Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)

2014-09-21 / 38. szám

Evangélikus Élet

EVANGÉLIKUS ÉLET

2014- szeptember 21. *• 5

Mire jó a figyelmes együtt járás az egyházban?

Rektori beszéd az Evangélikus Hittudományi Egyetem szeptember 12-i évnyitóján

A lelkészi hivatással mint egyértelműen vezetői pályával foglalkozó modern kiadvány címlapján láttam az alábbi mondatot: „Aufmerksam mitgehen mit deinem Gott.” - „Figyelmesen együtt járni a te Isteneddel.” Mögötte ott a bibliai hely: Mik 6,8.

Furcsának tűnt a mondat, megnéztem a magyar fordítású bibliai verset: „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben"Szó szerinti egyszerű fordítással: „Járj szerényen, alázattal Istened oldalán.” (Varga Gyöngyi kolléganőmtől kaptam ezt a fordítást SMS- ben.) Ez az a mondat, amelyet a mi korunkban így értünk meg jól: figyelmes együtt járás. Istennel és útitársainkkal: szerényen és alázattal.

Nincs ennél fontosabb felirata a lelkészi és hittanári hivatásnak. Gyakran az egyszerű mondatok adnak életre szóló tartalmat.

Az egyház mint a figyelmes együtt járás terepe

Gyerekkorom nyarain a gyenesdiási Kapernaumban Hernád Tibor bácsi minden áhítata ezzel a mondattal zárult: „Te csak menj tovább Jézussal!” Akkor biztos, hogy nem értettem ennek a teológiai mélységét, de azt tudom, hogy nagyon tetszett, és vártam ezt a mondatot. Amikor Prőhle Károlyt köszöntöttük nyolcvanötödik születésnapján, a zúgó taps közben felfelé mutatott: „Csak Jézus ki ne maradjon, akinek mindent köszönhetünk.” Az én tapasztalataim szerint ennek a két embernek sohasem kérdőjeleződött meg az őszintesége és becsületessége, tudtam, hogy minden élethelyzetben ezt követik is, amennyire emberileg lehetséges.

A napokban emlegettük a kollégiumban Muntag Andor professzor urat, aki erről az Istennel való figyelmes együtt járásról úgy tanúskodott, hogy nem volt igei alkalom a teológián vagy a zuglói templomban, ahol ő ne lett volna jelen. Az együtt járás Istennel csendben és csendes életben is tökéletesen megvalósul. Nem kell hozzá lárma vagy reflektorfény. Elég a természetesség és a megbízhatóság. Még a hit összefüggésében is. Egyszerűség, a szó legtisztább értelmében.

Mai évnyitónkon elég csupán két kérdésre feleletet adni. Tényleg hallottuk-e azt, ahogyan megmondta az Úr, hogy itt kell lennem. Illetve: elszántuk-e magunkat arra, hogy figyelmesen együtt járjunk Istenünkkel?

Nem egy bonyolult szigorlat ez. Összesen két kérdés. Ha jó a válasz, akkor minden rendben van. Lehet tanévet kezdeni. Ha nehezen születik a felelet, akkor viszont pótlásra van szükség a továbblépéshez. A meghallás és a figyelmesség mint alapszükségletek azoknak különösen is fontosak, akik ma kezdik meg a teológia tudományának elsajátítását.

Az elhívatás megtartó ereje a pályán

A teológia tanulmányozásának van még egy különlegessége, amit semmilyen formában sem szabad lekicsinyelni vagy jelentéktelennek tekinteni. Ez pedig az a kritérium, hogy teológiát nem lehet másképpen tanulni és művelni, csak elhivatottsággal. Nem tudja nélkülözni ezt az aspektust sohasem a teológiai munka, mert innen kapja az energiáját. Ez az erőforrása.

Az elhívatás - vagy más szóval megszólítottság - nagyon fontos

kritérium a teológia tanulásának startvonalán. Mindig tartalmazza azt a szempontot, hogy nem maradhatok ott, ahol eddig voltam, és nem élhetek úgy, ahogy eddig éltem, mert olyan kihívás érte el az életemet, amely mindenképpen változást okozott. Mi ez a változás? Erre felel a teológia tanulása mindennap.

