Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)

2014-05-11 / 19. szám

Evangélikus Élet élő víz 2014. május 11. » n Missziói napra készülünk „S akkor Péter így szólt egy Jézust nem ismerő szomszédjához: »Szállj fel a buszra, és gyere velünk!«” Jól tudjuk, hogy ilyen ige nincs az Újszö­vetségben, de úgy érzem, hogy mo­dern szavakkal kifejezi Jézus egész ta­nítását. Ez a lényege a missziói pa­rancsnak is, amelyre olyan sokszor szoktunk hivatkozni. Hétről hétre halljuk: „menjetek el”, „hirdessétek", „tegyetek tanít­vánnyá minden népet” - de mit jelent mindez a hétköznapokban?! Sokat lehetne erről írni, most csak egyeben aktuális feladatot szeretnék a gyülekezeti tagok szívére helyezni: törekedjünk arra, hogy a kerületi missziói napra minél több olyan bará­tunk, munkatársunk, szomszédunk, is­merősünk jöjjön el, aki nem rendsze­resen templomba járó ember! Mind a három kerületben célunk, hogy május 31-én az evangélium megerősítse a hűségesen templom­ba járó, gyülekezeteink életében részt vevő testvéreinket, de közel szeret­nénk vinni az örömhírt azokhoz is, akik gyülekezeteink peremén élnek, vagy egyáltalán nincsenek benne közösségeinkben. Van még időnk elgondolkozni és imádságban odafigyelni arra, hogy kit helyez a szívünkre az Isten, kit sze­retne ott látni mellettünk a buszon, amelyik Győrbe, Dabasra vagy Oros­házára indul. A Déü Evangélikus Egyházkerület missziói lelkészeként hadd emeljek ki egy olyan programot, amellyel Oros­házán szeretnénk ezt a fajta nyitást kifejezni: szabadtéri evangélizációs alkalommal fogjuk zárni a napot. Ezen Pintér Béla zenél, s bizonyság­­tételek hangoznak majd el a színpad­ról. Hallhatják az igét a város arra já­ró, éppen pihenő, gyerekekkel sétá­ló lakói, szólni fog az ország külön­böző tájairól érkező evangélikusok­hoz s - nagyon remélem - azokhoz is, akiket mi tudunk magunkkal hoz­ni erre a napra. Péter senkit se hívott, hogy száll­jon fel a buszra, de nekünk ma ez a feladatunk. Vegyük komolyan, hogy ezáltal emberek életét változtathat­ja meg az Úr! ■ Deák László A TITOK NYITJA MISSZIÓI NAP A DÉLI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜLETBEN 2014. MÁJUS 31.. SZOMBAT | OROSHÁZA. THÉK ENDRE U. 2. Ár 9 00. KÖZÖS ÉNEKLÉS A TEMPLOMBAN 3.45: ME6NTIJÓ, KÖSZÖNTÖK 18.80. HOGYAN NYÍLIK MEG AZ EVANGÉLIUM TITKA? (EF 6,118-13) - SlHíttMI JÁNOS 10.45: BEVEZETÉS A CSOPORTOKHOZ - SIMM MIMI IMIIM 11.15: A KÖZÖSSÉG TITKA - BIBLIAKÖRÖK A TÁNCSICS GIMNÁZIUMBAN 12.30: EBÉD 13.15: AZ „EGYHÁZKERÖIETI ÉNEKKAR' PRÓBÁJA A TEMPLOMBAN 13 45 SZABADON VALÁSHHATO PROGRAMOK • A VILÁG ÉS AZ EGYHÁZ JÖVŐJE - IM§ fim ÜZLETEMBERREL BESZÉLGET BÚI USIIÚ • KÉSZÜLJÜNK EGYÜTT AZ ÚRVACSORÁRA SUmÍMI JUHOS VEZETÉSÉVEL • MEDITÁCIÓ KOMOLYZENÉVEL A TEMPLOMBAN • a toniiss mcf női kamaraegyüttes koncertje 14.45: TORONYZENE- OROSHÁZI FÚVÓSOK 15.00: AZ EGYHÁZKERÖIETI DIJAK ÁTADÁSA - INTERJÚ AZ ÉV EMBEREIVEL -MBBSHflWmm 11 80-15.30: IFJÚSÁGI PROGRAM NEMZETKÖZI MISSZIÓI SZERVEZETEK VEZETÉSÉVEL (INTERSERVE. 