Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-06-29 / 26. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2014. június 29. *- 13 ► Rovatunk jelen írása egy ma már csak részben egyházi gyűjteményeink birtokában levő könyvtár sorsát tárja fel, s egyúttal felidézi az evangélikus kultúrtörténet egy figyelemre méltó személyiségének emlékét, aki végrendeletében nagy könyvtárát egyházunkra hagyta. Ma már legfeljebb hosszas kutatás után és virtuálisan egyesíthető a gyűjtemény, ám az Evangélikus Országos Könyvtárban megmaradt része is igen értékes. THESAURUS Rovatgazda: Kovács Eleonóra A Herendi Porcelánmanufaktúra történetei: Gulden Gyula Könyvtár és olvasója Szentiványi Vince Bogomér és Madách Imre + A Herendi Porcelánmanufaktúra majd két évszázados történetének világsikerei közismertek, azonban az kevésbé kutatott és köztudott, kik álltak e sikerek hátterében, és egyáltalán hogyan teltek a gyár hétköznapjai. Ennek megismerése érdekében a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. és a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára 2010 őszén megállapodást kötött a levéltár őrizetében lévő iratanyag rendezésére és tudományos feldolgozására. Ennek első eredménye a 2011-ben megjelent, A műhelytől a szalonig - A Herendi Porcelánmanufaktúra a Monarchia idején című könyvem volt. ■ H. Hubert Gabriella A Madách-szakirodalom (Halász Gábor, Kerényi Ferenc, Andor Csaba stb.) régóta számon tartja és jegyzi, hogy Madách Imre Alsósztregováról gyakran ellátogatott barátja, a jólelkű különc hírében álló Szentiványi Vince Bogomér szakáli elhanyagolt kúriájába, s a széles olvasottságú birtokos gazdag könyvtárából rendszeresen kölcsönvette a korabeli irodalmi műveket. Nógrádban kialakult egy olyan birtokos-értelmiségi kör (Madách, Szentiványi, Szontagh Pál, Nagy Iván, Veres Gyula), amelynek tagjai folyamatosan eszmét cseréltek kulturális-irodalmi kérdésekről. Madách unokaöccse, Balogh Károly visszaemlékezéseiben (kiadta Andor Csaba, Budapest, 1996) külön fejezetet szentel Szentiványi Bogomérnak, s így jellemzi: „Az öregúr sokoldalú, nagy tudású, széles olvasottságú férfiú; de olyan igazi könyvmoly tudós, aki felraktározta ismereteit, mint könyveit; de tudását kifelé nem tudja érvényesíteni. Polc polc felett roskadozik a könyvek súlya alatt a dohos levegőjű szobában. (...) A modern irodalom termékeivel rendszerint ő látta el a sztregovai házat.” Szentiványi részt vett az egyházi életben is, 1855-ben például a nógrádi esperesség egyik képviselőjeként jelent meg Pesten a bányai egyházkerület közgyűlésén és a Mária Dorottya főhercegasszony tiszteletére tartott gyászünnepen. A korabeli sajtóban többször találkozhatunk a nevével és különböző célokra szánt adományaival. A nógrádszakáli nemes önzetlensége, könyvgyűjtő szenvedélye is hozzájárulhatott elszegényedéséhez; haláláig vásárolta és olvasta a könyveket. Nagy Iván genealógiai lexikonában a régi, hírneves Szentiványi családról írva Bogomér nevénél megjegyzi: „Egykor Nógrád megye alszol-. gabírája, utóbb táblabírája, nagy olvasottságú, mívelt hazafi, kinek a megyében tán a legszebb és legbecsesebb könyvtára van.” A Madách-szakirodalom azonban nem tudja, hogy mi lett Szentiványi Bogomér könyvtárával. A válasz az Evangélikus Országos Könyvtár (EOK) és az Evangélikus Országos Levéltár (EOL) állományában lelhető fel. Az EOK őrzi ugyanis a fasori evangélikus gimnázium könyvtárának egy részét, s ez tartalmazza a Szentiványi Vince Bogomér-könyvtárnak a töredékét is. Mindegyik kötetben ott található az általában rosszul látható, eredeti, régi, címeres pecsét: Szentiványi VintzeBogomér Könyvtára. A gyűjteményt ugyanis az 1867- ben elhunyt tulajdonos végrendeletileg ,,a’ pesti Ágostai hitvallású evangélikusok nagy gymnasiumának” hagyta. A végrendelet szerint több mint hatvan évig gyűjtötte könyvtárát, amely mintegy húszezer forintjába került. A köz hasznára átengedett