Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-10-05 / 40. szám
8 « 2014- október 5. PANORÁMA Evangélikus Élet Világot a semmiből Ars Sacra fesztivál, szeptember 19-28. ► Az előző hétvégén befejeződött szakrális művészetek hete a hagyományokhoz hűen a műfaji paletta szélesítésével, illetve a hazai alkotóközösségek jeles képviselőinek felvonultatásával nyitotta meg azokat a profán és szakrális tereket, amelyek a fesztivál ideje alatt helyet adtak a lélekemelő programoknak. A teljesség igénye nélkül tallóztunk a különböző színházi, zenei, irodalmi és filmes események közül. Viccözön Evangélikus humorista invitált önálló estjére múlt hét csütörtökén katolikusék 2002-ben szentté avatott Pio atyájáról elnevezett fővárosi kávéházba. Kövesdi Miklós szeptember 25-én a Játszd újra, Noé! című - korábban már számos fórumon sikert aratott miisof.it hozta el az Ars Sacra fesztivál hetében a Ferenciek terére. A Wikipédia definíciója szerint „a stand-up comedy egy olyan szórakoztató műfaj, amelyben a humorista egyedül, leggyakrabban kellékek nélkül, közvetlenül a közönséghez szólva adja elő műsorát. Az előadó rendszerint gyors tempóban rövid, humoros történeteket mesél el, illetve vicceket vagy úgynevezett egysoros poénokat mond el. A hallott, innen-onnan összeszedett vagy saját maga által kitalált történeteket ismerőseire-rokonaira vonatkoztatja, vagy épp magát helyezi ezekbe, mivel a személyes élmény egyes szám első személyben jobban átadható.” Nos, a Játszd újra, Noé! előadója főként ez utóbbi „szerepkört” kultiválja. Poénjainak céltáblája gyakorta önmaga, és tudvalevő, hogy - egészséges arányok esetén - az önirónia szerethetővé teszi alanyát. Ennek hiányában akár bántón zavaró lehetne például az előadói sutaság vagy a beszédhiba. A mi szempontunkból azonban Kövesdi Miklós legfőbb érdeme, hogy bizonyítja: biblikus kontextusban blaszfémiamentesen is lehet humorizálni. Mi több, aktuális közéleti visszásságainkra reflektáló sziporkázó humora annak lehetőségét is megcsillantja, hogy - átgondoltabb szerkesztéssel - evangéliumi üzenetet tolmácsoljon. Talán majd legközelebb. Játszd újra, Noé! ■ TPK Jelképesen is kapcsolódott a szakrális terek képzetéhez Kocsis István Bolyai Jánosról, illetve - metafizikusán is értelmezhető - geometriai rendszeréről szóló, A tér című monodrámája, amelyet Sebestyén Aba, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja (és egyben a darab rendezője) adott elő szeptember 22-én, a budapesti Duna Palota kamaratermében (képünkön). A lélek geometriája „Semmiből egy új, más világot teremtettem” - írja az erdélyi származású, világhírű matematikus apjához, Bolyai Farkashoz címzett levelében. A leplezetlen Genezis-párhuzam mentén indul el a színmű belső monológja is, melynek során a „Fiú” többször megszólítja „Atyját” - hol indulattal hánytorgatva fel béklyózó elvárásait, hol alázatosan hálát adva áldásos adományaiért. A mester-tanítvány viszonyt is magában hordozó kapcsolat ily módon kap természetfölötti távlatokat, a Bolyai-féle párhuzamossági axiómák pedig így válnak lassan a lélek (fizikától elvonatkoztatott) alaptételeivé. Vagyis Kocsis István - Bolyai életével és önvallomásaival hitelesített - művészi elképzelése szerint a „geometria Kopernikusza” nem csupán a matematika merőben új területeit fedezte fel, hanem kísérletet tett arra, hogy „túllépve a téren és az időn” eljusson az ideák fénylő „égitestjére” ahol Istennel és az örök szerelemmel találkozhat az önmaga korlátáit is legyőző ember. A szakrális lényként meghatározott, de az anyagba folyton lesüllyedő ember képéből kiindulva rajzolódik ki tehát ez a tér tudományán túlmutató (Eukleidész, Platón és Dante eszményeire .támaszkodó) tiszta rendszer, Bolyai János „üdvtana”. De mivel Isten titka olykor „még az angyalok elől is rejtve marad”, egy ilyen nagy szellem sem láthatott színről színre. Ezért persze magát is újra meg újra ki kellett vezetnie kissé mesterkélt gondolatfutamainak homályából. A filozofikus hangvételű, sűrű szövegezésű darab éppen ebből a személyes (személyiségzavaros?) szempontból tart tükröt a szereplő, illetve a néző elé, aki egyszerre érezheti magát beavatottnak