Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-26 / 4. szám
12 ◄( 2014- január 26. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet PALACKPOSTA Benned a létra? Gyermekeim a minap elmentek korcsolyázni. Életükben először. Féltettem őket, talán mert én sem tudok. De ujjongva tértek haza: „Anya, képzeld, csak kétszer csúsztunk el!” Elgondolkoztam: talán azért nem vonzott soha a korcsolya, mert nagyon nem szeretek elcsúszni, elesni. Mégis hányszor megtettem már az életben... Egy fárasztó nap után, amikor csak a lendület hajt, a jót tenni akarás, amikor a szívem legbelső vágya az, hogy szeressem az embereket, este végiggondolom: „Ma sem sikerült minden, amit akartam. Ma is voltak dolgok, amik félresiklottak. Elcsúsztam az időmmel, félresikerült egy beszélgetés, mert mást értett ki belőle a másik; a segítségemet sokan rosszallóan fogadták.” És van, amikor rájövök: rossz eszközöket választottam a céljaimhoz, és miközben elértem őket, megbántottam másokat. Ilyenkor hallom azokat a szavakat, amelyeket az egyik barátom fogalmazott meg lemondóan Weöres Sándor nyomán: „Ugyan, hol van bennem a létra ég és föld között?! Vagy bár igaz, a létrán is lehet lefelé menni.” Vannak napok, amikor nem sikerül semmi; ilyenkor reménytelen sorsán kesereg az ember, aztán már abba is belealszik. Eszembe jut egy ember. Jákob. Az a csaló, akinél sok minden félresiklott. Becsapta az apját és a testvérét. Megszerezte azt, amit akart, mégis elveszített sok mindent. Menekülnie kellett testvére haragja előL Nem tudom ugyan, mennyi idő telt el az események között, de azok sodró lendületéből tételezzük fel, hogy csupán egy nap. így ő is egy kemény nap után sorsán kesereg. Övé az apai áldás, mégsem tud neki örülni. Magabiztos volt eddig, megvan mindene, még sincs semmi, ami kapaszkodót jelentene. Egy ilyen nap után jobbnak látja, ha nem tesz mást, csak alszik. Csodás álmot lát. Megnyílik az ég, és egy létrán angyalok járnak fel és alá. A csodás álom pedig nem egy csodás embernek szól, de nem is egy bátor csalónak, hanem benne Isten lehajol egy fáradt, összetört férfihoz. Mert Isten ilyen. Közel van a megtört szívű emberhez. Csalás, becstelenség nem méltó az áldásra. Isten valamiért mégis ígéretet mond Jákobnak. Nem azért, mert Jákob jó, hanem mert ő jó. Isten segítséget ígér, életváltozást jelentő közelséget. Ezt mondja neki: „Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked” (íMóz 28,15) Most nagyon szeretnék én is Jákob lenni. Magaménak tudni a szavakat: „Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy..!’ Feljebb juthatok azon a létrán, fel, az ég felé? Az álom nem álom többé. Van valaki, aki létraként összeköti az eget és a földet. Ő ezt mondta: „Bizony, bizony, mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára’.’ (Jn 1,51) Jézus a létra. Ő az, aki Isten és ember között az út. Őbenne lehajolt az Isten hozzánk, és őbenne mi is eljuthatunk Istenhez. Nincs többé reménytelenség. Fáradt, félrecsúszott napjaink világító mécsese lehet ez a tudat, amely mellett jó megmelegedni. Új értelmet nyernek Weöres Sándor sorai: „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: / Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra'.' Ha Jézus bennem, csak felfelé visz az út. Ezt ígérte Isten - nekem is. ■ Kalincsák Balázsné Varga Katalin Névjegy: Kalincsák Balázsné Varga Katalin Férjemmel tizenkét éve vagyunk a Nemescsó-Meszlen-Acsád-Kőszegdoroszlói Társult Evangélikus Egyházközség lelkészei. Szeptembertől a kőszegi evangélikus szakképző iskola helyettes iskolalelkészeként is szolgálok. Egy ikerpár anyukája vagyok lassan hét éve. Sok mindent elmondhatok magamról, hogy ki vagyok, milyen vagyok. De igazából