Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)

2014-05-04 / 18. szám

Evangélikus Élet PANORÁMA 2014. május 4. * 9 Esti töprengés. Ezek az apró írások - készüljenek otthon, asztalnál, vona­ton - időn kívül élnek, afféle emigrá­­ciós termékek. Mint a szabad-fogoly Mikes Kelemen fájó-szép levelei, ame­lyeket nem létező nénjéhez írt. Én is ilyen álnaplókat próbálok írni anyám halála (1968) pta. Talán neki küldöm fáradt üzeneteimet. „Mindannyiunk számára példaké­pek ezek a levelek. Emberi hangon szólni az embertelenségben” - írta je­les drámaírónk, Hubay Miklós. Na­ponta papírra vetette jegyzeteit, oly­kor egy-egy sort vastag filctollal, mert túl a nyolcvanadik évén már alig látott. Tapogatva, botladozva járt a könyvei közötti ösvényeken. * * * Jövendölés. Idős mérnökember be­szél a földről, az évszakok változásá­ról, a rapszodikus időjárásról. Az elmúlt száz esztendőben egy Celsi­­us-fokot emelkedett az átlaghőmér­séklet, a jövőben hat-nyolc fokot fog változni - mondja egyre komorabb arccal. Kis tavak kiszáradnak az iszo­nyú hőségben; az ivóvíz mindennél többet ér! Töprengek, mit tehetünk mi, ma élők az utánunk jövőkért? A legfon­tosabb: ne pazaroljunk. A szén-dio­­xid-kibocsátást csökkenteni kell. Vi­gyázni és óvni minden csepp vizet! * * # Holland család. A Margit híd köze­pén szálltak föl a villamosra. Magas férfi és nő és négy leányuk. Mint az or­gonasípok egymás mellett, beszél­tek, és fényképezték a távoli Parlamen­tet. Néztem őket, irigyelve a jókedvü­ket. Döbbenten vettem észre, hogy a zöld sálas fiatalasszony és a szőke lá­nyok mind szemüveget viseltek! Mondták a magukét, a sportos leg­idősebb a mogyorós csokoládét osz­togatta. Kicsit részrehajló becsület­tel, ahogyan a narancsüdítőt is. „Mennyi lány!” - mondta a barátom. „Szegény férfi!” - tódítottam. De nem sokáig, mert az erdélyi feleség, Ilona gyorsan a fejünkre csapott - megérdemelten - vizes ernyőjével. # • * A messzi vendég. Az Új Forrás Ki­adó megjelentette és meghívta Buda­pestre az odzsibve indián költőt. Jim Northrup (Nagy-Kis Madár) több helyen is zsúfolt közönség előtt beszélt szüleiről és a Fond du Lac re­zervátumról, ahol családjával él. És dolgozik, hiszen író, mesélő, ke­mény tollú újságíró is, dokumentum­­film-rendező. A vietnami háborúban megjárta az őserdők poklát, megél­te a legnagyobb drámát, hogy embert kellett ölnie! Néztem a jól öltözött amerikai diplomatákat, ahogy sürögtek az est előtt. Tűzték mindenhová a nagykö­vetség redőnyös föliratát. Northrup kint beszélgetett az emberekkel, egy hátizsákos családdal, mély hangon dörmögve. Fején baseballsapka, hosszú, ezüst haja a válláig ért. Vas­tag ing rajta, zöld-sárga-piros csíkkal a gallérja alatt. Medvefog nyakláncán fából faragott könyvecske. Azután mesélt, emlékezett a meg­aláztatásokra, felelt a kérdésekre. Nem indulatosan. Tavasszal kint van a rizsföldön, nyáron nyírfa kosarat készít, ősszel arat egész nap, télen pe­dig szálkás verseit írja ki a fejéből... Befejezésül olvasott a kötetéből, a for­dító, Gyukics Gábor magyarul szólal­tatta meg az egyszerű igazságok sza­bad verseit. # # Heidegger-idézet. Emlékeztem rá, régen írtam le, kicsit meg is fakult a pa­pírlap. Elveszett, de most itt van