Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-05-04 / 18. szám
2 41 2014- május 4. FORRÁS Evangélikus Élet HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 2. VASÁRNAP (MISERICORDIA DOMINI) - JN 21,15-19 Elszámoltatás - krisztusi módon Oratio oecumenica Úr Jézus Krisztus! Te, aki feltámadásod által utat nyitottál számunkra a mennyei hazába, és mint jó pásztor örök életre vezeted népedet, hallgasd meg most nyájad kérését. Jó pásztorunk! Vezess és oltalmazz bennünket! A mi szeretetünk csakis abból táplálkozhat, hogy te már előbb szerettél minket. Kérünk, bocsáss meg, hogy sokszor nem figyelünk rád, és ezért szeretetlenek vagyunk egymással. Vezess bennünket, hogy a tőled tanult szeretettel tudjunk közeledni a másikhoz családban, munkahelyen, barátok, ismerősök körében. Jó pásztorunk! Vezesd és oltalmazd gyülekezetünket, egyházunkat és az egész keresztyénséget, hogy mindenkor betölthesse tőled kapott küldetését, és legeltetni tudja a rábízottakat. Légy a hitük miatt üldözöttekkel, azokkal, akiknek élete veszélyben forog, mert vállalják azt, hogy a te nyájadhoz tartoznak. Jó pásztorunk! Vezesd és oltalmazd hazánkat, nemzetünket, a népeket és nemzeteket. Légy a vezetők pásztora, hogy mindenkor bölcsen és jól tudják kormányozni a rájuk bízottakat. Óvd meg a világot a pusztító csapásoktól, háborúktól, hogy békességben élhessünk ezen a földön, amelyet tőled ajándékba kaptunk. Jó pásztorunk! Vezesd és oltalmazd az édesanyákat. Adj erőt nekik, hogy édesanyai hivatásukat hűséggel és odaadó szeretettel tölthessék be, és gyermekeiket neked tetsző módon nevelhessék. Fáradozásuk gyümölcsét pedig örömmel élvezzék, és hálás szívvel gondoljanak rá, hogy a te teremtő munkád részesei lehetnek. Jó pásztorunk! Vezesd és oltalmazd a kicsinyeket. Oly sok veszély és kísértés éri gyermekeinket. Vezesd a szülőket, tanárokat, nevelőket, hogy bölcsen irányítsák a rájuk bízottakat. Add, hogy a családok békességben éljenek, és oltalmazd azokat, akiknek kevés jut az emberi szeretetből. Ámen. SEMPER REFORMANDA „»Én vagyok a jó pásztor...« (Jn 10,14) Ez az ige csupa vigasztalás, mert gyönyörű képben érteti meg, hogy kicsoda Jézus, mi az ő tiszte, s milyen érzülettel van hozzánk. Kegyelemmel yan hozzánk, s mi erre mindig bátran hivatkozhatunk. Hiszen éppen arra kereszteltek meg, s az evangélium hozzá a pecsétes igazolvány, hogy én a Krisztus kedves báránya vagyok. Jó pásztor ő, aki megkeresi elveszett juhocskáját. Nem a törvény szerint bánik velem, nem követel, nem hajszol, nem fenyeget és nem ijesztget, sőt csupa édes kegyelmet gyakorol. Maga száll le hozzám, vállára vesz, s nékem csak engednem kell, hogy hordozzon. Mért félnék hát akár a törvény mennydörgő rettentéseitől, akár az ördögtől? Hiszen annak védelmében nyugszom, aki mindenét nekem adja, hordoz, megtart. Míg báránya maradok, míg Pásztoromat meg nem tagadom, s tőle botorul el nem-szakadok - addig nem veszhetem el.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) IZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Ha ember találta volna ki a húsvéti történeteket, akkor a föltámadt Krisztusnak az apostolokkal való találkozása szigorú felelősségre vonással és elszámoltatással kezdődne. „Hová szaladtatok az elfogásom éjszakáján? Miért árultatok el? Miért tagadtatok meg? Miért hagytatok magamra? Nem lehettek többé a tanítványaim! Gyávák! Alkalmatlanok vagytok a követésemre! Halászok voltatok, maradjatok is azok! Távozzatok