Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-06-15 / 24. szám
12 4t 2014. június 15. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit Nő, pirosban- Köszönöm, ebből nem kérek vissza! Az elárusítónő olyan arccal nyújtja vissza az aprót, hogy nem merem nem elfogadni. Láthatólag sértésnek tekinti a borravalót. A forró kávéval félrehúzódom a tömeg sodrásából. A mozgólépcső felé árad a nép. Találok egy kis holtteret, ott alig vannak emberek. Senki nem néz senkire. Közömbös, hétköznapi kora délután. A város utolsó lélegzetvétele a délutáni csúcsforgalom előtt. A holttérben ott áll a nő. Az a fajta, akiről nem hiszi el az ember, hogy a valóságban is létezik, nem csupán a divatlapok gyártott fotóin. Olyan manökenkorú. Minden piros rajta. Piros a nagyon választékos ruhája, piros az apró bőrtáskája, piros a hosszú fülbevalója, piros a végtelenül magas sarkú cipője, piros a rúzs a száján. A válláig sem érek, messze elnéz az őt bámuló tömegfölött. Tekintetében a biztos tudat, hogy a világ már csak úgy természetes, hogy ő áll, és a nép őt csodálja. Neki is kávé van a kezében, de még az is pontosan kiszámítottnak tűnik, ahogy ujjaival tartja a poharat. Aztán ezt a fensőbbségességet váratlanul megtöri valami. Megszólítja egy asszony. Már önmagában az, hogy ezt a fényképet, szobrot, ikont megszólítja valaki, furcsa, de az ráadásul pontosan az ellentétje. Idős, hajlott hátú, rongyos koldusasszony. Vállán tépett takaró, hosszú, földig érő, vastag szoknyája alól koszos tornacipő kandikál ki. Nem hallom, mit mond, annál messzebb állnak, hogy a szavak elérjenek hozzám. Azt vártam volna, hogy a másik nem is néz rá, vagy ha ránéz, rögtön elfordítja a fejét, vagy ha nem fordítja el a fejét, azonnal elküldi sértődött arccal, de nem ez történik. A piros nő lehajol a másikhoz, és figyelmesen hallgatja. Eltart ez egy ideig így van módom élvezni a helyzet groteszkségét, a világ két különböző végén élő ember beszélgetését. Aztán elindulnak együtt a büfé felé. A piros nő süteményt és kávét rendel. Egy nagy zacskóban adják ki nekik a pult felett. A piros nő parányi piros pénztárcájábólfizet. Az egész csomagot odaadja a koldusasszonynak. Az hálálkodva veszi át. A piros nő búcsúzóul megsimogatja a karját. Aztán visszatér a maga Parnasszusára. Az én kávém is elfogyott. Egy pillanatig azon gondolkodom, az irgalmas samaritánus vajon milyen ruhát viselt. Elindulok a mozgólépcső felé. Nemsokára kezdődik a csúcsforgalom. ■ Koczor Tamás PALACKPOSTA Alkalmas idő 6.0: „Nem evangélikus” Egy kedvenc, de legalább annyira dühítő kérdése volt eddigi lelkészi szolgálatomnak, hogy „nem evangélikusok is jöhetnek?" Függetlenül attól, hogy a hívás milyen alkalomra, táborra, csendeshétvégére, Szélrózsára vagy éppen egy esti beszélgetésre szólt. Komolyan kérdezem: van olyan, aki erre nemmel válaszol? Remélem, nincs. Attól, hogy valamilyen alkalomnak a szervezője az evangélikus egyház egy bizonyos grémiuma (gyülekezet vagy püspöki hivatal, magános lelkész vagy Tízek csapata), még teljességgel elképzelhetetlennek tartom, hogy ne engednénk meg más felekezethez tartozó érdeklődők jelenlétét. Sőt. Örülhetünk, ha tud egyházunk olyan alkalmakat kínálni, amelyekre ők maguk jelentkeznek be. Ezt éreztem iskolalelkészként különösen is, így jó néhány évig a líceumi hittantáborokban két legmeghatározóbb segítőm katolikus volt... Az idei Szélrózsán pedig nemhogy