Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-05 / 1. szám

4 •« 2014- január 5. KERESZTUTAK Evangélikus Élet Az ébredés kezdete A reformáció talajában gyökerezve 1^ Folytatás az 1. oldalról Nemcsak az egyénnek, hanem a gyü­lekezetnek és az egyháznak is meg kell térnie, hogy ne vesszen el, hogy ne egyezzen ki a világgal. A napokban megnéztem a Call Girl című svéd-norvég-finn-ír fil­met. Megtörtént eseményeken alapul a történet: az egész Svédországot megrengető, hetvenes évekbeli pros­­titúciós botrányt dolgozza fel. Egy nem kevés politikai befolyással bíró asszony call-girl-hálózatot mű­ködtet, amelyben kiskorúakat is fog­lalkoztat. Ügyfelei között számos ma­gas rangú tisztségviselő, politikus, sőt miniszterek is szerepelnek. A beszer­vezett tinédzser lányok számára a nevelőintézetből való szabadulás re­ményét kínálja a gyors pénzszerzési le­hetőség, imponál nekik az éjszakai élet, az új ruhák, az ital és a drogok. A film plasztikusan mutatja be azt a folyamatot, amelyben minisz­terek, parlamenti bizottságok hozzák meg sorban azokat a törvényeket, amelyek megkönnyítik a kiskorúak­kal való szexuális érintkezést, a velük való visszaélést. Ezekkel a liberalizált szabályokkal azután ők is élnek, az igazságügyi miniszterrel az élen. Lát­ni kell ezeket a folyamatokat. Euró­pa törvényesíti az igével, természetes renddel szembeni viselkedést, élet­módot. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen a világ világ marad. Nagy kérdés, hogy ebben a sodró folyamat­ban az egyház meg tud-e állni. Egyházunk újonnan felállt misszi­ói bizottsága hangsúlyozza a lelki, hit­beli szempontok elsőbbségét. Hitet az élő ige ébreszt, semmi más. Ezért szükséges, hogy megújuljon az én személyes, lelkészi életem, és meg­újuljon minden felelősséget vállaló, hordozó lelkész, teológiai tanár, pres­biter élete. Isten nem tudja, nem akarja használni a megtérés nélküli egyházat (Jer 7). A jövő egyháza szempontjából döntő stratégiai pont a lelkészképzés, a gyermek- és ifjúsági munka (isko­láinkkal együtt) és a médiaszolgálat. Ezért írtuk le (és tettünk is lépéseket a megvalósítás érdekében - kevés eredménnyel), hogy szükséges meg­erősíteni a lelkészképzést - többek között a missziológia kötelező (nem fakultatív) oktatásával és a missziói gyakorlat megszervezésével. Lényegében szinte minden a gyü­lekezetekben dől el. Az egyház a gyü­lekezetekben él. A mai struktúrában meghatározó szerepe van a lelkésznek. Ezértfontos, hogy misszionárius lelké­szeket képezzen egyházunk, akik égnek az Isten- és emberszeretet tüzében, is­merik a mai szociológiai, szellemi helyzetben alkalmazható szolgálati modelleket, megoldásokat. Mi ebben a mai helyzetben egyhá­zunk evangélizációs és missziói bi­zottságának és a missziói lelkészek­nek a feladata? Például a fentiek fel­ismerése, képviselete és megvalósí­tása egyházunkban. Folyamatosan alakítani kell/szük­­séges a struktúrát is, többek között megtalálni a missziói munkaágak és vezetőik helyét, felelősségét az egy­házi életben. A missziói bizottság - magától értetődően - az egyházve­zetéssel együtt kell, hogy megtalálja, megfogalmazza egyházunk közeli és távolabbi céljait. Ez a munka folya­matos volt az elmúlt években is. A missziói törvény szerint né­hány évente a bizottság a zsinat elé terjeszti az irányelveket, hangsúlyo­kat. A zsinat azokat megtárgyalja és elfogadja. Ezt megtették az előző ciklusok munkaközösségei is. Kiált­sunk, könyörögjünk megújulásért, és tegyük dolgunkat az Ige szerint! A többit bízzuk az Úrra. A szerző a Margyarországi Evangé­likus Egyház országos missziói lelkésze Megjelent a Keresztyén Igazság jubileumi száma A Keresztyén Igazság folyóirat a jubileumi, századik számához ért. Ennek örömére száz oldalon, gazdag tartalommal kerül az olvasók kezébe. Az Igehirdetés rovat Túróczy Zoltánnak a közelmúltban megjelent kötetéből kö­zöl egy adventi elmélkedést, majd folyta­tódik a Lutheri teológiáról mindenkinek sorozat, mely ezúttal az adiaforon kérdé­sét járja körül. 