Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)

2014-05-25 / 21. szám

Evangélikus Élet

EVANGÉLIKUS ÉLET

2014. május 25. »- 5

Egy Krisztusban szabad ember emlékezete

Száz éve született Győri János nagytarcsai lelkész

► Kiállítással egybekötött ünnepséggel emlékeztek születésnapján a száz évvel ezelőtt született polihisztor evangélikus lelkészre, Győri Jánosra Nagytarcsán. A május 14-ei alkalom a néhai lelkipásztor számára is oly kedves, Sándy Gyula által tervezett templomban kezdődött, majd abban a falumúzeumban folytatódott, amelyben egykor a Sztehlo Gábor evangélikus lelkész által alapított népfőiskola működött.

A nagytarcsai templomban Gáncs Péter mondott köszöntőt

A közel másfél órás templomi megemlékezésen a meghívott előadók segítségével megelevenedett az egykori gyülekezetépítő, eva'ngélizáló lelkész alakja. Gáncs Péter elnök-püspök - Győri János keresztfia - az Útmutató aznapi igéit segítségül hívva mutatott rá: a tarcsaiak egykori közkedvelt lelkipásztora Krisztusban szabad ember volt.

„Úgy emlékszem, mint szabad emberre, aki megismerte a Szabaditót, és úgy is élt. Olyan csodálatos eszköze volt az Úristennek, aki szabadon tudott építeni, mert maga is szabad tudott lenni” - jellemezte Gáncs Péter a nagytarcsai gyülekezetben lelkészelődjét. Majd emlékeztetett: a sok talentummal megáldott lelkész - nem mellesleg nyolcgyermekes édesapa - minden igyekezetével azon volt, hogy a rábízott evangélikus (falu)közösség apraját-nagyját minél inkább az Úristen felé terelje, így megpróbált minden eszközt az evangélium hirdetésének szolgálatába állítani - lett légyen az a templombelső dekorációs eleme, a nagytarcsai

mezőről származó lepkegyűjtemény vagy a templom előterében elhelyezett és saját kezűleg készített, egyházi ünnepeket bemutató-szemléltető forgókerék.

Nem félt a legújabb technikai vívmányoktól, sőt elsők között szerezte be őket. Például azt a húsz kilogrammos orsós magnót, amellyel legendás evangéliumi színdarabokat, hangjátékokat vett fel a gyülekezeti tagok közreműködésével - fűzött magyarázatot az előadó a kiállításon is látható néhány fontosabb tárgyhoz.

Emlékeit felidézve Gáncs Péter személyes életére vonatkozóan megvallotta, a nagytarcsai parókián töltött gyermekkori nyarak és a gyülekezetben átélt élmények is meghatározóvá váltak számára a pályaválasztásban.

Az elnök-püspöki köszöntő után a

Győri Pál, Győri Péter Benjámin és Győri János Sámuel

falumúzeum vezetője, Győriné Kováts Andrea az ünnepség háziasszonyaként D. Keveházi László nyugalmazott esperest, egyháztörténészt kérte fel előadásának megtartására. (Az előadás szerkesztett változata tudósításunk alatt olvasható - A szerk.)

Győri János Sámuel pesterzsébeti lelkész személyes hangú megemlékezéssel nyitotta meg a kiállítást. Gondolatait a családi vonatkozású Hermons együttes néhány dala egészítette ki, amelyeket a Győri család néhány zenész tagja a gyülekezettel közösen énekelt el. A fél évig látogatható tárlat anyagát Győri András Timótheus családi tulajdonban lévő „kincsek” - prédikációs jegyzetek, fotók, személyes használati tárgyak stb. - és a gyülekezeti tagoktól kölcsönkapott igés lapok, naplók és a néhai lelkészhez kötődő emléktárgyak segítségével állította össze a polihisztor lelkész személyiségéhez hűen - sokszínűén.

Az alkalmon közreműködött a nagytarcsa-péceli gyülekezet Nap kórusa, a Nagytarcsai evangélikus ifjúsági zenekar, Szluka Lídia kántor és énekművész, illetve felléptek a helyi általános iskola, valamint a művészeti iskola tanulói. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével, és köszöntőt mondott Vécsey László országgyűlési képviselő.

■ Boda Zsuzsa

Győri János hangjátékairól írt cikkünk az EvÉlet 2013/2. számában olvasható

► Nem könnyű'esztendő volt az 1914-es. Sokunknak csak az jut az eszébe róla, hogy kitört az első világháború, minden borzalmával. De ez az év nemcsak „elvett” tőlünk, hanem adott is. Csepregi Béla lelkész testvérünk emlékét - aki szintén ebben az évben született - már megidéztük gyülekezetében és az Evangélikus Élet hasábjain is. Ma egyházunk és az ébredés egy másik szolgájára, Győri Jánosra emlékezzünk.

Győri János életútja 1914-től 1997-ig tartott, nyolcvanhárom esztendőt kapott itt, a földi életben, de az a reményünk, hogy Isten országában örökkévalóságot.

Gyulán született, Békéscsabán végezte általános és középiskolai tanulmányait. A teológiai stúdiumokat Sopronban 1937-ben fejezte be. A családi legendárium szerint ekkor beállított a teológiára a dunántúli Vadosfa melletti Kisfalud Ajkay nevű földbirtokosa, aki őt kérte fel birtoka és családja tanítójául.