megengedjük, hanem egyenesen hívjuk is azokat a nem evangélikus fiatalokat és kevésbé fiatalokat, akik azt gondolják, hogy itt is lehetőséget kaphatnak kérdéseik feltevésére, a keresztyén közösség megélésére. Sőt hívunk ilyen előadókat is. Lesz egy úgynevezett „nem evangélikus” sorunk mindhárom teljes nap délelőttjén, amikor a református Kodácsy Tamástól, a katolikus Pál Ferenc atyától és a baptista Boros Dávidtól hallgathatjuk meg, hogy a Szárnyalj! mottó alapján ők mit gondolnak az erőforrásaink-kiteljesedésnagykorúság témáról. Talán egyiküket sem kell ■ bemutatni. Tamásnak evangélikus a felesége, ő pedig a mi hittudományi egyetemünkön habilitált, „Pálferi” december óta Prima Primissima díjas kolléga, Dávid pedig a környékbeli kiskőrösi baptisták lendületes lelkipásztora. Remélem, sokan találkozunk velük. Isten hozzon, kedves (evangélikus és) nem evangélikus testvérem! ■ Mesterházy Balázs Kórházkerti önismereti óra Amíg az ember diák, a nyár legtöbbször egyet jelent a vakációval. Igazán akkor érzi a nyár beköszöntét, amikor maga mögött tudhatja a tanév munkáit, feladatait, lezárt eredményeit. Talán sokan vannak, akik az elmúlt hetekben, hónapokban a gyorsan múló, semmire sem igazán elegendő idő szorongatásában éltek, vagy élnek talán még most is. Ők is várják, de talán mindenki várja, hogy valami feloldja ezt a feszültséget. Talán lehet ennek az ideje az előttünk álló pár hét. Még akkor is, ha sokakat ebben az időszakban is végigkísérnek majd a teendők, a feladatok. Tudom, hogy akik rendszeresen olvassák ezt a rovatot, azok a közelmúltban már találkozhattak a Prédikátor könyvének ezzel a részletével - de már csak az is a benne megfogalmazódó felismerés igazságát igazolja, hogy ma én is újra idézhetem: „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt” (3,1 v.) Könnyen rábólintunk, és tudnánk mi magunk is folytatni az ezt követő felsorolást, akár úgy is: „Megvan az ideje a tanulásnak, és megvan az ideje a tudásunkról való számadásnak. Megvan az ideje a munkában való megfeszülésnek, és megvan az ideje a lazításnak.” Életünkben pedig nagyon sok minden azon dől el, hogy mi felismerjük-e, megragadjuk-e ezeket az alkalmas időket. Tudunk-e élni velük akkor, amikor kell és lehet, vagy mindig azzal a keserűséggel küszködünk, hogy valami fontosat szalasztottunk el, lekéstünk valamiről. Azt nem tudom, ki hogyan tekint vissza arra, ami elmúlt: a befejeződő tanévre, szemeszterre, tanulmányokra. Azt viszont igen, hogy egy új év kezdetével - legyen tanév vagy naptári esztendő - sokan fogalmazzák meg maguknak az ígéretet: „Most majd jobban csinálom a dolgaimat. Jobban osztom be az időmet és a feladataimat.” tem botanikus kertje után a kórházkert a leggazdagabb a fák és madarak fajszámát és fajgazdagságát tekintve? Van-e bennük nyitottság az eddig nem vagy alig tanulmányozott tudományterület iránt? Leendő egészségügyi dolgozóként foglalkoztatja-e őket a gondolat, hogyan lehet majd a kórházkert adta lehetőségeket hasznosítani a gyógyításban? Le tudják-e küzdeni az élet adta nehézségeket, amelyeket a séta napján a hideg, a szél és az eső jelentett? Hogyan állnak a nehézségekre való felkészülésben? Fejet hajtanak-e azok előtt, akik kitartóan őrzik a nagy elődök-- mint például Barabás Elemér növénynemesítő - emlékét? Tisztelettel viseltetnek-e azok iránt, akik mindig és minden körülmények közt tanítanak? Nagyszerű élmény volt! Köszönjük