Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-04-27 / 17. szám
io át 2014. április 27. FÓKUSZ Evangélikus Élet Főhajtással - emelkedett szívvel Csepregi Bélára emlékeztek Csepregi Béla minden tekintetben megérdemelte, hogy bekerüljön Sárszentlőrinc neves lelkészeinek sorába. Kimagasló szerep jutott neki a múlt század közepén a nagy hatású evangélizációs mozgalomban; kulcsalakja a finn-magyar evangélikus kapcsolatok szorosabbra fonódásának; a népfőiskolái mozgalom jelentős személyisége volt; Sárszent - lőrinc egyházi és össztársadalmi életében is meghatározó szolgálatot végzett - és nem mellesleg kilenc gyermeket nevelt fel (közülük négyen lelkészek lettek) a szolgálatban teljes szívvel mellette álló feleségével együtt. Nem lehet egy rövid tudósításban beszámolni erről a hallatlanul gazdag, Istentől bőségesen megáldott életről, a mintegy kétórás emlék-istentisztelet sem biztosíthatott erre elég keretet, pedig a szervezők által meghívott igehirdetőknél, előadóknál aligha lehetett volna alkalmasabbakat találni, hiszen nemcsak kiváló rétorok, de mindannyiukat ezer szál fűzi Csepregi Bélához. Gáncs Péter elnök-püspök a meghívóban szereplő igéből (Róm 5,5) a reménység motívumát emelte ki. Az 1953-ban szinte a „megregulázás” szándékával az evangélizációs mozgalomból kiemelt, egy Tolna megyei kis faluba helyezett lelkésznek meg kellett vívnia harcát az újrarendeződés, az új helyzethez alkalmazkodás terén. Ebben senki és semmi más nem segíthetett rajta, csak a reménység, mégpedig a feltámadott Úr Jézus Krisztusba vetett reménység. A gyülekezetben elmondott első igehirdetéséből három megrendítő, megfontolandó és magunkévá teendő tételre épült a maga számára megfogalmazott, eltökéltséget sugárzó programbeszéde: a lelkipásztorkodás nem közhasznú foglalkozás; a lelkipásztorkodás halállal eljegyzett élet; a lelkeket mentő munkának nincs határa - hangsúlyozta a püspök. Zászkaliczky Pál nyugalmazott evangélikus lelkész azt a mély barátságot és a hitbéli, testvéri közösséget emelte ki, amely az édesapja és Csepregi Béla között volt, és amely a második, sőt a harmadik generációra is áthagyományozódott a két család között. Renkecz József nyugalmazott sárszentlőrinci iskolaigazgató két tényezőt tartott fontosnak megemlíteni Csepregi Bélára emlékezve. Egyrészt azt, hogy tudása, tapasztalata, bölcsessége, emberekkel bánni tudása, elfogadó személye alkalmassá tette arra, hogy a falu különböző világi testületéibe is bevonják hasznos, alkotó tagként; másrészt azt, hogy a kilencvenes évek elején a szabaddá váló politikai, társadalmi viszonyok között együtt indíthattak két népfőiskolát is Uzdon és Sárszentlőrincen, ami Renkecz József életében új világot nyithatott ki, s ahol kiválóan tudtak együtt dolgozni. Csepregi Márta, a kilenc gyermek közül korban a középső az erre az alkalomra kiadott impozáns, gazdag tartalmú, Csepregi Béla írásait bemutató könyv szerkesztőjeként mondta el a kötet születésének körülményeit, a szerkesztői szempontokat. Alázatos beszámolóját személyes vallomásokkal egészítette ki gyermekkorára vonatkozóan, megvallva, hogy élete legboldogabb évei e kicsiny faluhoz fűződnek, s hogy ebben első helyen a minden fontosat megadó szülői szeretet és gondoskodás játszotta a főszerepet. A Csepregi Béla századik születésnapján tartott istentisztelet a templomkertben, a tanítók falánál ért véget, ahol Szabó Vilmos Béla, a Tolna- Baranyai Evangélikus Egyházmegye esperese szentelte fel az alkalmat megörökítő emléktáblát. A program zárásaként a gyülekezet kivonult a temetőbe Csepregi Béla és felesége, Piroska néni sírjához, majd a gyülekezeti házban bőven terített asztalok mellett folyt még sokáig a beszélgetés, az emlékezés az ország sok pontjáról összejött ismerős, rokon, barát, keresztény testvér között. Csepregi Béla Istenre figyelő, neki engedelmeskedő, alázatos élete sokunknak példa, tiszteletet, főhajtást érdemlő. Ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy ez nem az ő érdeme, hanem Urának, Krisztusának a kegyelme - ha valaki, akkor ezt elsősorban ő tudta, ő élte leginkább. Ezért és így lehetett lélekemelő, hálaadással teli ez a húsvéti, elsősorban a Feltámadott nagyságát felmutató ünnep. ■ Bakay Péter A kegyelem forrásánál Könyvismertető unokaszemmel ► Csepregi Béla születésének századik évfordulóján megjelent egy kötet, amely A kegyelem forrásánál címet kapta. A család némi tanakodás után úgy döntött, hogy a kötetben mindenestül a lelkészé lesz a szó, az ő írásaiból, illetve kazettára felvett prédikációiból állították össze a könyv anyagát. A szerkesztői feladatot Csepregi Márta - a lelkész egyik lánya - vállalta magára. Az írások hosszú időt fognak közre, hiszen szerzőjük kilencven évet élt, így az olvasás során többrétegű időutazásban is részünk lehet. A legkorábbi szöveg 1939-ből való, míg a legkésőbbi 2000-ből. Tudjuk, hogy ebben a történelmi korban egymástól nagyon erőteljesen elhatárolódó politikai rendszerek követték egymást, és az evangélikus egyház történetére is hatással voltak az egymást váltó rezsimek. Különleges megtapasztalni, ahogyan az egyes korszakok üzenetei itt-ott beszivárognak az írásokba, ugyanakkor az alap kezdettől végig az az állandó üzenet, amelyet a könyv címe pontosan megfogalmaz. A válogatás részben időrendi sorrendet követ, részben pedig különböző műfajokat társít. Az Élő Víz című folyóiratot Csepregi Béla 1947-től ’53-ig szerkesztette evangélizációs lelkészként, és maga is írt az újságba. 2014-ben olvasva ezeket az igehirdetéseket, beszámolókat egyrészt szembeötlő, hogy az elmúlt hetven évben mennyit változott a teológiai gondolkodás, másrészt talán némi irigység is elfog bennünket. Az evangélizációk időszaka ugyanis kiemelkedően aktív periódusa volt az egyháznak. Lelkészek és civilek hatalmas lelkesedéssel, időt, pénzt, energiát nem sajnálva járták az országot, és hirdették azt, amit meggyőződésük szerint hirdetniük kellett: a bűnbocsánatot. Azok, akik annak idején az evangélizációban részt vettek, egész életükre lelki társak és barátok maradtak, akkor is, amikor a mozgalom már nem működhetett tovább. Szembesülve ezzel a lendülettel, felébredhet bennünk a vágy: bárcsak a mi korunk is részesülne abból az erőből, elszántságból, odaadásból és érdeknélküliségből, amely azt az időt, azokat az embereket jellemezte! Természetesen a finnországi ébredési mozgalmakról és a Csepregi Béla szívéhez legközelebb álló laestadiánusokról is olvashatunk a könyvben. Ezek a beszámolók egytől egyig nagyon érzékletes leírások, sugárzik belőlük a lelkésznek a finn nép iránti szeretete és a közöttük átélt élmények alapvető, átformáló hatása. * * * Az 1953-as év komoly változást hozott a lelkész és családja életében: budapesti lakhelyüket Sárszentlőrincre cserélték. (Hogy a költözést hogyan élte meg, kiderül a könyv elején található életinterjúból, mert az írásait megelőzően rövidített formában olvasható a Nem voltam egyedül - Beszélgetések az evangélikus közelmúltról című kötetben [Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség, Budapest, 1995] megjelent beszélgetés.) Külön fejezetben találunk válogatást Csepregi Béla Sárszentlőrincen elhangzott prédikációiból, amelyek többnyire kazettán maradtak fenn. A rá következő részben temetési beszédeivel ismerkedhetünk, amelyeket viszont leírt. A Finnországban tartott igehirdetésekből szintén kapunk egy csokrot. Ezek eredetileg finnül jelentek meg, de most magyarul is hozzáférhetővé váltak. Különösen érdekes a fejezethez tartozó bevezető - minden fejezethez tartozik ilyen -, amelyből megtudjuk, hogy a