tőlem! Többé nincs szükségem rátok!” A föltámadás hírét halló tanítványok valóban ilyen vagy hasonló „elbocsátó szép üzenetre” számítottak. Bár örültek a hírnek, hogy Mesterük él - hiszen gyengeségük és gyávaságuk ellenére szerették -, félelemmel gondoltak arra a pillanatra, amikor meg fog állni előttük, és a szemébe kell nézniük. De mi is történt valójában? Galileában, a Tibériás-tenger partján a feltámadt Jézus - ha csak János elbeszéléseit vesszük számba - már harmadszor kereste föl tanítványait. Előtte legalább kétszer megjelent nekik, mielőtt elhagyták volna Jeruzsálemet. Az utolsó vacsora termében - a zárt ajtók ellenére - váratlanul köztük termett, és annak bizonyítékául, hogy valóságos testben támadt föl, nem szellemként lepi meg őket, együtt étkezett velük. Közben bátorította és vigasztalta őket. Egy szóval, de még egy szemöldökráncolással sem tett utalást arra, hogy nehezményezi a nagycsütörtökről nagypéntekre virradó éjszakán tanúsított magatartásukat. Galileába ugyan a feltámadást hírül adó angyal szavára mentek az apostolok, de az éjszakai halászat a tavon Péter ödete volt. A többiek pe-Az istentiszteleti élet zajlik vasárnapról vasárnapra. A liturgia változatos állandósága nem kínálhat mindig különleges, nagy pillanatokat. Folyamatosságával az öröktől fogva való és örökké tartó mennyei istentiszteletbe tagolódik bele. Nem kell hát - a mai élménytársadalom kívánságához hasonlóan - valami újat, valami váratlant keresni. Egyszerűen örülni kell és lehet a visszatérő mondatoknak, zsoltároknak, bibliai szakaszoknak, imádságos fordulatoknak, a már ismerősként visszaköszönő témáknak. Ma így vegyük kézbe a vasárnap kyriéjét, azaz azt a Krisztus-imádó könyörgést, amely nem egyszerűen bűnbánat - ahogy ezt sokan sejteni vélik -, hanem a Krisztus-imádás, az Úr előtt való hódolat ősi hármas formulája. Ezek a kyrie imádságok mindig hármas tagolásúak, az Urat, Krisztust és ismét az Urat szólítják meg. (Kyrie eleison - a Bibliában az Úr közeledtét jelző, sokszor használt felkiáltás - ezt jelenti: Uram, irgalmazz!) A húsvét ünnepe utáni második vasárnapon, amelyen a zsoltáros emlékeztet és figyelmeztet, hogy az Úr kegyelme betölti a földet, a jó pásztorra figyelünk. Ez az ő vasárnapja. A feltámadás nagy, mindent meghatározó ünnepe utáni vasárnapok sorra bontják ki húsvét mondanivalóját. A mai nap mottója is erről tanúskodik: „Jó pásztorként a halálból az örök életre vezet” (Liturgikus A VASÁRNAP IGÉJE dig csatlakoztak hozzá, kifejezve, hogy apostolként megbuktak, ezért vissza kell térniük a régi foglalkozásukhoz. Ez a saját lelkiismeretük ítélete volt. De azon az éjszakán mintha kísértetiesen megismétlődtek volna az elhívásukkor (Lk 5,1-11) történtek. Most is egész éjjel hiába vesződtek a halfogással. Aztán amikor Jézus szavára fényes nappal vetették ki a hálót, annyi halat fogtak, hogy a hajó majd elsüllyedt a súlyuktól. Pétert ez annak idején is félelemmel töltötte el. Jézus lába elé vetette magát, és így kiáltott: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” (Lk 5,8) Jézus azonban szeretettel fölemelte, és „emberek halászává” tette. Amikor most megismétlődik a halfogás csodája, Péter rögtön érti: ugyanannak a szeretetnek a megnyilvánulása ez, amely annak idején - noha bűnös ember volt - az Isten országának „halászává” tette. Péter érti: az ismételt elhívást jelentő halfogás Jézus válasza a háromszori tagadására. Ez pedig annak a jele, hogy Jézus