1983-ban adták ki neves német teoló­gusok azt a dokumentumot, amely az úrvacsorával kapcsolatos téves gyakorlat­tal szemben kifejezésre juttatja a lutheri teológiai szempontokat. Fontos tájékozó­dási pont ez tehát minden evangélikusnak. A tanulmányok sorát Dóka Zoltán írá­sa nyitja: az óegyházi evangéliumok etikai alkalmazhatóságát vizsgálja az igehirdetés­ben, nagy segítséget adva ezzel minden igehirdetőnek, de igehallgatónak is. Folytatódik Tubán József Identitás és tolerancia című sorozata, immár a harmadik, befejező résszel. Nagy érdeklődésre tarthat számot Terray Lászlónak a „Füstbe ment terv” címmel Vájta Vilmos ügynökké szervezésének kísérletéről szóló ta­nulmánya, illetve Pátkai Róbert írása, melyben a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének (KÉMELM) munkás­ságát rejtő iratanyagot veszi számba. Új témával jelentkezik az ezt követő írás: Tóth Károly az egyházi vá­lasztások történetét dolgozza fel folytatásokban. E számban köszöntik a kilencvenéves Terray Lászlót két, Norvégiá­ban járt ifjú lelkész emlékezésével. Gazdag tartalommal telt meg a jubileumi számban az Emlékezünk ro­vat is. Közöljük Grendorf Péternek az Ordass Lajos sírjánál elmondott igehirdetését, a száz éve született Böröcz Sándorra emlékezünk Böröcz Enikő segítségével, Goór Judit tanulmánya pedig Weöres Sándor mun­kásságát eleveníti meg. Végül két könyvet ajánl a folyóirat az olvasók figyelmébe: Hallgrímur Péturssonnak az Ordass Lajos fordításában újra kiadott, Passió-énekek cí­mű művét, valamint id. Zászkaliczky Pál Vetés közben című kötetét. Reméljük, az olvasók örömmel forgatják majd az ünnepi számot! ■ Isó Dorottya szerkesztő A íl keresztyén igazság M Ordas» Lajos Alapítvány negyedévi folyóirata Új íslyam 10 ► Újpesten, a Károlyi István gróf által 1840-ben alapított településen egy­azon esztendőben, száznegyven évvel ezelőtt, 1873-ban indult el az evan­gélikus és a baptista misszió. A két gyülekezet temploma és imaháza közel egy évszázada néhány száz méter távolságból tekint egymásra. Az evangélikus templom szépen felújított tornyán csillogó kereszt és a baptista imaház klinkertéglás homlokzatán fehérlő nagy kereszt az egykori munkáskerületként számon tartott nyüzsgő városrész szívé­ben nap mint nap az ég felé irányítja az utca emberének figyelmét. A két gyülekezet szeretetteljes, őszin­te kapcsolatát nemcsak az aktuális lelkészek, hanem a gyülekezetek tag­jai is számon tartják. Mindkét pro­testáns felekezet a reformáció talajá­ban gyökerezve együttműködésével jó példát mutat a városrész polgára­inak. Nemegyszer együtt szolgáltak Újpest főterén, a karácsonyi vásár színpadán, vagy közösen osztoztak az alkalmi könyvesbódé működteté­sén. A januári egyetemes imahéten és a reformáció hetében is együtt imád­kozik a két közösség református testvéreikkel, sőt évente egy alkalom­mal a gyülekezetek presbiterei is ta­lálkoznak, ismerkednek. A februári, úgynevezett „szószék­cserén” evangélikus lelkész hirdeti az igét a baptista imaház kereszteket áb­rázoló, kerámiaborítású szószékén, és baptista lelkész prédikál az evangé­likus templom boltíves falai között. Az évente hagyományosan megtar­tott nyári baptista egyházzenei tan­folyam keretében az evangélikus gyülekezet is biztosít helyet a zenei oktatásban részt vevő fiataloknak. A baptista testvérek a reformáció hónapjában, tavaly október 19-20-án emlékeztek meg arról, hogy négy­­százkilencven évvel ezelőtt, 1523- ban érkezett Felső-Magyarország területére az első anabaptista prédi­kátor, Schröter Kristóf, aki Eperjesen alapított gyülekezetét. Az anabaptis­ta mozgalom magyarországi kezde­tére emlékezve több előadás is el­hangzott. Josef Franz Enzenberger bécsi történészprofesszor az ana­baptista reformációról, a mozgalom ausztria-magyarországi összefüg­géseiről tartott előadást, Kiss Lehel kolozsvári egyháztörténész