Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)

2014-05-04 / 18. szám

12 -m 2014. május 4. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet PALACKPOSTA Meglepetés Néhány hete olvashattuk, hogy Németország északi partjainál kifogtak egy százkét éve út­jára bocsátott palackpostát. A célba ért palack­posták között a leghosszabb ideig utazó külde­mény egy Dániában feladott képeslapot tartal­maz. Hosszú, de sikeres kutatás után megta­lálták a feladó egyik unokáját, akinek születé­sekor a nagyapa már nem élt. Az egykori ké­peslap váratlan, eleven kapcsolatot teremtett kettőjük között. Húsvét hétfőjének reggelén írom ezeket a so­rokat. Hónapok óta két különös könyv foglal­koztat. Mindkettő palackposta: régi idők üze­netét hordozza, s arra vár, hogy rátalál-e a mai olvasó, megszületik-e a nem tervezhető, még­is eleven kapcsolat. Az első könyvről csak mélyen érintettként írhatok. Édesapám néhány írását tartalmazza, aki száz éve született. A testvéreim közül töb­ben gyűjtötték és gondozták az írásait, válogat­ták a képeket, formálták azt a kötetet, amelyet néhány óra múlva a sárszentlőrinci könyvbe­mutatón vehetek majd én is kézbe. A címe - A kegyelem forrásánál - találóan ragadja meg az írások és az írásokat hordozó élet fókuszát, Isten Jézusban feltáruló kegyelmét, amelynek az értelmét kutatta, és amelyből hosszú élete végéig élt. Az írásai ezenfelül megmutatnak va­lamit egyedi és meg nem ismételhető élete szí­neiből, néha többet is annál, mint amit én gyer­mekeként észrevettem. Várom a találkozást az ismerős gondolatok­kal, ugyanakkor meglepetésre is számítok. A palackposta feladója sohasem tudhatja, hogy kit és milyen élethelyzetében ér el az üzenete - aki pedig kibontja a postát, szintén olyan nyi­tott ajtóban áll, amely mögött meglepetés vár­hatja. A másik könyv is mélyen érint, de másképp: Dietrich Bonhoefferről szól, akinek az életét és teológiáját lassan húsz éve kutatom. A könyv az első részletes, magyarul megjelenő életraj­za. Nagycsütörtök délutánján kézbe vettem a nyomdából frissen kikerült példányt, holnap­tól kapható lesz a nagyobb könyváruházak pol­cain, s mire ez a kis cikk megjelenik, túl leszünk már az első könyvbemutatón. Bonhoefferről, akit hatvankilenc évvel ezelőtt végeztek ki, akiről könyvtárnyi értelmezés je­lent meg, még mindig lehet új szempontok sze­rint, más hangsúlyokkal beszélni. Talán azért, mert ellentmondások feszítették, amelyeket rö­vid élete során nem tudott feloldani, némelyi­ket talán meg sem értette. Talán azért, mert in­kább kérdéseket hagyott ránk, mint válaszokat. Talán éppen ezért lehet társa majd annak a kér­dező embernek is, aki ma még meg sem szü­letett. A palackok úsznak a vízen, arra várnak, hogy megtalálják és kibontsák őket, akár mi, akár az utánunk érkezők. Készek vagyunk-e a megle­petésre? ■ Csepregi András a Névjegy: Csepregi András Huszonhét éve végzek lel­­készi szolgálatot, ebből ti­zenkét évet györkönyi és kelenföldi gyülekezeti szol­gálatban, tizenegyet az Evangélikus Hittudományi Egyetem okta­tójaként, négy évet pedig a Budapest-Fa­­sori Evangélikus Gimnázium lelkészeként töltöttem. Közben sokat tanulhattam kül­földön is, és kipróbálhattam magamat köztisztviselőként. Feleségem teológiát ta­nít, három gyermekünk tanul, egy fedél alatt élvén naponta láthatjuk, hallhatjuk egymást. Elfogadták, hogy Bibó Istvánt és Dietrich Bonhoeffert is a családtagok közé számoljuk, én pedig igyekszem olyan nagy asztalt teríteni, amely köré rajtuk kívül má­sok is leülhetnek - néha... OSZTOZÓ Tessék mosolyogni! Az elmúlt hetekben bizonyára közületek is sokan látták azt a videót, melyet az egyik nagy interne­tes hírportál az Ön