finn. hallgatóságot mennyire megérintették a tőlük gyökeresen eltérő körülmények közül érkező magyar lelkész igemagyarázatai. # # # Csepregi Béla, ahogy az életinterjúban elmesélte, eredeti tervei szerint bölcsész szeretett volna lenni. Helytörténeti tanulmányait látva ezen nem csodálkozunk. Kutatta a gyülekezet és a község történetét, majd munkája eredményeit egy-egy előadás formájában osztotta meg a gyülekezeti tagokkal a templomszentelési évfordulókon. Szerette volna, ha a sárszentlőrinciek tudatára ébrednek saját értékeiknek, megismerik a falu neves szülötteit, lakóit. Komoly tiszteletet és megértést tükröznek a tanulmányok, de a mögöttük álló munka is látványos. A nyelvész is megmutatkozik a kötetben: Sárszentlőrinc és környéke földrajzi neveinek eredetéről olvashatunk a lelkész tollából. Az evangélikus közelmúltról és jelenről szóló rész immár visszaemlékezés az evangélizációra, az ébredési mozgalmakra és a népfőiskolákra. Itt részletekbe menően ismerhetjük meg ennek az időszaknak a törekvéseit, a kezdeteket, a beteljesedett és az el nem ért álmokat. A múltba tekintés mellett a jelen feladatairól és a tervekről is ír a szerző, illetve eredményekről is beszámol, például a kilencvenes évek elején alapított sárszentlőrinci népfőiskoláról. A hetvenes, majd a kilencvenes években megjelent cikkeket olvasva örülhetünk, amiért Csepregi Béla hosszú életet élt, és megérte azt az időszakot, amikor újra őszintén, az elvárt ideológiától mentesen oszthatta meg gondolatait az olvasókkal. De azt is látjuk, hogy minden írás tartalmaz új információt a többihez képest, a megjelenés időpontjától függetlenül, így a teljes képet ezek összessége adja ki. Az Élő Víz is visszatért, mert az Evangélikus Élet 1985-től ezzel a címmel indított rovatot, amelynek a szerkesztésével őt bízták meg. Miközben alaposan és lelkiismeretesen magyarázza az egyes bibliai szakaszokat, arra is figyelmesek lehetünk, hogy ez már nem egészen a negyvenes évekbeli Élő Víz szerkesztőjének a hangja - új színeket, hangsúlyokat kaptak a szavai. Végül néhány személyes emlék és egy műfordításrészlet kerül elénk. Csepregi Béla nyelvhasználatának gazdagsága és igényessége mind írásban, mind élőszóban feltűnő volt. De a nyelvi gazdagságon túl a mondataiból, megfogalmazásaiból gyakran valamiféle lelkesedés és életszeretet is árad. Többek között ezért olyan élvezetes az utolsó néhány írás, amelyek egyrészt finn barátokhoz és finnországi élményekhez kötődnek, másrészt a kilencgyermekes apa is bemutatkozik. Az utolsó fejezet egy késői műfordításának, a Szerencsés Félix című Mika Waltari-regénynek a részlete. # * * Zárásként hadd álljon itt néhány személyesebb sor is. Az unoka sok mindent hallott nagypapája tevékenységeiről a nagyszülői házban, de a legfontosabb mégsem ez volt a számára. Gyerekként talán csak érzés szintjén fogalmazódott meg az, ami felnőttként tudatosan megélhetővé vált: olyan mértékű bizalom és ráhagyatkozás kötötte őt az Úristenhez, amilyet csak kevés embernél lehet látni. Ennek biztosan nagy szerepe volt abban, hogy az örömteli kihívások és a fájdalmas veszteségek közepette is képes volt az egyes élethelyzetekből a tőle telhető legjobbat kihozni. A könyv csak ízelítő munkásságából, gondolataiból, de így is tetten érhető az a derűs, pozitív életszemlélet, amely ezen a megkérdőjelezhetetlen bizalmon alapult. ■ Mády Erzsébet Csepregi Béla: A kegyelem forrásánál. Szemelvények Csepregi Béla munkásságából. Szerkesztette Csepregi Márta. Kiadta a Sárszentlőrinci Evangélikus Egyházközség Sárszentlőrinc, 2014. Ára 1500 forint. Megrendelhető a sárszentlőrinci evangélikus lelkészi hivatalban (7047 Sárszentlőrinc, Petőfi u. 45.), vagy átvehető a Kelenföldi Evangélikus Egyházközség Lelkészi Hivatalában (1114 Budapest, Bocskai út 10.).
