Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-19 / 3. szám
Evangélikus Élet élő víz 2014. január 19. m- 11 Az ökumeném eleje és vége így imádkoztak... Az ökumené szerintem kalandos fogalom, és nehéz a határait definiálni. Keresem a kezdőpontját a szívemben, a munkámban, a gondolataimban, a testvéri kapcsolataimban, és tudom, hogy hol van a vége: az igében. Egy katolikus fenntartású iskolában tartok evangélikus hittant az alsó tagozaton. Az egyik nap megkeresett a harmadik osztályosok tanítója, hogy elkísérné-e a mi csoportunk is a katolikus hittanosokat a nemrég boldoggá avatott Sándor István szalézi szerzetes emlékkiállítására. Mit lehet erre mondani? Protestáns hitoktatóként hittel és türelemmel nemet. De nem mondtam. Bementem a gyerekekkel a tanterembe, és imádkozni, beszélgetni kezdtünk. Megkérdeztük az imáinkban az Urat, hogy ő hogyan döntene, és ő a samáriai asszonnyal üzente, hogy menjünk: „Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk’.’ (Jn 4,24) A gyerekekkel meg azt üzente, hogy az osztályközösség fontos, és induljunk együtt a kiállításra. Elindultunk vidáman, felekezeti hovatartozás nélkül futottunk a zebrákon keresztül, hogy a hosszú sor nehogy a pirosban ragadjon. Rohantunk és nevettünk. Megérkeztünk. Hihetetlen, de voltak gyerekek, akik a városi legeslegfőbb múzeumban még soha nem jártak, így nekik már ez a múzeumba lépés maga is élmény lett. Az időszaki kiállítás egy nagyon kicsiny terem volt csupán. Kortörténeti dokumentumok, tárgyi emlékek sorakoztak a vitrinekben, a falakon; a megkínzott emberek utolsó emlékei. Komor zene szólt, a sarokban egy akasztófa állt sejtelmesen megvilágítva. Na neee! Felnőttnek is nyomasztó volt, kilencéves gyerekeknek meg egyenesen ijesztő, de már bent voltunk, nem lehetett kifutni még udvariasan sem. A terem közepén nagy válaszfal állt. Óvatosan elindultunk, hogy mögé nézzünk. (Felderengtek a gyermekkori szellemvasútélményeim: csak egyszer mertem felülni, akkor is elakadt, és gyalogolni kellett a műanyag csontvázak, pókok között kifelé. Ez a séta azonban varázstalanította az egész ijesztgetős vidámparki riadalmat.) Soha nem lehet tudni, hol és mi ugrik elő. Hat kivilágított templomablakimitáció lógott a túloldalon. Rövidre szabott múzeumlátogatási időnket oda gyökerezve töltöttük el a gyerekekkel. Az ablakok színesek voltak, bibliai történeteket meséltek, kis szigetei voltak a tárlatnak minden értelemben. Hálát adtam érte! Másnap új felkérést kaptam. A kilencedikes osztályt is el kellene vinni a kiállításra, de senki nincs, aki erre mozdítható lenne. Nem lehetne-e, hogy a tánc- és drámaórámon sétálnánk el arra? Ahogy elindultam a gyerekekkel, egy szürkefelhő kerekedett a fejünkfölé. A sugarán kívül ragyogott a nap, csak a fejünkfölött esett. Már semmi rejtekajtó, csoda nem várhat! Elszomorodtam. Amíg lepakoltuk a kabátjainkat, elmeséltem a jegyszedő hölgynek, hogy egy fekete felhő kísért el minket. Csak felettünk eSett, de azért jó, hogy itt vagyunk. Még tárlatvezetési díjat sem kértek tőlünk ijedtükben, szerintem ők is látták a felhőimet. Pedig ez a felhő csak azt jelentette, hogy unalmas kétszer ugyanazt megnézni, és jobb lenne saját órát tartani az iskolában. Újabb csoda: a tárlatvezető hiteles ember volt! Olyan sok érdekes dolgot osztott meg velünk a saját életéből, hogy leültünk a gyerekekkel a földre, és tátott szájjal hallgattuk. Az utcára kiérve jöttünk rá, hogy elfelejtettük megnézni a kiállítást magát. Az ökumenében lehet sok tudatos döntés, teológiai állásfoglalás, szeretetben elengedés, de csak az Isten tudja tartalommal megtölteni: a kereteken belül is erős várat, védelmet adni! ■ Papp Andrea Szela ► A Zsoltárok könyvében hetvenegy alkalommal, Habakuk próféta könyvében pedig háromszor olvassuk ezt a kifejezést: szela. Jelentése: szünet, hallgatás. A bibliafordításokban ebben a formában szerepel, mert az istentiszteleteken szolgáló énekeseknek és zenészeknek szóló utasítás lehetett. A mindennapi életben is így szokták használni. A 2014. évi Evangélikus naptárban a kilencvenéves korában elhunyt Tarjáni Gyula lelkész nekrológjában ezt olvassuk: „Igehirdetéseit mély teológiai ismeret, biblicitás és korszerűség jellemezte. Lelkigondozói alkat volt...” Ezt jól mutatja egy 1995-ben szívműtét előtt álló lelkésztestvérének írt levele is. „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mértén vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak!’ (Ézs 41,10) Kedves N. N.! Lélekben Veled megyek én is a kórházba. Imádságban gondolok Rád rendszeresen. Meg vagyok győződve arról, hogy ebben a nagyon elesett egyházmegyében és az X. gyülekezetben is még szükség van hűséges szolgálatodra. Isten tudja, mit miért tesz. Engedd meg, hogy néhány gondolatomat leírjam. Az utóbbi években, de lehet, hogy azelőtt is, felpörgetett életritmusban éltél és dolgoztál. Lírai képpel: szinte két végén égetted a gyertyát. Most Isten „megálljt” parancsolt. Aki reggeltől éjszakáig aktív voltál, most ott fekszel a kórházi ágyon - passzívan. Tűröd, hogy történjék Veled valami. Olvasd el a jól ismert Túrmezei-verset, amit mellékelek (Ha nem teszek semmit sem - Betegeinknek). Én nagyon szeretem ezt a verset, mert megmutatja életünk „passzív” szakaszainak értelmét - Isten felől nézve. Amikor mi a zsoltárokat olvassuk, ezt folyamatosan tesszük. Azaz kihagyjuk ezt az időnként elénk kerülő szót, hogy szela. Talán azért, mert a hívek nem értik, de még inkább tudat alatti indítékból. Mi csak a folyamatosságot tudjuk elképzelni. Az életet - állandó hajszában, munkában, tevékenységben, stresszben. Szela nélkül. Istennek azonban más a gondolata és a terve. Időnként beiktat az életünkbe egy-egy szünetet. Ilyenkor abbamarad az ének. Szünet van. Csend van. Legfeljebb az egyik kis húros hangszer vékony hangja szólal meg néha. De ez a szela, ez a csend nagyon kell! Áldott alkalom Istentől arra, hogy rájöjjek: nem lehet, nem szabad végigrohanni az életet. Néha meg kell állni. Néha csendben kell lenni. Ilyenkor Isten megmutatja, hogy az élet nélkülünk-is megy tovább. Megmutatja, hogy nem vagyunk pótolhatatlanok. Ő másokon keresztül is végzi a munkát, amíg mi kiszállunk a robogó vonatból. Ilyenkor rájövünk, hogy milyen törékeny az életünk, s milyen jó, hogy Isten a szelét is felhasználja arra, hogy megújítson, regeneráljon, s hogy utána vidámabban szóljon a magasztalás. Most körülötted tudós orvosok tevékenykednek. Egyik-másik nagyszerű ember is. A tudásuk, a lelkiismeretességük, a megszállottságuk előtt én mindig kalapot emelek. Nővérek nyüzsögnek az ágyad körül. Mindegy, hogy hitből vagy csak emberségből, de azon fáradoznak, hogy a betegek kórházi tartózkodását elviselhetővé tegyék. Jelenlétük megnyugtató, szolgálatuk, amit ma nem fizetnek meg eléggé, hálára kötelez. Hadd idézzem 2MÓZ 15,26-ot: „Én, az Úr vagyok a te gyógyítód!’ Körülötted annak a hatalmas Úrnak az eszközei tevékenykednek, Aki rajtuk keresztül akar meggyógyítani. Jó tudni - kivizsgáláskor vagy esetleg a műtőben is -, hogy Istené a teljes hatalom az életünk felett. Ő rendelkezik felőlünk, s Neki van hatalma arra, hogy gyógyítson. Eddig magától értetődő, Általad jól tudott és jól ismert mondatokat írtam le. Nem is tudok mást. Jó, ha tudod, hogy a gyógyulás egészen Isten kezében van, de a mi élni és gyógyulni akarásunkra is nagy szükség van. Legyen a szívedben nyugalom és békesség. Itthon elmennek a dolgok és az alkalmak Nélküled is. Aztán ha túl leszel a szelán - visszavárunk, hogy folytasd a munkát, amíg a Gazda jónak látja. Imádkozó szeretettel, meleg testvéri és baráti szívvel gondol Rád: ■ Gyuszi Flakkus Alkuin Ezerkétszáz éve, 814-ben halt meg Flakkus Alkuin angolszász tudós, akit Nagy Károly frank király az aacheni udvari iskola vezetésével bízott meg. Élénk levelezésben állt korának legjelentősebb szellemi vezetőivel, de hazájával is fenntartotta kapcsolatait. 796-tól mint a tours-i kolostor vezetője a kolostor iskoláját az egyházi tudományos képzés központjává tette. Tanácsára a király elrendelte, hogy a székesegyházak és kolostorok mellett iskolákat is működtessenek. Sokat tett a bencés szerzetesség megerősödése érdekében, bár maga nem tett szerzetesi fogadalmat. Magyarázatot írt Mózes első könyvéhez és János evangéliumához. Javított szöveggel megjelentette a latin nyelvű Bibliát, a Vulgatát. Imádsága ma is aktuális: „Istenünk, Szentlelked kegyelmével híveid szívébe árasztottad a szeretet adományát. Add meg nekünk, hogy téged igazán szeressünk, és testvéreinknek tetszésed szerint szolgáljunk. Ámen.” Schönaui Erzsébet Elisabeth von Schönau német nemesi családban született. Tizenkét éves korában lépett be a Benedek-rend schönaui (Hessen) kolostorába, 1147-ben tett fogadalmat. Sokat betegeskedett. Lelki élményeit részben maga, részben apácatársai jegyezték fel. így mintegy százötven kézirat maradt fenn. A középkori misztika képviselője volt. 1157- ben a kolostor főnöknőjévé választották. Lelkiségében fontos szerepet játszott a liturgia. Szívén viselte az egyház és a szerzetesség ügyét. Nyolcszázötven éve, 1164-ben, harmincöt éves korában halt meg. Imádsága ma is aktuális: „Uram, átadom neked minden benső félelmemet. Most, amikor jóságod olyan gyengéden ölel magához, bízom abban, nincs olyan bűnöm, amely kegyelmedet eljátszhatná. Ha te nem segítenél, Uram, újra szorongás kötné gúzsba lelkemet. Ámen.” ■ Madocsai Miklós HETI ÚTRAVALÓ „A törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg!’ (Jn 1,17) Vízkereszt ünnepe után a 2. héten az útmutató reggeli és heti igéi az Ó- és Újszövetségben is Isten akaratát közük, amely Jézus Krisztusban lett látható. Ő világosságul jött a világba, s életet hozott nekünk. „Jézus Krisztus a láthatatlan Isten képe: minden őáltala és őérte teremtetett, és őbenne áll fenn minden.” (Kol 1,15-17; LK) Tudhatjuk: Isten „azt akarja, hogy” (íTim 2,4); s „a törvény nevelőnk volt Krisztusig hogy" (Gál 3,24). „Ha te meg nem tartasz, Uram Isten, hiába vigyáznak a mi szemeink." (GyLK 761) Jézus dicsősége megjelent e világban: „»Töltsétek meg a vedreket vízzel. (...) Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak.« (...) Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne!’ (Jn 2,7.8.11) Dr. Luther írja: „A víz borrá változtatása azt jelenti, hogy Jézus a törvény értelmét megédesítette. A törvény őt követeli, és hozzá utal, hogy kegyelme a hitben újjászüljön, s igazi jó cselekedetek végzésére képesítsen.” Pál ilyeneket említ Isten akarataként: „A szeretet ne legyen képmutató. (...) A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet!’S együtt, „örüljetek az ömlőkkel’! (Róm 12,9.13.15) Mózes a törvény megtartására inti és emlékezteti népét: a Sínai-hegynél álltatok, és „a tűz közepéből az Úr beszélt hozzátok... Kijelentette nektek szövetségét, amikor megparancsolta, hogy tartsátok meg a tíz igét..!’(5MÓZ 4,12-13) Jézusunk nem betű szerint értelmezte a nyugalom napjának törvényét (lásd 5MÓZ 5,15), amikor tanítványai kalászokat téptek szombaton (mert: 2Kor 3,6). „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; tehát az Emberfia ura a szombatnak is’.’ (Mk 2,27-28) Mi ne értsük félre Isten akaratát; ószövetségi igéinek érvényességéről így szól Jézus: „A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta az Isten országának örömhírét hirdetik... De hamarabb elmúlik az ég és a föld, mint hogy a törvényből egyetlen vessző is elveszne’.’ (Lk 16,16-17) Az apostoli gyűlés ezt a határozatot küldte írásban s szóban is az Antiókhiában élő gyülekezetnek: „...a Szentlélek jónak látta, és vele együtt mi is úgy láttuk jónak, hogy ne tegyünk több terhet rátok annál, ami föltétlenül szükséges: hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól.” (ApCsel 15,28-29) Jézus titokban ment fel Jeruzsálembe a pusztai vándorlás emlékére tartott lombsátorünnepre (lásd 3MÓZ 23,39-43), ahol keresték, és ellentétes véleményeket suttogtak róla a tömegben. Némelyek szerint ő jó, de mások szerint: „Nem az, sőt félrevezeti a népet!’ (Jn 7,12) Szerinted? Mózes megvallotta halála előtt: „A Sínairól jött az Úr, a Széírről ragyogott rájuk... Mennyire szereti népét!” (sMóz 33,2-3) Ő lett királyuk, s Mózes közvetítésével törvényt adott gyülekezetének örökségül, amelyet Isten embere is megáldott. Mi is kérhetjük; „Áldj meg minket, Úristen, / A te jóvoltodból, // Kegyelmezz meg nékünk!” (EÉ 323,1.2) ■ Garai András