előt­tem, fájó-szép sorok: „Nemcsak Isten, az istenek menekültek el, hanem az is­Jegyzetlapok (Napló, 2014) Paco de Lucia halálára. A nagy spanyol flamencogitáros a kedvence­im közé tartozik. Sokan vagyunk így az egész világon. Nem véletlen, hogy szülőföldjén, az andalúziai te­lepülésen háromnapos gyászt rendel­tek el. Ne gondoljunk sírásra, fekete ruhára. Az is lesz a kivételes művész iránti tisztelet jegyében. De lesz a ba­rátok zenéje, fiatalok fergeteges, sze­relmes tánca is. Hiszen Paco de Lu­cia zenéje, lázas akkordjai az életre­ményről szólnak, az élet diadaláról a halál felett. A véget nem érő öröm­ről és boldogságról. Több mint harminc nagylemezt készített, és számtalan rangos díjban részesült. Mintha tőlünk is búcsúzott volna, 2013-ban a veszprémi feszti­válon lépett föl, és játszotta - utoljá­ra - legkedvesebb dalát. Ég felé emelve a végén egyszerű gitárját, megköszönve Isten óvó szeretetét s az ifjúság nem szűnő ünneplését. * * * tenség fénye is kialudt a világtörténe­lemben. A világéj ideje ínséges idő, mert egyre ínségesebb lesz. Már olyan üressé lett, hogy Isten hiányát sem ké­pes hiányként érzékelni. ínséges idő, mert hiányzik belőle a fájdalom, a ha­lál és a szeretet elrejtetlensége.” Attól megragadó ez az idézet, hogy miközben drámai dologról be­szél, a remény kimondására is sarkall. Szüntelenül mondva azt, amit az ember a kezdetektől tud Istenről. Örök vívódás. Az idő. A láthatatlan, a tünékeny és megfoghatatian. „Az időt elgondolni nem tudjuk, csak megélni” - mondta Bergson. Tehát fut, mint szélparipa, száll, mint szép sólyom­madár. Idézhetnénk azt is, hogy mit írtak a költők Anakreóntól Weöres Sándorig. Négy sorban milyen tömören fogalmazta meg József Attila: „Én nem csaló­dom - minden szervem óra, / mely csillagokhoz igazítva jár.” És ott a születés és a halál, a fiatalság és az öregség, mind a suhanó percekkel. A Hamlet­­ben „kizökkent az idő” Pilinsz­ky KZ-oratóriumában egy pil­lanat az élet. Tarkovszkij film­jeiben szürke víztükörben nézi magát az idő - csak Rubljov ko­pott, aranybarna ikonjai időtle­nek, ragyognak nem múló szépsé­gükben. Szűrös Mátyás új könyve. Szűk volta mundér címmel jelent meg az egykori diplomata emlékezése az 1959-2013 közötti évekről. Mindig öröm, ha a kö­zelmúltról jelenik meg kötet, amely igyekszik a fehér foltokat eltüntetni. A szerző a mindig változó politi­ka ellenében a szív és a lelkiismeret mellett döntött. A budavári Litea könyvesbolt bemutatóján a régi ba­rát, Pozsgay Imre mondott bevezetőt, kiemelve, hogy a szerző mértéktar­tó, érdekes stílusban írta meg a régi évtizedeket. Szűrös jó és kezdeményező diplo­mata volt, az első magyar politikus, aki követelt: szeretett volna eljutni a kárpátaljai magyarokhoz. Megtudni, hogyan élnek, milyen gondokkal küszködnek. Mint diplomatának gúzsba kötve kellett mozognia, még­is sikerült Bartók-estet szervezni, József Attilát megidézni, Viszockij re­kedtes dalait meghallgatni... Szű­rös Mátyás úgy érzi, emelt fővel jár­hat, ember maradt az embertelenség­ben. Megmaradt magyarnak. Párás hegyek, illatos virágok. Tá­vol-Keletre, a mély csendbe hív a Ko­­gart Ház zöld plakátja. Aki megnyug­vást, igazi szépséget keres rohanó vi­lágunkban, az keresse föl a