Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-09-07 / 36. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2014. szeptember 7. *• 15 A mobilkorszak eleje és vége Nemrégiben a szarkazmus igen mulatságos megnyilvánulásával találkozhattunk az interneten: a fotó egy pályaudvar peronjának részletét mutatta, ahol legalább tízen ácsorogtak és nézegették okostelefonjaikat. Egyvalakit kivéve, aki vidáman nézelődött egy bizonyos irányba. A kép aláírása furcsa groteszkséggel mulatott rajta és egyben korunkon: „Mi baja van ennek a srácnak?!” Igen, valóban olyan világban élünk, ahol teljesen természetes, hogy ha van pár percnyi szabad időnk, automatikusan a készülék után nyúlunk. Valójában a legtöbb esetben semmi dolgunk nem lenne vele, de ha már nálunk van, akkor körülnézünk kedvenc közösségi oldalainkon, hogy történt-e valami érdekes valakivel. (E sorok írója kivétel ez alól, azzal a megszorítással, hogy ő viszont elektronikus könyveket szokott olvasni a telefonján, gyakorlatilag minden tömegközlekedési eszközön vagy arra várva.) A trend egyre inkább az, hogy mobilon érjük el az internetet. És gyakran nem is weboldalakat nézegetünk, hanem külön alkalmazásokat, amelyek egy előre elkészített struktúrában jelenítik meg a tartalmakat. Ráadásul a „push notification”, azaz az „előtérbe tolt üzenetek” révén már be sem kell lépni az egyes alkalmazásokba minden alkalommal, a programok maguktól jeleznek, ha valami érdekes hír jelenik meg. így egyre inkább azt a késztetést érezzük, hogy folyamatosan ellenőriznünk kell az okostelefonunkat, hátha történt valami új, valami kihagyhatatlan. Leo Babauta érdekes egyéniség. Könyve - A kevesebb ereje - igazi bestseller lett, Zen Habits (Zen szokások) című blogja pedig rendkívül népszerű mind a mai napig. Ő folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy hátrébb kellene húzódnunk a technikai vívmányoktól, és meg kellene próbálnunk élvezni az adott pillanatot. Nincs szükség arra, hogy minden órában megnézzük az üzeneteket, ugyanis azok mind - szinte kivétel nélkül - várhatnak egy napot. És így tovább... Babauta úgy döntött például, hogy nem használ tovább e-mailt. MegEGYHÁZ ÉS VILÁGHÁLÓ Rovatgazda: Nagy Bence őrült? Egy blogger, sikeríró meg tud lenni elektronikus levelezés nélkül? Ő azt mondja, hogy tíz éve még teljesen normális volt, ha valakinek nem volt e-mail címe. Miért lenne most kevésbé az? Ráadásul webfejlesztői oldalról is felettébb érezhető a nyomás a mobil oldaláról. „Mobile first”, azaz „elsőként mobilra” a koncepció neve, miszerint bármit is csinálunk, annak először vagy mobilra alkalmazva kell megjelennie, vagy pedig a tervezésnél az okostelefon kisebb képernyőjét kell figyelembe venni. Alapjában véve ez nagyban segíthet a felhasználói interfész tervezésében, de túlságosan is erőlteti azt a képzetet, hogy a mobilon túl nincs más világ. A Gamasutra oldalán jelent meg nemrég egy érdekes írás. A Gamasutra a játékkedvelők Mekkája. 1997-ben alapították, azóta rengeteg különféle írást tettek közzé a számítógépes játékok kedvelői. Az említett blogbejegyzés szerzője, Thomas Henshell arról vallott, miképpen vált mobiljátékfejlesztővé, és miért is vallott kudarcot. Neki az volt a célja, hogy játékokat készítsen, és tehetsége is volt hozzá. Két jól működő alkalmazás kifejlesztése után azonban kénytelen volt rádöbbenni, hogy a megélhetése forog veszélyben, ha továbbra is úgy akar dolgozni, mint addig. Ő ugyanis olyan játékokat csinált szívesen, mint amilyenekkel ő szeret játszani: az embert hosszú órákra lekötni képes műveket. A mobil világa azonban nem erről szól, ott a pár percnyi felesleges időket töltik ki az emberek a játékokkal. Ráadásul naponta több száz új alkalmazás készül, amelyek mind-mind az emberek figyelmére ácsingóznak, de a sikerre igen kevés a matematikai esély. Henshell végül úgy döntött, hogy hátrahagyja a mobilfejlesztés világát, és azoknak készít játékot, akik a játék miatt játszanak: vagyis a PC-tulajdonosoknak. Ők azok, akikből igazi rajongók lehetnek, akik életérzésként tekintenek egy-egy játékra, akik az adott sikertermék pólóját hordják... Két tanulság a végére. Az első: a jól bejáratott platformok megmaradnak; a második: a webes világban is érvényes, hogy azzal érdemes foglalkoznunk, amit igazán szeretünk. ■ N. B. EVÉL&LEVÉL&LEVÉL Vakációs bibliahét A Gyantái Református Egyházközség ismét a Nagyváradi Evangélikus-Lutheránus Egyházközséggel közösen szervezett vakációs gyermek- és ifjúsági bibliahetet Gyantán augusztus 11-17. között. Ezen a nyáron sikerült bekapcsolni a programba a Gyantához tartozó kisházi szórványgy.