Ha elfogadom ezt a megszólítottságot, és vállalom a vele járó küzdelmet, akkor valami teljesen új éri el az életemet.

Érdekessége ennek az eseménynek az is, hogy nem köthető életkorhoz. Most is többen vannak a kezdők között, akik „késői elhívással” kezdenek neki a teológia kutatásának. A mesterszakos képzés és a hittanárképzés teljesen átalakítja az eddigi hallgatói összetételünket az idén. Közvetlen érettségi után érkezett a „fiatal kisebbség”, és döntően nagyobb létszámmal a munka, a tanítás mellett tanuló többség.

Mutatja ez azt, hogy az elhívás történhet olyankor, amikor már minden kialakult, és sikeres életpályát, karriert futott be valaki, mégis élete egy pontján azt éli meg, hogy változtatni kell. Vagy többet szeretnék tudni az Istennel való figyelmes együtt járásról. Nagyon fiatalon és kevés tapasztalat birtokában is át lehet élni ezt. De akkor is, amikor talán már azt gondolta valaki, hogy nem fog új tanulmányokba kezdeni, aztán most mégis itt van.

Ez egy belső vágy, amely a mélyből tör fel, és bármennyire is szorítja vissza valaki, előbb vagy utóbb kitör, és elindít a változás vállalása felé. Többlettudást szeretne elérni Istennel kapcsolatban az ember. Közelebb és mélyebbre szeretne jutni a Szentírás megismerésében. Rá szeretne ébredni olyan igazságokra és tartalmakra, amelyek „többek és fajsúlyosabbak” mint a megszokott eddigiek. Nem elég az élet további megéléséhez az, ami eddig úgy tűnt, hogy kitölti a napokat és a heteket. Ez egy belső nyugtalanság, igazi kíváncsiság és megtapasztalható találkozás Isten jelenlétével. Formájában és mondataiban nagyon sokféleképpen valósulhat meg. De a lényeget tekintve mindig egy dolog áll a középpontban: elindulok a követés útján. Isten hívó szava most érte el az én életemet úgy, hogy tartósan és hűségesen a nyomába szegődjek.

Hogyan lehetünk „oázisteremtők” az evangélikus egyházban és a társadalomban?

Ma, amikor sokféle megközelítésben keressük az egyházi hivatások betöltésének kritériumait vagy biztosítékait, sokszor azt tapasztaljuk meg, hogy mindenképpen szükséges egy szilárd és kimozdíthatatlan alap, amely valóban megtart lelkészként, hittanárként, kántorként vagy gyülekezeti munkatársként a sok változás közepette. Mi ez az alap? Ma sem lehet más, mint a pozitív üzenetnek a meghallása Isten igéjéből, hogy az életem célt, tartalmat és formát talált az Istennel való találkozásban.

Ezzel a belső érzéssel jöttek most talán leginkább kíváncsian azok, akik megkezdik a tanulmányaikat itt, és bízom benne, hogy a visszatérő hallgatók is ebben erősödhettek a nyári élmények és szolgálatok világában. Sokféle ifjúsági program - idén éppen „szélrózsás nyár” van mögöttünk - vagy külföldi táborok öröme és tapasztalata kísér most minket. Őrizni kell ezeket. Nem szabad elfelejteni.

De legalább ilyen fontos az indíttatás, amelyet az otthoni gyülekezet és a lelkész, a szülő vagy keresztszülő, esetleg barát közvetít, aki eszközként megfogalmazta számomra a teológia értékének személyes üzenetét. Aki hangosan kimondta, hogy: „Neked érdemes erre a szolgálatra, a Krisztus követésére indulni.”

Nagy ereje van ezeknek az értékes mondatoknak. Most, az indulásnál és később, a megingás vagy elbizonytalanodás pillanataiban egyaránt.

A teológia művelése mint hivatás alapokat igényel az életben. Kötődéseket és kapcsolatokat. Találkozásokat és hangokat. Élményeket és tapasztalatokat. Ezért is érdekes az, hogy Európában is egyre többen vannak a lelkész- és hittanárképzésben olyanok, akik a „késői elhívatás” útján érkeznek meg. Egy hivatásban már helytálltak, de most szeretnék a megszerzett tapasztalatok alapján még egy új, a teológia tanulását igénylő második, harmadik hivatásban beteljesíteni az életüket és a szolgálatukat.