csak egyet tudok mondani Pál apostol után: Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok. Ezzel a tudattal próbálom szolgálni őt. 1.0: Próbarepülés 2014-ben is lesz Szélrózsa. Sokak számára ez már ismerős hívószó, mások most találkoznak vele először. Sokan programtól függetlenül azt mondják, hogy mindenképpen ott lesznek, néhányan pedig nagyon is tudni akarják, mire is hívja őket egyházunk. Remélem, nem először hallják, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház legnagyobb rendezvényére hívjuk őket július 16. és 20. között. Öt nap önfeledt együttlétre, ahol igazán önmagunk lehetünk. Ahol természetes, hogy keresztyén közösségben vagyunk. Ahol nem ciki kimondani, hogy Isten igéje van a középpontban. Ahol evangélikushoz méltó igényes beszélgetéseken, előadásokon vehetünk részt. Ahol a fesztiváljelleg nem zavaró és figyelemelvonó, hanem megfelelő keretet nyújt. Akik közelebbről ismernek, tudják, hogy szeretem a betűkkel való ügyeskedést így gondolkodom most az idei mottónkról: S mint Soltvadkert - Ezt a helyszínt választottuk többféle szempont alapján. Nem volt még a régióban Szélrózsa, illetve a helyi erők - a szomszéd kiskőrösiekkel együtt - olyan bázist képeznek, amely nemcsak a hátteret képes biztosítani egy ilyen méretű rendezvényhez, hanem az indirekt misszióból is profitálhatnak. Z mint zene - Mint mindig - színvonalas, evangélikus és világi. Idén - egyelőre legyen elég ennyi - például Kowalskyékat is várjuk! Á mint áhítat - Az igei alkalmakat nem könnyű tervezni egy többgenerációs együttlétre, de reméljük, a fonyódligeti Meríts!-sorhoz hasonlóan erős, a Szentlélek Istentől megáldott alkalmak lehetnek ezek, ismét élő evangélikus közösségek és természetesen - humorral is megszólaló - igehirdetők fognak Krisztusról tanúskodni. Rmint retró - Hiszen mégiscsak ez lesz a tizedik! Lesznek fotók. Meg élménygyűjtemény. Meg emlékkiadvány. Meg ölelések. N mint Nóri - Nem biztos, hogy örül annak, hogy ideírom a nevét, de szerintem fontos, hogy tudja mindenki: Csizmadia Nóra koordinátorunktól bármikor bármit lehet kérdezni a szelrozsa@lutheran.hu e-mail címen. Hiszen neki is nagy szíve van. Szélrózsás. Ymint Ygeneráció - Ők is jöhetnek, sőt egyre inkább! Nemcsak azért írom, mert én magam is ide (az 1976 és 1996 között születettek közé) tartozom, hanem valóban várjuk azokat is az idén, akik már a kezdetekkor - tizennyolc évvel ezelőtt, 1996- ban Váralján - is ott voltak. A mint Alfa és Ómega - A kezdet és a vég. Itt ismét a tartalomhoz térek vissza, nem egyszerűen a kerethez. Hiszen a meghatározó számunkra nem egyszerűen a váraljai kezdés és a tizennyolc év utáni újbóli találkozás, hanem az, aki egyszer azt mondta magáról: „Én vagyok az Alfa és az Ómega...” (Jel 1,8) L mint lutheránus - Magyarországon nem nagyon használjuk ezt a kifejezést, de meglehetősen sok külföldi vendéget várunk, nemzetközi kapcsolatokban erős lehet az idei találkozó is. Jó lesz megélni evangélikusságunkat nem magyarországi testvérekkel együtt is. Jmint játék - Játékra hívom az olvasót: olvassa és kommentelje velem együtt a szelrozsatalalkozo.hu oldalon található Atya-naplót. !- És még egyszer:! Elindult a visszaszámlálás, a cikk írásakor pontosan fél év van hátra a 10. Szélrózsa kezdetéig. Reméljük, hogy ezen az úton is együtt járhatunk, és amikor jelen rovat 7.0-s írását olvassuk, akkor már mindenki bepakolt hátizsákkal várja az indulást Soltvadkertre, a 10. Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozóra. ■ Mesterházy Balázs Szélrózsa-atya Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit FEBRUÁR 15. -A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉS HATÁRIDEJE „Valaki egyengeti az utunkat” Avagy kiből (nem) lesz a teológushallgató ► Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatósága sokszínű társaság, mindannyiukat más okok vezették, amikor éppen ide nyújtották be a jelentkezési lapjukat. Kárnyáczki Eszter ötödéves hallgató az első év után hittantanár szakról jelentkezett át lelkész szakra, Horváth-Hegyi Adám pedig két éve az orvosi egyetemet hagyta ott a lelkészi hivatásért. De olyan is történhet, hogy épp fordítva alakul a dolog: Koplányi Márton a kántor szakról fordult más irányba, biológiát kezdett el tanulni. Csak egyvalami közös bennük: valamiképpen Istent szeretnék szolgálni.- Kanyargós életutatok egy ponton találkozott, amikor mindhárman az Evangélikus Hittudományi Egyetemre (EHE) jelentkeztetek. Meséljetek egy kicsit, hogy kerültetek ide. Hirtelen döntés volt, vagy hosszú megfontolás eredménye? Eszter: Már óvodáskoromban szerettem volna hittanra járni, ugyanis nagyon megtetszett a gitár hangja. Anyukám - merthogy nem vallásos - csak annyit mondott: „Jól van, menjél, csak nem tanulsz rosszat.” Ettől kezdve folyamatosan jártam hittanra, szinte függő lettem! (Nevet.) Később óvónőnek vagy tanárnak készültem, és bár játszadoztam a hittantanítás gondolatával, igazából nagyon féltem az EHE-re jelentkezni. Végül mégis ide adtam be a jelentkezésemet, pontosan azért, hogy más gyermekeknek is lehetőséget tudjak nyújtani Isten megismerésére. Marci: A teológiára jelentkezés az én esetemben inkább hirtelen döntés volt. Amikor leérettségiztem, a zene és a biológia érdekelt igazán. Mindig is állatokkal szerettem volna foglalkozni, a biológia szakra való felvételihez azonban még nem volt meg a szükséges vizsgám. Mivel kántori szolgálatot már hat éve végeztem rendszeresen a gyülekezetben, úgy döntöttem, hogy egy évet fogok eltölteni kántor szakon, és ezen időszak alatt pótolom a folytatáshoz szükséges biológiaérettségit, és leteszem a nyelvvizsgát. Miután ez sikerült, már minden akadály elgördült az utamból, és 2011- ben felvételt nyertem a biológia szakra. Nagyon jól éreztem magam az EHE-n, és ezen rövid idő alatt is rengeteget fejlődtem, de az igazság az, hogy a kántori hivatásból nem lehet megélni. Ezt az ember nem is azért választja, ez egyfajta szerelem! Viszont lehetséges, hogy az EHE-n elkezdett tanulmányokat egyszer befejezem, nem tekintek lezárt ügyként rá... Ádám: Én a gimnáziumi éveim alatt két dolgot tudtam biztosan: emberekkel szeretnék foglalkozni, ugyanakkor lelkész nem leszek, mondván, pap már van elég a családban. Végül a pécsi orvosi egyetemre felvételiztem, fel is vettek. Nyíregyházáról az ország teljesen másik zugába kerültem, és ott, kiszakadva a családi fészekből, belekóstolhattam egy addig idegennek tűnő világba. A hitemet egy teljesen más közegben kellett megélnem. Materialista gondolkodású barátaim őszinte kérdései, a világi, majd később katolikus kollégiumban zajló lelki beszélgetéseim egyre inkább arra terelgettek, hogy az embereknek direkt módon kell beszélnem az evangéliumról. így kiskapukat nem hagyva, a második év után kiiratkoztam az orvosiról, és nyugodt szívvel adtam be a jelentkezésemet az EHE-re.- Ez hatalmas fordulat! Mit szóltak hozzá a szüleid, a barátaid? Ádám: Csak azoknak volt furcsa első hallásra, akik nem voltak velem szoros kapcsolatban, a közvetlen környezetem nem lepődött meg. Persze sokan feltették a kérdést: „Az orvosiról a teológiára? Hiszen ez a kettő annyira más!” Ez igaz, de én mégis nagyon közelinek érzem egymáshoz őket. Mind a két hivatásban emberekkel kell foglalkozni, csak míg az egyik esetben a testi gyógyulás van középpontban, addig a másiknál a lelki. Úgy érzem, Isten az utóbbi eszközévé szeretne tenni. A szüleim szerették volna, hogy orvos legyek, de jól ismerték vívódásaimat, kételyeimet. Megértették, és velem együtt hitték, hogy ez Isten akarata, így kezdettől fogva maximálisan támogattak. Miután kiiratkoztam, öt hónapot dolgoztam a pécsi szívcentrumban. Paradox helyzet volt, hiszen olyan helyre kerültem, aminek épp előtte fordítottam hátat. Féltem, hogy meg fogom bánni a döntésemet, ám nap mint nap abban erősödtem meg, hogy lelkésznek kell lennem. Azóta sem bántam meg.