és kívülállónak. És pontosan az ebből fakadó teremtő feszültség hasítja szét a dráma benső magját: mert miközben szembesülünk egy alkotó módon gondolkodó ember vívódásaival, főbb vonalakban az isteni és világi törvények közt vergődő, „üres űrben tántorgó” emberiség keresztútját is végigjárjuk. Kocsis István elvontságában is könnyen érthető színművét, valamint főhősét Sebestyén Aba lelküsmeretesen, ámbár maníroktól, pózoktól sem mentesen formálta meg, néhol olyan felhangokat adva saját szólamainak, amelyek idegennek tűntek a tudós árnyalt alakjától Utóbbi ugyanis nemcsak matematikusként vagy hadmérnökként, de világalakító géniuszként és esendő emberként is megmutatkozik előttünk; ezt az összetett, nehezen elsajátítható szerepet pedig nem sikerült maradéktalanul színre vinni. De „tükör által homályosan” mégis beleláthattunk Bolyai „szakrális geometriájába” Hangfestők Ugyancsak új alkotói tereket nyitott meg a fesztivál keretében a Hungarian Soundpainting Orchestra a Klebelsberg Kultúrkúriában szeptember 23- án, kedden a „hangfestés" (soundpainting) elnevezésű jelrendszer interaktív bemutatásával. Gryllus Samu, a Magyar Soundpainting Társaság (Maszat) alapítója avatta be a közönséget a nemzetközi „nyelvezetű” élőben történő komponálás rejtelmeibe négy zenésztársa (Dóry Zsuzsi, Tornyai Péter, Párniczky András és Váczi Dániel) közreműködésével. Az immáron Magyarországon is népszerűvé váló - bárki által elsajátítható - jelnyelv segítségével az egyes projektekben részt vevő zenészek, képzőművészek, táncosok, színészek, költők egy kijelölt soundpainter (hangfestő) kézmozdulataira figyelve hozzák létre a félig irányított, félig rögtönzött elemekből felépülő hangfolyamot és/vagy mozdulatsort, fellazítva a szokványos, karmester által dirigált szólamvezetések összhangzattanát. Az elsőre talán kevésbé befogadható, disszonánsnak ható „hangképek” így nem egy korábban kottába írt vagy megrendezett zenei/prózai/vizuális/drámai kompozíció kivetülései lesznek, hiszen minden fordítva történik: tulajdonképpen kicsiben ismétlődik meg a semmiből való alkotás folyamata, körbe-körbe járva az egyes műfajok és előadók, nem utolsósorban pedig a hallgatóság tagjai között. A jelenlévők - rövid, gyorstalpaló jelnyelvtanulás után - kivétel nélkül bekapcsolódtak a spontán játékba (énekhang, taps, fütyülés, hümmögés, zajkeltés stb.), felelgetve a zenészek egyes megnyilvánulásaira, nemegyszer késztetve improvizációra magát a „hangmestert” is. Az ehhez hasonló közösségi kísérletekhez nyilvánvalóan nagyfokú koncentráció, ugyanakkor pedig furcsa módon teljes felszabadultság szükségeltetik. Hogy mindez együtt megvalósul-e, az a „beavatatlan” közönség esetében kiszámíthatatlan, megjósolhatatlan. Gryllus Samu és csapata - habár nem zökkenőmentesen - át tudott adni valamit abból a végső soron ősi gyökerű, szakrális vonatkozásokat is felmutató művészi tevékenységből, amely az újraalkotás útján hangot öltő és formát kapó teremtői folyamatba kapcsolódik be a maga minimalista, már-már eszköztelen módján. Határtalan ének Fiához (Gryllus Samuhoz) hasonlóan közös éneklésre ösztönözte a közönséget a Kaláka együttes alapítója, a Gryllus Kiadó vezetője, Gryllus Dániel is Fabiny Tamás evangélikus püspökkel tartott Weöres Sándorestjük közben. Bár a budapesti Barabás Villában összegyűlt kisebb tömeg nem részesült aktív módon az alkotói folyamatban, egyfajta visszhangként (például az Árnyak sora ül a réten kezdetű költemény „bimm-bamm”-jaként) részt vehetett a Weöres-versek előadásában. A szakrális művészetek hetének közepén, szeptember 24-én, csütörtökön zajlott „szellemidézés” alkalmával úgy lehettek tanúi a nézők-hallgatók a tavaly száz éve született költő, valamint a két, különböző területről érkező előadó „trialógusának” hogy magukban is megszólaltathatták a „kis madárember” (Orbán Ottó pályatárs találó kifejezése) messze hangzó, határtalan énekét. A „Szolga csak egy van, azlsten”című összeállítást először a költő szülőfalujában, Csöngén - a századik évforduló kapcsán — adták elő a helyi evangélikus templom jubileumi istentiszteletéa (Azóta több fővárosi és vidéki középiskolában is bemutatták