vállalná a világ legbrutálisabb melóját? címmel osztott meg. A rövidfilmet olyan állásinterjúk felvételeiből vágták össze, me­lyekben egy igazgatói posztra jelentke­zőkkel ismertetik a munkafeltételeket. Az állásra - noha a hirdetést több mil­lióan látták - mindössze huszonnégyen pá­lyáztak, de a követelmények hallatán ők is mindannyian visszaléptek. Mit is vártak (volna) tőlük? Napi huszonnégy órás mun­kát (a hét minden napján, egész évben, be­leértve a nagy ünnepeket is), a szükséges is­meretek tekintetében többek között orvo­si, pénzügyi és gasztronómiai területeken való jártasságot - méghozzá fizetés nélkül. Amikor az interjúk végén a HR-es felfedte, hogy konkrétan milyen pozíci­óról lett volna szó, többen könnyek kö­zött mondtak köszönetét, hogy annak idején valaki értük is „bevállalta” mind­ezt. Tudniillik az anyaságot... .. .amely sokak számára nem egyszerű­en csak életre szóló szép hivatás, hanem kőkemény, embert próbáló, adott esetben a létfenntartásért folytatott küzdelem is. Például ha a gyermek(ek) apja nélkül, szerény vagy épp kilátástalan körülmé­nyek között kell megbirkózni vele. Ilyen asszonyok a Tessék mosolyogni! cí­mű francia-grúz filmdráma főszereplői is. A 2012-ben forgatott, de a magyar mozikban csak május í-jétől látható alkotás egy rendha­gyó - valóságshow-köntösbe bújtatott - szép­ségverseny története, melyben legalább há­rom gyermeket nevelő nők küzdenek „a legjobb grúz anya” címért. A tíz induló közül heten a legnagyobb szegénységben élnek, így a fődíj - egy lakás és huszonötezer dollár készpénz - ha­talmas lehetőség számukra. A filmet kezdetben a komikus pillanatok uralják, de aztán, ahogy a heteken át tartó felkészülés során a felszínre törnek a feszültségek, úgy kerülnek terítékre egyre komolyabb kérdések is... Ha anyák napja alkalmából a szokásos-sab­lonos virágcsokor helyett ezúttal valami más­sal lepnétek meg édesanyátokat, üljetek be ve­le erre a filmre. Mert még ha a másfél órás mo­zinak lesznek is szívszorongató és torokszorí­tó pillanatai, azért kacagni is fogtok - május el­ső vasárnapja pedig, ha eddig még nem hallot­tatok volna róla, a nevetés világnapja is. ■ Judit Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit Országos evangélikus táborok 2014 Hamarosan itt a nyár, idén is készülünk nyári táborainkra. Kedves fiatal Testvérem, szeretettel hívunk és várunk konfirmandus- és ifjúsági táborainkba; ha­gyományőrző, kézműves- és zenei táborunkba. Hogy mi is vár rád? A közösség élménye, együtt imádkozás, sok-sok éneklés, játék, kézműveskedés, sport, reménység szerint testi és lelki meg­újulás. Egy kis „beharangozó”. 10. Kerkit - déli kerületi konfirmandus- és ifjúsági tábor (12-19 éveseknek) „10.! A nagy örömünnep esztendeje!” Helyszín: Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium Időpont: június 16-21. Táborvezetők: Aradi András, Laczi Roland Az idei, jubileumi év témája A nagy örömünnep esztendeje, hiszen tizedik alkalommal szervez­zük meg a konfirmandustábort. Az első táborozok ma már egyetemisták, de mindig nagy örömmel emlékeznek „a Bonyhád­­ra”. Ha te is tudni szeretnéd, mit takar ez a hét betű azoknak, akik már sokadszorra választják ezt a tábort, akkor ne félj jelentkezni! Gyere velünk emlékezni vagy új élményeket szerezni! Ízelítő az ünnepi programból: áhítataink és délelőtti alkalmaink témája az ünneplés és a nosz­talgia lesz, és nem maradhat el a túrázás, sem éjszakai, sem nappali változatban. A gimnázium adta lehetőségekkel élve kiadós sportolásban és vetélkedőkben is része lehet annak, aki igen­nel válaszol a meghívásunkra. Sok szeretettel várjuk az idén és a korábban konfirmált fiatalo­kat is! Országos evangélikus