- Eszter, te menet közben váltottál hitoktatóiról lelkész szakra. Ez a tanulmányaid komolyabbra fordulását jelentette, vagy egész egyszerűen csak a teológia más területei kezdtek el érdekelni? Eszter: Már kezdetben is éreztem, hogy más utakat is tartogat nekem Isten. A döntésemet az motiválta, hogy egy lelkésznek nagyobb rálátása van a különböző korosztályú csoportokra, több lehetősége van, hogy megismertesse Istent az emberekkel. A felnőtteknek talán még nagyobb szükségük van arra, hogy Istennel közösségbe lépjenek. Ők nagyon vágynak valami transzcendens, egy felsőbb hatalom, de remélem, leginkább Isten után. Szeretném, hogy észrevegyék, van valaki, aki az egész életükben, minden pillanatban feltételek nélkül nagyon szereti őket.- A teológiára jelentkezők, annak idején ti is, nagy hittel és nagy lelkesedéssel vágnak neki a tanulmányoknak. Ám a nehéz tantárgyak hamar próbára teszik az embert. Előfordult, hogy megkérdőjeleztétek a saját alkalmasságotokat? Marci: Nehézséget nekem főleg az jelentett, hogy készülnöm kellett a kántor szak sok gyakorlással járó óráira, illetve az elméleti számonkérésekre. Másrészt ott volt a felvételi és a nyelvvizsga, és ez igen sok energiámat felemésztette. Mindemellett kántori szolgálatot is végeztem. Ez így együtt sokszor próbára tette a tűrőképességemet, de a gondviselő Isten mindig jelen volt, és végig segített! Eszter: A szakközépiskolában nem voltak olyan szigorúak a követelmények, ezért is volt számomra kihívás az első vizsgaidőszak. Másodikban aztán meg kellett küzdenem a héber nyelvvel, és ez valóban megrendített. Nagyon sok kudarc ért, hiába tanultam. Már teljesen kétségbe voltam esve, és azon is gondolkoztam, hogy nem kellett volna átjelentkeznem. De valahogyan mégiscsak sikerült átlendülnöm a nehézségeken, és végül elég jó eredménnyel abszolváltam a hébervizsgáimat. Természetesen tudom, hogy mindezt nem csak magamnak köszönhetem... Ádám: Alapjában véve inkább reál beállítottságú vagyok, így a humán tárgyakhoz nehéz volt hozzászoknom. Itt a sok olvasás, jegyzetelés nehezebbé tette a vizsgákra való készülést. A legnagyobb kihívás viszont inkább a sokszínű teológiai felfogással való szembesülés. Olykor próbára teszik hitemet, és arra ösztönöznek, hogy járjak utána dolgoknak.- Ha egyetlen jó tanácsot adhatnátok a leendő új elsősöknek, mit mondanátok? Marci: Azt tudnám tanácsolni, hogy sose feledjék el azt, amiért oda jelentkeztek, és mindig legyen a szemük előtt a cél! Eszter: Végzősként, amikor az ember visszanéz az elmúlt négy és fél évre, nagyon sok örömöt, sikert, vidámságot, tanulást és kudarcot lát. Mégis nagyon jó visszagondolni minden egyes pillanatra. Azt a tanácsot tudom adni, hogy próbálják meg úgy megélni a teológiát és az életük mindennapjait, hogy ez egy hatalmas ajándék Istentől. Ádám: Jó tudni azt, hogy van valaki, aki egyengeti az utunkat. Nem minden úgy alakul, ahogy eleinte elterveztük, és néha nehéz az Isten akaratát elfogadni. De ha kérjük és megengedjük, hogy az életünket ő vezesse, akkor rá fogunk jönni, hogy mi miért is történt. Most már látom, mi volt az értelme a teológia előtti éveknek. Érdemes Istenben bízni és rá hagyni minden dolgunkat. Ő jobban ért hozzá... ■ Kovács Barbara
