Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-26 / 4. szám
4 ■m 2014. január 26. KERESZTUTAK Evangélikus Élet „Hát részekre szakítható-e Krisztus?” Országos nyitó istentisztelet a Kálvin tér megújult református templomában V* Folytatás az 1. oldalról Pontban este hat órakor zsúfolásig telt templomba - amelynek mindkét emeleti karzatát is megtöltötték a hívek - vonultak be az ünnepi nyitó istentisztelet szolgálattevői: dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke; Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke; dr. Szabó István református püspök, Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök, a MEÖT alelnöke; dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök; Papp János baptista egyházelnök, a MEÖT alelnöke; Csernák István metodista szuperintendens; dr. Frank Hegedűs anglikán káplán; Kalota József ortodox érseki vikárius, a MEÖT alelnöke; Magyar István ortodox protoierej; Magyar Márius ortodox esperes; Vojiszlav Gality ortodox püspöki helynök; Jancsev Tancso ortodox protoierej; Pataky Albert pünkösdi egyházelnök; Tarr Zoltán református zsinati tanácsos; Páll László, a Budapest-Kálvin Téri Református Egyházközség lelkipásztora, Gregersen- Labossa György evangélikus lelkész, a Johannita Rend magyarországi káplánja és dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a MEÖT főtitkára. A vendéglátó gyülekezet pásztorának köszöntése után a MEÖT főtitkára tájékoztatott az imahét alapvető tudnivalóiról, utalva arra, hogy a forrásanyagot készítő Kanada neve az ország egyik első népének, az irokézeknek a nyelvén „falut” jelent. „Isten házanépének tagjaiként a keresztények valóban egy »falunak« a lakói, akárhonnan jöttek is. Amikor a keresztények istentiszteletet tartanak, akkor ehhez a globális nagy faluhoz csatlakoznak, amely telve van gyönyörűséggel, küzdelemmel és reménységgel” - mondotta Fischl Vilmos. A biblikus átgondoltsággal felépített liturgiában minden részt vevő felekezet képviselője szolgált, Bódiss Tamás orgonaművész-kántor és a Pálóczy Krisztina dirigálta Kálvin kórus közreműködésével. Erdő Péter bíboros Mk 9,33—41 alapján mondott szentbeszédében két jézusi kijelentés látszólagos ellentmondását feloldva helyezte az „aki nincs ellenünk, az mellettünk van” üzenetét a Krisztus-hívők egységéért imádkozok szívére... Gáncs Péter az imahét központi textusa, íKor 1,1-17 alapján hirdette Isten igéjét a szószékről. Egyházunk elnök-püspöke a kereszténységet Isten által „felülről szőtt köntösnek” nevezte, amelyen ugyan vannak szakadások, de az imádságok, illetve a keresztség összekapcsolja a hívők közösségeit. Miként a Magyar Távirati Iroda is kiemelte tudósításában, Gáncs Péter az április 6-ai parlamenti választásokra utalva annak az óhajának adott hangot, hogy „bárcsak ne szakadna szét ez az ország, ne indulna romlásnak, hanem most, huszonöt év szabadság ajándéka után végre megtanulnánk, mit jelent, hogy a másik is ember. Lehet politikai ellenfél, de nem ellenség. Lehet, hogy másként lát gazdasági, politikai kérdéseket, de nem hazaáruló. Lehet vele vitatkozni, de nincs helye a verbális erőszaknak, a mocskolódásnak, a másik sárba tiprásának.” Isten csak oda tud áldást küldeni, ahol az atyafiak legalább az alapkérdésekben egyet tudnak érteni - mutatott rá. Az imahetet megnyitó ünnepi alkalmat megtisztelte jelenlétével - többek között - Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Szentes Tamás főpolgármester-helyettes, Bácskai János, a IX. kerület polgármestere, és - természetesen - részt vett az istentiszteleten Prőhle Gergely evangélikus országos felügyelő, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára is. Hálaadás hangzott el az istentiszteleten a - mintegy féléves műemléki felújítás után - karácsonykor átadott Kálvin téri templomért is. A Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, dr. Szabó István egy valóban impozáns - eredetileg 1816 és 1830 között épült -, megszentelt hajlék helyreállításáért foglalhatta imádságba köszönetét. ■ TPK Kivonulás az istentisztelet végén ► Az elmúlt esztendő jelentős ökumenikus eseménye volt a milánói ediktum kibocsátásának ezerhétszázadik évfordulója alkalmából november 21-én Budapesten tartott tudományos konferencia. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a történelmi egyházak szervezésében zajlott jubileumi tanácskozásról lapunk hasábjain természetesen már beszámoltunk. Az e héten zajló ökumenikus imanyolcad apropóján közlésre szánt alábbi visszatekintés szerzője tavaly végzett a szegedi egyetem történelem szakán, jelenleg elsőéves teológushallgató az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Emlékezés és párhuzam A milánói ediktumot 313-ban adta ki Constantinus, ismertebb nevén Nagy Konstantin. A császár keresztények iránti toleranciáját édesapjától, Constantius Clorustól örökölte, aki Gallia helytartója volt. Erre az időre már lezajlottak a legvadabb keresztényüldözések, hitbéli eleink azonban számos jogtól meg voltak fosztva. Nem gyakorolhatták szabadon a vallásukat, és a keresztény birtokokat is elkobozta a hatalom. Diocletianus amellett, hogy az egyik legnagyobb keresztényüldöző császár volt a 3. század végén, számos kormányzati és katonai reformot hozott. Mindez csak elodázta á birodalmi monstrum meggyengülését, de nem szüntette meg a problémákat. A birodalom recsegését jól hallotta Constantius Clorus és fia, Constantinus is, aki a történet szerint a császári hatalomért vívott 312-es, Milvius hídi csata előtt álmot látott. Nagy fényesség közepette megjelent neki a Krisztus-monogram, és hangot hallott: „E jelben győzni fogsz.” Másnap Constantinus ezt a jelet festette katonái pajzsára, és valóban le is győzte ellenfelét, Maxentiust. * * * A császár egy évvel később adta ki Milánóban híres ediktumát (uralkodói rendelkezését), melyben szabad vallásgyakorlatot, „vallási békét” engedett a többi vallásnak, többek között a kereszténységnek is, és rendelkezett a keresztény tulajdonok visszaszolgáltatásáról is. Ez a lépés messzemenő következményekkel járt. Constantinus a kereszténységben azt az erőt látta meg, melynek segítségével össze tudja fogni a gyengülő birodalmat. Többek között ezért is hívta össze 325-ben Niceába az első egyetemes zsinatot, ahol rögzítették azt a hittételt is, hogy Jézus Krisztus egylényegű az Atyával, s megkezdődött a ma is használt Niceai (Niceakonstaninápolyi) hitvallás megfogalmazásának folyamata. Constantinus a római császárokat megillető tisztsége alapján mint „pontifex maximus” azaz főpap hívta össze, s elnökölt is a zsinaton. Ez a méltóság később - pogány eredete ellenére is - átöröklődött a kereszténységbe, s később a mindenkori pápa használta, illetve használja a-mai napig. Constantinus nem engedte, hogy az általa támogatott kereszténységben szakadás keletkezzen, ennek érdekében avatkozott bele politikai eszközökkel a hitvitákba is. Tette ezt annak ellenére, hogy számos történész szerint alig tett különbséget Krisztus tisztelete és a Sol Invictus (a győzedelmes Napisten) kultusza között. Bár halálos ágyán megkeresztelkedett, külön érdekességet jelent, hogy keresztelője a híres egyháztörténet-író, Nikomédiai Eusebius volt, akit a kárhoztatott ariánus irányzat egyik legfőbb oszlopának tartottak. Ez is visszatükrözi, hogy Constantinus életében és politikájában gyakran nem a tartalmi kérdések, hanem az erőviszonyok játszották a döntő szerepet. Ettől kezdve az egyház és a császár szövetségre lépett egymással, s amikor 391-ben Nagy Theodosius császár a Római Birodalom egyetlen államvallásává tette a kereszténységet, létrejött „a trón és oltár szövetsége”. A 4. században lezajlott vallásügyi fordulat ezzel maradandó nyomot hagyott az európai kultúrkörben. * % * A milánói ediktum kibocsátásának ezerhétszázadik évfordulója alkalmából rendezett budapesti konferencián változatos témájú előadások mutatták be, hogy a későbbi európai történelemben miként váltották egymást üldöztetések és a kereszténységből kiinduló üldözések egészen a legutóbbi időkig. Az európai kereszténység így tevékeny részese volt annak, hogy a kontinens hosszú időre a nagyvilágban is vezető szerepbe kerülhessen. Az ókori fejleményeket taglaló előadások után a konstantini fordulat újkori összefüggéseit mutatták be az előadók. Török József, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető professzora az 1789-es francia forradalomról tartott elemzést. A forradalom nyomán mintegy nyolcezer egyházi személy vesztette életét. Miért is volt a francia forradalom ennyire keresztényellenes? - tette fel a kérdést az előadó. Tudvalévő, hogy a forradalom