hagyományőrző és kézművestábor „A teremtés 7 napja” Helyszín: Kőszeg, Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium Időpont: június 29. - július 5. Táborvezetők: Mártonná Némethy Márta, Kovács Katalin Idén is várjuk Kőszegen a kézművestáborba azokat, akik szeretnek barkácsolni, alkotni, s mind­ezt szívesen teszik közösségben, egy kis csapat tagjaként, jó hangulatban! A hét egy-egy napján a teremtés hét napjához kapcsolódnak majd nemcsak az áhítatok, ha­nem a kézműves-foglalkozások is. A hagyományos fafaragás, nemezelés, gyertyakészítés, gyön­­gyözés mellett most is lesznek „új” technikák: zsugorfóliából, süthető gyurmából készítünk ap­róbb és nagyobb tárgyakat. A bütykölés mellett lesz még sok-sok éneklés, játék, reggel és este a nap témájának alapján áhítat. A már hagyományosnak tekinthető kirándulás sem marad el! Van kedved csatlakozni? Június 29-től július 5-ig várunk szeretettel Kőszegen, az evangéli­kus szakközépiskola kollégiumában! Északi kerületi konfirmandus- és ifjúsági tábor (12-19 éveseknek) „Csobbanj egyet!” Helyszín: Bánk Időpont: június 30. - július 6. Táborvezető: Csadó Balázs Nyár, fiatalok, játék, strand, éneklés, koncert, kalandpark, beszélgetések, barátok, testi és lelki feltöltődés - ez mind az északi kerületi konfirmandus- és ifjúsági tábor! A tavalyi fergeteges tábor után idén újra várunk benneteket. Aki már volt, az tudja, hogy mennyi­re jó dolog közösségben lenni, hetvenen együtt énekelni, játszani, strandolni vagy épp együtt csúszkálni a házilag készített vízi csúszdánkon! És persze az sem utolsó, hogy új barátokat sze­rezhetsz az egyházkerület különböző pontjairól, hisz tavaly is tizenhárom gyülekezetből érkez­tünk. És jól éreztük magunkat, sőt fergetegesen! Éppen ezért a szervezők idén is nagy lendület­tel és lelkesedéssel készülnek sok-sok meglepetéssel és újdonsággal. Csobbanj hát te is egyet! Az életbe, a hit dolgaiba vagy épp egy jó társaságba, a nyárba, játékokba... Egyéb információk:facebook.com/eszakikonfi Országos evangélikus zenei tábor „Hármashangzatok” Helyszín: Győr, Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ Időpont: július 6-13. Táborvezető: Huszák Zsolt Rengeteg bölcsességet lehet tanulni olyan zenészektől, zeneszerzőktől, akik műveikkel már az egész emberiség előtt bizonyították tehetségüket. Robert Schumann bizonyára nem értesülhe­tett az országos evangélikus zenei tábor működéséről, százhatvan évvel ezelőtt mégis üzent nek­tek: „Minden időben él és működik a rokon szellemek titkos köteléke. Ti, akik együvé tartoz­tok: zárjátok szorosabbra a kört, hogy a művészet igazsága mindig tisztább fényben ragyogjon, örömet és áldást terjesztve mindenfelé.” Ez nagyon jó cél: „örömet és áldást terjeszteni” és ha közben mi magunk is érzünk örömöt, és kapunk áldást, az sem baj... Jelentkezési határidő: június 2. Bővebb információk a gyio.hu honlapon. é Meghívó könyvbemutatóra: Felebarát vagy embertárs A Hermeneutikai Kutatóközpont Alapítvány, a Luther Ki­adó és a Kálvin Kiadó szeretettel meghívja Önt a Felebarát vagy embertárs - Bibliafordítások és használatuk a mai Ma­gyarországon című kötet bemutatójára. A könyvbemutató má­jus 8-án, csütörtökön 14 órakor kezdődik a Károli Gáspár Re­formátus Egyetem Hittudományi Karának (KRE HTK) dísztermében (1092 Budapest, Ráday u. 28. II. em.). A kötet szerkesztői: Fabiny Tibor, Pécsük Ottó és Zsengellér József. A könyvet ismerteti dr. Marjovszky Tibor, dr. Kókai Nagy Vik­tor és dr. Varga Gyöngyi. Közreműködik a KRE HTK kama­rakórusa dr. Papp Anette vezetésével. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! HIRDETÉS 1 II feletavát vaSV embe*tavb

Next

/
Oldalképek
Tartalom