Bethlen Gábor erdélyi fejedelem alakját idéz­te, aki letelepítette és támogatta az anabaptista habánokat Erdélyben, dr. Szebeni Olivér egyháztörténész pedig Friss hírek, feketék és japánok közötti hutteri telepek címmel tartott érdekfeszítő előadást. Kérdésként merülhet fel az olva­sóban, kik is valójában az anabaptis­ták, és korunk baptistáit milyen kap­csolat fűzi az anabaptistákhoz. A történelemírás számos esetben újrakeresztelőknek nevezi az anabap­tistákat, mert bibliaértelmezésük szerint a keresztség szentségében csak a hitvallókat részesítették. A re­formáció lángját meggyújtó Luther Márton fellépése idején többen is be­hatóan tanulmányozták a Biblia ta­nítását, és ez idő tájt nemcsak az úr­vacsora kérdésében, hanem a ke­resztség ügyében is számos hitvita folyt. Maga Luther is sokat foglalko­zott a keresztség formájával. Az egy­ház babiloni fogságáról című iratában vizsgálja ezt a kérdést. A Római le­vél 6. részének 4. verse nyomán meg is fogalmazta a keresztség tartalmi lé­nyegét, de a gyakorlatán végül nem változtatott. Az anabaptista mozgalomnak szá­mos irányzatát ismerjük. A mozga­lom létrejötte nem köthető egyetlen kiemelkedő személyhez, mint a né­met vagy a helvét reformáció eseté­ben látjuk. Természetesen számos ki­emelkedő anabaptista vezetőt isme­rünk. Szokás az anabaptista mozgal­mat a reformáció népi irányzatának is nevezni. A népi jelző azonban ne tévesszen meg senkit. A mai napig száznál több anabap­tista kódex maradt fönn, miközben a jezsuiták kocsiszámra égették el az anabaptisták kódexeit és énekes­könyveit. Az üldöztetés menekülés­hez vezetett, sokan mártírhalált hal­tak. Előbb Morvaországban, később Erdélyben és onnan továbbmenve Oroszország területén telepedtek meg az anabaptista hitet követők. Ez a menekülés tartotta egyben a békességre igyekező, szorgos, hitük szerint élő embereket. Fazekasműhe­lyeikből kerültek ki a máig ismert és nagyra becsült habán kerámiák. Az 1609-ben Angliából elindult új­kori baptista mozgalom ha nem is közvetlen utóda az anabaptisták­nak, de a hitvalló keresztség okán mindenképpen szellemi örököse, éppúgy, mint a mennoniták vagy az evangéliumi szabadegyházak is. Enzenberger professzor egyik elő­adását dr. Balthasar Hubmayer ana­baptista reformátorról tartotta, aki Luther és Zwingli kortársa volt. Zwingli először helyt adott a hitval­ló keresztség gondolatának, de végül visszavonta, és üldözni kezdte az anabaptistákat és korábbi barátját, Hubmayert is. Hubmayer, a freiburgi egyetem doktora először a regensburgi teoló­giai akadémia rektoraként lett ismert­té. A regensburgi dóm nagy hatású szónokaként tartották számon. Teo­lógiai iratait azonban, amelyekben a keresztségről vallott nézeteit foglal­ta össze, már a nikolsburgi vár lelké­szeként tette közzé. Nikolsburgban mint üldözött anabaptista reformá­tor mintegy hatezer tagú gyülekeze­tei vezetett. Működésének a Habs­burg katolikusok vetettek véget, mi­kor is mondvacsinált politikai vádak alapján Bécsbe rendelték, és mivel nem volt hajlandó hitét megtagadni, máglyán égették el, feleségét pedig néhány nappal később a Duna vizé­be fojtották. A baptisták mártírként tekintenek Hubmayerre éppúgy, mint Fischer Andrásra, a Felvidék anabaptista re­formátorára is, akit Krasznahorka vá­rából dobtak le a mélybe. Dr. Somo­gyi Imre, a múlt század egyik neves baptista vezetője írta: „Vértanúságo­tok nem volt hiábavaló, kifolyt vére­tek nem volt meddő magvetés...” Ma az evangélikusok és baptisták testvérként tekintenek egymásra, hisz az evangélium jó hírének hirde­tése, a krisztusi élet megélésének bemutatása mindkét közösség tagja­inak legfőbb célja. És ez nem csak Új­pesten van így: Tótkomlóson elfogy­tak a baptisták, és megfogyatkoztak az evangélikusok, ezért a baptista imaházból evangélikus kápolna lett. ■ Marosi Nagy Lajos A baptista imaház mögött az újpesti evangélikus templom A SZERZŐ FELVÉTELE

Next

/
Oldalképek
Tartalom