0M ÉS WTCIIFFE) NINCS LEHETETLEN KÜLDETÉS! [Ultin műmsok is oisiímim; ■ Ml A TITOK, ÉS Ml A KÜLDETÉS7 ISTEN TERVE VELE0 ÉS A VILÁGGAL • KIK A SZÖVETSÉGESEINK. ÉS KI AZ EUENSÉG? ERŐVISZONYOK A VILÁGIAK • TÖKÖS FEGYVEREK. SZ0PER FELSZERELÉSEK ÉS TAKTIKA srmuu (JiJim is mmníffímm) ■ LELKI ERŐNLÉTI EDZÉS • MOZOGJ OTTHONOSÁN MÁS KUtTÜRÁKBAN! • A00 TOVÁBB. AMIT KAPTÁL! • KÜIBETÉSSZIMOLÁCIÖ ZÁRÁS 0IPL0MÁK ÁTADÁSA 15.45: AZ El NEM MÜLÚ SZERETET TITKA (EF 6,240) - ÚRVACS0RAI ISTENTISZTELET - BÁHCSKIii ÍT.ÖO: VÁROSMISSZIÓS PROGRAM - A NAP KÖZREMŰKÖDŐI ÉS PIHltKStU; EVANGÉLIKUS KIRAKODÓVÁSÁR GYERMEKPROGRAMOT AZ OROSHÁZI EVANGÉLIKUS ÓVODÁBAN EGÉSZ NAP BIZTOSÍTUNK. HIDEG EBÉ0CS0MAGR0L AZ EGYHÁZKERÜLET 60N00SK0DIK. A NAGY BUSSZAL ÉRKEZŐ CSOPORTOK 50%-0S TÁMOGATÁST IGÉNYELHETNEK A KERÜLETTŐL MÁJUS IMG. a EílTM ES B8PflíTBS JEiehtkezés határideje: tÉJ- 1 2014. MÁJUS 12. & JELENTKEZNI A flfi.il/ZNfMH» WEBOLOALON LEMET. »—III TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: DÉU EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÚLET PÜSPÖKI HIVATALA 1018 BUDAPEST, PUSKIN 0.12. TELEFON:+36 1338 2302 E-MAIL: OEU.KERUlETgIUTHERANJU JUBILATE VASÁRNAPJÁRA Különös vallomás Keresztelő János szavai: „Akié a menyasszony, az a vőlegény, a vőlegény barátja pedig aki ott áll, és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjá­nak: ez az örömöm lett teljessé” (Jn 3,29) Panaszokkal teli világunkban ritkán hallunk olyan vallomást, amilyent Keresztelő János mondott: „öröme teljessé lett” Az ő ajkán is idegenül hangoznak ezek a szavak. Ez az aszketikus, marcona próféta, aki villo­gó tekintettel suhogtatta meg az ítélet fejszéjét kora romlottsága felett, örömről beszél, amely maradéktalanul tölti be szívét-lelkét. Különös val­lomás ez, de úgy látszik, nem lehetetlen. Honnan ez az öröm? Ha Keresztelő Jánost kérdezzük e titok felől, csak ennyit mond: „Azért lett teljessé örömöm, mert meghallottam a vőlegény szavát.” Sokféleképpen nevezi Jézust a Szentírás. Ezek a nevek beszédesek, mind elárulnak valamit Jézusról. Közöttük talán mégis a legszebb: Jézus, a vő­legény. Mennyi melegséget, érzelmet, vonzódást ébreszt ez a név! Mint az Énekek énekében a vőlegény, úgy hív Jézus kedves, bátorító szóval. Az tud örülni, annak lesz teljessé az öröme, aki hallja a vőlegény sza­vát, aki megérzi Jézus szavában a szeretet áradását. . ■ Madocsai Miklós HETI ÚTRAVALÓ „Ha valaki Krisztusban van, új terem­tés az: a régi elmúlt, és íme: új jött lét­re’.’ (2Kor 5,17) Húsvét ünnepe után a 3. héten az Út­mutató reggeli s heti igéiben az élő Krisztus szól megújult gyülekezeté­hez, győzelmében részesít: ujjongjatok - Jubilate!„Örvendj, egészföld, az Is­tennek!” (Zsolt 66,1) „Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön! Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel! Vigadozva járuljatok színe elé!” (GyLK 739,1) „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket minden lel­ki áldással a Krisztusban.” (Ef 1,3; LK) Feltámadásával ő örök örömöt szerzett népének, és azt kéri tőlü(n)k (hatszor is!): „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. (...) Maradjatok énbennem... Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek!’ (Jn 15,1.4.8) „Aki keresztyén, annak szervesen a szőlőtőből, Krisztusból kell szü­letnie és sarjadnia. így egy test lesz vele, úgyhogy igaz gyümölcsöt hozhat, a Krisztusét.” (Luther) Aki hiszi és nyíltan megvallja, hogy Jézus az emberré lett Istenfia, az a szeretet apostola szerint győz: „Mert minden, ami Istentől szü­letett, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk’.’ (íjn 5,4) Pál így tanít: „Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen..., hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként... a teremtményt imádták és szol­gálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké’.’ (Róm 1,18.21.25) Ám aki heti igénk szerint Krisztusban van, azt az ő szeretete szorongatja, és vallja: „...akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és fel­támadt. (...) Mindez pedig Istentől van, aki... nekünk adta a békéltetés szol­gálatát’.’ (2Kor 5,15.18) Az igazság: Isten Krisztusban megközelíthető valósá­gát jelenti az Igében, s csak ő szabadíthat meg a bűntől. A benne hívőknek ki is jelenti: „Ha tehát a Piú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (Jn 8,36) Akik Krisztusban vannak, Lélek szerint élnek. „De akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Ha pedig Krisztus bennetek van..., akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó teste­teket is a bennetek lakó Lelke által’.’ (Róm 8,9-11) Nagypénteken Pilátus ki­szolgáltatta Jézust a zsidóknak: „íme, az ember!” Ők így válaszoltak: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Piává tette ma­gát!’ (Lásd 3MÓZ 24,16) Pedig Jézus kijelentette a helytartónak: „Te mondod, hogy király vagyok.” (Jn 19,5.7; 18,37) Isten mindent újjáteremtő munkája a mennyei Jeruzsálemben jut teljességre, s ott az elveszett paradicsom is élet­re kel, benne az élet vize s az élet fája; s a megváltottaknak joguk lesz rá. „.. .szol­gái imádják őt, és látnifogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. ...az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké!’ (Jel 22,3-5) »A mennyekben, a mennyekben / Vár öröm végtelen. // Mert Isten dicsőségé­nek / Fényében járhatunk.” (EÉ 527,1-2) Addig még szól a Lélek s a meny­asszony: „Aki szomjazik, jöjjön!” (Jel 22,17) ■ Garai András Istentisztelet és szálláslehetőség Bagolyirtáson Szeretettel adjuk hírül, hogy a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület mátrai Názáret-templomában ez évben is májustól októberig minden vasárnap fél 12-kor istentiszteletet tartunk. A templom címe: Mátra­­szentimre-Bagolyirtás, Jókai u. 7-9. Jézus szavával hívunk: „Jöjjetek én­­hozzám mindnyájan!” A templomhoz csadakozó üdülőrészben turistaszintű szállás is van fel­szerelt konyhával, meleg vizes mosdókkal (hálózsákról, takaróról a jelent­kezőknek maguknak kell gondoskodniuk). Jó lehetőség sokgyermekes csa­ládok, iskolai vagy gyülekezeti ifjúsági csoportok, gyógyító, jó levegőre vá­gyó asztmás gyerekek számára. Jelentkezni lehet a febe.egyesulet@luthe­­ran.hu e-mail címen. A szállás díja: 2000 Ft/fő/nap + idegenforgalmi adó. (Gyermekeknek 3 éves korig ingyenes, 3-tól 10 éves korig 1000 Ft/nap.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom