Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)

2014-04-27 / 17. szám

Evangélikus Élet élő víz 2014. április 27. »► 11 Venyercsán László Harmadnapon Sziklák hasadtak, rengett a föld, életre támadt fel a megölt - mert erősebb a halálnál az Élet minden, minden, ahogy írva van, úgy lett: gyümölccsé érett isteni ígéret, s zászlaja lengett a győztes Igének. A nyolcvannégy éves baptista költő, Venyercsán László éle­te Tótkomlóson indult, ma Székesfehérváron él. Ahogy növekszik életéveinek száma, úgy rövidülnek a versek, amelyekben tömörítve adja át gondolatait az olva­sóknak. A tömör fogalmazás - mintegy gondolatesszen­cia - koncentrált igazságokat tár az olvasó elé. Ezek a gon­dolatsűrítmények evangéliumi üzeneteket hordoznak, és nemcsak pontos lenyomatát adják a költő lelkiségének, ha­nem képesek olvasóit a mindennapi élet szikár monoton­­ságából kizökkentve lelki tartalommal felüdíteni. Számos kötete, amelyet a Székesfehérvári Vörösmarty Társaság és a Baptista Kiadó jelentetett meg, Venyercsán László irodalom iránti elkötelezettségét bizonyítja. ■ Marosi Nagy Lajos „Eltörölte a követelésével minket ter­helő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegez­ve a keresztfára” (Kol 2,14) Másfél évvel ezelőtt nagyon szo­morú hírről értesültünk. Egy fiatal miskolci testvérpár - tizenhét, illet­ve tizennyolc évesek - elvesztette a szüleit. Édesanyjuk súlyos betegség­ben hunyt el, édesapjuk pedig tragi­kus autóbaleset áldozata lett. Jó ide­ig úgy tűnt, hogy a fiatalok maguk­ra maradnak ebben a nagyon nehéz helyzetben. Lelki traumájukat még az is súlyosbította, hogy teljesen bi­zonytalanná vált a lakhatásuk, és reális lehetősége volt annak is, hogy az utcára kerülnek, mivel a megörö­költ lakáson többmilliós hiteltartozás volt. Többen összefogtak azért, hogy va­lamilyen módon segítsenek ennek a Kifizetve két fiatalnak. Jelentős segítséget kap­tak dr. Kriza Ákostól, Miskolc megyei jogú város polgármesterétől, aki igyekezett ebben a helyzetben felka­rolni őket. Hasonló támogatás érke­zett még sok magánszemélytől, intéz­ménytől és a Miskolci Evangélikus Egyházközség IMS (In His Steps) el­nevezésű, új generációs dicsőítő ze­nekarától is. A zenekar vezetőjével, Bodnár Balázzsal megbeszélve vállaltuk, hogy jótékonysági koncertet szerve­zünk, és ennek bevételével támogat­juk a két fiatalt. A koncertre ez év március 29-én, szombaton délután került sor a Lévay József Református Gimnázium tornatermében. A kon­cert bevétele több mint háromszáz­­ezer forint volt. Az elmúlt hetekben folytatódott az adománygyűjtés, és a város vezeté­se megállapodott a hitelező bankkal. Ennek eredményeként április 14-én a miskolci városházán a polgármes­ter átadta a város és a támogatók ne­vében azt az okiratot, mely igazolja, hogy a Fazekas testvérpárnak minden tartozása ki van fizetve. A Szentírást olvasva könnyen ön­magunkra ismerhetünk. A szerető Is­ten nem hagy minket sem magunk­ra. Elküldte Jézust ebbe a világba, aki vállalta emberi mivoltunkat és bűne­ink büntetését is. Keletkezett tarto­zásunkat, adóslevelünket halálával a kereszten fizette ki és törölte el. Le­gyen ezért hála és dicsőség Istennek! Köszönjük, hogy az ő nyomdokain járva a miskolci In His Steps zenekar is eszköz lehetett a két fiatal banki adóslevelének az eltörlésében. ■ Sándor Frigyes lelkész (Miskolc) QUASI MODO GENITI VASÁRNAPJÁRA Türelmes szeretet Péter apostol írja: „Mint újszülött csecsemők, a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre” (íPt 2,2) Pál apostol is használja ezt a hasonlatot: „Tejnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg sőt még most sem bírjátok meg” (lKor 3,2) Türelmes szeretettel kell tehát várni a tanítványi élet kibontakozását. Az indulás lehet látványos, mint a jeruzsálemi gyülekezet pünkösdi meg­alakulása, de ez csak a kezdet. Jézus egyik példázatában is erre a türelemre int, amikor Isten orszá­gát búzavetéshez hasonlítja. A mag csírázását, szárba szökkenését nem lehet sürgetni. Türelemmel várni kell. Az első időben nem látszik még az élet sarjadása. Sőt a földbe hullott mag a bomlás jeleit mutatja. Az­tán lassan megindul benne az élet (Mt 