Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-06-01 / 22. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 20x4. június x. ► 9 EVANGÉLIKUS GYŰJTEMÉNYI SZEMLE ► A somogy-zalai lelkész alkotók pályáját bemutató sorozat befejező közleményét adjuk közre ez alkalommal. Az eddig megjelent írások (Kutas Kálmán, Jakus Imre, Sárkány András Tibor, Sümegi István, Sántha Károly, Fabiny Tamás pályájáról) teljes terjedelmükben, a rovatban közöltnél több verssel és illusztrációval e cikk megjelenésével egy időben látnak napvilágot könyv alakban a Luther Kiadó gondozásában. A kötet bemutatója május 31-én, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület győri missziói napján lesz. Kettős elhivatottsággal VII. Válogatás somogy-zalai evangélikus lelkészek irodalmi munkáiból: Deméné Smidéliusz Katalin „Bízzál az Úrban teljes szívből, ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet” (Péld 3,5-6) Tollforgató nőkről régóta tudunk, ám számuk csekély az irodalmi adottságokkal megáldott férfiak mellett. Különösen kevés közöttük a lelkész. Közéjük tartozik Deméné Smidéliusz Katalin. Répcelakon született 1954. október 20-án Smidéliusz Ernő és Laboréi (Leyrer) Ilona gyermekeként. Konfirmációja alkalmából hangzott el a mottóként olvasható ige, amelyet édesapja, a helyi evangélikus egyházközség lelkésze választott számára. Édesanyja ápolónőként dolgozott, de ellátta a négygyermekes család háztartását, s részt vállalt az egyházi szolgálatokból is. A gyermekek között - Emőke (1943), László (1946) és Zoltán (1950) - Katica volt a legfiatalabb. Nővére és idősebb bátyja a féltestvérei, akik az 1947-ben özvegyen maradt édesapa első házasságából születtek. Katalin mélyen hívő, szerető családban nevelkedett szülőhelyén. Az általános iskolát is a szén-dioxid-kútjairól ismert Répce-parti településen végezte. Középiskolába - a családi hagyományokat követve - a soproni Berzsenyi Dániel Gimnáziumba iratkozott, s ott tett érettségi vizsgát 1973-ban. Diákévei alatt kollégista volt. Szerette az irodalmat, a történelmet, és kedvelte a nyelveket, részt vett az irodalmi kör munkájában. Nyaranta egy-egy hónapot töltött az akkori Német Demokratikus Köztársaságban, a halberstadti diakonissza-anyaházban. Érthetően sokáig élt benne a vágy, hogy magyar-német szakos tanár legyen. Nehéz volt lemondania a katedráról, de úgy érezte, hogy kedvenc humán tárgyainak elvárás szerinti tanítása hitbeli meggyőződésébe ütközne. Az Úr segített. Egyengette útját. Katedra helyett szószéket kínált számára, amelyet ajándékként fogadott, mert a szülői házból hozott mély hit, a gyermekkorban megismert családias répcelaki gyülekezeti közösség és a diakonisszák között tapasztalt lelkiség régóta érlelte benne az elhivatottságot arra, hogy az evangélium hirdetője legyen. A teológiára jelentkezett, ahol akkor még fehér hollónak számítottak a nőhallgatók. Smidéliusz Katalin 1978-ban tett záróvizsgát az Evangélikus Teológiai Akadémián. Dr. Ottlyk Ernő püspök „avatta” (küldte ki) gyülekezeti munkatárssá 1978. július 23-án. Még azon a napon egy másik, felejthetetlen eseménynek is örvendezhetett. Délután kötött házasságot Deme Dávid evangélikus lelkésszel, akit nem sokkal előtte választott parókusává az ostffyasszonyfai gyülekezet. A fiatal házaspár a Vas megyei faluba költözött, s elkezdte közös életét. Katalin az egyházkerület alkalmazásában álló lelkészi munkatársként segítette férjét. Az Úr többet bízott rá. Három év múlva Isten gondviselő kegyelméből már annak örülhetett, hogy Lutherkabátos lelkészként hirdetheti az igét. A szomszédos Csönge gyülekezetében szolgáló Szerdahelyi Pál Körmendre távozása után a kis gyülekezet őt hívta meg pásztorának. Lelkésszé avatása és hivatalába való beiktatása ugyanazon a napon, 1981. szeptember 13-án történt a csöngei templomban. Az avatást Ottlyk Ernő püspök végezte. Határkövek 1 Ragyogott tegnap mindegyik, Lyra, Virgo, Leo Aries... Melyik volt a legfényesebb? Hova repít a képzelet? Mindegyik csillag rejtelem. Hol