Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-04-27 / 17. szám
4 41 2014. április 27. KERESZTUTAK Evangélikus Élet szándékában felfuvalkodottakat. Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel. Éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel” (Lk 1,46-47.51-53) Hat nap alatt összesen tizenhétszer szólalt meg az evangélium ebben a formában. Három ízben iskolásoknak. Kiskőrösről rajzottak ki naponta a szélrózsa minden irányába, több mint nyolcszáz kilométert autóztak az egyházmegye útjain. A sok kemény munka mellett szolgálatukban személyes hitük is kitapinthatóvá lett. Elhallgat a harangszó... A templomban csendben várakozva asszonyok, férfiak, idősek és fiatalok vegyesen. Hangos nyikorgással kivágódik az ajtó, a riadt édesanya, Mária lép be. „Tessék mondani, nem látták a fiamat? - fordul az egyik fejkendős asszonyhoz. - Jézusnak hívják, most múlt tizenkét éves. Már napok óta nem láttuk. Hol lehet?” - Rémült tekintetét egy presbiterre szegezi. Közösségi bizonyságtételt kaptunk arról, kicsoda is Jézus. Mert Mária kérdésére csak egyetlen jó válasz adható: itt vari, a szívünkben. Jézus a miénk! ■ Lupták György Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói a nagyhéten ezúttal a Bács-Kiskun Egyházmegye gyülekezeteit járták végig passió-előadással. Passió testközelben Azután érkeznek a többiek is. A bűnös nő, aki könnyeivel öntözi és drága illatszerrel keni meg Jézus lábait. Hol a frissen elhívott tanítványok, hol meg provokáló farizeusok jönnek-mennek az öreg falak között. És itt van maga az Úr is, Jézus, hófehérben... A jól ismert történet betölti a teret. Amit az ember korábban oly gyakran megpróbált elképzelni, lám, most egy csapásra megelevenedett. És eltűnnek a falak, a villanyfény, a mai környezet. Szinte észre sem vesszük, de ott vagyunk már mindannyian Palesztina dombjai-hegyei között. Együtt lépdelünk a pálmák s az évszázados olajfák között Jézussal, sarus lábunk az út porától szürke. És isszuk magunkba az igét, részesei lettünk a szenvedésnek. Nem szólalunk meg, mert a mi szerepünk ebben a történetben most a hallgatás, az elmélyülés. Az oltártér Gecsemáné-kertté lett, ott gyötrődik Jézus a földre borulva. Megrendültén hallgatjuk Júdás monológját, s bennünk is fáj az ő tragédiája. Péterrel együtt horgasztjuk le a fejünket a szégyentől a háromszori tagadás után. A szemünkben könnycseppek csillognak, egyre kevésbé tudjuk eltitkolni megrendültségünket. Kegyetlenül élesen csattognak a kalapácsütések, és már ott áll a kereszt középen, rajta függ a Megfeszített. Fején töviskorona, úgy, ahogyan mindig is elképzeltük. S azok az utolsó szavak.. . Kimarkolják szívünkből maradék büszkeségünket is. Elvonszolják a holtat, s újra itt van Mária. „Hol van a fiam, emberek?” - kérdi, és ez már a gyászában összeroskadt édesanya. S mi csak nézünk magunk elé, és valahol mélyen valami nagyon fáj. Szégyelljük magunkat, mert tudjuk: ennek így kellett történnie - miattunk. Azt szeretnénk mondani, hogy itt van, a szívünkbe zártuk őt, de a szánk kiszáradt, nyelvünk a szájpadlásunkhoz tapadt. És Mária újra énekli a Magnificatot: „Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt.Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük »0 EGYETLEN ÁLDOZATOT MUTATOTT BE A BŰNÖKÉRT« Mevisz-Bárka-passió a Deák téren A Magyarországi Evangéükus Ifjúsági Szövetség (Mevisz) Bárka szakcsoportja idei passiókörútjának utolsó állomása a budapesti Deák téri evangélikus templom volt. Ez évben Bonyhádon, Szekszárdon, Váralján, Pécsett és Dombóváron adták elő a mozgássérült és „ép" fiatalok Jézus Krisztus szenvedéstörténetét. Mint ismeretes, a Mevisz-Bárka első passiókörútját a 2003-ban elhunyt Andorka Eszter kezdeményezésére hozták létre, és azóta is évről évre rengeteg ember kitartó, áldozatos, fáradságos munkájának köszönhetően a Mevisz egyik legfontosabb és legtöbbet emlegetett rendezvényévé vált. A jól ismert történet a szokatlan szereplőgárdának, díszleteknek, kellékeknek, dramaturgiai megoldásoknak köszönhetően maradandó és tartalmas élményt jelentett most is minden néző számára. Az előadás után a Deák téri templomban Gerőfiné Brebovszky Éva lelkész hirdette Isten igéjét Zsid 10,11-18 alapján, majd a gyülekezet úrvacsorát vett. ■ Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna ► A keresztyén egyházak gyakorlatában számos formája alakult ki Krisztus szenvedéstörténete megjelenítésének. A Pécsett