13,3). Jakab apostol hasonlót ír a levelében: „A szántóvető várja a földnek drága gyümölcsét, és türelem­mel várja, amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek tehát ti is türelem­mel” (Jak 5,7-8) Jézus türelmes hozzánk. Gyermekkorunk óta mennyi mindenre taní­tott. Mi pedig, mint a rossz diák, egy-egy kérdésünkkel áruljuk el, hogy tanításából milyen keveset értettünk meg. Jézus nem háborodik fel, tü­relmesen segít tovább. A szeretet nem vár azonnal eredményeket. Hosszú távra tervez. Jézus türelmes szeretete nemcsak boldog tapasztalatunk, de elköte­­lezés is, hogy ebben is kövessük őt. Legyünk türelmesek egymás iránt az élet dolgaiban és a hit kérdéseiben is. A missziói munkában nem le­het gyors sikerekre, látványos eredményekre számítani. A tanítványi élet belső fejlődése időigényes. Itt nem lehet stopperórával mérni az ered­ményt. De lehet bízni abban, hogy Isten, aki elkezdte jó munkáját, be is fejezi a Krisztus napjára, és a kis csecsemők felnövekednek. ■ Madocsai Miklós HETI ÜTRAVALÓ Egy bátor könyv - sok újdonsággal Ribár János: Istenkeresők és kételkedők kátéja „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Is­tene és Atyja, aki nagy irgalmából új­jászült minket Jézus Krisztusnak a ha­lottak közül való feltámadása által élő reménységre’.’ (íPt 1,3) ► „Vannak istenkeresők!” Ezzel a felkiáltással kezdődik Ribár János hi­ánypótló könyve, az Istenkeresők és kételkedők kátéja. Igen, igaza van egyházunk nyugalmazott esperesének, valóban vannak istenkereső em­berek. Talán még csak a templomajtó előtt állnak, talán már csend­ben ott ülnek a gyülekezeti terem hátsó soraiban, de mindenképpen köztünk élnek, s várnak arra, hogy megszólítsuk őket! Várnak arra, hogy valaki feleljen a kérdéseikre, hogy valaki közel lépjen hozzájuk, s be­szélgessen velük a félelmeikről, kételyeikről. Ez a könyv nem más, mint egy - szeretetteljes, tanító, őszinte s az ige üzenetét a mai helyzetben megszólaltató - lépés feléjük. A kötet minden válasza érthető és szerethető a kereső emberek számá­ra, mert nem kioktató hangon szó­lal meg, hanem igékkel alátámasztott bizonyságtételként. „Hiánypótló” könyvről van szó, s nem véletlenül használom ezt a szót, mert valóban nagy szükség van rá. Mi benne az új­donság? Először is már maga a bátor­ság, hogy ilyen címmel és ilyen témákkal kiadvány jelent meg egyházunkban. A könyvben har­minckét kérdésre keresi a szer­ző a válaszokat, s köztük nem egy olyan témákat feszeget, ame­lyek sokáig tabunak számítottak. Csak néhányat említek. „6. A gyülekezeti tagok sem­mivel sem különbek, mint a hi­tedének. Ha Jézus megváltoztat­ja az embereket, akkor ez miért nem látszik rajtuk?” „8. A lelkészek közül sokan nem alkalmasak emberi példa­képnek (pedofil papok, anyagi­asság stb.). Honnan tudjam, hogy igazat mondanak-e a nem lát­ható dolgokról, ha a látható dolgok­ban is mást mondanak, mint amit tesznek?” „23. A Biblia is tud spiritizmusról, halottidézésről. Mi a baj ezekkel? Ha kapcsolatot teremthetünk elhunyt szeretteinkkel, kinek ártunk ezzel?” Nem könnyű kérdések, s elgondol­koztató, hogy miért pont ezeket tet­ték fel az emberek... De ha már fel­tették, akkor nem szabad kiretusál­ni, eltüntetni, újat és szépet írni he­lyettük, hanem őszintén válaszolni kell rájuk. Ribár János felveszi a kesztyűt, és igei válaszokat ad ezek­re a kérdésekre is. Másodszor abból a szempontból is újdonság a könyv, hogy nem egyhá­zi emberek találták ki, milyen kérdé­sek érdeklik a kételkedő, istenkereső- vagy éppen gyülekezethez tartozó- embereket, hanem tőlük kérték be a kérdéseket! Az Evangélikus Misszi­ói Központ munkatársai laikusokat is megkérdezve gyűjtötték össze a meg­válaszolandó felvetéseket, így valóban azokról a témákról esik szó, amelyek foglalkoztatják a mai kor emberét. Harmadszor újdonság a könyv abban is, hogy evangélikus egyhá­zunk adta ki. Parókus lelkészként és iskolalelkészként is sokat beszélget­tem diákokkal hasonló témákról. Ehhez voltak könyveim is, de egyik sem az evangélikus egyház tanítása szerint válaszolt. Nagy segítséget nyújtottak ugyan e kiadványok - de még jobb, hogy végre kézbe tudunk adni egy olyan könyvet, amellyel