értenek a nyelvemen? Mindezeken túl hol az Atya, kinek minden gondolata e kicsiny bolygó s gyermeke, embergyermekek élete? Miként irányít és vezet, hogy győzzön már a szeretet háború, ínség, bűn felett? Lelke van mindig teveled, kíséri minden léptedet, esőt ad, napot, friss szelet, minden napodra kenyeret, betegségedben támogat, békés álommal látogat. Igéje erősít, vidít, naponként tanácsol, segít. Ő érti jól szavaidat, örömödet, gondjaidat, s te is lehetsz az eszköze, Mennyei Atyád gyermeke. THESAURUS A % w Hívei szeretetétől övezett közel tíz év fűzi Csöngéhez. A család tizenkét évet töltött az ősi evangélikus vidékként ismert Kemenesalján. Négy gyermekük közül itt született és ne-Rovatgazda: Kovács Eleonóra velkedett Zsuzsanna (1979), Boglárka (1980) és Dávid (1982). A legfiatalabb, Julianna (1994) már új szolgálati helyükön, zalai leányként örvendeztette meg a családot. 1990 nyarán Nagykanizsán Fónyad Pál, a szomszédos Sandon Teke Zsigmond vonult nyugalomba hosszú, áldásos szolgálat után. A pásztor nélkül maradt gyülekezetek a Deme házaspárba helyezték bizalmukat. Deméné Smidéliusz Katalint a sandi, férjét a nagykanizsai hívek választották lelkészükké. Otthonuk a nagykanizsai parókia lett. Innen járt Katalin Sandra, a páti leánygyülekezetbe és a szórványokba. A szolgálati alkalmakra - többnyire - elkísérte férje, aki boldogan kántorizált a sandi gyülekezetben, és szívesen vállalta azokat a feladatokat is, amelyek a templomok és az egyházi épületek felújítása során hárultak a lelkészre. Katalin a kanizsai gyermekek hitoktatásában, temetési szertartásokban és a bibliaórák vezetésében igyekezett férje segítségére lenni. Betegsége miatt 2010 nyarán nyugalomba vonult. De nem pihent. Egészségi állapotától függően részt vállalt a nagykanizsai szolgálatokban. Sajnos most már nagyon ritkán fordul ez elő, legfeljebb egy-egy kivételes alkalommal. Irodalmi érdeklődésének kiteljesedésében - az ismert klasszikusok mellett - nagy szerepe volt az evangélikus Dukai Takách Judit, Túrmezei Erzsébet és Weöres Sándor költészetének. Erzsébet testvérhez és Weöres Sándorhoz személyes kapcsolat is fűzte. A Csöngéről származó költő Farkasréti temetőben lévő sírjánál (1989) ő mondta a vigasztalás igéjét, és hintett koporsója fölé „hazai” földet. Első verseit még diákkorában írta, de nem szánta közlésre. Nyomtatásban is olvasható munkái (versek, prédikációk, elmélkedések) az Evangélikus Életben, a Credóban, a Lelkipásztorban, a Kapernaumban, a Fényforrás, a Jelzőtűz, a Hullámhossz, a Lélegzetvétel, a Határ menti meditációk és a Meríts! című kiadványokban jelentek meg. Közöttük német nyelvből fordított, vallásos témájú írások is találhatók. A szerény, melegszívű asszony hitéről versei és igehirdetései tanúskodnak. Sokat mond a tőle idézett mondat is: „Mélységes hála az Úrnak, aki elhívott, és megengedte, hogy ennyi ideig szolgáljak - az ő szent Lelke által vezérelve.” ■ Dr. Jáni János A Janus-arcú ember Azoknak, akik elmentek Magyarországról, azoknak, akik itthon maradtak, és azoknak, akik egyszer úgyis hazajönnek. Találkoztam egy Janus-arcú emberrel. Az egyik szeme sírt, a másik meg nem vett erről tudomást. A Janus-arcú 1987-ben hagyta el Magyarországot. Pontosabban: az anyját, az apját, a testvéreit, a házát, a kutyáját, az erdőt... Mindent, ami fontos volt neki. Egy németországi keresztelőn találkoztunk. Órákig fel sem tűnt, hogy ő is a magyarok asztalánál foglal helyet. Talán azért, mert csendben volt. A magyarok egyébként külföldön mindig hangosak. A Janus-arcú azonban végig szótlanul ült. Nem vitte a prímet, amikor Trianonról és Erdélyről volt szó, és akkor sem emelte fel a hangját, amikor az innen-onnan beszerzett pirospaprikáról, a lengyellel helyettesíthető magyar túróról vagy a választási eredményekről cseréltek eszmét a többiek. Sőt arról sem beszélt, hogy balatoni nyaralót szeretne. Meg arról sem, hogy a fogait egy soproni klinikán akarja rendbe tetetni. Csak csendben ült, és bámult maga elé. Talán azért is volt ilyen szótlan, mert csak új hazájában avanzsált magyarrá, itthon mindenki hülye svábnak tartotta... * # * Egyszer csak letelepedett mellém, és kérdezgetni kezdett.