Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-03-02 / 9. szám
Evangélikus Élet élő víz 2014. március 2. *• 11 Új kihívás, új lehetőséga hitoktatásban A hónap igéje Borús, szürke februári vasárnap estével, de ennél sokkal színesebb és lelkesebb társasággal és igazán aktuális témával indult február 16-án Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban az idei év első lelkészakadémiai kurzusa. A kezdő lépések abban segítettek bennünket, hogy áthidaljuk a távolságokat, melyek nemcsak fizikai értelemben jelentek meg - attól függően, ki honnan érkezett kiderült az is, hogy kicsinységünk ellenére hitoktatási lehetőségeink túl széles skálán mozognak. A kötelezően választható hit- és erkölcstanoktatás bevezetésével valóban új lehetőségek tárultak elénk, de nem hallgathatjuk el azt sem, hogy milyen új kihívásokkal és nehézségekkel kell szembenéznünk a következő években. A kihívásokkal való megküzdés első állomása a tartalmukban és külső megjelenésükben is vonzó tankönyvek megismerése volt. A szerzők - dr. Kodácsy-Simon Eszter, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) adjunktusa és Sándor Éva, a Deák téri gimnázium hittanára - olyan felelős szeretettel és lelkesedéssel mutatták be a köteteket, ahogyan a szülő viseltetik gyermeke iránt. Igazán nagy öröm, hogy ezeknek a könyveknek a megalkotása nem feltétlenül egy szerzői kör kiváltsága, hanem - próbatankönyvek lévén - mindazok részesei a munkának, akik a gyakorlatban kipróbálják őket: iskolai csoportok, hitoktatók és lelkészek. Az akadémián részt vevők egy-egy észrevétele, konstruktív ötlete is hozzájárul ahhoz, hogy valóban igényes, tartalmukban az evangélikus nevelésnek megfelelő tankönyvek születhessenek meg. Az evangélikus nevelés gyökereit a lutheri örökségben Szabóné Mátrai Mariannával, az EHE Gyakorlati Intézetének vezetőjével közösen fedezhettük fel. A pozitív élmények és tapasztalatok mellett természetesen akadnak nehézségek, szakmai kudarcok, fel nem oldott konfliktusok is. Ezek kibeszélésére is sor került a dr. Joób Máté evangélikus lelkész, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének docense által vezett szupervíziós alkalmakon. Izgalmas feladatként éltük meg, amikor számunkra nehezebben tanítható témákat közösen dolgoztunk fel, vagy éppen gyermeki lélekkel egy-egy játékot próbáltunk ki. A lelkünk lecsendesítésével figyeltünk önmagunkra és arra, hogy az imádkozás lelkiségét és nyelvezetét miként tehetjük a diákjaink és fiataljaink számára is megtanulhatóvá azzal a lelkülettel, amellyel Pál is teszi: „Mert nem akarunk uralkodni a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk örömötöknek, mivel szilárdan álltok a hitben” (2Kor 1,24) Újabb és újabb kérdésfelvetéseink kapcsán azzal szembesültünk, hogy a hitoktatásban kimeríthetetlen az új kihívások és lehetőségek tárháza, de azzal a reménységgel intettünk búcsút egymásnak, hogy nem lezártunk egy lelkészakadémiai kurzust, hanem csak megszakítottuk egy rövid időre. Szolgálati helyeinkre visszatérve reménység szerint mindannyian belső tűzzel és lelkesedéssel léphetünk hittanos diákjaink közé, hogy Antoine de Saint-Exupéryvel vallhassuk: „Ha hajót akarsz építeni, akkor ne azzal kezdd, hogy munkásokat toborzol, és fát gyűjtetsz velük, szerszámokat adsz nekik, kiosztod a feladatokat, és tervrajzokat készítesz, hanem keltsd fel bennünk az olthatatlan vágyat a végtelen tenger iránt.” A mi végtelen tengerünk Isten elfogadó szeretete és ingyen kegyelme, Jézus Krisztus által. ■ Csorbáné Farkas Zsófia Hordozni mások terhét Steinberger Györgynek Az út a Bárány nyomdokában című könyvében (Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület, Budapest, 1927, ford. Vargha Gyuláné) választ kaptam egy kérdésemre. Jézus tanúbizonyságot tett önmagáról, mely szerint hatalma abban mutatkozott meg, hogy fel tudta áldozni életét: „Azért szeret engem az Atya, mértén odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem” (Jn 10,17) És ez nemcsak a kereszten nyilvánult meg, hanem egész életében az örökkévaló Lélek által Istennek áldozta magát már a mindennapi nehézségekben is. így érett meg arra, hogy meghozza a legnagyobb áldozatot a kereszten. Népe nem fogadta el Jézust, tanítványai nem értették meg, családtagjai eszét vesztettnek nyilvánították, a nép vezetői lázítónak bélyegezték. Ezek elviseléséhez nagy erőre volt szüksége. Világossá lett előttem: élete arra kötelezi követőit, hogy ők is így járjanak ezen a világon. Azért hagyta meg nekik: „Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában..” (Jel 3,12) Az ige alapján azon gondolkodtam, milyen szerepet tölt be az oszlop. Terhet kell, hogy hordozzon. Ezért azok, akik önmagukat akarják dicsőíttetni, nem oszlopok, hamar összetörnek, ha valamit hordozniuk kell. Az érzékeny emberek nem lehetnek oszlopok, mert az érzékenység éppen ellenkezője a hordozásnak. Ezek után gondolkodnom kellett, hogy nekem mennyi horderőm van. Képes vagyok-e saját terheimen túl mások terhét is hordozni? Rádöbbentem, hogy nagyon gyenge az én horderőm. Szükségem van arra, hogy ezt az én megváltó Krisztusom megerősítse. Leborultam előtte, és megerősítéséért könyörögtem. Most már tudom, hogy Krisztusnak olyan emberekre van szüksége, akiknek hordozóerejük van - különösen a lelki közösségekben. Olyan emberekre, akiken az érzékenységnek és a széthúzásnak az ereje megtörik. Arról is meggyőződtem, hogy Isten gyülekezetében van szükség a legtöbb hordozóerőre. A világi életben, ha valami nem tetszik az embernek, felelőtlenül kitér a teherhordozás elől, pusztulni engedi, ami pusztulni akar, de Isten gyülekezetében ezt nem teheti meg. Itt a teher alatt maradni kell, mint ahogy az oszlop ott marad terhe alatt. Ezt nevezhetjük türelemnek. Jézus hatalmas erővel hordozott, és ezzel példát adott követőinek. Akik tehát őt követik, hordozóerejük van. Ahol ez hiányzik, ott a Szentlélek is hiányzik. Mikor István vértanút a nép megkövezte, akkor megdicsőült arccal az égre nézett, s így kiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” (ApCsel 7,60) Mikor Pált a saját népe kivetette magából, így tudott szólni: „Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett..." (Róm 9,3) Ez hordozóerő! Ez keresztyénség! A Biblia nemcsak megbocsátó, megelőző, helyreállító kegyelemről beszél, hanem „gyakorlati” kegyelemről is. Ha megkérdezzük Pétert, mi a kegyelem, így válaszol: „Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved” (íPt 2,19) Két levele ezt a gyakorlati kegyelmet tárgyalja. Ha valakit ütnek, és nyugodt marad, az kiállotta a próbát, az a világnak az evangélium csodálatos világosságát hirdeti, megmutatja az embereknek a Mestert, az Urat. Előfordult, hogy egyik testvéremmel szemben igazságtalanságot követtek el, és ő így kiáltott fel ingerülten: „Majd én megmutatom neki, hogy ki az úr!” Csendesen megkérdeztem tőle: „Nos, ki az úr?" A sértett testvér ijedten és megszégyenülve ezt válaszolta: „Igazad van, így a sértő azt látta volna meg, hogy én vagyok az úr, nem