kapcsolatban nem kell elmonda­nunk, hogy mi mit gondolunk másként egy-egy felvetett kér­désről. Szeretettel ajánlom tehát Ri­bár János kötetét azoknak is, akiket kérdeznek, s azoknak is, akik nem merik feltenni a kér­déseiket, de őszinte és meg­nyugtató választ szeretnének kapni. Vannak istenkereső em­berek! S van az embert kereső Isten is! E könyv áldott eszköz lehet a kételkedő, vívódó, a mai világ zűrzavarában eltévedt is­tenkereső embereknek, hogy találkozzanak az őket kereső Istennel. ■ Deák László Ribár János: Istenkeresők és ké­telkedők kátéja. (Élő Víz füzetek 7.) Szerkesztette Szeverényi Já­nos. Kiadta az Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rá­diómisszió és az Evangélikus Bel­­missziói Baráti Egyesület (EBBE). Budapest, 2013. Megrendelhető: Evan­gélikus Missziói Központ, 1164 Buda­pest, Batthyány Ilona u. 38-40. Tel./fax: 06-1/400-3057, e-mail: ev­­mis@lutheran.hu Húsvét ünnepe után az 1. héten az Útmutató reggeli s heti igéiben az új élet Teremtője jelenik meg előttünk, aki feltámadt megigazulásunkért, és legyőzi hitetlenségünket. Az ősegyház­ban a húsvétkor megkeresztelt hívők fehérvasárnapig viselték hófehér ru­hájukat - Quasi modo geniti: „mint újszülött csecsemők” (íPt 2,2). „Ha va­laki Krisztusban van, új teremtmény az. A régiek elmúltak: íme, újjá lett min­den.” (2l<or 5,17; LK) Luther hiszi s vallja: „Isten szül minket újjá az igazság igéjével. Aki hiszi ezt az igét, hogy Krisztus az ő javára halt meg s támadott fel, az újjászületik tőle. Szentlelket vesz, és megismeri az Isten kegyelmes akaratát: az ember egyedül Krisztus szenvedéséért és feltámadásából iga­zul meg s üdvözül!” Feltámadása után, a hét első napján Jézus megjelent ta­nítványainak, és szólt: „Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. (...) Vegyetek Szentleiket!”Nyolc nap múlva a hiány­zó Tamásnak is megmutatta a sebeit: „... nyújtsd ide a kezedet, és tedd az ol­dalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő. (...) Mivel látsz engem, hiszel: bol­dogok, akik nem látnak és hisznek’.’ (Jn 20,21-22.27.29) „Él az én Uram, ál­dott Megváltóm, Istenem és szabadításom.” (GyLK 678) A szemtanú Péter is nekünk üzeni: „Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, mert..!’ (íPt 1,8) Az ószövetségi evangélista is biztat: „Énekeljetek az Úrnak új éneket, di­cséretet a föld széléig...! Dicsőítsék az Urat...!” (Ézs 42,10.12) Jób a szenve­dései közepette is helyesen beszélt Istenéről, és „az Úr jóra fordította Jób sorsát, miután Jób imádkozott barátaiért... jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt.” (Jób 42,10.12) Péter így folytatja heti igénk tanítását az újjá­születésről: „...egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá Isten élő és ma­radandó igéje által’.’ (íPt 1,22-23) Főpapi imájában Jézus a mindenkori ta­nítványaiért könyörög, „azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid... Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által..., őrizd meg őket a gonosztól. (...) Szenteld meg őket az igazsággal... én is elküldtem őket a világba’.’ (Jn 17,9.11.15.17.18) Arimátiai József maga temette el az Urat: „...elment Pilátus­hoz, és elkérte Jézus testét. Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, amelyben még senki sem feküdt soha." (Lk 23,52- 53) Az új élet Teremtője húsvét előtt felemelt hangon mondta: „Aki hisz én­­bennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem... ma­ga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. Én pedig tudom, hogy az őparancsolata örök élet’.’ (Jn 12,44.49-50) Mi is hisszük s valljuk: Jézus egylényegű az Atyával. „Ő az igaz Isten és az örök élet.” (íjn 5,20) „Mindenem vagy, Jézusom, / A halálban örök élet! / Veled mennyben újra élek.” (EÉ 392,3) ■ Garai András HIRDETÉS Nyugdíjas lelkészcsaládok összejövetele A nyugdíjas lelkészcsaládok szokásos összejövetelét a Deák téren má­jus 2-án, pénteken fél 10-kor tartjuk. Meghallgatjuk Madocsai Miklós meg­emlékezését dr. Benes Miklós vári segédlelkészről és Tar Kata előadását A zsidó páskavacsora liturgiájának Jézusra mutató előjelei címmel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom