Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-02-02 / 5. szám
io 2014. február 2. FÓKUSZ- [ I ! .. Evangélikus Élet Keresztyén pasztorális szolgálat - a versenysportban ► Az 1960-as évektől került előtérbe a klasszikus közgazdaságtani iskola Homo oeconomicus modellje, amelyben az ember „humán erőforrássá” degradálódik. Ez az értelmezés aztán teret nyert a sportban is: ráfordítás és haszon szerint mérlegel és dönt, az anyagi erőforrások mennyiségi ismérvei szerint mérve akár a sportolókat is. Isten azonban a saját képmására teremtette az embert, aki hihetetlen dolgokra is képes - mondhatjuk: csodákra. Az egyik - számomra legkedvesebb - terület, ahol ez jól felismerhető, maga a sport. Ha meg akarjuk ismerni a sportban az emberi méltóság és a hihetetlen teljesítmények hátterét, akkor olyan eszközt kell választanunk, amely rendelkezik ezeknek a tárgyalásához szükséges fogalomtárral és nyelvezettel, és amelyben a csoda és az önmagunkon való felülemelkedés érvényes kategória. Megkerülhetetlen, hogy Isten kijelentéseinek fényében túllépjünk a Homo oeconomicus képzetén. Kicsit most már sajnálom, hogy abbahagytam a versenysportot anélkül, hogy egy mindenki számára elérhető, tiltólistán egyáltalán nem szereplő doppingot használtam volna. Körülírható ez valamifajta lelkiállapotként, nevezik sokan sokféleképpen, de hitre jutott emberként azt mondom, hogy ez kegyelmi állapot: egy mindent átható, felhevítő, átforrósító lelkűiét, Krisztus élő Szentleikének a jelenléte. Képzeljünk el az élsportoló támogatására egy hitbéli szolgálatot, amelynek célja, hogy ezt a „teljesítményfokozó erőt” serkentse, felkeltse magában a sportoló szívében és lelkében. Még a londoni olimpia idején a Magyar Olimpiai Bizottság átadott a köztársasági elnöknek egy sportfejlesztési koncepciót. A sportfejlesztés irányai és területei című tervezet nyolcéves időtartamra szól. Ehhez kapcsolódóan szerepelhetne a sportkápláni/sportpásztori szolgálat, amelynek segítségével - minimális anyagi ráfordással, nagy beruházások nélkül - viszonylag hamar eredmények érhetők el. Mondhatnánk, hogy versenyelőnyre tehetünk szert ebben olyan nemzetekkel szemben, amelyeknek a látókörébe sem kerül ez a terület a sportfejlesztésben. Miért ne léphetnénk ebben is a keresztyéni oldalra? Nem a pszichológiai, coaching módszereket megkérdőjelezve definiálnám ezt a szolgálatot, hanem egy olyan területként, amely integrálni képes az embernek test, szellem, lélek hármasságát. Istenhit és személyiségfejlesztés Aki a csúcsra tör, annak tisztában kell lennie azzal, hogy az életben - mentálisan - a legtöbb dolog lefelé húz. Rendelkeznie kell olyan eszköztárral, amely segít feljebb jutni és a motivációt fenntartani. Minden neves, személyiségfejlesztéssel foglalkozó szerző elismeri, hogy kapcsolatunk van egy hatalmas erővel, elmével, amely emberi ésszel fel nem fogható. Jósé Silva mindenható intelligenciának nevezi ezt az erőt, Brian Tracy - Carl Jungra hivatkozva - tudatfelettinek, Napokon Hill végtelen intelligenciának. Én ennek az írásnak a szellemében Szentléleknek nevezem, aki által Isten mindenhol jelen van. Szerintem a különbségek legjava olvasati eltérés, attól függ, hogyan és kinek szeretnénk interpretálni. Mondhatnánk hitbéli oldalról, hogy a személyiségfejlesztő elméletek talán túl egocentrikusak, az énkultusz kialakulásához vezethetnek. Viszont a körülöttünk jelen lévő Istent is mindenkinek magában kell megtalálnia. Tehát az alapokat tekintve ebben sincs olyan nagy különbség a pszichológiai és a hitbeli állítások között. Miért részesítenénk tehát valamelyiket kitüntetett figyelemben a másik rovására? A sporthoz érzékenység is kell, nem csak képesség. Érzékenység, hogy a magad számára törvényeket fedezz fel benne. Talán érzékenység a hatalmas elmétől jövő sugallatokra? Visszatérve egy régi pedagógiai alapvetéshez: a sport célja az ifjúság erkölcsi és fizikai nevelése. Vagyis a léleknek és a szellemnek is meg kell kapnia a maga táplálékát - meg kell elégíttetnie. A hit Istenben folyamatosan nevel és palléroz, hogyan is lehetne csak magánügy? Az igaz hit ugyanúgy lemondással és áldozattal jár, ahogyan az élsportoló életvitele is. A lelki nevelés a lélek és a szellem tornája, edzése. Célja nem is a mindenáron való nyerni akarásra felkészítés, hanem hogy - más, a sportot segítő tudományokkal együtt - segítse lelki-szellemi egyensúlyba hozni és tartani a sportolót magával és a környezetével. Ha teljes egésszé kívánjuk tenni azt a kört, amely a lelkipszichológiai hátteret képezi, a lelkihitbeli támogatás nem maradhat el. Hiszen a felkészítőknek, támogatóknak (edző, sportvezető, pszichológus) a munkájukat úgy kell végezniük, hogy a sportoló személyiségének egésze fejlődjön! Talán az 1950-es évekig - de később is - tetten érhető sportolóinknál egyfajta erkölcsi tartás, kiállás, amely akkor még egy erős családi értékrenden alapulhatott. Alázat a sport és tisztelet a versenytársak iránt. Erős hit az igazságban és a jó erejében. Az ezredforduló utáni világ atomizálódott társadalmában, amikor már a családok is csak nehezen tudják betölteni funkcióikat, egy ilyen lelki, hitbéli támogató szolgálatnak hiánypótló feladata is van. Meg kell említeni, hogy legnagyobb örömünkre - Isten kegyelméből - a fentebb említett értékek jelen vannak napjainkban is! Meglétükről londoni olimpikonjaink nyilatkozatai tettek fényes tanúbizonyságot! Hit, akarat, meggyőződés és elvárás Aki valamilyen versenyen elindul, győzni akar. Cél nélkül nincs miért akarni. Márpedig - Prohászka Ottokárt idézve - „az akarás Isten ajándéka” Az akaraterő fejleszthető. Verseny előtt ki ne fohászkodna ahhoz, akit istenének hisz? Meg lehet-e tanulni hinni? Elég-e akarni a hitet? Maga a képzelet körülményformáló hatású. Tudjuk, hogy ha az öt érzékszerv mindegyikével elképzelünk valamit - és ezt vegyítjük megfelelő érzelmekkel -, akkor nagyobb hatással tudunk lenni környezetünkre, körülményeinkre, mint csupán az akarással. Persze hinni kell benne, csak úgy érhetjük el a megfelelő erősítő érzelmi tónusokat. így tud a hit meggyőződésünkké, belső elvárásunkká válni. „Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Keljfel és ugorjál a tengerbe!, és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy a mit mond, megtörténik, meg lesz néki, a mit mondott. Azért mondom néktek: A mitkönyörgéstekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek’.’ (Mk 11,23-24; Károli-ford.) Definíció szerint a meggyőződés az értelmi belátás és elfogadás, valamint az érzelmi azonosulás együttese. A hit, az elvárás (belső elvárás) és az akarás között különbségek vannak. Amiben hiszünk, azt nem elég csak akarni, azt el is kell várni. Az akarás a tudatos elme által részben kontrollált tevékenység. Éppen ebből a tulajdonságából következően görcsössé, rugalmatlanná tud válni. A görcsös akarásban a veszteségtől való félelem is munkál. Ahogy Balczó András mondja: „A félelem a legnagyobb ellenség, csak gyáva ne légy, ne akarj mindenáron nyerni, görcsösen...” Amit szívünk mélyén meggyőződésből elvárunk, az erősebb, mint amit a szánkkal kimondva akarunk. Ha belül nem hiszünk abban, amit kimondva akarunk, az nehezen teljesül. A hitünkhöz a belső elvárás közelebb van, mint az akarat. A hit útja más, mint az akarásé. A hithez nem a tudaton keresztül, hanem lelkiszellemi gyakorlatokon keresztül lehet eljutni. Mivel lelki dolgokban (a fizikai világgal ellentétben) a közvetlen erőkifejtés épp a fordított hatást váltja ki (lelki hatáshoz közvetett erőkifejtés szükséges), mint amit szeretnénk, ezért hinni tudatos akarással eredménytelen. Tudjuk, hogy a felismerés még nem megértés, és a megértéstől is hosszú út vezet a tudásig. A tudás kialakításához a megértett ismeret megerősítésére, ismétlésére, alkalmazására van szükség. Ezért az Istenhitben való szolgálat sem azt jelenti, hogy csak berendezünk egy imaszobát, ahova bemehet a sportoló - sőt még ha szükséges, el is beszélget vele valaki. A lelki szolgálatot végzőnek is folyamatos, tervszerű és céltudatos munkát kell végeznie. A sportpásztori szolgálatról általában Véleményem szerint a lelki támogató szolgálatot végző személynek nemcsak előre tervezett, szisztematikus lelki-szellemi munkát kell végeznie a 9:4a Lélek javára Minden gyermeki életkornak megvannak a maga kézfogási szokásai. A tipegő ősbizalommal kapaszkodik; az óvodás kapaszkodik, és húzatja magát; a kisiskolás válogat, hogy kinek a kezét foga meg a kamasz elenged; az ifjú választ egyet a sok közül, és - reménység szerint - nem is engedi el többet... Ha egy kikncévesfiú nem fogja meg egy kilencéves kislány kezét, mert lááááány..., jajj..., akkor az lényegében rendben van. Csak mi, felnőttek igyekszünk moralizálni, hogy nem illik, nem szabad, nem lehet... Pedig dehogynem! Vannak ilyen fából faragott kisiskolásaim. Sokat harcoltam, amikor körbe állunk imádkozni egymás kezét megfogva, megfogva..., mondom: meg-fog-va! - mire végre feladtam. Imádkozzunk csak körben, szemlesütve, kézösszekulcsolva, az intim zónát ötven centiméterre növelve. Az Úr ebben a kézfogásügyben is hitoktató munkatársam volt, és moralizálás helyett tapintatos, kedves és meghökkentő szeretettel segített és rendelkezett. A téli szünet előtti utolsó héten már az iskolában egyik betlehemes érte a másikat. Majdnem minden osztály készült: pásztorok, angyalok, Máriák és Józsefek rohangáltak a folyosókon. A másodikos hittancsoportomat sikerült még civilben elkapnom és hittanórára kísérnem, de a termünket elfoglalta Heródes és a három király. Termet kerestünk, hogy befejezhessük a karácsonyi hímzéseinket. Mindegyik foglalt volt. Nem volt máshol hely, csak a konditeremben, amely nem éppen ideális egy évzáró hittanóra megtartására, amikor is történetesen varrogatni szeretnénk. Focizni kezdtünk egy szivacslabdával, amely még rám nézve is biztonságosnak látszott. Hittanosfoci! A fiúk és a lányok gyorsan két csapatba rendeződtek. A meccsszünetekben imádkoztunk, hálát adtunk, igét olvastunk. Majd újra játék kiskapura: két súlyzó közötti méterre. A gyerekek egyre felszabadultabbak lettek. Összegubancolódtak a lábak, kezek, sokszor a labda helyett egy-egy gyerek gurult be a kapuba. Nem mértük centikben az intim zónánkat. Fergeteges és nagyon vidám óra volt! Mielőtt elköszöntünk egymástól, gyorsan megvarrtam a kilyukadt zoknikat egy-egy szabadon választott