Nem mindenkinek nyílik meg így a pálya, de akinek igen, annak ez nagy lehetőség az üzenet közvetítésére. Kicsit olyan érzés, mint amikor a kilométeróra alatt megnyomjuk a nullázógombot, és az elejéről indul minden számolás, a megtett kilométerek azonban ott vannak már a nagy órán összeadva. Teljesen új kezdődik, de a mélyben ott van mindaz, ami eddig történt. Értékként. Energiaforrásként.

Az a hivatás, amelyre itt felkészítünk, végső soron tényleg vezetői hivatás. Emberek elé kiállni és gyermekek, fiatalok elé odaállni azzal a küldetéssel, hogy irányt, jövőt és élettartalmat, legfőképpen találkozást tudunk felkínálni a munkánkkal.

Olyasmit, mint amit a fél éve megnyílt Mária utcai jezsuita rendház egy kis szobácskája betölt „Oázis" néven. Oázis: egy hely, ahol meghallgatnak. Egy személy, aki meghallgat. Olykor egyetlen beszélgetés elég ahhoz, hogy a másik elhiggye, van remény. Itt hangzott el az, hogy a találkozás, a meghallgatás a nyolcadik szentség. Nagy szükség lesz erre a mi egyházunkban is a jövőben. A találkozás megélésének ez az öröme volt tapasztalható a szarvasi évkezdő lelkészkonferencián. Ilyen oázisteremtőnek indul ma az Magyarországon, aki elkezd teológiát tanulni.

A jezsuiták hívogató plakátján ez olvasható: „A hely, ahol elfogadnak úgy, ahogy vagy, ahol megértenek, ahol válaszolnak, ahol megtapasztalod, hogy nem vagy egyedül. Anonim módon, bejelentkezés nélkül, térítésmentesen. A párbeszéd háza.”

Milyen jövőt sejtet egyetemünk egy érdekes fordulópontja a 2014/15-ös tanév küszöbén?

Az egyházban, gyülekezetben, diakóniában és iskolában a vezetés mindig akkor ér el eredményeket, ha a vezetőről sugárzik, hogy ő maga is vezetett Isten által. Ezt nem reklámozza önmagáról, hanem egyszerűen árad róla. Nehéz ennek a jeleit úgy felsorolni, hogy egy vezetőképzés sörénél is lehessen sajátítani. Nem lehet olyan speciális tréninget sem meghirdetni, ahol biztosan garantálja valaki, hogy a jövőben látszani fog ez a vezetettség minden vezetőn. De őszinte és odaadó élettel, „figyelmes együtt járással” el lehet jutni erre az állapotra. A gyülekezetek története és mai élete tanúsítja ezt.

A teológiai tudományos munka is azt szolgálja, hogy a szakismeret és a személyes keresztény életvitel egymást erősítsék. Az is igaz, hogy sokszor csak kérdéseken, kétségeken és vitákon keresztül jutunk előbbre ezen az úton. Ez ma azért is fontos, mert a lelkészek és hittanárok nem egy tekintélyalapon vagy a megelőlegezett tudástöbblet elismerésével biztosított egyirányú közlés munkájába küldetnek, hanem éppen a dialógusba.

Magas szinten vizsgálta és gyakorolta ezt az európai egyházak összefüggésében a Societas Oecumenica budapesti konferenciája augusztus 21—26. között. Ennek szervezését és előkészítését kollégánk, Szentpétery Péter koordinálta. Gratulálunk a sikeres konferenciához.

Beszédben, kommunikációban is „együtt járás”. A kölcsönös tanítás és tanulás helyzetében. Nem kész válaszokat kell pusztán „felmondani”, hanem együtt megfogalmazni, megkeresni a kérdéseket és feleleteket igazi dialógusban. A legkisebbek hittanórájának is alapvető és időszerű eleme ez ma.