a szakvezetést a fáradhatatlan Andrássy Péter tanár úrnak (képünkön). ■ Balikóné Németh Márta Gyülekezeti sportnap ötödször Pál apostol is fontosnak tartja, hogy figyelmeztessen erre: „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak” (Ef 5,15-16) Én mégis azt kívánom mindenkinek, hogy ne az elmulasztott lehetőségek feszültségével készüljünk az eljövendőre. Persze fontos, hogy tanuljunk mindabból, ami már mögöttünk van. A holnapra viszont sokkal inkább örömteli reménységgel tekintsünk, mert minden új nap Isten kegyelmi idejének egy-egy újabb fejezete! És hiszem, hogy Isten megszámlálhatatlan lehetőséggel, alkalmas idővel keres bennünket. Talán túl sok imádságban kap hangsúlyt ez az alkalmas idő, miközben sokszor elég lenne bölcsességet kérni ahhoz, hogy felismerjük. Akkor talán átélhetnénk a pillanatot, miként szenteli meg, formálja át a templom akusztikája a külvilág beszűrődő zajait. Értelmet kaphatna egy szélrózsás este dübörgő koncertélménye. Vagy egyszerűen csak megértenénk, hogy a balatoni hajnal csendjében miről locsognak a part kövei között játszó hullámok. ■ Horváth Zoltán Olivér Névjegy: Horváth Zoltán Olivér Nyolcadik éve vagyok a szarvasi ótemplomi gyülekezet lelkésze. Itt a gyülekezet és iskolája (Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola) közötti szoros kapcsolatból adódóan a kezdetektől fogva napi rendszerességgel vehettem részt az iskolai életben. 2010 nyarán vettem át az iskolalelkészi szolgálat feladatait. Jelenleg a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium lelkészeként kísérek tovább többeket, akik még velem kezdték el az iskolát. Önismereti óra? Nem tévedés ez? Bizony nem! Számos önmagukra vonatkozó megállapítást tehettek a napokban az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola 10. b osztályos tanulói a soproni Erzsébet-kórház kertjében tett séta után. Tudják-e tisztelni a múltat, azoknak a kitartó munkáját, akiknek köszönhetően az 1910-ben építeni vágyott kórház helyéül kiválasztott „kopár kecskelegelőn” gondozott park született? Le tudják-e lassítani lépteiket, hogy rácsodálkozzanak a természeti értékekre; észreveszik-e a bennük rejlő szépséget? Büszkék tudnak-e lenni arra, hogy Sopronban az egye-A Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó leendő helyszínén, a Vadkerti-tó strandján tartották meg az immár hagyománnyá vált tavaszi gyülekezeti sportnapot a soltvadkerti evangélikusok. Gyönyörű időben, lelkes családi csapatok részvételével zajlott a sokszor „izzasztó” sportvetélkedő. A családok apraját-nagyját megmozgató feladatokat hagyományosan a helyi evangélikus iskola igazgatója, Udvarhelyi Attila és kollégái állították össze. Volt kötélhúzás, zsákban futás, mocsárjárás, fakultatív labdajáték. A közös ebéd után végül mindenki emléklapot kapott, az első három helyezett családi csapat pedig díjazásban is részesült. Ahogyan a gyülekezet felügyelője megfogalmazta, a cél a kezdetek óta változatlan: közösségformálás, az egyháztagok kötetlen, templomi környezeten kívüli egymásra találása és természetesen az élményadás a gyermekeknek - az óvodás, a hittanos és az ifis korosztályból egyaránt jelen voltak. Az egyházmegye missziói lelkészének, Hulej Enikőnek a szervezésében Soltvadkert tavaly már otthont adhatott a Bács-Kiskun egyházmegyei sportnapnak is - reménység szerint ez utóbbit idén ősszel is megrendezik ugyanitt. ■ Homoki Pál