azt, hogy az Úr az úr” Ezek után alázattal békült meg sértő ellenfelével, aki csodálkozva nézett rá, és bocsánatát kérte. A kölcsönös megbocsátás megmutatta, hogy valóban ki az Úr. Megértetni a mi álláspontunkat másokkal, ellenfelekkel csak úgy lehet, ha szeretettel és őszinte alázattal mondjuk el. Ez jelenti az igazi meggyőző erőt. Érdemes ezt az utat követni. ■ Szenczi László Budavári evangélikus szabadegyetem A Bécsi kapu téri evangélikus templom kápolnájában (Budapest I. kér., Táncsics Mihály u. 28.) minden hónap első hétfőjén 19 órai kezdettel szabadegyetemi előadások hangoznak el. A következő alkalom március 3-án lesz. Réthelyi Orsolya történész Az „utolsó arany ágacska” a Németalföldön? - Az Árpád-ház a Croy család reprezentációjában címmel tart előadást. A házigazda, Bence Imre esperes tart áhítatot. A szervezők minden érdeklődőt szívesen látnak. Jézus Krisztus mondja: „Arrólfoga megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Jn 13,35) Nem hordunk jelvényt. Nem járunk egyenruhában. Más-más a nyelvünk, a hazánk. Mi igazán „nemzetközi” társaság vagyunk: keresztyének, azaz Krisztus-követők. Nem internacionalisták. A mi közösségünk más. Közös ügyünkkel nem veszítettük el földi hazánkat és önazonosságunkat. Nem lettünk egy, a világban valami ideológia alapján ide-oda csorduló masszává. Nem veszítettük el értékeinket, családeszménket, jóra törekvésünket. A mi közösségünk nem valaki és valami ellen létezik, hanem valaki által és valakiért. Jézusért, a boldog és örök életért. És hogy ezen az úton segítsük egymást. Krisztus-követők igyekszünk lenni. Ő elsősorban Megváltónk, de azért példaképünk is. Szeretete a megbocsátó szeretet a megtérő bűnös iránt. Annak ellenére szeret bennünket, hogy milyenek vagyunk. Bárki jöhet őhozzá, amint van. Csak nem szabad ugyanúgy továbbmenni az utunkon. Ez a szeretet nem ömlengős érzelem. Ez az együtt érző másik mellé állás. Elfogadása a másiknak és készség arra, hogy tegyünk érte valamit. Önzetlen viszonyulás a rászorulóhoz. Ha valaki ezt a szeretetet éli meg a testvére iránt, az kitűnik minden másfajta szeretet közül. Ez egészen másmilyen élet. Az első keresztyéneket erről lehetett megismerni. A hit nem látszik, de hogy szeretetük valamilyen céljuk elérésére irányul, vagy önzetlen, az meglátszik. Az első keresztyének között nem volt magányos és szűkölködő ember. Szó szerint „tör-ődtek” egymással: a maguk odaáldozása árán is egymás mellé álltak. Látták a másik hibáit, de nem vetették meg. Tudták, hogy ő is Jézusnak és a felebarátjáért igyekszik élni, tudták, hogy közös az útjuk és a szolgálatuk. Nem tökéleteseket kell támogatnunk, hanem egymást. Azt a másikat, aki szintén az Úrnak adta az életét. Az igazi közösségben a másmilyen keresztyént is szeretik - mert Jézus áll az ő élete középpontjában is. Végül kérdezzük meg: hát nem így kell-e minden ember mellé odaállni? Nem befelé fordulás ez az egymás szeretete? Nem, hanem csak egy alkalmas terep. Ahol meg tud valósulni a szeretet és a hit. És amikor ezt a közösséget látják a kívül valók, lehet, hogy lenézik, de sokszor meg is kívánják ezt az életet. Vajon a te életed és közösséged Jézus bűnbocsánatára és az önzetlen szeretetre épül-e? Vajon kívánatos-e mások számára? Vonzó-e a szavad és viselkedésed? Látszik-e rajtad, hogy ez a szeretet más, mint ami a világban tapasztalható? Ha igennel tudsz felelni ezekre a kérdésekre, megérkeztél, jó helyen vagy. A földi oázisban. Isten országában. Ha őszintén csak nemet tudsz mondani, de