virágvasárnap délután bemutatott ifjúsági passió egyszerre passiójáték és keresztútjárás, mivel - a világon egyedülálló módon - nem egyetlen színtéren zajlik az előadás, hanem több helyszínen a közönség bevonásával elevenítik meg Jézus szenvedéstörténetének jól ismert eseményeit. Ifjúsági passió Pécsett A Komáromi Csaba rendezte előadást - egy régebbi hagyomány felelevenítésével — 2012-ben mutatták be először, majd tavaly, a katolikus ifjúsági világtalálkozó apropóján szervezett HungaRión megismételték. Az átélt élmények folytatást kívántak, és a Pécsi Egyházmegye szervezésében újra megvalósult a bemutató. A megjelent több mint ezer érdeklődőt a rendező, Nagy Norbert ifjúsági referens és Udvardy György pécsi püspök köszöntötte, aki maga is részt vett a passiójátékban cirénei Simonként. Jézus szenvedéstörténetét a gyönyörűen felújított Tettye park területén adták elő, amely kiváló hátteréül szolgált az eseményeknek. Az első jelenetben még csak a sétány mellett felállított egyszerű színpadon vitatkozott Jézus a farizeusokkal, míg az utolsó vacsora már a park egyik dombja tövében zajlott. Árnyas fái és sziklái adhatták a helyszínét a Gecsemáné-kertbeli eseményeknek. A római katonák innen Jézust a tettyei palotaromok közé kísérték, itt elevenedtek meg a nagytanács, Pilátus és Heréidén először élő zene és ének kísérte az előadást, még közvetlenebbé téve a részvételt. Ki kell emelnünk a technikusok emberfedes előtt történtek. A három keresztet pedig a Tettye egyik szikláján állították fel, igen látványosan. A játékban több mint százötven fiatal vett részt szereplőként vagy segítőként. Utóbbiak feladata volt a közönség irányítása. Ezt látványos elemekkel és kiválóan oldották meg. A tanítványok valóban tizenketten voltak, a huszonkét fős római sereg - kiegészítve egy lovassal - igen hatásosan lépett fel. letti munkáját, akik - a történettel és a közönséggel versenyezve - szállították helyszínről helyszínre a hangtechnikát. Akár szereplőként, akár ezt a programot választó közönségként vagy véletlenül odavetődve került kapcsolatba valaki a passió-előadással, biztosan nyomot hagytak benne a látottak-hallottak, és éppen ez volt a cél. Ahogyan Udvardy György mondta: „Jézus szenvedéstörténete kérdéseket fogalmaz meg minden ember, a teremtett világ számára, és ez a kérdés nem maradhat válasz nélkül. A passió nyilvános bemutatása új lehetőség az evangélizációra, és felelősségünk van abban, hogy a szenvedéstörténet üzenete hitelesen fogalmazódjon meg.” A résztvevőkkel való beszélgetés alapján az a remény ébredt bennem, hogy ezt az előadást nem utoljára láttuk... ■ Sramó András Jézus alakját a pécsi evangélikus gyülekezet tagja, Bánki András jelenítette meg. Ő régebben már több, gyülekezeti szervezésben megvalósult passióban is magára vállalta ezt a szerepet. Arról kérdeztem, mit jelent számára a részvétel ebben a nagyszabású eseményben.- Nagy megtiszteltetésnek, elhívásnak éreztem a mostani felkérést, de azonnal befészkelte magát a szívembe a kétely, és teherként nehezedett rám. Arra gondoltam, Isten különös humorérzékét tanúsítja, hogy céljaihoz a bibliai történetekben is mindig erőtlen, alkalmatlan embereket használt fel... Jézus szerepe merőben különbözik a passiójáték többi szereplőjétől, akikkel viszonylag könnyű azonosulni. Életünk hétköznapi szituációiban sűrűn vagyunk lelkes, de könnyen megijedő tanítványok, tévelygő farizeusok, pozíciónkat féltő Pilátusok, a közhangulattal sodródó emberek vagy éppen erősnek látszó, de adott pillanatban magunkat mentő Péterek. Jézus azonban mégiscsak Isten és ember egyszerre, < akinek a helyébe nyilvánvalóan nem tudjuk magunkat beleélni. Számomra Isten szeretetének a legnagyobb kifejeződése, hogy egyetlen Fia emberré lett értünk, és ő teljes egészében felvállalta ezt az „emberséget” Ez talán éppen a passiótörténetben csúcsosodik ki, amelynek során Jézusnak a testi kínok mellett a magára maradást, az Istentől-embertől való elhagyatottságot, megaláztatást, szeretetlenséget is mindenféle földöntúli erő nélkül kellett elszenvednie. Én a játékomban erre koncentrálok. A mostani Jézus-szerep annyiban is különbözik a korábbiaktól, hogy míg azokban Krisztus testi szenvedése csak jelképesen jelenítődött meg, itt a koncepció részeként a bibliai szöveghez hű képi bemutatásra törekszünk, korbácsolással, keresztre feszítéssel. Mindez eszköze a nézők minél mélyebb bevonásának, szívük megérintésének.
