Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-26 / 4. szám
Evangélikus Élet élő víz 2014. január 26. ►. ti „Meg sem itta a borát!” Tél a Bibliában A címbéli idézet Szakonyi Károly Mindenki siet haza című írásából készült színdarabban hangzik el. Ezt a művet választottuk Pesterzsébeten a felnőtt ifjúság részére karácsonyi szolgálatul. A darab szerint szenteste, záróra előtt a vendéglőbe egy különös férfi lép, akit - érthető módon - nem szívesen fogadnak a fölszolgálók. A vendég bort kér. A pincér felszolgálás közben észreveszi, hogy véres mindkét keze. Szeretnének tőle - most már a sokat sejtető vérfoltok miatt is - megszabadulni, de a véres kezű kedvesen invitálja a pincéreket:- Nem innának velem?- Ilyenkor? Sietünk haza, mert vár a család - hangzik az elutasítás, immár a szörnyű sejtelem okán is: „Ez valami gyilkosságba keveredett!”- De hát nekem nincs senkim, akivel együtt karácsonyozzak - próbálkozik a vendég. Nem talál megértésre. A végletekig feszül a helyzet. Rendőrt nem hívnak, mert az végképp tönkretenné a karácsonyukat. Mi, nézők természetesen megsejtjük, hogy a vendég a megfeszített Jézus Krisztust szimbolizálja, aki az igazi karácsonyra, az egymás felé fordulásra akarja fölhívni a figyelmet. Mindez azonban nem tűnik föl a vendéglőben dolgozóknak, akik végül is kidobják. A pincér leporolja a kezét, lehúzatja rolót, majd észreveszi, hogy a vendég pohara érintetlen. Következik a darab nyomatékos végszava: „Meg sem itta a borát!” - mondja elgondolkodva, miközben fölhangzik a taps. Minden szereplő a színpadra jön, és meghajlással mond köszönetét a tetszésnyilvánításért. A darabnak vége, de nem az üzenetnek. Kérem Zoltánt, maradjon még a színpadon. Az asztalkáról kezembe veszem a borral teli poharat.- Kedves gyülekezet! Valamit el kell mondanom. A plakáton úgy szerepel, hogy én rendeztem ezt a darabot. Be kell jelentenem, hogy ez nem igaz. Nehéz volt számomra a szereposztás. Végül úgy alakult, hogy Zoltán vállalta a vendég szerepét. Ő az, akinek 2012-ben kereszteltük a gyermekét, aki 2013. október 6-án, negyvenedik születésnapján elmondta itt a templomban, hogyan szabadult meg a szenvedélyétől, és itt konfirmált hitvesével együtt presbiter testvéreink áldásra emelt keze alatt. Az egyik próbán pontban nyolckor megszólalt a teremben egy telefon. Zoltán elnézést kérve halkította le a kabátzsebében hangicsáló szerkezetet. Annyit mondott még, hogy ez nem hívás volt, hanem figyelmeztetés. Az iszákosmentőből ismert társaival elhatározták, hogy naponként, este nyolckor imádkoznak két testvérükért, akik még küszködnek a szenvedéllyel. Félbeszakítva a próbát imaközösséggé alakultunk. Ugyanez megismétlődött a főpróbán is. Megint imádkoztunk, de nekem csak az előadáson nyitotta meg az Úr Jézus az elmémet. Akkor nyilallt belém, hogy Zoltán, akinek sok karácsonyát tette tönkre az italozás, éppen egy éve, karácsonykor tette le végleg a poharat. Nem kérkedik vele, csak boldogan vallja meg a gyülekezet előtt, hogy az Úr Jézus megszabadította. Azóta: „Meg sem itta a borát” - a darab szerint sem! Ezért helyesbítenem kell a plakátot: Ezt nem én rendeztem! Valaki más volt itt a Szereposztó és a Rendező! ■ Győri JS. *vdm pesterzsébeti evangélikus lelkész Legyünk állhatatosak! Corrie ten Boom Menetrend című munkájában állhatatosságra hívta fel figyelmemet egy ismert ige alapján: „De aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Mt 24,13) Rámutatott, hogy Jézus engedelmes