Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-06-22 / 25. szám
„Úgy ítélem meg, hogy szellemiségéhez legközelebb mi állunk, ezért kétszeres a felelősségünk.” Beszélgetés dr. Kamp Salamon karnaggyal )► 3. oldal „Elgondolkodtató és nagyon bátorító, hogy a Németországi Protestáns Egyház (EKD) számos tagegyháza mellett az uniált egyházak, valamint az osztrák ágostai és helvét hitvallású protestánsok lelkészei a lelkészavatáskor (ordinatio) mindmáig felesküdnek a Barmeni hitvallásra, amely éppen ezért a Német evangélikus énekeskönyvben is megtalálható.” Vallástétel Barmenben !► 6. oldal „Talán nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy életében négy dolog, négy ügy volt szétszálazhatatlanul meghatározó: a család, a haza, a művészet és a hit.” In memóriám Polgár Rózsa !► 13. oldal Üdvösségnek élni !► 2. oldal A szélkerék prédikációja !► 3. oldal Évzáró a hittudományi egyetemen !► 4■ oldal Egyháztáji (református) program !► 10. oldal A Lélek és a gyülekezet ünnepe ^ 11. oldal Hálaadás Homokbödögéért (► 14. oldal Lengyel, cseh és szlovák kollégájával egyetemben a június 16-i ünnepségsorozatra érkezett hazánkba Joachim Gauck német államfő, aki Nagy Imre miniszterelnök és társai 1958-as kivégzése és 1989-es újratemetése évfordulójának előestéjén - elsőként - a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) vezetőivel találkozott. A Kempinski szállodában adott fogadáson Gáncs Péter elnök-püspök, Prőhle Gergely országos felügyelő és Hafenscher Károly, az MEE zsinatának lelkészi elnöke a pályafutását (a volt NDK-ban) evangélikus lelkészként kezdő szövetségi elnöknek átnyújtotta 2009-ben megjelent önéletrajzi kötete magyar kiadását. Az egykor a keletnémet állambiztonsági minisztérium, a Stasi aktáit feltáró hivatalt is vezető államfőt megajándékozták továbbá a Háló tényfeltáró sorozat legújabb kötetével, valamint az Evangélikus Élet legutóbbi lapszámával, amelynek címoldalán számoltunk be a Luther Kiadó gondozásában napvilágot látott Gauck-memoár „időzítéséről”. ^ Folytatás a 3. oldalon Burgenlandi evangélikusok ünnepe ► Nyugat-magyarországi gyülekezeteinkben elő-előfordul, hogy az Erős vár a mi Istenünk kezdetű ének - a hangerőt tekintve - előcsalogatja a hívekből a versenyszellemet. Evangélikus himnuszunk éneklése közepette német és magyar ajkú testvéreink körében mintha elindulna egyfajta versengés, hogy kinek nagyobb a „serege”. Június 14-én Sopronban egyértelműen a németül éneklő „feszte burgosok” („Ein feste Burg...”) irányába lengett ki a mérleg nyelve. Nem csoda, hiszen a „hűség városa” és annak lutheránus gyülekezete a burgenlandi evangélikusok Gusztáv Adolf-ünnepének adott otthont. Az osztrák egyházi rendezvény különlegessége nem csupán a helyszín kiválasztásában rejlett, hanem abban is, hogy erre az alkalomra éppen negyedszázaddal a páneurópai piknik után kerülhetett sor. Az ünnepség a soproni evangélikus templomban vette kezdetét kétnyelvű istentisztelettel, amelyen Gáncs Péter elnök-püspök - a 46. zsoltár 11. és 12. verse alapján - német nyelven hirdetett igét. A liturgiái szolgálatban Gabnai Sándor, a Soproni Egyházmegye esperese, Holger Mánké soproni német lelkész és néhány soproni gyülekezeti tag vett részt. Az istentiszteletet követő közgyűléshez kapcsolódva köszöntések sora hangzott el. Ünnepi köszöntőt mondott Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke mellett Milan Krivda szlovák püspök, dr. Fodor Tamás, Sopron város polgármestere, Andreas Liegenfeld burgenlandi tartományi tanácsos, valamint