zsolt 145,15 alapján a „gondoskodó atya” alakját idézte meg, aki halogatás nélkül adja meg azt, amire szükség mutatkozik. A test szükségein tűi a lelki eledelt is idejében kell eljuttatni az embereknek, a lelkész legyen Isten felelősségteljes ételosztója - hangsúlyozta Szabó András. „Szószékfoglaló” igehirdetésében az éhes lelkeket szolgáló feladathoz kérte az Úr segítségét az új lelkipásztor. Jób 5,8-9 alapján tartott prédikációjában Torzsa Tamás korunk individualizmusa, világi kísértései mellett a mindennapi csodák felismerésének szükségességére, Isten jelenlétére mutatott rá. Szolgálatában ő is a megismert és valóságos Istent akarja hirdetni, hogy mindenkinek személyes Megváltója legyen. A gyülekezet nevében Török János felügyelő köszöntötte az ünnepi istentisztelet résztvevőit, felidézve, hogy tanévkezdésre tervezték az új lelkész szolgálatba állását, és „az Úr csodás működése” révén sikerült is a megüresedett hivatalt idejekorán betölteni. A felügyelő felolvasta Krámer György országos irodaigazgató üdvözlő levelét. A gyülekezet elköszönő lelkésze, Blatniczky János Dániel salamoni bölcsességet és Istenben való bizodalmát kívánt utódjának. A lelkészi munkaközösség nevében a Salgótarjáni Evangélikus Egyházközség pásztora, Deme Károly fejezte ki háláját, hogy a gyülekezet évente vendégül látja a munkaközösséget, illetve abbéli reményét, hogy a vendégszeretetet továbbra is élvezhetik gyűléseiken. Az ünnepi köszöntők sorát a nyíregyházi esperes, Zsarnai Krisztián folytatta, majd Szügy polgármestere, Markó Antal a filia községek polgármestereinek nevében is ígérte a lelkészi küldetés támogatását. A nagycserkeszi gyülekezet képviselője és a nyíregyházi Élim Evangélikus Szeretetotthon vezetője, Bogár Ágnes meghatottan búcsúzott az otthon „gitáros bácsijától” aki sok éven át ott szolgált. Az iktatási ünnepség szeretvendégséggel zárult. ■ Walkó Ádám Torzsa Tamás lelkészként hat évet szolgált a Nagycserkeszi Evangélikus Egyházközségben, illetve négyet a nyíregyházi Élim Evangélikus Szeretetotthonban, amelyet Isten által kirendelt és sugallt szolgálati helynek tart. Külön öröm és boldogság volt számára, hogy igével és énekszóval értékes személyes kapcsolatokat teremthetett, és Isten áldása az elnyert pályázatokban, illetve a megvalósult programokban is segítette a gyülekezetét. A vanyarci gyülekezetben töltötte teológiai képzésének hatodik évét, így a nógrádi emberek nyitottságával, szeretetével már akkor megismerkedhetett. Egykori ifjúsági referensként nagyon fontosnak tartja a gyerekek felkutatását és összegyűjtését. Isten a 95. zsoltárral válaszolt kétségeire, amikor elfogadta a szügyi lelkészi hivatalt, és örömmel érkezett feleségével és két kicsi gyermekével. KISS TAMÁS FELVÉTELE Torzsa Tamás és családja