volt. Mindig alávetette magát Atyja akaratának. Elindult Jeruzsálem felé, hogy ott megfeszíttessék. Engedelmes volt a kereszthalálig. Ez volt az ő útja a feltámadás felé. Megértettem, hogy követői számára is csak az engedelmesség és a kereszt útja vezet a feltámadásra. A kereszthordozásnak nagy jelentősége van a mostani időben, amikor az Isten és a kereszt elleni támadás egyre nagyobb méreteket ölt. Felvetődött bennem a kérdés: mit várhatok még, amikor az antikrisztus megjelenésekor az ateizmus a csúcspontját fogja elérni? Isten igéje adta meg a választ: „Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozatfia. Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába, azt állítva magáról, hogy ő isten’.’ (2Thessz 2,3-4) Veszíthet Isten? - tettem fel magamban a kérdést. Arra a biztos meggyőződésre jutottam, hogy nem. Egyáltalán nem, mert ama sötétség ideje után megszólalnak harsonái, és visszajön az ő Fia, Jézus, s akkor világossá válik, hogy az evangéliumot valóban minden népnek hirdették, mert így szólt a parancs:,,Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet..” (Mt 28,19) Ez arra figyelmeztetett, hogy Jézus visszajövetelekor fontos lesz, hogy legyenek emberi lelkek, akikkel az Úr elé mehetünk, akiknek megmutattuk a megváltás útját. Ne kelljen félelemmel énekelni a 322. Hallelujah-ének sorait:„Óh, hogy állok így elédbe / Számot adni, Jézusom? / Nincs egy lélek, kit vezetnék, / Nincs egy kéve vállamon.” Halljuk meg időben az ének felszólítását: „Lelkeket vezess az Úrhoz, / Míg az éj rád nem borul!...” Ef 6-ban az Isten fegyverei nemcsak az utolsó időre adottak. A végső győzelemhez nekünk, Jézus követőinek a mi időnkben is szükségünk van fegyverekre. Mivel tudjuk, hogy a végső harc hamar el fog kezdődni, nagyon fontos ez a fegyverzet. Jézus előre megmondta, hogy ezek a napok eljönnek (Lk 21,8-19), de nem kell félnünk, ezeknek meg kell lenniük. Milyen nagy kegyelem ez az Úrtól, hogy mindezt előre megmondta! Mi vagyunk, akik ebben a világban a jövőt ismerjük, és értjük a mostani időt is. Éppen ezért ez a tudás ne töltsön el bennünket szomorúsággal, mert ismerjük az Úr vigasztaló szavait is: „...de a választottakért megrövidülnek azok a napok” {Mt 24,22) „De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről” (Lk 21,18) „Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a telketeket” (Lk 21,19) »De ez alkalom lesz nektek a tanúságtételre’.’ (Lk 21,13) Szükséges azért, hogy kitartsunk, mert akkor felemelt fővel nézhetünk szembe mindennapjainkkal, és szemünket Jézuson tarthatjuk. Isten igéjéből tudjuk, hogy közeledik a pillanat, amikor meglátjuk az Emberfiát visszajönni a felhőkön hatalommal és dicsőséggel: „...mertgondom van rá, hogy igémet beteljesítsem” (Jer 1,12) ,Áz ég és föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el” (Mt 24,35) „Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól; és hirtelen lepjen meg titeket az a nap, mint valami csapda, mert úgy fog rátörni mindazokra, akika föld színén laknak’.’ (Lk 21,34) A mindennapi kenyér gondjait mindnyájan ismerjük. Ez annyira lefoglal bennünket, hogy nagy meglepetésként érhet minket az a nap, mivel elfelejtünk vigyázni. így volt ez az özönvíz idejében is. ,Ahogyan Nőé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. Mert mint ahogy azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek, egészen addig a napig amelyen Nőé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is” (Mt 24,37-39) Ezen a világon mindenütt vannak Istennek gyermekei, akiknek nehéz a sorsuk, mert valóban komolyan veszik Isten igéjét és elhívásukat, hogy a világ világossága és a föld sója legyenek. Sokszor a keresztyén társaik keserítik meg életüket, mert nem értenek egyet bizonyos bibliai igazságokkal, és mert nem fogadják el a tökéletes lelki átadást minden egyes következményével együtt. Az w ilyen nehézségekben t gyakorolnunk kell maii gunkat a türelemben és z szeretetben. „Az ördög § örvendezik, ha az embe- rek a régi igazságokat és § hagyományokat kidobják £ a csónakból.” * „És ha prófétáim is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet nincs bennem: semmi vagyok” (lKor 13,2) Az a veszély, hogy az ember elfelejti a szeretetet. Szükséges megértenünk, hogy ezek a kísértések és próbatételek a végső időkhöz tartoznak. A Szentlélek mindent megad nekünk, amire csak szükségünk lesz. Megtanít alázatra, figyelni Urunkra, és megtanít arra is, hogy ne terheljük magunkat felesleges csomagokkal, illetve vigyázzunk keresztyén társainkra. Mindez része a megváltottak végső diadalmas életének. Kedves Testvérem! Légy te is a diadalmas seregben! ■ Szenczi László A protestáns új fordítású Szentírás szövegében tizenhatszor fordul elő tél szavunk. Miként az ősz szóval is tettük, tekintsük át ezeket is a bibliai könyvek sorrendjében. Nem mindegyik előfordulása örök érvényű igazságokat hordozó ige (a teljesség kedvéért azért ezeket is idézzük), ám a - főként ószövetségi - versek többsége esetében érdemes elgondolkodnunk azon, mit is üzen számunkra Istenünk a téllel. Hogy ne aggódva figyeljünk a napokra, az évszakokra és az esztendőkre (lásd Gál 4,10)! S az elmúláson merengve, szemünk előtt lebegjen Ászáfnak ez évi igénkben elénk tárt, évszakoktól független, örök érvényű vallomása: „De nekem olyan jó Isten közelségei Uramat, az Urat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet” (Zsolt 73,28) Az ő örök országában „nem lesz többé idő” (Jel 10,6), így éjszaka és tél sem, mert az elsők elmúltak. Csak Isten lesz „minden mindenekben” (lKor 15,28). S vele lesz minden gyermeke, aki a zsoltárossal együtt hittel vallja: „De én mindig veled leszek, mert tefogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!” (Zsolt 73,23-26) „Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.” (íMóz 8,22) „Te szabtad meg a föld minden határát, te alkottál nyarat és telet" (Zsolt 74,17) „Nézd, vége van a télnek, elmúlt az esőzés, elment.” (Énekek 2,11) „Ott marad mindenestül a hegyek ragadozó madarainak és a föld állatainak. Ott nyaral a ragadozó madár, és ott telel a föld minden állata.” (Ézs 18,6) „A király éppen a téli palotában tartózkodott, mert az év kilencedik hónapja volt. Előtte a kályhában égett a tűz.” (Jer 36,22) „Összedöntöm a téli házat a nyári házzal együtt, elpusztulnak az elefántcsont házak, vége lesz a sokféle háznak - így szól az Úr.” (Ám 3,15) „Azon a napon folyóvíz fakad Jeruzsálemből, egyik ága a keleti tenger felé folyik, másik ága a nyugati tenger felé; így lesz íe'/en-nyáron át.” (Zak 14,8) „Imádkozzatok, hogy ne kelljen télen, sem szombaton menekülnötök.” (Mt 24,20) „Imádkozzatok, hogy ne télen legyen ez.” (Mk 13,18) „Amikor eljött a templomszentelés ünnepe, Jeruzsálemben tél volt.” (Jn 10,22) „A kikötő nem volt alkalmas a telelésre, s ezért a többség úgy döntött, hogy továbbhajóznak onnan, hátha eljutnak Főnixbe, ahol áttelelhetnek. Ez Kréta egyik kikötője, amely délnyugat