Hans Niessl burgenlandi tartományfőnök is. Az ebédszünet után számos zenei és kulturális program közül válogathattak a résztvők a belváros különböző pontjain. A bátrabbak még a templom tornyában lakó harangokat is megtekintették. A határnyitás huszonötödik évfordulójáról is megemlékezhettek az ünneplők: dr. Gimesi Szabolcs soproni egyházmegyei felügyelő, egykori soproni polgármester moderálásával pódiumbeszélgetés folyt a megyeházán. A szervezők a gyerekek és a fiatalok számára is rendkívül sok színes programról gondoskodtak. A burgenlandiak Gusztáv Adolfról elnevezett ünnepe a templomban és a város Fő terén tartott áhítatokkal ért véget. A templomban Manfred Koch szuperintendens hirdette Isten igéjét, Szemerei János püspök és Plöchl Ildikó határ menti gyülekezetpedagógus pedig a liturgia szolgálatát végezte. A Fő téren Oliver Könitz ifjúsági referens áldásával zárult a Young-GAF elnevezésű rendezvénysorozat. ^ Folytatás a 7. oldalon Háromfalusi gyökerek > Olvasom a régi lapokban, hogy a 19. század végén Hétfalu lakói Háromfaluba szekereztek, hogy vidám, táncos majálisokat rendezzenek. Nem hiányoztak ezekről a lelkészek sem, akik magukkal vitték az igét is. A zajzoni borvízforrások környékén terebélyesedett az a gyökér, amelyből ma is ágazik a hagyomány fája. A Barcaság egyik távolabbi pontján, a szintén csángó Apácán a pünkösd utáni időszakot „ződfarsangnak” nevezték. Egy ilyen zöldfarsangot ült az elmúlt hétvégén a csángó Háromfalu, amikor megszervezte a hagyományünnepet. Nem / hiányoztak erről a többi csángó település képviselői sem. A háromfalusi hagyományünnepen ismét láthatóvá lett a sokszínűség, a hajtások, amelyek a több száz éves csángó gyökérből sarjadnak ki újra és újra, még ha olykor úgy tűnik is, hogy ritkulnak az életképes ágak. A ládafiából előkerültek a féltett darabok, s bár foszladoznak a mellények és a kötények, szakadnak az évszázados szalagok, a zajzoni, tatrangi és pürkereci csángó lányok és asszonyok büszkén mutatták meg magukon az örökségeket. t*. Folytatás a 8. oldalon Megvan az ideje a türelemnek ■ Dr. Korányi András Szentháromság ünnepével ismét lezárult az egyházi esztendő ünnepteli szakasza, és kezdetét veszi az a különös időszak, amelyet sokan csak „az ünneptelen félévként” emlegetnek. Mivel ez hagyományosan egybeesik a nyári iskolaszünet és a szabadságolások kezdetével is, lényegében az egyházi és gyülekezeti életben is megáll a megszokott aktivitás: a jelentős ünnepek mögöttünk vannak, a zöld színű vasárnapok hosszú sora pedig - végre! - elhozta a kikapcsolódás lehetőségét. Mégis megvan ennek az időszaknak is a maga üzenete: az ünnepek sorát követően, amelyeken Isten értünk tett, megváltó erőfeszítéseit ünnepelhetjük, eljön az egyéni és közösségi növekedés időszaka! Ezt jelzi nekünk az is, hogy az oltár zöld színbe öltözik: a növekedő vetés, a termést váró természet színébe. Az sem lehet véletlen, hogy a színek hagyományos szimbólumrendszerében a zöld egyben a türelem színe is, Íriszen mindenki tudja, hogy a gyümölcs, a termés kifejlődéséhez és beéréséhez idő és türelmes gondoskodás szükséges. Mi azonban nem tudunk várni. Szélsőségesen türelmeden korunkban szinte minden arra épül, hogy miként lehet mindent felgyorsítani, akár erőszakkal is. Mindig vannak, akik húsz perc alatt akarnak hagyományosan telt ízű bablevest főzni, két hét alatt akarnak megtanulni felsőfokon angolul, vagy éppen kényszeredett jókedvvel reklámozzák a kínjában érlelt kora tavaszi paradicsomot, amelynek nyomorúságos ízében is