megbocsátott neki. Nem csapta el, hanem újra megbízza az emberhalászatot jelentő apostolkodással. Ezért nem tudja megvárni, amíg a hajó partot ér, hanem ruhástul a vízbe veti magát, és kiúszik. Most már nem félelemmel, hanem Jézus megbocsátó szeretetébe vetett bizalommal közeledik a parton várakozó Mesterhez. könyv, 254. o.), vagy ahogy a Prőhle Károly nevével fémjelzett Agendában olvassuk: „a pásztorolt gyülekezet” (157. o.). Az igék, az imádságok mind-mind a jó pásztor Jézusra mutatnak, őróla tanúskodnak. A zsoltár olvasása és az azt követő („kis”) glória ének után így hangzik a Krisztust imádó kyrie imádság: „Úr Jézus Krisztus, aki a juhok pásztoraként győztesen tértél vissza a halálból, Uram, irgalmazz! Úr Jézus Krisztus, áld nyájadat a halál árnyékának völgyén átvezeted Atyád országába, Krisztus, kegyelmezz! Úr Jézus Krisztus, aki a földön sem hagyod árván népedet, Uram, irgalmazz!” Az imádság lényege soha nem a magunk vallásos hangulatának kifejezése. Ha így van, akkor az nem imádság, hanem lelki pótcselekvés. Az imádság válasz Isten megszólító szeretetére, nagy tetteire. Sokszor ott csúszik félre az imádságunk, hogy elkezdjük a saját lelki érzelmeinket mondogatni, a magunk vágyait kivetíteni, a kéréseinket felsorolni. Az imádságban megszólal a Szentírás és az üdvösségtörténet, hiszen ezek indítanak arra, hogy összekulcsoljuk kezünket, és beszélgetésbe elegyedjünk azzal az Istennel, aki a párbeszéd kezdeményezője. A Bibliából és a Bibliával tanulunk imádkozni. Úgy is, hogy a Zsoltárok könyve az egyház örök példatára, de úgy is, hogy a Szentírás szavai megjelennek imádságunkban: könyörgő gondolajézus nem szól Péterhez egy szót sem, hanem reggelire invitálja a tanítványokat. Péter azt gondolja, hogy megúszta az elszámoltatást. De megint nem az következik, mint amire számított. Mert miután ettek, Jézus háromszor is megkérdezi: „Simon, Jónafia, szeretsz-e engem?” Sőt első ízben így hangzik a kérdés: „...jobban szeretsz-e engem, mint ezek?" Ez nyilvánvaló utalás Péter nagycsütörtök esti hencegésére:,,//« mindenki meg is botránkozik benned, én soha meg nem botránkozom’.’ (Mt 26,33) „Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe vagy a halálba is!” (Lk 22,33) Péter érti a háromszori kérdésben rejlő célzást, és elszomorodik. Jézus pedig most már szóval is megerősíti, amit a halfogás csodájának megismétlésével már Péter értésére adott: továbbra is érvényben van apostoli küldetése. A legnagyobb meglepetés azonban csak ezután éri Pétert. Mert Jézus felfedi előtte, hogy milyen sors vár rá: „...amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod’.’Péter ebből megérti, hogy apostoli szolgálata végén szó szerint a kereszt útján kell követnie Mesterét. Most már valóban meg kell tennie, és meg is fogja tenni érte mindazt, amire az utolsó vacsorán könnyelműen fogadalmat tett. El fogja szenvedni mindazt, amit Mestere elszenvedett, és csak azután részesül majd diadalában és dicsőségében. Péter ezért soha nem is hirdeti azt az olcsó kegyelmet ígérő hamis evangéliumot, amelyet - a reformáció meghamisított és eltorzított örökségeként - mi szívesen hallgatunk: „Jézus azért szenvedett olyan sokat, taink, hálaadásunk, dicséretünk utal, hivatkozik az igékre. Nyelvezetükben, gondolataikban, gondolkodásmódjukban kell biblikussá válniuk imádságainknak. Ehhez segít a liturgia lényege szerint mélyen biblikus imádság stílusa. Bibliaolvasó emberek a mai nap kyrie imádságában is felfedezik az eredeti történeteket, igehelyeket. A hárommondatos szerkezetben ott van a háttérben a 23. zsoltár jól ismert kezdőmondata - „Az Úr az én pásztorom..!’ - éppen úgy, mint a János evangéliumában olvasható jézusi bemutatkozás az „én vagyok” mondássorozatból: „Én vagyok a jó pásztor” (Jn 10,11). Az egész imádság hátterében ott a húsvéti történet minden részletében és minden mondanivalójában. De mindhárom mondatnak van még ezenfelül is igeutalása. „Úr Jézus Krisztus, aki a juhok pásztoraként győztesen tértél vissza a halálból, Uram, irgalmazz!” - hangzik az első. Ezt hallva az apostol gyönyörű mondatai csendülnek fel a Zsidókhoz írt levélből. Erre utal az imádság: „A békesség Istene pedig aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, tegyen készségessé titeket minden jóra..!’ (Zsid 13,20) „Úr Jézus Krisztus, aki nyájadat a halál árnyékának völgyén átvezeted Atyád országába, Krisztus, kegyelmezz!" Ez az imádságmondat is úgy formálódott, hogy szavai visszhangozzák a jó pásztorról éneklő 23. hogy nekünk már ne kelljen szenvednünk; azért szenvedte el a kereszthalált, hogy nekünk ne kelljen; stb.” Ehelyett Péter levelében ezt írja: „Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket. Sőt, amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket a Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, az Isten Lelke megnyugszik rajtatok!’ (íPt 4,12-14) Péter a maga sorsán értette meg: a bűnbocsánat nem a bűn földi következményeinek eltörlését, hanem örökkévaló következményeinek üdvös megváltozását jelenti. Bűneink földi következményeit, a test szenvedését és halálát semmiképpen sem kerülhetjük el. Az Isten által rendelt időben és módon ez mindnyájunkat utolér. De megváltozik az értelme, ha bocsánatot nyert bűnösként, Krisztus követségében járva, Krisztus szolgáiként ér bennünket. Mert így a ránk váró szenvedés és halál többé nem szembeállít bennünket Istennel, hanem megtisztít, és Krisztus képére formál. Ezért írja Péter, hogy „vértezzétek fel magatokat azzal a felismeréssel, hogy aki testileg szenved, az elszakad a bűntől” (íPt 4,1). A bocsánatot nyert bűnöst nem büntetésből, hanem kegyelemből érik a testi szenvedések, ezért nem zúgolódva, hanem hálával viselheti őket. És hálával fogadhatja Isten kezéből a halált is, amely Krisztus halála által számára az örök élet és üdvösség kapuja lesz. ■ Vég helyi Antal RÉGI-ÚJ LITURGIKUS SAROK zsoltár szavait: „Ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek..!’ (Zsolt 23,4) A mai nap kyriéjének harmadik tagmondata így szól: „Úr Jézus Krisztus, aki a földön sem hagyod árván népedet, Uram, irgalmazz!” Az imádság Jézusnak arra á mondatára utal, amelyet János evangéliumának 14. fejezetében jegyez le: „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok!’ (Jn 14,18-19) Nem véletlenül ismételjük az állítást: a liturgia koncentrált ige - amelyet az ige egyházában elhagyni, lecsupaszítani, lényegtelennek tartani nem lehet. Csupán ebben a kis imádságrészben is, lám, mennyimennyi igekincs található. De igaz ez a többi imádságra, bejelentésekre, liturgikus szófordulatokra is - az egész liturgiára. A Szentírást, a Biblia szavát ugyanis nemcsak olvassuk, de imádkozzuk is. S ha ez az evangélikus tradícióban háttérbe szorult, éppen az önazonosságunkat megtalálandó: most kezdjük újra, és éljünk így is az igével s az igében. ■ Hafenscher Károly Ez is imádság, ez is igehirdetés A mai vasárnap kyrie imádsága