és északnyugat felé néz.” (ApCsel 27,12) „Három hónap múlva azután elindultunk egy alexandriai hajón, amely a szigeten telelt, és amelynek címerében Dioszkurok voltak.” (ApCsel 28,11) „De nálatok talán ott is maradok, vagy át is telelek, hogy ti indítsatok útnak, ahova majd megyek.” (lKor 16,6) „Igyekezz a tél beállta előtt megjönni. Köszönt téged Eubulosz, Pudensz, Linosz, Klaudia és a testvérek mind.” (2Tim 4,21) „Amikor majd elküldöm hozzád Artemászt vagy Tükhikoszt, igyekezz hozzám jönni Nikopoliszba, mert elhatároztam, hogy ott töltöm a telet" (Tit 3,12) ■ Válogatta: G. A. HETI ÚTRAVALÓ „Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában” (Lk 13,29) Vízkereszt ünnepe után a 3. héten az Útmutató reggeli és heti igéi hirdetik: e világban Jézus Krisztusban látható Isten szeretete. Ő nem személyválogató (lásd ApCsel 10,35); úgy szerette a világot... (lásd Jn 3,16). „Az egek hirdetik igazságát, és minden nép látja dicsőségét. Örüljetek, ti, igazak az Úrban, magasztaljátok szent nevét!” (GyLK 736,6.12) Jézusban „már fénylik az igazi világosság, és aki szereti az ő embertársát, az a világosságban marad” (íjn 2,8.10; LK). Mindenféle nép jöhet Isten örök országába, az evangélium zsidóknak, pogányoknak egyaránt hirdettetik. Am Jézus heti igénk ígéretéhez figyelmeztetést is fűz (lásd Lk 13,30). Ő Kapernaumban meggyógyította a pogány százados béna szolgáját, aki elismerte Jézus isteni hatalmát. És elcsodálkozva mondta: „...senkiben sem találtam ilyen nagy hitetIzráelben” Csak egy szót szólt, és meggyógyult a szolga. „Menj el, és legyen a te hited szerint” (Mt 8,10.13) „Ez a történet kettős csodáról szól: Jézus értünk tett ilyen csodát, hogy a keresztyénség hinni kezdjen. De ezek a csodák - mint a százados hite is - folytatódnak, s mindvégig megmaradnak.” (Luther) Pál kész hirdetni az evangéliumot, mert „Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan megvan írva” (főm 1,16-17; lásd Hab 2,4). Már az Ószövetség evangélistája által is „a Seregek Ura pedig ezt az áldást mondja: Áldott Egyiptom, az én népem, és Asszíria, kezem alkotása, meg Izráel, az én tulajdonom!” (Ézs 19,25) A föníciai özvegyasszony a nagy szárazság idején Isten ígéretére bízta magát, teljesítve Illés kérését. „És evett ő is, meg az asszony és a háza népe is mindennap. A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó semfogyott ki.. ’.’ (íKir 17,15- 16) Az özveggyé lett móábi Ruth elment anyósával Naomi városába, a kenyér házába. „Mert ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállók meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem” (Ruth 1,16) A pizidiai Antiókhia zsinagógájában Pál és Barnabás így szólt az őket káromló s ellenük mondó zsidóknak: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogány okhozfordulunk. Mert..(Lásd Ézs 49,6) „Ennek hallatára örvendeztek a pogány ok, és magasztalták az Úr igéjét, és..(ApCsel 13,46-48) Jézus Názáretben kijelentette: „... egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában” (Lk 4,24) Kiűzték a városból, és meg akarták ölni, noha a kegyelem igéit hirdette közöttük. Isten örök országában letelepedve együtt zengik a Bárány énekét az egész világból jött győztesek: „...ki nefélne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet...: mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted...” (Jel 15,4) „Jő minden tájról, együtt énekel, / És együtt ujjong, együtt ünnepel, / Halleluja!” (EÉ 454.7) ■ Garai András