Kitűnő eredménnyel végezte teológiai tanulmányait, de mintha valami hiányzott volna az életéből. Egy barátjától levelet kapott Finnországból, amelyből értesült a finnországi ébredési mozgalmak hatásáról. 1939-ben ösztöndíjjal ő is kijutott a skandináv országba.

Finnországi útja után rövid ideig Hódmezővásárhelyen és a budapesti Deák téren szolgált segédlelkészként, majd Nagytarcsára kapott kiküldetést, ahová a gyülekezet hamar meg is hívta parókus lelkészének. Harminchét esztendeig szolgált „falujában” amely lassan a hazai ébredés egyik kohója lett.

Győri János nyugdíjasként is Nagytarcsán maradt, ott is hunyt el.

Az ige embere

Győri János (1914-1997)

Életútja ismeretében - nem embert, hanem Istent dicsérve - bátran nevezhetjük az ige emberének. Az ige teremtette őt újjá.

Finnországban részt vett egy konferencián. Tengerparti kis házban volt a szállása, ahol hajnalokig olvasta a Bibliát. Eljutott ehhez a vershez: „...ez által hirdettetik néktek a bűnöknek bocsánata... a ki hisz, megigazul. ...oly dolgot cselekszem a ti időtökben, oly dolgot, melyet nem hinnétek, ha valaki elmondaná néktek” (ApCsel 13,38-41; Károli-ford.) Győri János ezt olyan komolyan vette, hogy örömében - hajnalban - kiszaladt a kis házból a tengerpartra, és így kiáltott: „Jézus él! Az övé vagyok, elfogadott!”

Finnországból egy megújult Győri János tért haza. Ettől kezdve kötődött az igéhez, és következetesen hirdette is azt.

Az ige hirdetése lett életének egyetlen vágya. Említettük, hogy kitűnő eredménnyel zárta teológiai tanulmányait. Élete végéig komolyan vette a Biblia két „anyanyelvét” a hébert és a görögöt is.

E sorok írója a nagytarcsai Külmissziói Intézet hallgatója volt, ahol Győri Jíúos Jónás próféta könyvét magyarázta. Nekünk akkor még teljesen új és ismeretlen volt a héber. Ő pedig a héber alapján magyarázta, hogy a misszió nem „újszövetségi” gondolat, Isten mindig a misszió Istene volt, már az Ószövetségben is.

A Biblia napi olvasmánya lett. Emlékszem arra, hogy dupla vastag Bibliája volt, mert minden lapja közé egy-egy üres oldalt köttetett,

hogy jegyzeteket készíthessen. Ezek a tiszta lapok is hamar tele lettek héber és görög szavakkal, magyar jegyzetekkel.

Volt egy olyan füzete, amelybe sok tiszta lapot lehetett behelyezni. Ezekre írta igehirdetéseinek vázlavalóság, amit írt, és amit családjának el is mondott: „Nem csináltam semmi különöst. Ugyanúgy hirdettem az igét, mint máskor, és mint mások, s egyszer csak mégis történt valami. Isten Lelke elkezdett munkálkodni az igehirdetésben és a hallgatókban,

tait. A füzet elejére két igét írt a zsoltárokból: „Nyisd meg ajkamat.." (Zsolt 51,17) és „Tégy, Uram, závárt az én szájamra..!’ (Zsolt 141,3; Károli-ford.)

Tudta, hogy szava akkor válik „igévé” ha Isten nyitja meg ajkát. Viszont csakis azt szabad hirdetnie, ami valóban Isten üzenete. így lett

és megnyílt szívük a nagyon személyessé lett üzenete nyomán.”

Győri János szinte egész országunkat bejárta, megszámlálhatatlanul sok helyre hívták evangélizálni. Nagytarcsán is sok konferenciát rendezett. Az Evangélikus Evangélizációnak, ennek az evangéliumot hirdető testvéri közösségnek lett oszlopos tagja,

szolgája. Amikor hangszálai miatt nehézségei támadtak, és arra intették, hogy kímélje a torkát, akkor ezt az igét olvasta és élte is: „Kiálts teljes torokkal, ne kíméld!” (Ézs 58,1; Károliford.) Könyvei is jelentek meg, és sokat írt az Élő Víz című - időközben sajnos megszűnt - evangélizációs lapunkba.

Az igét élte is - Isten népe és a gyülekezet előtt. Életének tanácsadója lett a naponta olvasott ige. Elmondta, hogy amikor a front közeledett, felmerült gondolataiban, hogy menekülnie kell neki is. De éppen akkor azt olvasta Ézsaiás könyvében: „Aki hisz, az nem menekül el!” (Ézs 28,16) És Győri János nem menekült, pásztorként maradt nyája között.

Feleségével együtt mesélték el, hogy az orvosok azt állították, nem születhetik gyermekük. Ők Isten elé vitték ezt a kérdést. Nyolc gyermekük született, közülük egyet hívott el Isten gyermekként magához.

Győri János számára fontos volt, hogy az ige ne csak hallható, hanem látható is legyen. A nagytarcsai templom előterében készített egy táblát, amelyen az egyházi esztendő üzenete figurákban és szövegben lett láthatóvá.

De nem csak Győri János élte meg Isten szavát. Élete példa lett gyülekezete előtt is. „János bácsit” nem felejti el a nagytarcsai gyülekezet.

Ha mindezt végiggondoljuk, akkor valóban az ige emberének nevezhetjük őt. Isten áldja meg egyházunkat, népét mindenütt, hogy ma is legyenek - még inkább legyünk - ilyen módon az ige emberei sokan és sok helyen.

■ D. Keveházi László