Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-03-16 / 11. szám
Evangélikus Élet élő víz 2014. március 16. » 11 A kívánság Vannak napok, amikor valahogy semmi nem az igazi. Minden szomorú és szürke. Mit tehet ilyenkor az ember lánya?„Természetesen” vásárol... Csak kis tételben persze, pusztán egy kis öröm kedvéért. így kerültem egy üzletbe én is a minap, munkaidő után, útban hazafelé. Már épp fizetni készültem, amikor egy fiatalférfi lépett be a boltba, tiszta, de láthatóan viseltes ruhában, borostás arccal.- Vegyék meg ezeket az elemeket! - mondta. - Tartós elemek. Olcsón adom, a boltban ezer, de magának ötszázért megszámítom... Kérem, adjon pénzt, éhes vagyok, nagyon éhes vagyok... - fordult a férfi először a kasszánál álló alkalmazott felé, majd felém is. Mindketten, az eladó is és én is, zavartan motyogtunk erre valamit. Végül az tán egyikünk sem adott pénzt, sem ő, sem én.- Jól van, Isten adja vissza... - felelte a férfi, majd távozott. Kínosan éreztem magam, és azon tűnődtem, vajon jól cselekedtem-e vagy sem... És ezzel,egyidejűleg eszembe jutott egy újszövetségi ige is: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak’.’ (Jak 4,17) „Most rossz vagyok? Most bűnös vagyok?” - kérdeztem magamtól, és azonnal „magyarázkodtam” is magamban, magamnak: Mólt ebben az emberben valami hihetetlenül erőszakos... Ha csak kicsit is szelídebb lett volna, adtam volna neki..!’ A pillanatnyi megszégyenülés, megbánás - szinte azonnal - aztán dühnek adta át a helyét bennem: „Egyébként is, hogy jött ahhoz, hogy Istent emlegesse, itt és most, ebben a szituációban?És ráadásul így, voltaképpen átkozódva...” Tudom, azt mondják, az átok fog de én eddig még soha nem féltem ettől, mindig is úgy éreztem, hogy „védelem alatt állok”, és nem érhet semmi baj. Egy azonban bizonyos: ez az ismeretlen, fiatal férfi elérte, hogy nyomot hagyjon, lelkiismeret-furdalást ébresszen bennem... Ám csak egy pillanatra, mert amint feltámadt ez az érzés, azonnal el is határoztam, senkinek nem hagyom - neki sem - hogy érzelmileg zsaroljon. Úgy döntöttem, legközelebb - nem miatta, hanem csakis magam miatt - másképp cselekszem. Nem azért, mert valaki így vagy úgy, de kényszerített rá, hanem azért, mert az adás vágya belőlem fakad. ■ Gazdag Zsuzsanna Fotó: Károly György Tamás Miért gyűlöli a világ a keresztyéneket? Közvetlenül a megtérésem után olvastam nagy érdeklődéssel Túróczy Zoltánnak a „Gyűlöl titeket a világ..!’ című füzetét (Szövétnek, Budapest, 1939), amelyből megértettem, hogy a hívő élet nehézségeire is fel kell készülnöm. A néhai evangélikus püspök fontos igékre hívta fel a figyelmemet: „Ha gyűlöl titeket a világ tudjátok meg hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani. De mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem!’ (Jn 15,18-21) Megértettem, hogy a földi jólét és boldogság Isten kegyelmi ajándéka: „... keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6,33) Mint Krisztus tanítványának ígéretem van a földi boldogságra: cserébe mindazért, amit őérette elhagytam, százannyit kapok (Mk 10,29-30). Jézusnál azonban nem a földi jókat kell keresnem, megtalálom azt ingyen kegyelemből. „Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt’.’ (Mk 8,35) Megvilágosodott előttem, hogy Krisztus tanítványainak e világban őérette olykor szenvedniük is kell. Ezt Krisztus senki előtt nem hallgatja el, aki az ő nyomába akar lépni: „íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!’ (Mt 10,16) Krisztus tanítványa számára kétfajta szenvedés kikerülhetetlen: Isten nevelő fenyítése (Zsid 12,5-10) és a világ gyűlölete (Jn 15,18-21; Mt 10,16- 18.21-22.24-25.28). Az előbbit talán könnyebb elszenvedni, mint az utóbbit, mert a világ ellenségének tekinti Krisztus tanítványait, akik nem engedik a világot nyugodt lelkiismerettel tovább élni a bűneiben. A világ szemében gyalázók vagyunk, az óember minden ékességét letépni akarjuk, a sátán mesterkedéseit leleplezzük, s így a világ nem tud megtartani magának. Isten Lelke viszont arra indít, hogy új útra induljak el, számoljam fel régi bűnös dolgaimat, de tapasztalni fogom, hogy a sátán minden eszközt megragad annak érdekében, hogy eltaposson bennem mindent, ami Isten magvetése nyomán kikelt. Én viszont a trónt Krisztusnak adtam át, s ezzel ellensége lettem a sátánnak. A harc tehát megindult ellenem. Túróczy Zoltán világossá tette, miben jelentkezik a világ gyűlölete. Abban, hogy fél tőlünk, mint ahogy Jézust is a félelem légköre vette körül a világ részéről: „Ekkor rémület fogta * el mindnyájukat, és így szóltak egymáshoz: »Milyen beszéd ez?Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek!«” (Lk 4,36) Életre-halálra szóló hadjáratra kell számítanom (2Kor 6,9). A sátán bolondnak, különcnek mondja Krisztus követőit, s ha mindez nem használ, elkezdi rágalmazni, botrányos úton lehetetlenné tenni őket, de az ige megerősítést ad nekik: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok’.’ (Mt 5,11) A sátánnak torzító tükre van. Az ember tükre kicsinyíti a bűnt, az Istené az igazságot mutatja meg, a sátán tükre pedig felnagyítja a bűnt. Ha még így sem tudja Krisztus hűséges követőit lehetetlenné tenni, a sátán nem riad vissza az öldökléstől sem „...eljön azóra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez..." (Jn 16,2b) Gondoljunk a vértanúkra! Érdemes megvizsgálni, hogy velünk szemben is tapasztalható-e ez a gyűlölet. Sok esetben nem, mert a sátán ártalmatlannak tart bennünket. Az óembert ő nem akarja megölni, csak igyekszik felékesíteni. Megengedi, hogy vallásosak legyünk, járjunk templomba, olvassunk Bibliát, csak nála maradjunk, hogy ő magyarázhassa nekünk a Bibliát. Tompul számunkra az ige éle, elmélkedéssé hígul a harci riadó, elhallgatjuk az ige konkrét ítéleteit, vagyis meghamisítjuk az igét. A saját dicsőségünket keressük. Nincs bennünk missziói lendület, nem állunk ki nyíltan véleményünkkel, csak selyempapírba csomagolva mondjuk el, pedig Krisztust észrevétlenül becsempészni a világba nem lehet. Mit kell akkor cselekednem, ha gyűlölni fog a világ? - vetődött fel bennem a kérdés. Túróczy válasza egyértelmű: hallgassak az igére, ha szembe kell szállnom az üldözőkkel. „Mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok!’ (Mt 10,20) Mindezek komoly önvizsgálatra késztettek. Meg kellett vizsgálnom, milyen lelkülettel indulok a hívő élet útján. Sok mindenben határozottabbnak, nyíltabbnak, őszintébbnek kellett lennem a hívő élet kezdő lépéseit megtéve. Bátor hitvallásra kellett jutnom, s nem arra törekednem, hogy jókat mondjanak rólam az emberek. Végül örömmel olvastam az Úr üzenetét: „Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek’.’ (Mt 5,12) „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is megfogják tartani’.’ (Jn 15,20b) Jézus a szeretet nagy parancsolatát adta tanítványainak éppen akkor, amikor a rájuk váró szenvedésekről beszélt (Jn 15,17). ígérete nekem is szólt: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot’.’ (Jn 16,33) Megnyugvással fogadtam, hogy az Úr még kegyelmi időt ad, hogy megerősítsen: „De az Úr velem van, mint erős vitéz. Ezért elbuknak üldözőim, nem bírnak velem. Igen megszégyenülnek, kudarcot vallanak, gyalázatuk soha nem megy feledésbe!” (Jer 20,11) Isten figyelmezteti az övéit: készüljünk fel a küzdelemre! ■ Szenczi László Reminiscere vasárnapjára Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról! (Zsolt 25,6) Életünk megújulását mindig külső körülmények megváltozásától várjuk. Persze hiába, hiszen a külső körülmények adottak, és megváltoztatásuk nem áll hatalmunkban. Isten azonban nagy irgalmából úgy újítja meg életűm két, hogy belülről formál át. Örüljünk Isten életet megújító irgalmának. ■ Madocsai Miklós % ük * Úristen, irgalmazz nekem! Akkor mutatod meg nagy irgalmadat, amikor megbocsátod bűnömet, és kegyelmeddel ajándékozol meg. Egyedül te vagy az én erőm, támaszom, nyugodalmam. Uram, jöjj hozzám! Te váltasz meg engem, hűséges Istenem! Ámen. ■ Savonarola HETI UTRAVALO „Isten abban mutatta meg rajtunk a . szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk’.’ (Róm 5,8) Böjt 2. hetében az Útmutató reggeli és heti igéi az Úr Szolgájának küldetésére mutatnak rá: „Isten Fia szolgai formát vett fel, és emberekhez lett hasonlóvá; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fii 2,7-8; LK) „Mindezt nem azért teszi, mintha mi méltók volnánk rá, vagy megszolgáltuk volna, hanem hogy engedelmeskedjék az Atyának. Az ő jótetszése végezte el öröktől fogva mindazt - irántunk való szeretetéből -, amit Krisztus értünk meg is cselekedett.” (Luther) Jézusért kérhetjük: Reminiscere - „Gondolj, Uram, irgalmadra..!’ (Zsolt 25,6) „Emlékezzél meg, Uram, a te irgalmasságodról és a te jóvoltodról, melyek öröktől fogva vannak.” (GyLK 686,5) Az Úr Szolgája sarokkő (lásd Zsolt 118,22); mi ne vessük meg őt, miként a gonosz szőlőművesek a gazda egyetlen fiát! „Ez az örökös, gyertek, öljük meg és mienk lesz az örökség!Megragadták, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre’.’ (Mk 12,7-8) Ez a példázat is kiábrázolja Isten emberszeretetét, mely tőlünk független tény; Fia halálra adásában és Jézus életáldozatában nyilvánult meg (lásd Ef 5,2). Pál hirdeti: a megigazulás megbékélés Istennel. Ez a reménységünk szilárd alapon áll: „...nem szégyenít meg mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által’.’ (Róm 5,5) Jeremiás az Úr üzenetét mondta népének: „Most azért jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, és hallgassatok Isteneteknek, az Úrnak a szavára! (...) De tudjátok meg hogy ha megöltök, ártatlan vér terhel benneteket.. ’.’ (Jer 26,13.15) Jób betegségében is kitartóan feddhetetlen maradt. „A Sátán... megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig. (...) Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kellfogadnunk. Még ebben a helyzetben sem vétkezett..!’ (Jób 2,7.10) Mózest majdnem megkövezte népe a pusztában, mert nem volt ivóvizük; de Isten cselekedett: „Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Vízfakad belőle, és ihat a nép’.’ (2MÓZ 17,6) Pál szerint: „Az a kőszikla pedig a Krisztus volt’.’ (íKor 10,4) János e szavai minden gyónási liturgiában elhangzanak: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg és nincs: meg bennünk az igazság. Ha megváltjuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” Mert az Úr Szolgája „engesztelőáldozata mi bűneinkért”. (íjn 1,8-9; 2,2) Jézus másodszor szólt haláláról s feltámadásáról, de tanítványai nem értették. Arról vitatkoztak, hogy közülük ki a nagyobb, „...aki a legkisebb mindnyájatok között, az a nagy’.’ (Lk 9,48) Pál hitvallását a múltban kezdi: „mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk”; s a jelenben folytatja: „többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem”. (Gál 2,16.20) „Krisztusom, hív egy szegény szív, /(...) Hogy övé légy, lakozást végy / Benne...” (EÉ 375,1) Ma kérheted! ■ Garai András