modern termeket. Olyan ritka bemutatót lát, amilyet ma sehol a világon. A hagyo­mányos kínai tusfestészet legszebb darabjai vannak együtt. Elcsendesül az ember, amikor lát­ja a falakon a finom papírra álmodott hegyeket, a sziklák közt kanyargó, las­sú folyókat, a selyemvirágú cseresz­nyefákat, keskeny ösvényeket... És persze a gyönyörű, önmagukban is különös alkotásokat, a fekete-fehér kalligrafikus írásjeleket. Olvasom a neveket, az alkotók születésének és halálának évét, s megdöbbenve látom, hogy ezek a mesterek nem sokkal jártak előt­tünk. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a mai alkotók tiszteletben tar­tották az elődök munkáit. Alig válto­zott a tartalom és a forma az elmúlt századokban. Talán csak a versrész­letek, tudós idézetek lettek mások. Elmondhatjuk, ezeken a remek képeken is ott van a varázsolni tudó ecset, de ott van a filozófia és az iro­dalom is. A kecsesen lépdelő daru­madár mintha a megállt időt jelení­tené meg, az örök szépséget és sze­­reletet az elvaduló világban. Kis nép. A magyar. De van nálunk ki­sebb is. És az emberiség is kicsi. Minél inkább fenyegeti a demográfiai robba­nás, annál árvább lesz. Elfújja a szél, mint az ősz-arany falevelet. Magyarok: kis, veszendő nép. Egyre jobban hason­lítunk egy Amazonas menti apró indi­án törzshöz. A baszkokhoz, lettekhez, litvánokhoz... Lassan, észrevétlenül együtt pusztul mindegyikünk. Mai ezermester. Telefonhívásra jött, reggel kilenc óra után. Szép lassan fölmérte a terepet, azután nyeste le a magas fenyőfák száraz ágait. Na­gyokat pihent, hosszasan készülődött a fűnyíráshoz... Alacsony termetű, sárga pólós fiatal férfi, a világ leglus­tább embere. A legügyetlenebb mes­ter, aki semmihez sem ért. Nem sze­ret dolgozni, csak panaszkodni az ar­ra járóknak. „Kár volt otthagyni az Akadémiát. Az biztos pénz volt” - mondta Mária néninek, aki egy üveg sört vitt neki a déli melegben. El is kérte a címét, telefonszámát, hiszen eldugult a lefolyó, a vízcsapok csö­pögnek. „Semmiség” - felelte búcsú­záskor. Jött, ment, beszélt, magyará­zott, olyan volt, mint lebegő alak egy Hrabal-regényben. Ima. írom most, és írtam az utóbbi időben többször is. Az­után belém döbben Bálint Sándor intelme: „Ima nincs a magyarban, csak imádság van.” A szegedi néprajz mindenese, tudós polihisztora jól tudta, hi­­_ szén a Karácsony, húsvét, pün­■ kösd című hatalmas munkája ■ kimeríthetetlen kincsestár. Eb- I ben is megerősíti kijelentését, sőt kiegészíti, hogy az imádság „a legnagyobb tett, amire az embe­ri szellem képes”. És melyik a legszebb? Ki mond­ta a legigazabbat? Talán az egyszerű bányászasszony, mikor megtudta, hogy ráomlott a férjére a tárna. De az is lehet, hogy a nagybeteg kisfia mel­lett virrasztó apa, néma szavakkal. Vagy amelyikhez mindannyian ad­tunk egy mondatot: „Nagyot kérek tőled, Uram, azokat szeresd most, akik nem találtak meg. Akik annyi ke­gyelmed után sem szeretnek. Nyiss ajtót azoknak, alak nem kopogtatnak. Adj gyógyulást azoknak, akik le­mondtak már az életről, bátorságot azoknak, akik nem mernek kérni, nem is maguknak, de másoknak... És ha már adsz a megérdemelteknek, adj nekik erőt is, hogy kibírják boldog­ságodat.” Születésnap. Dante hétszáz éves, Shakespeare