egy-egy rendhagyó irodalomóra keretében.) A műsor felvezetése után Gryllus Dániel idézte fel - a Weöres-féle gyermeki világlátást és pajkos humort illusztrálva - első találkozását a vékony hangú, de mély mondanivalójú lírikussal, aki a hetvenes évek elején látogatta meg (az őt is érintő versmegzenésítések apropóján) a Kaláka Klubot. Fabiny Tamás a „mozarti csodákat” tartogató weöresi életmű sokszínűségét vázolta, hangsúlyosan szólva a költő istenkereső lelkületéről. Többek között kitért Weöres evangélikus kötődéseire is, külön kiemelve egyik mentorát, a csöngei evangélikus lelkészt, Hutter Zsigmondot, aki elsőként ismerte fel az éjszakákat átolvasó falubeli kisfiú irodalmi érzékenységét, és könyvekkel látta el. Megismerkedhetett a közönség a költő biblikus témájú (ó- és újszövetségi) alakjaival, teremtést dicsérő szövegeivel, illetve azzal az esztétikai látásmóddal, amely Isten szépségét hivatott tükrözni, akár teológiailag is megalapozott módon. Fabiny Tamás szerint írásaiban Weöres - felekezeti elkötelezettsége ellenére - szétfeszítette a vallás kereteit. „Amit itt olvasol: több mint világnézet, és kevesebb mint vallás. (...) Kevesebb mint vallás, mert nincs benne szó az isteni misztériumokról, melyekről csak jelképekben lehet beszélni. Nincs benne szó Krisztusról, a testet öltött Istenről, aki szakadatlanul meghal és poklot jár az emberért” - kezdődik A teljesség felé című kötet, melynek megzenésített (indiai dallamtöredékekre épülő) darabjai Gryllus Dániel meditativ énekével és citerakíséretével hangzottak fel, megadva a műsor bensőséges alaphangulatát, érzékeltetve Weöres ellebegő, „levegőből megmintázott” világát. Amelyen belül mégis találhatunk szilárd sarokpontokat: a krisztusi ember mintaképe mindenképpen ide tartozik. Ezt példázza a szolgai formát öltő Megváltóról szóló vallomás is, amely a Vigília karácsonyi körkérdésére - „Ki nekem Jézus?” - adott válaszként jelent meg 1970-ben. „Azért írok, hogy ezt a jézusi elemet valakiből, akárkiből, magamból vagy másból jobban kifejthessem, jobban megközelíthessem. (...) Az a célom, hogy a jó szándékú és jó érzésű olvasót közelebb tudjam vinni ehhez a jézusi azonossághoz.” Az esten részt vevők egy kicsit közelebb kerülhettek ehhez a felismert vagy még rejtekező azonossághoz, így egy fokkal fentebb léphettek Weöres ég széléhez támasztott lajtorjáján is. A záródalként elénekelt, Fabiny Tamás kérésére (Gryllus Dániel által) megzenésített Bolero elmúlásba hajló sorai mögött pedig mindenki meghallhatta az öröklétbe térő költő búcsúszavait. A tékozló apa Az Ars Sacra filmes felhozatala igencsak fajsúlyos témákat tárt a nézők elé, a fentebbi azonosságtudatot valamelyest megingatva, legalábbis elgondolkodtatva a szenvedéseken túli gondviselés megtartó erejéről. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Mikszáth téri épületében vetített - Dér András rendező által válogatott - négy film közül az Apaföld is ilyen megterhelő hatású volt szeptember 25-én. Nagy Viktor Oszkár alkotása egy csonka család életén keresztül próbál választ keresni az apa-fiú kapcsolat mibenlétére. A börtönből hazatérő, földet vásárló és szőlőt ültető családfő (Derzsi János) bűnös múltja miatt nem képes feloldani a feszültséget önmaga és az őt „sütésként” megbélyegző kamasz gyermeke (Ravasz Tamás) között. Az egyre éleződő konfliktusokat csak tetézi a házba érkező fiatal nagynéninek - Nagy Andrea játssza -, a meghalt anya húgának a jelenléte, aki élettársi kapcsolatot létesít sógorával. A befőttesüvegbe zárt skorpióját etető (s ezzel jelképesen a harag mérgét magában növelő) fiú a korábban talán istenített apa képének lerombolásával párhuzamosan, fokról fokra válik bűnözővé, megismételve ugyanazt az eltévelyedést, amely korábban apját fosztotta meg szabadságától. A felcserélt szereplőjű, fordított tékozlófiútörténet így válik az áteredő bűn keserű, de felold(oz)ást sejtető tanmeséjévé. * * * Az idei Ars Sacra fesztivál kínálata - mondhatja el a programokat figyelemmel követő érdeklődő - a művészetben történő újjászületés kegyelmét, az alkotás általi megtisztulás lehetőségét mutatta és kínálta fel nézőnek-hallgatónak. ■ Papp Máté