ülekezetben nyaraló református gyermekeket is. A huszonöt-harminc fős gyantái csoport tagjai hamar összeszoktak a hozzájuk csatlakozott kisházi és nagyváradi gyerekekkel, és nagyon jó hangulatban, aktívan vettek részt a foglalkozásokon. A Válaszút címmel a hollandiai KOEN (Keresztény Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért) Alapítvány által összeállított program alapján a kicsiknek Soós Orsolya tanítónő, míg a nagyoknak Mátyás Attila evangélikus lelkipásztor tartotta a foglalkozásokat. A tartalmas hét záróalkalma a vasárnap délelőtti istentisztelet volt a gyantái református templomban. Itt a helyi lelkipásztor (e sorok írója) hirdette Isten igéjét a 119. zsoltár 103-105. versei alapján, hangsúlyozva, hogy ha a szülők azt szeretnék, hogy gyermekeik Krisztus útján járjanak, legelőször maguknak kell befogadniuk az Igét, és a családban együtt kell járniuk az ő útján. Az istentisztelet végén a táborban részt vevő gyermekek bábjátékkal örvendeztették meg a gyülekezetét. Az istentiszteletet szeretetvendégség követte a gyülekezeti kultúrházban, ahol kiállították azokat a munkákat, amelyeket a gyermekek a hét folyamán a kézműves-foglalkozásokon készítettek. Isten nevében köszönetét mondunk a sok önkéntes segítőnek, akiknek munkája gazdagabbá és élménydúsabbá tette a mindennapi foglalkozásokat. Augusztus 24-én a nagyváradi evangélikus templomban is hasonló táborzáró műsorra került sor a délelőtti istentisztelet keretében. ■ Soós József-Tamás (Gyanta) Bibliai ön- és társismereti tábor Milyen vagyok, Istenem? Ezzel a címmel rendezett bibliai önismereti tábort gyermekeknek a Tótkomlósi Evangélikus Egyházközség. Az ön- és társismeretre épülő anyag a testrészek és az érzékszervek felől - sok-sok játékon keresztül - közelítette meg a Bibliát. A Szentírásban számos olyan igehelyet találunk, amelyek lehetővé tesznek egy ilyenfajta megközelítést. Az idén új helyszínen - az egyházközség fenntartásában működő Napraforgó házban és a tavasszal átadott Luther-házban - tölthettek együtt egy hetet a hittanos gyerekek. Az eddigi kopáncsi nomád körülményeket tehát 21. századi környezet váltotta fel. A nyár utolsó gyermekprogramján a környezettudatosság is megjelent. Az egyházunk gyermek- és ifjúsági osztálya által kiírt pályázaton elnyert támogatás lehetőséget adott arra, hogy - sok új csapatépítő játék vásárlása mellett - az eddig használt eldobható étkészletek helyett tartós, színes, tetszetős étkészletet is beszerezzünk. A gazdag program lebonyolítását a Tótkomlósi Evangélikus Nőegylet tagjai is segítették, akik aktívan részt vettek a gyermekek ellátásában. Egyebek mellett - a korábbi évekhez hasonlóan - több száz palacsintával örvendeztették meg a résztvevőket. Hasonlóan nagy örömöt szereztek a Simonka György országgyűlési képviselő által felajánlott görögdinnyék - darabszámúk pontosan megegyezett a táborozó gyerekek létszámával. Egyházközségünk ezen a nyáron is több tábort szervezett különböző korosztályok számára, melyek mindegyikében közös volt, hogy a Biblia útmutatásaira épültek, tevékenységeik során a gyermekek közvetlenül tapasztalhatták meg a keresztény értékrendet. Az elmúlt táborokért hálát adunk, a most induló tanévre pedig Isten áldását kérjük a szeptember 7-i tanévnyitó istentiszteletünkön. ■ Szpisák Attila (Tótkomlós) 580 esztendeje született az első név szerint ismert magyar költő ► „Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek, /S most Pannónia is ontja a szép dalokat. /Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám, /Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!" - szól ekképpen 1465 tájékáról a Pannónia dicsérete című hazafias epigramma, mely egy kivételes korban vettetett papírra egy kivételes ember által, aki európai hírre tett szert - s akinek valójában az eredeti nevét sem ismerjük. A későbbi költő valószínűség szerint egy horvát kisnemesi család sarjaként látta meg a napvilágot 1434- augusztus 29-én, feltételezhetően Kesincei, avagy Csezmiczei János néven. Édesanyja ágáról a nagynevű bíboros, esztergomi érsek, Vitéz János volt a nagybátyja. Ő volt az, aki felkarolta s egyengette az ifjú pályáját: előbb a Sebes-Körös partjára, Szent László városába, Nagyváradra - ahol a Hunyadi ifjak is okosodtak -, majd Itália földjére küldte, hogy ne a „hazai árnyékot” keresse, hanem a „lényegre törjön”. Bolognától északra, a „tökéletes reneszánsz városként” emlegetett Ferrarába került, ahol a világhíres költő-tudós-pedagógus, a veronai Guarino magániskoláját járta ki. Amellett, hogy megtanult latinul, görögül, főképpen a reneszánsz gondolkodás emberközpontúságát, a klasszikus tudományokat, művészeteket is megismerte, s itt érett igazán költővé, itt vált a sokak által becsült Pannóniái Jánossá, vagyis Janus Pannoniusszá: „János volt a nevem, s Janus, ki e verseket írta! / Megmondom, ha netán, tudni kivánod okát. / Nem buta gőgből hagytam cserben a régi nevem, nem! / Tudna-e bárki különb s szebb nevet adni nekem? / Ezt hittem magam is s lásd, Janus lettem, amint a / Múzsa magához emelt s megkoszorúzta fejem” - vall ekképp névváltoztatásáról az itáliai magyar diák. Tanulmányai sorában Ferrarát Padova követte, mely Európa egyik első egyetemi városaként ismert. Itt jogi tanulmányokba kezdett, pontosabban kánonjogi tanulmányokba. Az alapos okulás után még jobban kinyílt számára a világ. Itáliai körút következett, de közben röpke időre kis hazai kitérő, ahol rang is várta: váradi őrkanonokság. Ekkortájt írta első pannóniai tárgyú elégiáit. Az igazi példahely számára azonban Róma volt, ahol nem tartózkodhatott sokáig, mert rövidesen újra haza kellett térnie. Tizenegy év után itáliai életétől nem szívesen vált meg, hiszen ott már híressé vált, nagyra tartották, s óriási sikereket remélhetett még. Mátyás megkoronázásával azonban nem kisebb feladatok vártak az ifjú prépostra Magyarországon, mint hogy ő is kivegye részét a haza újjászervezéséből. Bár főként politikai feladatokat kapott - mint királyi kancellár -, nem hagyott fel a költészettel, sőt fő céljának tekintette a műveletlenséggel szembeni küzdelmet, a humanista kultúra mind szélesebb terjesztését. Ezt szolgálta a ritkábbnál ritkább könyvek gyűjtése, könyvtár létrehozása s mindazon erőfeszítése, amely új otthonát, Pécset kívánta volna egyfajta kulturális centrummá tenni. Miután nagybátyja nemcsak az ország legbefolyásosabb személyisége s az uralkodó legfőbb tanácsosa volt, az ország legfőbb egyházi vezetőjeként továbbra is kezében kívántatartani a feladatokat. Ehhez segítségül legbizalmasabb emberei, vagyis püspökei közé emelte Janust is. Az íróasztalánál gyakorta verseket írogató pécsi püspöknek hamarosan nagy feladatokkal kellett megbirkóznia: azon kellett munkálkodnia, hogy megszabadíthassák az országot és egész Európát a törököktől való veszedelemtől egy törökellenes nyugati szövetség életre hívásával. Ezért hát újabb feladatokat vállalt, latba vetette hírnevét, tekintélyét, levelezett, tárgyalt, utazott, visszament Firenzébe és Rómába is, ahol rendkívüli tisztelettel fogadták. De útközben váratlan hír érte: Mátyás hosszú távú békében egyezkedik a szultánnal. Janus befolyásos s igencsak fáradságos politikaikülpolitikai munkája egyik percről a másikra fulladt kudarcba. Nagybátyjával és a velük egy húron pendülő főurakkal rövidesen szembefordultak a magyar uralkodóval, a német birodalmi gyűléstől vártak sürgős segítséget, hogy végül lengyel uralkodójelöltjüket a trónra ültethessék. Mátyás azonban résen volt, mindenről tudomást szerzett, s nagy haraggal vetett gátat az összeesküvésnek. A pápai követ közbenjárásáig börtönbe vettette az összeesküvőket. Janus nem volt hajlandó feladni elveit. Egy darabig a pécsi várban védekezett, majd amikor már tarthatatlanná vált minden, elmenekült. Útra kelt szeretett Itáliája felé. Nem ért célba; gyenge tüdeje felmondta a szolgálatot. Útközben, Zágráb mellett halt meg 1472. március 27-én. Alig harmincnyolc esztendősen hunyta le a szemét, nem érve meg annyira várt „tavaszát” - az Egy dunántúli mandulafáról című versére utalva -, mandulafa-élete jelképes virágba borulását. Nem tudott kiteljesedni jobb sorsra érdemes élete. Janus Pannonius, aki pap létére nem idegenkedett életvidámságról, múzsákról, sőt az egyházat bírálva sem megszólalni, a magyar irodalom első név szerint ismert költője, a magyar költői öntudat első kifejezője, Magyarország számára az első hírnevet, ismertséget hozó poéta volt. Születésének e jeles évfordulóján ne legyünk restek felidézni egy-egy sorát! ■ Kerecsényi Zoltán