Egyetemünknek érdekes fordulópontja a mai évnyitó. Többen vannak azok, akik teológiát fognak tanulni, de nem lelkészként akarnak szolgálni a jövőben, hanem hittanárként, gyülekezeti munkatársként vagy teológiát tanult segítőként. Új kihívás ez számunkra, és igyekszünk megtalálni azt az utat, ahol már itt, az egyetemen is az együtt gondolkodás, az együtt kutatás és együtt felfedezés valósulhat meg.

Nagy várakozással tekintünk Pángyánszky Ágnes egyetemi lelkész most induló teljes munkaidejű szolgálatára is. Bízunk benne, hogy húszéves lelkészi tapasztalata sokat segít majd hallgatóink lelki fejlődésében, és az egyetemnek a gyülekezetekkel való aktív kapcsolata, együtt járása útján is megújul életünk az ő szolgálatba állásával. Ma

ehhez hozzáteszem azt is, hogy az elhivatottság érzésének mélysége is növekedhet beszélgetések, igehirdetések és a személyes lelkigondozás során. Nagy öröm számunkra, hogy erre most lehetőség nyílt. Áldást kérünk a munkájára! Köszönjük őt azoknak is, akik elengedték Pilisről.

Jól látható külső megújuláson esett át mindegyik épületünk az elmúlt hónapokban. Az építkezés pályázati forrásból valósult meg. Köszönjük azoknak a helytállását, akik a nyáron át is végig szervezték, vezették és megvalósították ezt a munkát. A múlt félév utolsó napjaiban be-benéztek az építőmunkások az állványról a tantermekbe a felújítás kezdetén, most is van rá esély, de ez már a befejező szakasz. Ez a pályázat akkor lesz igazán eredményes, ha kevesebb energia felhasználásával tudunk majd üzemelni a jövőben.

Kevesebbet fogyasztunk, és kisebb terhet rakunk rá reménység szerint a környezetünkre. Kis teológiai zárásként most már csak az a kérdés, hogy ugyanakkor lesz-e olyan belső változás és lelki megújulás az épületeinkben, hogy elmélyültebb hivatástudattal és „figyelmes” együtt járással épül a hitünk és a tudásunk a következő tanévben. Itt a fordítottja lehet igaz az előbbi mondatnak: többletenergia-ráfordítással és érezhető, mérhető lelki és szellemi teljesítménnyel.

A célunk nem lehet most sem más, mint jó lelki és közösségi vezetők képzése az egyházunk számára.

Célunk - stratégiai mondatokban

> Biztosítani a megfelelő hittanári és hitoktatói bázist az evangélikus egyházban néhány éven belül. Továbbképzéssel és szaknépszerűsítéssel fordulni a pályaválasztók felé. Bővíteni a képzést ezen a területen. Minőségi hit- és erkölcstanoktatás a cél.

> Lehetőséget és motivációt adni az úgynevezett „késői elhívatással” teológiát tanulni akaró civileknek is az egyházban. Ez a 2017-es jubileumi évig gyönyörű kihívás. Tudunke friss és lendületes képzést formálni, ahol közösségépítő szándék és korszerű evangéliumi kommunikáció tölti be a teret? Úton egy evangélikus tudásközpont felé.

> Kapcsolati tőke megszerzésére való képesség kialakítása és fejlesztése a jövő lelkészeiben és hittanáraiban, hogy ne próbálkozzanak egyedül, és ne is maradjanak magukra. Kommunikatív és missziói karakter erősítése a kurzusokon. A valóban használható tudás közvetítése.

> Szabadságban, frissességben és kreativitásban megújult, valóban „együtt járó” egyház alapjait építgetni az Evangélikus Hittudományi Egyetem munkanapjain tantermekben, gyakorlatokon és gyülekezeti szolgálatokban. Egyházépítő teológiai képzés a cél.

Bárcsak igaz lenne egész intézményünkre az induló tanévben Boldog Kalkuttai Teréz anya híres mondata: „Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte."

Legyen mindenki boldogabb a hallgatóinkkal, tanárainkkal és munkatársainkkal való találkozás után, mint előtte. Ha így lesz, akkor tényleg hatékonyak leszünk! Ne engedjük, hogy ne így legyen!

■ Szabó Lajos