könyvanyag jelentőségét növeli, hogy ez volt a gimnázium addigi történetében a legnagyobb könyvajándékozás. A gyűjtemény felügyeletére és a könyvtárnok díjazására Szentiványi külön hagyományozott kétezer forintot (Batizfalvy István: A Budapesti Ág. Hitv. Ev. Főgymnasium története. Budapest, 1895; Hittrich Ödön: A Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium első száz esztendejének története. Budapest, 1923). Az adomány gondozásával, leltározásával Szénássy Sándort (1828- 1872) bízták meg, aki a gimnázium latin- és görögtanára, iskolai könyvtárnoka, 1869-től igazgatója volt. Ő gondoskodott arról, hogy 1868-ban, a nyári szünetben a könyvtárat elszállítsák Nógrádszakálról a gimnázium (Sütő utcai) épületébe, és a II. emeleten, a IV. osztályos latintanulók termében felállítsák a könyvszekrényeket. Szénássy felhívást is tett közzé: Szakáiban értesült arról, hogy a könyvtárból magánszemélyek több könyvet kikölcsönöztek, s kérte, adják át neki, hogy a könyvtár megőrizhesse teljességét. Szénássy napi tanári feladatai mellett megírta a szakáli könyvtár leltárát is 1869-ben. Az EOL-ban található, bekötött leltárkönyvben nyelvek s nem tudományszakok szerint különülnek el az egyes kiadványok: eszerint a könyvtár 6447 kötetet tartalmazott, ebből 1764 magyar, 2995 német, 478 latin, 639 francia, 454 angol, 74 olasz és 43 spanyol nyelvű volt. Madách Imre a magyar és külföldi irodalom számos korabeli kiadását megtalálhatta Szentiványi Bogomér könyvtárában. (Gazdag a nyelvészeti, jogi, földrajzi és történeti anyag is.) Madách Imre Az ember tragédiája című műve is szerepel a leltárban - félreírás lehet, hogy Pest 1859. olvasható a címleírásban. (Az első kiadás címlapján ugyanis az 1861-es dátum szerepel, és 1862. január 12-én hagyta el a sajtót a mű.) Az ember tragédiája első kiadása, a Szentiványinak dedikált példány ma is megvan, de nem az EOK-ban, hanem a győri Xántus János Múzeumban, ahová 1973-ban Szabó József (1902-1986) evangélikus püspök gyűjteményéből került. Az EOK őrzi viszont a Tragédia Szabó József ex librisével ellátott 1863-as, második kiadását. Eddigi tudásunk szerint tehát a Szentiványi-gyűjteményből nem került az EOK-ba Madách-kiadás. Hogyan alakult a könyvtár további sorsa? A gimnáziummal együtt az új, fasori épületbe költözött. Ott azonban a könyveket már beosztották a főbb tudományszakokba, és új jelzettel látták el - vagyis megszűnt az eredetileg külön tartott és kezelt Szentiványikönyvtár. Csak a pecsétek és a tulajdonosi bejegyzések tanúskodtak továbbra is a kötetek eredetéről. Szentiványi könyvei az államosítás után osztoztak a fasori gimnázium könyvtárának a sorsában. A fasori könyveknek csak egy részét sikerült bementeni az evangélikus egyház Üllői úti székházába - Szentiványi könyveiből elsősorban a teológia és klasszika-filológia körébe tartozó, főleg latin nyelvű műveket. A könyvek másik része szétszóródott, illetve bekerült a Népkönyvtári Központba, amelyből később különböző könyvtárak igényelhettek egy-egy kötetet. így azokban az on-line katalógusokban, amelyek feltüntetik a tulajdonos bélyegzőjét is, szerte az országban találhatunk Szentiványi Vince Bogomér könyvtárából származó műveket. Az Evangélikus Országos Könyvtárban csak az utóbbi években vált lehetővé, hogy a korábbi tulajdonosokat is elkezdjük számba venni. így csak megbecsülni tudjuk, hogy körülbelül ezer könyvünk származhat a nógrádszakáli könyvtárból. Legértékesebb az a tizenöt mű, amelyet a 16. században nyomtattak (ókori klasszikusok, Luther és Erasmus egy-egy műve). A szerző irodalomtörténész, az Evangélikus Országos Könyvtár tudományos munkatársa A kutatást folytatva jelenleg a vállalat két világháború közötti történetével, illetve az akkori évtizedek meghatározó vezetőjének, Gulden Gyulának az életével foglalkozom. Gulden Gyula 1923 és 1947 között vezette az akkor részvénytársasági formában működő vállalkozást, azonban életútja, valamint Herend és a magyar ipar érdekében végzett tevékenységei szinte teljesen ismeretlenek. Pedig meghatározó szerepe volt abban, hogy a porcelángyár a két világháború között, különösen az 1930-as években jelentős konjunktúrát és nemzetközi sikereket tudott elérni. Életének egyes állomásait a rendelkezésre álló levéltári forrásokból igyekszem feltárni, de ahhoz, hogy teljes legyen a kép, szükség lenne a leszármazottak, rokonok által megőrzött, elmondott családi történetekre is. Gulden édesapja, a bajor származású idősebb Gulden Gyula (Julius Gulden) az 1870-es évek elején érkezett Budára. 1872-től a Ganz-gyár mérnökeként, majd később igazgatóhelyetteseként dolgozott. Első házassága révén a vállalatot vezető Eichleiter Antal és Mechwart András sógora lett. Ebből a házasságából négy fia született. A család, bár több alkalommal költözött, mindig a Vízivároson belül maradt, és a 19. század végén az Eszter utcában saját házat is vásárolt. A bajor származású Gulden - más Ganz-alkalmazottakkal együtt - a budai német evangélikus gyülekezet aktív tagja volt. Többek között ő lett a keresztapja Karinthy Frigyes evangélikus hitre áttért édesapjának is. Miután felesége tragikusan fiatalon elhunyt, újranősült, és e házasságából még három gyermeke született; a legfiatalabb, Gyula 1898-ban. Az édesapját egészen fiatalon elvesztő ifjú Gulden iskoláit a Vízivárosban, majd a budapesti tudományegyetemen és a Keleti Kereskedelmi Akadémián végezte. Első munkahelye a Budapest Székesfővárosi Gázművek, majd rövid ideig a budapesti árutőzsde volt. A több nyelven beszélő, kiváló nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező Gulden Gyula 1923-ban került a néhány hónappal korábban létrejött Herendi Porcelángyár Rt.-hez, a korábbi tulajdonos, főrészvényes, Farkasházy Jenő 1926-os halála után pedig ő lett a vállalat vezérigazgatója. E tisztséget 1944-ig töltötte be. Felesége révén a Gerbeaud család tagja lett, és a Kugler Utóda Gerbeaud Rt. igazgatóságában is szerepet vállalt. Mind a fővárosi, mind az országos szakmai közélet elismert személyisége volt, tagja volt például a Gyáriparosok Országos Szövetségének, illetve az Országos Magyar Iparművészeti Társulatnak. Családi kötődése és üzleti kapcsolatai révén gyakran utazott Nyugat- Európába, és többször megfordult az Amerikai Egyesült Államokban is. Az 1940-as évek elején tiszteletbeli portugál konzulnak választották, 1944 őszén néhány hónapig ő vezette az embermentésben aktívan részt vevő követséget. 1944 decemberében családjával kénytelen volt elhagyni az országot, felesége genfi rokonaihoz menekültek. Bár tervezték, már nem tértek vissza Magyarországra, ennek ellenére 1947-ig napi többszöri levélváltás útján Svájcból tovább irányította a vállalatot. Neki köszönhető, hogy a második világháború után sikerült Herend nemzetközi kereskedelmi kapcsolatait újraszőni. 1948-ban feleségével és lányával az Egyesült Államokba költöztek, ahol több évtizedig a Syracuse-i Porcelángyárban (New York állam) dolgozott. 1979 decemberében hunyt el Syracuse városában. Gulden Gyula személyes életútja - hasonlóan elődjééhez, Farkasházy Jenőéhez - 1923-tól szinte egybeforrott a vállalat napi működésével. A porcelángyár iratanyagait tanulmányozva jól látszik, hogyan próbálta az igazgatótanács tagjaival együtt Herend nemzetközi kapcsolatait bővíteni, tartalommal megtölteni. Ennek köszönhetően Gulden Gyula életútjának bemutatása egyben kiváló forrásként is szolgálhat a sikerek mögött meghúzódó herendi hétköznapok megismeréséhez is. Ahhoz azonban, hogy életútját minél részletesebben feltárjuk, szükség van a leszármazottak, rokonok és Guldent, a családját, valamint a Gerbeaud családot esetleg még ismerők történeteire. ■ Szűts István Gergely (MNL Veszprém Megyei Levéltár) A családdal kapcsolatos információkat a 87/401-422-es telefonszámon, illetve a szutsig@veml.hu e-mail címen várom.