vágyakozol belül lenni, boldoggá lenni, akkor olvasd el János evangéliumának 13. részét. Jézus megmossa tanítványai lábát. Azt üzeni: „Nekem fontosak vagytok, legyetek fontosak ti is egymásnak.” És ez akkor lehetséges, ha az Úr Jézus lesz a legfontosabb számunkra. Látod, hogy szeretik egymást, milyen boldogok Jézus követői? Kívánsz te is ilyen lenni? Tekints Jézusra! Engedd, hogy szeretete eláradjon az életedben. ■ Széll Bulcsú HETI ÜTRAVALÓ Jézus így szólt a tanítványokhoz: „Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak” (Lk 18,31) Ötvened hetében az Útmutató reggeli és heti igéi ezt üzenik: a böjt kapujába érve jussunk el a lelki vakságból Isten műveinek látására. S ehhez kérhetünk tőle bölcsességet (lásd Jak 1,5-6). „Áldott legyen az Úr neve örökkön-örökké, mert övé a bölcsesség és az erő.” (Dán 2,20; LK) Dáviddal és reformátorunkkal kiáltsuk: „Esto mihi!” „Légy erős kősziklám...” (Zsolt 31,3) „Légy nékem erős kőszálam, erős házam, hogy megtarts engem! // Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, hűséges Isten.” (GyLK 691,3.6) Péter vallástétele után Jézus először szólt nyíltan haláláról és feltámadásáról, de hitvalló tanítványa erről nem Isten, hanem az emberek szerint gondolkodott. Ám Urunk így hívja követésére a sokaságot minden időben: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. ...aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt!’ (Mk 8,34-35) Dr. Luther kérdi: „Akarsz keresztet? Ismerd meg magad s a Krisztus keresztjét. A kereszt dicsőségét szívedben kell érezned, hogy hálát tudj adni Istennek a szenvedésért!” Itt az örök élet a tét! Pál szerint a kegyelmi ajándékok megszűnnek az Istennel való tökéletes közösségben, de: „A szeretet soha el nem múlik”, mert ez Isten lényege (lásd íjn 4,16), és mert „a legnagyobb a szeretet”. (íKor 13,8.13) Jézus üzenete Heródesnek: „íme, ma és holnap ördögöket űzök ki és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet’.’S ítéletet mondott Jeruzsálem felett: „...hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet..., de nem akartátok!” (Lk 13,32.34) Húshagyó kedden így tanít a böjtről: „Rávehetnétek-e a násznépet, hogy böjtöljön, amíg velük van a vőlegény? De jönnek majd napok, amikor... böjtölni fognak’.’ (Lk 5,34-35) Példázatokban szólt arról, hogy az újat nem lehet összekapcsolni a régivel, mert az új ruha és bor sérülne a régi miatt. Hamvazószerdától a vasárnapok nélkül számított negyvennapos böjt kezdetén ez Urunk tanácsa: „Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran...(...) böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád...” Mennyei kincsek gyűjtésére bátorít: „Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is’.’ (Mt 6,16.18.21) A nép kérdésére a böjtről „ezt mondja a Seregek Ura: Igazságos ítéletet hozzatok, szeretettel és irgalmasan bánjatok egymással! ...és ne tervezzetek egymás ellen magatokban semmi rosszat!” (Zak 7,9- 10) Jézus önkijelentése: „...ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben. (...) Amikorfelemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg hogy én vagyok..!’ (Jn 8,24.28) Ő Isten, egylényegű az Atyával. A böjtelő Bélsaccar lakomájával zárul, de ő nem okult atyja sorsából. Istenkáromló, bálványimádó tivornyáján Isten üzent: „számba vette, felosztotta királyságodat, megmért téged mérlegen, és..!’ (Dán 5,26-28). „Mérlegeden, örök Urunk, / Mind könnyűnek találtatunk. / Igazságod mérlegére / Hulljon Jézus drága vére!” (EÉ 524,2) ■ Garai András IX0YC