csak a józan ésszel szembeni akarást lehet érezni. Pedig az idő, a nekünk adott és általunk odaszánt idő egyike Isten legnagyobb ajándékainak az emberéletben! Nélküle semmi nem lehet azzá, amivé lennie kell. Amilyen álságos és illúzióromboló a hormonok és doppingszerek erejével elért sportsiker, olyan kiábrándító a türelmetlenség és erőszakosság ezerféle következménye emberi kapcsolatainkban és lelki erőnlétünkben is. Mindennek rendelt ideje van, amit nem lehet és nem is tanácsos átugrani. De megvan-e még az ideje bennünk és közöttünk a türelemnek? Az elmúlt évszázadok nyomán a türelem és a tolerancia a legtiszteletreméltóbb elvek egyike lett az európai kultúrában. Keserűen jegyezhetjük meg ugyanakkor, hogy valószínűleg azért tiszteljük ennyire ezt az elvet, mert olyan ritkán lehet benne részünk valójában. Az elmúlt kétszáz év meghatározó megújulási mozgalmai ugyanis - akár nemzeti alapú, akár szocialista vagy liberális gyökerű eszmékről legyen szó - végtelen türelmetlenséget árasztottak magukból, és végtelen türelmetlenségre szoktatták az embereket is. Mindegyik egyetértett - és ma is megegyezik - abban, hogy nincs időnk a dolgok természetes menetében, a folyamatok gondoskodással és munkával kísért beérésével elérni magasabb céljainkat. Azaz sosincs idő együtt megvalósítani a terveket, megvárni akár a lassabban felzárkózókat is, hanem csak és kizárólag a modernkori reformdüh az egyetlen járható út, ahol a rátermettek közük a lehetőségeket és kötelességeket, a megreformálandó közösség pedig igyekezzen lépést tartani a megváltó eszmékkel, különben lemarad, és akkor csak magára vethet... Ez az általános, ránk nehezedő nyomás nemcsak forradalmakat és felkeléseket váltott ki az ellenállás jegyében, hanem aranykorrá változtatta a türelmes építkezés és növekedés ritka időszakait is az emberi emlékezetben. Mert a türelmes és természetes növekedés idejét nem lehet eléggé megbecsülni! Hiszen józan ésszel ki várhat jóízű eredményt ott, ahol állandóan változnak a tervek, elképzelések és elvárások? Ahol mindenkinek minden csak most és azonnal lehet jó, és mindenki másnak csak az az egyetlen dolga van, hogy legyen meg az én akaratom és elképzelésem? Ahol az emberek item tudnak békességben - és persze alázatos önismeretben... - élni a természet rendjével, az emberi közösség kultúrájával, végső soron pedig Isten türelmes munkálkodásával, amellyel fenntartja az egyébként izgága, akaratos és végletekig türelmetlenné vált emberek világát még ma is. A mögöttünk álló ünnepteli félév csupa aktivitás, kezdeményezés, lendület - nem véletlenül, hiszen ezek mögött az ünnepeink mögött Isten elkötelezett, következetes és együttműködésre hívó cselekvése áll. Az egyházban és a gyülekezetben viszont nem uralkodhat el az az érzés, hogy már abba is belefáradtunk egy félév alatt, amit Isten tesz értünk - most pedig növekedjék fel az ő vetése magától, amíg mi egyszerűen kikapcsolódunk, és szabadságoljuk magunkat. Viszont amikor megcsömörlöttünk már az egymást váltó, reformdühvel átitatott emberi türelmetlenségek irritáló és nyomasztó érzésétől, vajon észrevesszük-e még, ha Isten a természetes és jóízű növekedés, az emberi és lelki, személyes és közösségi érlelődés egészséges, emberléptékű idejét kínálja fel nekünk? Ahol az Istenre, az egymásra és még a magunkra is fordítható idő ismét ajándékká válhat? Megvan-e még nálunk és köztünk az aktív türelemnek ez az ideje? A szerző evangélikus lelkész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszékének egyetemi tanára