irányítóinak fő célja az úgynevezett harmadik rendnek, a papságon és nemességen kívüli többi társadalmi rétegnek a politikai jogokhoz juttatása és a javak új elvek szerinti elosztása volt. A középkori európai birtoköröklési rendszer a hűbériség volt, amely szigorú alá-, fölérendeltségen és a jobbágyok nagyfokú kiszolgáltatottságán alapult. A középkorban - a kulturális jellemzők és közeg miattezt nevezték „keresztény öröklési rendnek” amelyet joggal érhetett kritika az evangélium alapján. Török József előadásában felhívta a figyelmet, hogy a francia forradalom előtt Európában nem volt helye a vallásszabadságnak. Vannak azonban nagy mérföldkövek a 16. és 17. században: ilyen például az 1555-ös augsburgi vallásbéke, amely a katolikus felekezet mellett az evangélikusnak is szabad vallásgyakorlatot engedélyezett. Még előbbre mutató az 1568-as erdélyi - tordai - vallásbéke, amely a négy bevett vallásnak: katolikusnak, evangélikusnak, reforátusnak és unitáriusnak biztosított szabad vallásgyakorlatot. (Tegyük hozzá, hogy a református felekezet Európa-szerte csak a harmincéves háborút lezáró, 1648- as vesztfáliai béke alkalmával kapott engedélyt a szabad működésre.) A francia forradalom egyik célja a vallásszabadság biztosítása volt, eszköztára azonban nagyon árulkodó. Ahogy fentebb említettük, a forradalom felújította a keresztényüldözés gyakorlatát, emellett deszakralizálta a házasságot, és rombolta a társadalom kötelékeit. # # * A 20. század totalitárius diktatúrái és ideológiái is számos súlyos kérdést vetnek fel az egyház és az állam hagyományos európai viszonyrendszerét tekintve, ebben nincsen jelentős különbség nemzetiszocializmus és kommunizmus között. Korányi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzora előadásában arról szólt, miként nyilvánult meg a totalitárius diktatúrák keresztényellenessége. A diktatórikus rendszerek igyekeztek a kereszténységet elszeparálni, „gettósítani” a társadalomban, a nyilvánosság előtt a propaganda eszközeivel lejáratni, illetve ellehetetleníteni részvételét az ifjúság nevelésében. Ez súlyos beavatkozást jelentett a családok életébe. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy ezek a veszélyes ideológiák akkor is léteznek és hatnak, ha követőiknek éppenséggel nincs lehetőségük az állam és a társadalom feletti hatalom tényleges megszerzésére. Szóba került a konferencián a második világháborút, illetve a rendszerváltozást követő időszak is. Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a MEÖT főtitkára előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy Európában ma is hoznak keresztényellenes döntéseket, mert sokak szerint a kereszténység földhözragadt és kötöttségekkel teli. Gondoljunk csak a 2012-es brüsszeli esetre, amikor is karácsonykor - a nem keresztény lakosságra hivatkozva - megtiltották a hagyományos karácsonyfa felállítását a főtéren, s egy nem túl esztétikus, képernyőkből álló monstrumot, „télfát” állítottak a helyére. Igen fontos a tolerancia, keresztényként nem is mondhatunk mást, hiszen hitünk lényege az a szeretet, amely az emberré lett Istenből sugárzik felénk. De - Tőkéczki László történésznek, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara tanszékvezető docensének szavaival élve - önmagunk nem vállalása, vagyis az önmagunkkal szembeni intolerancia nem a megfelelő eszköze a toleranciának. Gonda László, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense végül az egész mai világra vetítve tette fel a kérdést, hogy a kereszténység globális jelenléte és missziói erőfeszítései milyen lehetőségekkel és kihívásokkal szembesítenek minket, mikor elhagyjuk a „konstantini modell” hagyományos, európai környezetét, és más hagyományok között próbáljuk meghonosítani. Felhívta a figyelmet arra, hogy a konstantini fordulattal életre kelt egy új modell, a trón és oltár szövetsége. Ennek kapcsán vált általános jelenséggé az európai történelemben, hogy a hittérítők háta mögött felcsillantak a dárdák is. így Európa lassan „posztkrisztusi” lett, ami nagy problémát jelent, ugyanis a társadalom akkor tudja fenntartani igazán önmagát, ha élete egészében a krisztusi spiritualitás jelenik meg. ■ Gömbös Tamás „Emlékkép” a MEÖT-székházban rendezett novemberi emlékkonferenciáról- Horváth-Bolla Zsuzsanna felvétele