hímzőfonallal, kívülről, lábon... Ha már nálam volt egy zacskó fonal, ne vesszen kárba. Cipőhúzás, menetelés vissza a termekhez..., amikor egy kisfiú a fejéhez kapott: „Álljunk meg! Nagy baj történt! Nem fogtunk egymással kezet a focimeccs végén. így nem éti’ És a gyerekek összefutottak, fiúk-lány ok, áldott kilencévesek kezet szorítottak, egymásra nevettek - elakadt a szavam. Meg sem tudtam szólalni a meglepetéstől és a hálától. sportolóval, hanem - amennyire lehetséges - együtt kell lennie vele a fizikai felkészülésben is. Hasonlatosan a honvédséghez, ahol a tábori lelkész kinn van a terepen, és együtt gyakorlatozik a katonákkal. Annál is inkább hasznos az együttes testedzés, mert a közvetlen erőfeszítés teóriája miatt lehet, hogy a testmozgás közben (közvetlenül utána) válik termékennyé a kapcsolat a lélek, a szellem és a test között. (Az alapsportágak gyakorlására minden lelki segítőnek képesnek kell lennie: úszás, futás, kerékpározás, távgyaloglás stb.) Az edzőtábor olyan (és a verseny is), mint a katonaságnál a kitelepülés: tábori körülmények között találja magát az ember, ahol az esedeges lakhely szerinti lelkész segítsége nehézkes. Jó, ha van a közelben is valaki, akihez bizalommal lehet fordulni. Eszközeit tekintve nem gondolnám, hogy sokban különbözne a munka más támogató tudományág eszközeitől: ugyanúgy szerepelne benne analizáló lelki beszélgetés, az együttes aerob mozgással lélekemelő energiák felszabadítása, relaxációs gyakorlatok. Lehetnek egyéni és csoportos foglalkozások is. Csapatsportágaknál is megvannak a vezéregyéniségek: ki a játékszerrel bánik varázslatosan, ki fontos gólokat lő, ki pedig a csapat esze, más lehet a csapat lelke, szíve - aki erőt, tartást tud adni a csapatnak. Az ilyen emberek felkészítésében is fontos szerepe lehet a lelki szolgálatot tevőnek. Nagyon fontos, hogy a pasztoriális munkatárs / sportkáplán ne csak tudásával, de személyiségével és viselkedésével is mutasson fel értéket! Állhatatosságból, kitartásból fizikailag sem árt példát mutatni. Szintén jó, ha együtt tud lenni a felkészítés minden fázisában a sportolóval. így növelheti hitelét és elfogadottságát. Nyilvánvaló számomra, hogy a jól végzett lelki támogatói munka nem szakma, hanem elhivatás kérdése. Itt különösen érvényesül, hogy egyrészt a veleszületett tulajdonságok, másrészt a képzéssel kapott ismeretek és a hozzáállás alkotóelemeinek hármasából a beállítódás-hozzáállás, az affinitási hajlam a meghatározó. Átható, élő hit szükséges, amely a Szentlélek erejével tesz bizonyságot arról, akinek a nevében szól és cselekszik! Ez természetesen azt is jelenti, hogy nyitottnak kell lenni minden más tárgykörbe tartozó szakmai ismeret elsajátítására, megértésére, elfogadására. Könyvből ezt nem lehet megtanulni, de csiszolni, fejleszteni törvényszerűen szükséges és kötelező! ■ Veres Károly Lehet, hogy januárban minden megy majd a régiben, és nagy körben állunk a hittanórákon az imádságban, de ez a kézfogással záródó focis alkalom igazi karácsonyi ajándék volt nekem és a gyerekeknek is. A szülőknek maradt a színes fonalak eltüntetésének lehetősége a zoknikból és harisnyákból egy hímzett karácsonyi képeslap helyett, amelyet ajándékba készítettünk volna. Nem baj! Jövőre is ragyogni fog az a betlehemi csillag... Most mega gyerekek szeme ragyogott a játék és a közösség együtt-örömétől, a focimeccs hangulatától, amelyet igazából a Lélek nyert meg a mi javunkra. ■ Papp Andrea