- Maga, maga... tényleg maga a lelkész otthon? Die Frau Pfarrerin? Tééényleg?- Tényleg.- Ismerte a Weltler tiszteletest?- Nem. Csak néhány családtagjával találkoztam.- Hm. Nem hülyéskedik? Tényleg maga a lelkész otthon?- Tényleg.- Bocsánat, be sem mutatkoztam. G. M. vagyok. Nyolcvanhét óta élek itt. Hm. Hogy vannak a Hegy utcaiak?- Sok új lakó költözött be. Nagyon sokan meghaltak az elmúlt években.- Hm. Él-e még az öreg Gráf?- Nem. Én temettem. Azt hiszem, két éve. Szép halála volt. Akkor esett össze, amikor megszólalt á lélekharang a katolikus templomban.- Hát a Varga néni él-e még?- Nem. Őt is én temettem.- Hm. Hallottam, hogy a Helmut öngyilkos lett. Azt is maga temette?- Én.- Németül?- Magyarul. Ez volt a család kívánsága.- Már nem is temetnek németül Ágfalván?- De igen, a legtöbb esetben. Aztán - mintha megfeledkezett volna rólam - dudorászni kezdett egy temetési éneket: „Lass mich gehen, lass mich gehen...” („Hagyj elmenni...”) És az egyik szeméből folyt a könny. Csak az egyikből. Amikor ráeszmélt, hogy még mindig ott ülök mellette, felcsattant.- Pfarrerinke, ki hívta magát ide? Menjen innen a jó büdös... Hagyjon engem békén! Nem hallja? Hagyjon békén! Hm. Hm. Mi van az Amring nénivel?- Meghalt. Nagyon beteg volt, a lánya ápolta.- A Rézi?- Igen.- És a Böhm bácsi?- Kórházban van. Kedden voltam nála.- Hm. Tudja, Pfarrerinke, eladtam a szülői házam. Itt aztán megint ömleni kezdett a könny a jobb szeméből, és ezt már a szomszéd asztalnál ülő felesége is észrevette.- Édesem, te sírsz?- Én??? Ez a rohadt virág itt az asztalon. Az tekeri az orromat. Aztán megint hozzám fordult.- Pfarrerinke! Tényleg maga temette őket? A Motzot is? Hm. Hallott im ám. Én mindent tudok, ami ott.xon történik.- Hm. Nagyon hiányzik Ágfalva?- Nekem? Utálom. Sőt „úúútábm". Én ott nem lehettem önmagam. Hülye sváb gyereknek tartottak. Aztán eljöttem. Otthagytam mindent. Csak a Marit hoztam. A határőrök tudták, hogy mikor kell félrenézni.- Mikor volt otthon utoljára?- Öt éve. Mondtam már, hogy utálok ott. De mondja, hogy van a Zsuzsika? Az a helyes kis copfos. Tudja, ott szemben a Motzcal.- Nem ismerem.- Hm. Hát a Teri? Akinek a háza előtt a zöld pad van. Meg a bazsarózsa.- Ő jól van. Egész nap a Fő utcát rója biciklivel.- Hm. Mit magyaráz nekem ennyit? Ne kérdezősködjön annyit! Hagyjon engem békén, Pfarrerinke! Miért ült ide, mellém? Megmondtam, hogy hagyjon békén! Aztán megint dudorászni kezdett: „Lass mich gehen...” És a jobb szeméből ömlött a könny.- És, és... éneklik-e még a temetéseken, hogy „Lass mich gehen...”?- Persze. Majdnem mindegyiken. Mikor jön legközelebb haza?- Ősszel. Szeptember végén.- A búcsúra?- Hagyjon békén! Mondtam már, Pfarrerinke, menjen a jó büdös francba! Érti? Menjen már!- Hazajön búcsúra?- Haza. Most viszont hagyjon békén! Utálom. Érti? Utálom azt a helyet. Nem volt ott nekünk jó. Öregapámnak magyarosítania kellett a nevét, különben kirúgták volna a vasúttól. Eljöttem. Kész. Vége. Hm... Hogy van a Frici? Megvan még?- Ősszel meghalt.- Szegénykém. És a Hansi? A Holzhofer?- Ő jól van. Azt hiszem. Mostanában nem láttam.- Tudja mit, Pfarrerinke? Hagyjon engem békén! Ne kérdezősködjön annyit! Menjen oda, ahonnan jött! Hm. Hm. Aztán simogassa meg a templom falát, ha otthon lesz! Engem meg hagyjon békén! Utálom azt a falut. Érti?! Utálom. Hagyjon már békén! Menjen innen! Sofort! („Azonnal”) * * * Ekkor a Janus-arc egészen emberi lett, és G. M. mindkét szeméből ömleni kezdett a könny. Pár hosszú másodperc múlva - halkan, nagyon halkan és nagyon kedvesen - megkérdezte: - Pfarrerinke! Ugye nekem is elénekli majd a temetőben, hogy „Lass mich gehen...”? Ugye, ugye... elénekli? „Lass mich gehen...” De most menjen innen! Hagyjon! Hagyjon engem békén, Pfarrerinke! Lassen Sie mich gehen! („Hagyjon elmenni!”) „Lass mich gehen...” ■ Heinrichs Eszter