négyszáz. Michalengo valamivel öregebb. Ma is sugárzó fényű csillagok. Hatalmas arany fogsorával az idő nem tudta kikezdeni őket. És a mindent fölfaló rozsda sem ártott a sza­vaknak és freskóképeknek. Dante ide­jében könyvnyomtatás nem volt; a drámaíró csak színpadon élt. Mégis ír­ták és festették a Nagy Művet. Miért? Kinek? Talán Istennek, hogy tudjon te­remtésükről, s ha elvész is, ő megjegy­zi az áldozathozatalt. Egy-egy sor túl­élt háborúkat, évszázadokat. • Fenyvesi Félix Lajos Az egyházi nyilvántartást nem érinti az elektronikus anyakönywezetés Az elektronikus anyakönyvezés be­vezetéséről szóló törvény július í-jei hatálybalépésével Magyarországon gyakorlatilag megszűnik a papír ala­pú anyakönyvezés. A jelenlegi négy­féle (születési, halotti, házassági, be­jegyzett élettársi kapcsolati) anya­könyvet egyetlen, személyhez kö­tött nyilvántartás váltja fel. Ahhoz, hogy ez zökkenőmentesen történjen, az elektronikus anyaköny­vi nyüvántartás működtetésére felha­talmazott Közigazgatási és Elektro­nikus Közszolgáltatások Központi Hivatalánál 920 millió forintos fej­lesztést hajtottak végre. Az európai uniós forrásból megvalósult projekt nyomán teljesen megújul a Magyar­­országon százhúsz évre visszatekin­tő állami anyakönywezetés. Az elektronikus rendszer kiépülé­sével jelentősen felgyorsul és egysze­rűsödik az ügyintézés, hiszen bárhol, bármelyik anyakönywezetőnél (illet­ve külföldön is) le lehet majd kérni az anyakönyvi kivonatokat. A bíróságok közvetlenül is hozzá fognak férni a di­gitális anyakönyvekhez, így az előt­tük folyó eljárásokban nem kell kivo­natot csatolni. Tekintettel arra, hogy a történel­mileg kialakult egyházi anyakönyve­zésnek saját céljai és szabályai van­nak, a két rendszer összekapcsolása - mint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál korábban közöl­ték - nem lehetséges. Az egyházi anyakönyvek vezetése nem állami fel­adat, így nem lehet állami feladat a megőrzésükkel vagy digitalizálásuk­kal kapcsolatos tevékenység sem, ez kizárólag az egyházak belső ügye. ■ Haiman Éva Forrás: Evangélikus.hu / vg.hu Vatikáni „szentelés' Halála után alig több mint kilenc év­vel Ferenc pápa szentté avatta II. Já­nos Pált. A pápaság történetének el­ső lengyel pápája huszonhét évig, 1978-tól haláláig, 2005-ig volt a római katolikus egyház feje, így övé az összes eddigi pápa közül a hivatalban töltött harmadik leghosszabb idő. A wado­­wicei születésű, akkor ötvennyolc éves krakkói érseket, Karol Wojtytát 1978. október 16-án választotta pápá­vá a bíborosok testületé, miután előd­je, I. János Pál harminchárom nap hi­vatalban töltött idő után elhunyt. II. János Pállal együtt múlt vasárnap XXIII. János pápát is szentté avatták a római Szent Péter-bazilikában. pt Forrás: HVG.hu HIRDETÉS m—t . U Az Evangélikus Belmissziói Ba­ráti Egyesület (EBBE) által ren­dezett tavaszi előadás-sorozat címe: Vedd és olvasd! - Interak­tív bibliatanulmányok. A követ­kező alkalom május 8-án, csütör­tökön 17 órakor kezdődik az MEE Országos Irodájának (Bu­dapest VIII., Üllői út 24.) utcáról nyíló termében. Az előadás té­mája: A Szentlélek ajándékai (lKor 12,1-11). Előadó Győri János Sámuel lelkész.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom